Mi köze van a buborék-Isettának a Ferrari-ölő Grifóhoz?
Olykor rövid levél landol a postaládámban, benne pár lelkes sor, és mindig egy link, kékkel aláhúzva, ahogy kell. Bölcs Ádám küldi nekem őket, mint autórajongó az autórajongónak, mindenféle kereskedelmi célzat nélkül, holott az elkészítésükben ő is benne van.
Hogy is fűződhetne bármi érdeke ezek terjesztéséhez Magyarországon, hiszen a videókban szinte végig olaszul, néha meg angolul beszélnek, a témájuk pedig az Iso Rivolta cég és annak termékei.
Az Iso Rivolta olasz és 1974-ben bezárt. Végleg.
Mi, magyarok leginkább az Iso Grifo matchbox irányából ismerhetjük a márkát – ilyet lehetett néha kapni anno a Deák téri Hobby boltban. Készült régi, vastag tengellyel, erős metálkékben, vékony Superfast kerekekkel sötét-metálkékben, világoskékben, majd széles Superfast kerekekkel babakékben, s a legvégén rikító zöldben is. Nekem egy vékony Superfast metálkékem volt, s pontosan együtt tudok érezni Ádámmal, aki nálam csak két évvel fiatalabb, tehát csak jövőre lesz ötven, és szintén egy Grifo mecsi rommá koptatása útján szeretett bele a típusba.
Csakhogy ő a rendszerváltás táján nem újságíró lett, hanem médiaügynökséget csinált, s meg is tudta valósítani az álmát – vett egy igazi Grifót, az autótörténelem talán legszebb kocsiját. Azóta pedig nagyjából minden nagy Iso megfordult a keze alatt, Lelék, Fidiák, GT300-asok és persze többféle Grifo pörgött a garázsában. Annyit forgolódott a márka körül, hogy segített egy specifikusan Isókat restauráló olaszországi manufaktúra talpra állításában – tegyük hozzá, a cégnél olyan szakemberek kalapálják ma is a lemezeket, akik annak idején még magánál az Isónál dolgoztak.
Az Iso, pontosabban a járműgyártó ágazata, az Iso Rivolta kétütemű motorok gyártásával kezdte a működését, majd kitalálták az Isettát. Bizony, az Isetta nem BMW, ó, nagyon nem, azt az olaszok tervezték, igaz, még kétütemű motorral. A BMW-nek egész más szerepe volt a sztoriban: ők megvették a licencet, beletettek egy négyütemű motort és sikerre vitték Németországban.
Ahogy aztán a BMW, az Iso is a nagyobb autókban látta meg a fantáziát, csak ezúttal ők fordultak idegen segítséghez. A hatvanas-hetvenes évek legvonzóbb olasz-amerikai V8-as hibridjeit építették, akkoriban pedig a hibrid nem arról szólt, hogy minél kevesebbet egyen és eregessen, hanem éppen fordítva.
Ezek a Ford-, olykor meg Chrysler-motoros sportkocsik aztán jórészt legendássá váltak – Iso Rivolta GT300, Iso Grifo, Iso Lele, a négyajtós Fidia, de még a Bizzarrini A3C versenyautó is Iso-termék volt, hoppá! Nem készült belőlük sok, de mérhetetlenül kívánatos tárgyak, az olasz-amerikai hibrid műfajban talán csak a De Tomaso alkotott maradandóbbat, bár ezen is lehetne vitázni.
Nos, az Italian Garage nevű műsor ezekről az autókról, erről a márkáról szól, s van hozzá köze Ádámnak is, nem is oly kevés. Ha azt mondom, Petrolicious, Cool and Vintage és a Garázs-varázs - ezeket pakolják össze, hintsék meg jó adag olasz stílusérzékkel, helyezzék a helyszíneket a váltakozóan szakadt iparibrutál, illetve romantikusan középkori észak-olasz tájba, tolják meg az egészet alulról egy nyitott kipufogós V8-dübörgéssel, s vegyék vissza 30 százalékkal a filmek tempóját, akkor nagyjából megkapták, milyen lehet.
Csodás filmek, megbabonázzák az embert, én úgy szoktam bennük ragadni, hogy a rettentően hézagos olasz tudásom miatt csak mondatfoszlányokat értek belőlük. Mert úgy is jók. Nem vonom meg az élményt az olvasóktól, hadd legyen mindenkié az öröm, itt van az eddig megjelent hét rész, valamennyi az autós videótörténet kiemelkedő darabja. Egy forró nyári estére, egy jó üveg chianti és egy adag grissini mellé isteni szórakozás lesz:
S1E1 Iso Grifo:
S1E2 Iso motorok:
S1E3 GT300 Rivolta:
S1E4 Iso Isetta:
S1E5 Bizzarrini A3C:
S1E6 Iso Fidia:
S1E7 Iso Lele:
