Néha észre sem veszed, hogy mennyi időre ragadsz le egy-egy autónál, ilyen volt néhai Avensisünk is, csak hát ott én vetettem véget ennek a csapdaszerű állapotnak egy totálkáros húzással. A Baleno pláne egy csapda, amiben nem szabad benne ragadni. Már hat éve megvan? És húszéves? Adjuk el, rögtön. Gondolom, nem lövöm le a poént, ha elárulom: eladtam. Csak elfelejtettem megírni ezt a posztot róla.
Most jutott eszembe, amikor mentem a Rulettkerék-Peugeot-val, ami nagyon hasonló koncepció: kicsi, könnyű kis gyösz, egyhatos motorral. Szóval megállapítottam, hogy a szenvedélyfaktort leszámítva a Baleno fényévekkel jobb autó volt, és ha annyit költöttem volna a lakatolására, mint Zsolti a 205-ösére, akkor ez lett volna a Millenium Falcon, a piacon realizákható árat pedig felsrófoltam volna vagy húszezerrel. Olyan nem volt, hogy nem indul be, olyan nem volt, hogy hidegen nincs alapjárat, és hát az a váltó, az nagyon nem olyan, mint a 205-ösé. Csak hát a Suziból nem lett kultautó. Miért is lett volna?
Baleno piacra dobásában az is szerepet játszott, hogy az utolsó vizsgán már akadtak nehézségek az egyik küszöb rohadása miatt. Megjavíttattam, amennyire érdemes volt, de látszott, hogy nem az örökkévalóságnak készült ez a kocsi, és az osztrák előélet (=só must go on) is a korrózió malmára hajtotta a vizet. Semmi sem volt rossz benne, de valahogy úgy éreztem, hogy az autó finoman, de egységesen indult meg az elmúlás felé. A hűtőből kezdett kiperegni az alumínium harmonika, ami a vízjáratok között van, és hasonlók. Működött minden, de úgy éreztem, hogy én már több időt és pénzt nem szánnék erre az autóra.
200 ezer, ennyit akartam kapni érte. Ahhoz képest, hogy 140-ért vettem, jó ár, még ahhoz képest, hogy csak a használatba vételéig az összes költség közelebb volt a félmillióhoz.
Igen, ennyiért van Swift is. Aki Swiftet akar, azzal nincs mit kezdeni, az nem is nézegeti a Baleno-hirdetéseket. Pedig a Baleno nagyon más életminőség, mint egy Swift, viszont a Baleno is nagyon más liga, mint egy vele szinte egykorú, sokkal fincsibb Corolla. De az nem is ennyibe kerül. Aki valami olcsót akar, az nem akar 1,6-os benzinest, keres valami ezres fost, mert az csak hatot eszik. Ezzel sem tudok mit csinálni. Ráadásul a Baleno háromajtós volt, ami aztán tényleg leszűkítette a vevőkört, pláne azért, mert a Suzuki kihagyott tíz centit is a tengelytávjából a szedánhoz vagy a kombihoz képest.
Abban bíztam, hogy létezik azért valaki ebben az országban, aki tisztában van a kocsi értékeivel, vagy csak simán megtetszik neki a forma és/vagy az ára miatt.
Létezik.
Kettőharmincért hirdettem a Hahun, ebből elég nyilvánvaló az üzenet, hogy meddig lehet lealkudni. Meglepően kevés kilométer ment bele hat év alatt, százhetven-valahány ezerről indultunk és most épp megvolt a kétszáz. Gödöllőnél messzebbre csak egyszer-kétszer ment a Suzi, egyszer Bélapátfalvára kirándultunk vele, meg még volt egy TC-s oszt. kir. Mezőkövesdre és környékére. Amúgy Pappné asszony járkált vele, amíg megtehette. A mostani munkahelye nem ilyen, túl belvárosi, túl fizetőparkolós és túl dugós az a környék, egyszerűbb a BKV, még ha a Suzuki határozottan megbízhatóbb, mint egy ruszki metró a 3-as vonalon.
Először egy kedves TC-olvasó ismerősöm szúrta ki a hirdetést, nevezzük őt Tamásnak. Szóval rám írt a Facebook-on, eljött megnézni. Elvittük a Szereldmagad.hu-hoz, felemeltük, alánéztünk. Őszintén szólva én is kíváncsi voltam a látványra, otthon nincs aknám, nem szoktam a kocsi alatt fetrengeni, hogy megkukkoljam. A legjobban a bölcső állapota érdekelt, de mit mondjak, Sanyika olyan munkát végzett vele, hogy így saccra 50 évvel fogja túlélni a Baleno bármely más alkatrészét.
Tamásnak kicsit az volt a benyomása, hogy nem akarom neki eladni az autót, de mondtam: figyu, nem akarom, hogy azt hidd, hogy el akarom sunnyogni a küszöb vagy bármi más állapotát, elsoroltam a bánatait. Ez van, próbáld ki, húsz év, az húsz év. Hamarosan biztos lesznek bajai, és arra sincs gari, hogy az a 200 ezer km, az tényleg annyi, nem én hoztam ki a szalonból. Látszott rajta a bizonytalanság, és végül nem is vette meg, később egy békalámpás Corolla mellett döntött, szerintem jól. A Baleno nem Corolla, de nagyon nem. Egyrészt zajos, másrészt a finomság teljesen hiányzik a működéséből és az anyagaiból.
Néha nálunk dekkolt nagynéném háromajtós Corollája, mert épp nem használta. Ez már a ronda orrú, VVT-i motoros, és hiába éreztem úgy, hogy fényévekkel kulturáltabb, egy idő után meggyűlöltem a vele járást. Egyrészt a VVT-i motorral zabál (városban 9), ami érthetetlen, a mázsákkal nehezebb Avensis ugyanazokon az útvonalakon egy literrel fogyasztott jobban. A végére már a Balenóval is elértem ezt, pedig vele úgy indult a viszonyunk, hogy télen benyelte a 10-et. Aztán kapott új termosztátot, injektortisztítót, jobb olajat, mittomén, és én is biztos fejlődtem vezetéstechnikailag, de egyszer megvolt a 7 liter is városban, ami egy 1,6-os Balenótól Guiness-rekord. Imádtam az 1,6-os motor bivalyságát, lényegében harminctól elment ötödikben. Ami még a Corollával szemben az ő malmára hajtotta a vizet, az volt, hogy lehetett állítani az ülőlapját és a kormány magasságát, míg a Toyotában nem, és az bazi kényelmetlen volt. Nagynéném ugyanis Harmony kivitelt vett, fényezetlen lökhárítóval, kurblis ablakkal, de még a szakaszos ablaktörlést is kihagyták belőle, ami pokollá tett minden esőt, ami nem felhőszakadás volt.
Aztán meglett az Audi, a hirdetés meg ott figyelt a neten. Már százan megnézték. Semmi. Kétszázan. Semmi. Kétszázötvenen. Leárazzam?
Ekkor megcsörrent a telefon. Feljönne megnézni vidékről. Jöjjön.
A jelölt nem tűnt TC-olvasónak, legalábbis nem vette le, hogy amit a Baleno szétrohadó első bölcsőjéről olvasott, azt valószínűleg részben erről a konkrét autóról írták a neten, mindenesetre amikor Tamással alákukkantottunk a csáposon, én végigfotóztam az autó teljes alját, így nem kellett még egyszer menni. Az embernek semmi köze nem volt az autókhoz, de megvolt a magához való esze, tudta mit akar, és sok mindennek utánaolvasott. Bevallotta, hogy horribilis számú háromajtós Balenót nézett már meg, mert baromira tetszik neki, de mindnek szét volt rohadva a bölcsője. A sárvédőív, a motorházfedél belépőéle, meg ilyesmik nem érdeklik, az kezelhető. Amiért a miénket kihagyta, az az 1,6-os motor volt.
Azért volt egy érdekes momentum a vásárlás során, mert valaki azt mondta neki, hogy mindenképp szagolja meg a nívópálcát. Mivel emberem kimagaslóan érzékeny szaglásúként írta le magát, megtette. Állítólag volt egy példány, aminek tiszta benzinszagú volt az olaja. Esküszöm elkértem tőle a nívópálcát, milyen lehet az olajom szaga. Már csak azért is, mert ma már az alap 95-ös benzinnek sincs benzinszaga, akkor hogy lenne az olajnak?
Mivel a Baleno ezen a próbán is átment, simán megvette. Csak 200-at tud érte adni, mondta, pláne, hogy a nyári garnitúra gumi már eléggé elöregedett. Mondtam neki, hogy jó, az övé. Megírtuk, aláírtuk, és elhúzott a Dunántúl irányába a kék Baleno.
Én nem ápoltam komoly érzelmi kapcsolatot a Suzukival, de valahogy a feleségemet és a lányomat kissé váratlanul érte, hogy a „jön egy bácsi megnézni, ma beviszem az irodába a Suzukit” hirtelen átcsapott adás-vételbe, pedig már vagy egy hónapja árultuk. A lányom még megkért, hogy nyomtassak ki egy fotót neki Suziról, a mai napig ott van az íróasztalán a poszt nyitó, suhanós képe. Igazából mindketten szerették, a feleségem azért, mert tényleg egy kínlódásmentesen vezethető autó volt, amivel ráadásul könnyen lehetett parkolni, a kislányom pedig a barátnőjével rendszeresen beült játszani a Balenóba. De aztán valahogy megszoktuk az állapotot. Időközben kiderült, hogy az Audi csomagtartójában sokkal jobban lehet játszani, a feleségem pedig, aki eleinte orral előre kiállni sem mert a garázsból a 4,8 méter hosszú A6 kombival, a múltkor megeresztett annyit, hogy tök jó menni az Audival. Szóval alakul ez, ha lassan is, már csak arra kéne rájönnöm, hogyan szerettessem meg vele a parkolást. Szerintem nem fog menni, de azért vannak ötleteim.
