Mese a Dodge-ról, amely Forddá változott
Ahogy elévülnek a titoktartási szerződések, és nyugdíjba vonul az 1990-es években Detroitban autókat tervező generáció, előkerülnek az érdekes sztorik. A középmotoros Corvette fejlesztésének híre például felszínre csalta a másik klasszikus, a Dodge Viper egy meg nem született változatának történetét, amely egyébként talán soha ki sem derül.
Az autógyártás tele van be nem fejezett fejlesztésekkel, ami valahol érthető: egy-egy új típus kifejlesztése ma is legalább három év, húsz éve még több volt. És ha közbejön valami, változik a piac, beüt egy válság, vagy épp kimászik belőle az adott piac, a korábban vonzó ötlet is értelmét vesztheti. Hát még ha olyanoknak kell elbírálniuk egy tervet, akik nem érzik a magukénak.
A Viper elsősorban a feltűnésről szólt. Tom Gale, a Chrysler formatervező zsenije készített egy tanulmányt, amely feltámasztotta a Shelby Cobra szellemét. A Lamborghini által átdolgozott, alumínium blokkos V10-es teherautómotorral nem is különbözhetett volna jobban a többi korabeli sportkocsitól, de ez volt vele a legnagyobb baj is. A Viper nehezen irányítható szörnyeteg lett, mindennapi használatra teljesen alkalmatlan mozgásképes látványosság. Mindenki vágyott rá; a pillanatig, míg ki nem próbálta.
A sztorit Chris Theodore révén ismerjük, aki ekkoriban a Chrysler tervezőrészlegén irányította a kisebb személyautók fejlesztését. „Néhány vezetőnkben gyökeret vert a Corvette-irigység” - fogalmaz arra utalva, hogy a GM sportkocsija mennyivel jobb használati tárgy volt. Így hamar arra a következtetésre jutottak – abból kiindulva, hogy a nehéz motor okozza a legtöbb gondot az autó orrában – hogy el kell készíteni a középmotoros változatot.
A munka 1996 májusában indult, és meglepően komoly eredményeket hozott októberig. A számítógépes terveken kívül készült két fa váz két különböző hajtásváltozattal, egy teljesen leburkolt, alapozott prototípus, és a költségeket is felvázolták. „Miután annyi meglevő alkatrészt használtunk, amennyit tudtunk, olcsóbb lett volna, mint az első Viper kifejlesztése.” - mondja Theodore. Ekkor már nyolc mérnök dolgozott azon, hogy összeálljon az új sportkocsi.
Őszre elkészült a prezentáció a vezetőség számára, de már itt elfogyott a lendület. Tom Gale és Bob Lutz, az eredeti Viper atyjának tartott alelnök nem igazán volt lelkes, bár mindketten részt vettek az előkészítési folyamatban. Theodore szerint talán épp azért, mert ehhez a tervhez nem volt sok közük. Mindenesetre pont akkor kezdtek összeállni a dolgok, amikor a Chryslernél elkezdett átrendeződni a cégvezetés. A projekt támogatói nyugdíjba vonultak, vagy háttérbe szorultak.
Mire másodszor is előhozakodtak volna a tervvel, 1998-ban már új szelek fújtak. Theodore szerint azzal, hogy a Mercedes megvette a Chryslert, vége lett mindennek. A középmotoros Viperből nem lett semmi, viszont Theodore azt állítja, hogy ennek a projektnek köszönhetően készült el az első generációs Ford GT.
„A legnagyobb frusztrációim egyike maradt, hogy a fejemben összeállt az autó, szinte magam előtt láttam, a karosszériát és az alatta húzódó szerkezetet is... Amikor a Fordhoz kerültem, ez a frusztráció még ott volt bennem” - mondja. Már ekkor megszületett az ötlet: a Ford legsikeresebb sportkocsiját, a GT40-et kellene elkészíteni, korszerű formában. „Ez volt a logikus. Ahogy a Viper a híres Shelby Cobra utánérzése volt, a Fordnak saját legsikeresebb modelljét volt érdemes feldolgoznia.” - magyarázza. (Ide kívánkozik, hogy bár a Shelby Cobra egykor a Ford segítségével készült, a Shelby a 80-as években a Chrysler partnere volt, ezért sajátíthatta ki magának a Cobra-hagyományt, Carrol Shelby áldásával.)
És a Fordnál lelkesen fogadták az ötletet. Theodore beszámolója szerint épp a Volvo megvásárlásával kapcsolatban utazott együtt a cégvezetés 1999 márciusában, amikor feldobta az ötletet. „A repülőgépen feldobtam a GT40 ötletét. Mind lelkesek voltak. Azt mondták, igen, ezt meg kell csinálnunk.”
Ezután még hat év telt el, mire megszületett a Ford GT, de Theodore elérte a célját: elkészítette a középmotoros amerikai sportkocsit, amely legalább olyan gyors és kezes, mint a Corvette.
Időközben, alighanem a Chryslernél maradt mérnökök révén szintén készült egy középmotoros sportkocsi. A Chrysler ME Four-Twelve ugyan egy 850 lóerős Mercedes V12-est kapott, de a cégen belül született. 2003-ban ki is állították, bár a gyártására végül nem került sor. A Viper pedig, bár finomítottak rajta, három generáción át az a nehezen kezelhető, mosdatlan monstrum maradt, ami a kezdetektől volt, és most már aligha tudjuk meg, milyen lett volna középmotorral.
