Gyáva népnek nincs Alfája!

Épp feltettem írásban pár világmegváltó kérdést Göbölyös Motordoktornak az élet nagy dolgairól, aki meglepő hirtelenséggel hajolt el előlük, nyilván mert már az üzenetből megérezte, hogy nem velem, hanem minden idők egyik legélesebb másnapjával áll szemben. Visszavágott inkább ügyesen egy linkkel. Nem is akármilyennel, konkrétan ide vezetett:

A kérdése mindössze azt firtatta, hogy szerintem ez szar–e? Hirtelen kiszólt belőlem a söráztatta gondolat, hogy ez bizony az, mert azt hittem, hogy a típusra érti, nem pedig a konkrét példányra. Én ugyanis régebben nagyon szerettem volna szert tenni egy 33-as Alfára, mert azt gondoltam, hogy ez egy őrületes fos, ám olcsó, és mégiscsak benne van egy boxermotor, ami bár nyilván vásár és ünnepnapokon szólal meg, de akkor nagyon megéri jelen lenni. De valójában fogalmam sem volt róla, hisz soha nem vezettem ilyet és nem is nagyon jártam utána a típusnak. A hirdetés vegyes érzelmeket keltett bennem, hisz szövege nem volt, és a képek is a klasszikus borzalomnak feleltek meg, pedig én sem vagyok egy Mosoni Péter. Ennek ellenére az élet humora már csak olyan, hogy néha pont az ilyen hirdetések rejtik az igazi kincseket. Fel is ajánlottam, hogy szívesen megnézem neki, elvégre itt van tőlem alig 25 kilométerre. Két nap múlva már az autó mellett találtam magam egy lakótelepen. Este ezt a levelet küldtem a Doktornak, pontosabban ez abból egy kivonat, mert nem fárasztanám a nagyérdeműt a teljes terjedelmű, lelkes szófosattal, így is bőséges.

Felvette tegnap a telefont egy néni, és persze ilyen esetekben hamar előkerül a bácsi. A deres haj átsejlett a ritkán hallható hangon keresztül is. Tizenkét éve van meg neki az autó. Milyen ismert hibája van? A kasztni, más nem. Először aggódtam, aztán megnyugodtam, hisz az idősödő embereknek néha már egy karc is sok.

Lakótelepen ácsorgott a mű, szélvédőben napellenzővel. Lejött az úriember, akire felfelé néztem a 176 centimről, és rögtön vidámba váltottunk. Még mindig nincs semmi hibája az autónak a beszámoló szerint, miközben én felváltva nézegetem, kopogtatom az autót, és fetrengek a betonon. Szűkszavú bácsi, valószínűleg akkor sem erőltetné az élettörténete elmesélését, ha beragadnánk egy liftbe örökre. Rozsda van, de többet vártam.

A küszöbök kezdenek bomlani, kézzel lehet pergetni róluk a matériát. A futómű nem vészesen korrodált, a padló szépnek tűnik alulról. A kipufogónak a hátsó dobját már marja a rozsda, de a többi része nem vész. Az ajtók alja váratlanul faszagány, a csomagtartóé konkrétan tök hibátlan. Ennek bal szélén darázsfészek maradéka, grátisz. Kalaptartót házi megoldás támasztja, cuki. Amennyire tudtam, benéztem a csomagtartó kárpitja alá, a bal oldalon indult csak meg némi rozsda. A kasztni amúgy kívülről nem ronda, csak öreges, a vonalak szépen futnak, pirinyó rozsdapöttyök vannak néhol a jobb oldalon és matt az egész. Valamikor már újra volt fújva a múltban, de nem túl jó minőségben, ezért az A-oszlopon narancsos, amúgy meg az egész kasztni olyan, mintha pókhálós lenne, minden mosás szivacsdörgölése látszik. Jobb hátsó lámpa repedt.

A hátsó gumik bőven kamaszkorba léptek, az elsők zsengébbek, de azokkal sem mennél fel a Ringre. Jár még ezek mellé a szintén Alfa 14-es kerekek mellé a 4 db gyári alufelni nyári gumikkal, plusz még négy felni téli gumikkal. Tehát jár az autóhoz 12 kerék, abból négy mehet a kukába, 8 pedig a Hacsimra. Te meg veszel 4 újat ezekre a felnikre, azok tök szépek.

A motortér frankó, a motor porszáraz baszki. Olajszintet nem néztem, mert béna vagyok, pedig négy napja áll az autó, ideális lett volna. De a bácsi azt mondta, hogy ő rendszeresen nézi, nem fogy, és tudja, hogy évente kéne cserélni, ő néha elkummantja az ilyesmit, ám maximum kétévente lecserélte mindig. A fékfolyadék nem fekete, és szinten van, a víz minimumon áll, de állítólag az sem fogy. Az első tornyok rozsdamentesek. Az akksi két éves.

A beltér csodás a korához képest, a tetőkárpit olyan nagymama falvédőjére hasonlít, akinek van kutyája. A műszerfal szép, a kormány anyaga már kissé öregedős, de nem mállik. A 33-as felirat nem az autó hátulján van, hanem a hamutartó fölött hever. A 12 év során már kétszer lett cserélve üléshuzat, lehúztam a sofőr üléséről, alatta kicsit koszos a gyári kárpit, és a támla két helyen van kiégetve csikkel, de nem szalmabála az összhatás ráülés után sem.

187 000 kilométer van most benne, ők 150-nel vették 12 éve, akár hihető is az egész, bár megmoccan a bajszom alatt egy mosoly, amikor az úriember azt mondja, hogy ezt nem lehet átállítani olyan könnyen, mint a mostani digitális órákat. Ennyire aranyos. Kreatív is, mert a kalaptartós találékonyság folytatódik a gyújtáskapcsolóban. Van egy külön indítógomb a kormányállító karján, mert néha a kulcs elfordításától nem indul be a kocsi. Megkérem, hogy indítsuk be a motort, nekem mindegy, hogy kulccsal, vagy gombbal. Rögvest beröffent, kulcs volt a nyerő egyébként. Nemtom, hogy milyen állásban volt a szívató. Alapjárat 500, mármint az óra szerint, de az szerintem laposföld-hívő lenne, ha élne.

Utasként ültem be először, kíváncsi voltam, hogy használja a bácsi. A futómű nem zörög, korrekt. Villanyablakok siklanak szépen. Tulaj sokat dolgozik nyomatékból, klasszik. Annyival mentünk az óra szerint, amennyivel álltunk, hússzal. A fordulatszámmérő verte az ezret, miközben kegyetlen szépen ütemelt a motor a nagyvilágba. A benzinszintjelző bevilágított orral előre a lejtőkön, de az kit érdekel, ha így szól ez a rohadék motor fordulaton? A generátor csapágya szól, meg valami még sivít egy kicsit. A szíjak nyilván mind csereérettek. Kiderült, hogy hat liter alatt is tud fogyasztani országúton, városban amúgy 7-8. Én nem hittem, de nem is értek a lovakhoz.

Jeleztem, hogy vezetnék. Beülés után feltűnt, hogy a kormány az utas felé áll, az ülés meg azt akarja, hogy nézz ki a bal oldali ablakon. A tükörállítás megszorult, mert 12 éve nem volt mozgatva, de majd megoldod. Ha a kuplung bowdenes, akkor jó, ha nem az, akkor szar. De biztos bowdenes, mert hosszasan nyikkan lenyomáskor, amúgy nem fog vészesen magasan. Az egyest nagyjából megtalálni, aztán rögtön beváltottam a négyest, mert nem vagyok ahhoz szokva, hogy a ketteshez nem elég hátrahúzni az egyes síkjában a botot. A féktárcsák nemtom mennyire vállasak, mert nem néztem, de állítólag pár évesek csak elől-hátul. Az biztos, hogy nem húznak semerre, amikor kidagadnak az erek a combodon majd fékezéskor.

Viszont ha mész vele, akkor jobbra húz egy kicsit. Nem vészesen, csak, mint nem hithű közalkalmazott a fizetésemelés után, és érdekes, hogy nagyobb tempónál meg ismét nem. Vagyis húsznál jobbra húz, tempósabb húsznál csak kicsit, gyors húsznál pedig oké. De a kormányközép amúgy sincs meg, tehát ráférne egy futóműállítás, az valószínű mindent megoldana. De ahogy szól ez a motor baszki! :)

Kihúzattam a kettest, olyankor ezerötszázig is felmegy a fordulat. Kegyetlen szépen szól a motor, hármasban is megtereltem erősebben a jószágot, csodás. A vízhőfok 80-90 között, semmi jele annak, hogy széthullana az egész jármű. Mikor visszaértünk, beraktam egyesbe, és nyúltam a kéziért, de fel lettem szólítva, hogy csak a kézféket húzzam be és tegyem üresbe. Háklik, ezt már szeretem! Búcsú.

A kasztniról azt hittem, hogy sokkal szarabb, bár a tankbeöntő környéke halott, belülről sajnos nem lehetett hozzáférni a toronyhoz, de biztos nem egészséges az sem, hisz ott van mellette. Nekem régebben azért kellett volna ilyen, mert azt hittem, hogy tök szar, de mégiscsak boxer, szánjuk meg. De most kiderült, hogy ez kurva jó móka! Az a hang pedig minden pénzt megér, nemhogy ennyit.

Meglepően jó bőrben volt tehát a jármű, Medveczky Ilonaként hevert a parkolóban. Lelkesen írtam meg a jelentést a Doktornak, biztos lévén benne, hogy meg fogja vásárolni, elvégre ritkán kerül eladósorba 33-as, és ár-érték arányban a konkrét példány bitang vétel első blikkre. Kisvártatva meg is kaptam a választ.

Érződött száz kilométeren túlról is a kín, melyet a Dokinak kellett átélnie. Mind éreztünk már ilyet, amikor a racionális énünk vaskalappal üti a bennünk tomboló felelőtlen kamaszt. Nincs szüksége egyáltalán erre az autóra, nincs is igazán hova tennie, meg aztán nem is érne rá vele foglalkozni. De ennyi pénzt meg mindenképp megérne! Javasoltam, hogy vegye meg, és ha most nincs rá ideje, később még lehet, addig meg ellegelészik a kertben a jármű. Mire Doktorunk emlékeztetett, hogy a kertjében már legelészik három autó, sajnos nem igazán fér oda még egy negyedik.

Végignéztem a szenvedést, majd kiengedvén magamból a bogarat megnagyítózó hülyegyereket, vigaszképp átküldtem pár youtube videót a 33-as hangjáról, Göbi lelke pedig nyilván embriópózban zokogott az élet egyik betonkerítésének árnyékában. Mindeközben bennem felmerült egy kérdés...

Miért nem veszem meg én? Régebben ilyet akartam, most meg itt van a közelben egy biztos forrásból származó példány, több, mint tűrhető állapotban, 179 000 forintos irányáron. Amiből nyilván lehetne bőven alkudozni is, hisz nem Swiftként pörgő típusról beszélünk, és nem minden lelket pezsdít meg egy motorhang. Bezzeg az enyémet forráspontig hevítette, úgyhogy én is bekerültem az őrlőbe. Jött a vaskalapos racionális én:

– Még a jelenlegi hobbiautóidat sem tudod rendesen tárolni, ennek már biztos csak az utca jutna. Rozsda van, lakatos meg nincs, ha mégis akadna szaki, nagyon drága lenne. A végén csomó pénzbe kerülne, hisz a vételár csak a beugró,úgysem bírnál magaddal. És ez egy Alfa!

Ettől előkerült a hülyegyerek én is, aki tulajdonképpen alapból vagyok:

– Meg kéne venni baszki, hisz szinte ajándék. Máskor is lehet sperrt venni a Hacsiba, ráadásul az annyiba kerül, mint ez a komplett autó. Mármint átíratás és teli tank után. Kit érdekel a rozsda, úgysem kiállításra kéne, hanem hogy hallgathasd a hangját, de még ha restaurálod is, feleannyiba lesz, mint az öreg driftautó. És ez egy Alfa!

Továbbra sem tudtam, mit tegyek. Elmeséltem fateromnak a szituációt egy napsütötte délutánon, fröccsel a karjaink végén. Ő konkrétan utálja ezeket az öreg szarokat, neki az új autó az autó, a többi csak fémhulladék, ezért bízhattam abban, hogy majd megmondja, amit hallanom kéne. Nézett rám, majd egykedvűen közölte, hogy meg kéne venni, ennyiért tuti megéri! Ekkor lettem biztos benne, hogy a világ megőrült, én meg magamra maradtam benne. Mélyet húztam a pohárból, majd elmeséltem otthon az asszonynak is, micsoda őrületes problémába göbölyödtem. Ő kapásból emlékeztetett rá, hogy nem vagyok normális, ő meg sosem tudott megakadályozni a hülyeségeimben, következésképp meg fogom venni és lesz egy újabb vén roncsunk. Kikezdhetetlen vaslogika, nem is volt bekészítve erre válaszom.

De nem vehettem meg... Van elég hobbiautóm, és úgysem bírnám megállni, hogy ne költsek rá rengeteg pénzt erre az Alfára. Meg aztán ott a diffi, azt kell most beszerezni. Megnéztem még utoljára pár videót a youtube-on, majd elhessegettem a szándékot. Nem sikerült teljesen, és biztos vagyok benne, hogy a Doki is sokszor megnézte még azóta a hirdetést. Lehet, hogy mostanra már le is került, és talán olyan vette meg, aki nem fog sajnálni tőle semmit. Mi mindeközben nyugtázhatjuk, hogy egyikünk sem volt elég tökös, hogy magáévá tegye ezt a boxer hangú csábítást. Remélem, az újdonsült tulaj egyszer jelentkezik és megnyugtat minket, hogy az autó már a hazaúton kigyulladt, de ha mégsem, akkor kiderült róla, hogy csillió hibája van, amit én nem vettem észre. Ráadásul, ha bármelyikünk megvette volna, a mese is tovább tartott volna, most meg csak az derült ki, hogy gyávák vagyunk, de biztos vagyok benne, hogy sokan jártak már így. Sajnos a tettek mezeje néha túl ingoványosnak ígérkezik, bár ahogy sosem a hétfő rossz, hanem a munkahelyünk, úgy az is lehet, hogy nem a kihívás volt nagy, csak mi nem voltunk elég elszántak. Akkor meg talán nincs is mit bánni.