2019.05.01. 07:09
39 hozzászólás

Túl vagyunk az első napon. Az 1300 kilométer, minimális megállásokkal, néhány apró eltévedéssel, alig 15 óra alatt meg is volt. A Bertone csodálatos. Egy ideje már csorgatom a nyálamat, de a pusztán digitális rajongás után élőben még nagyobbat üt.

Annak ellenére, hogy Csikósnak nem igazán volt ideje összeszokni a frissen talpra állított Alfával, hiba nélkül lehoztuk a távot 130-as átlag utazóval. Nem mondom hogy pihentető ilyen tempót menni egy egész napon át egy veteránnal, főleg amikor ömlik az eső, és az egyik ablaktörlő már elszállt, de ha már közel ötven éve is ilyet tudott az autóipar, az ember megkérdőjelezi az utóbbi évtizedek fejlesztéseinek létjogosultságát.

A kérlelhetetlenül szakadó esőben olyan hetykén lavíroztunk a rettenet forgalomban, hogy öröm volt nézni a bizonytalanul lemaradó puhányokat a modern autójukban. Bár ehhez a nézéshez azért meg kellett erőltetnem magam, míg Csikós előtt szorgalmasan törölt az egy szem lapát, én nagyjából ennyit láttam:

Aztán néhány órányi reménytelen zuhé után kisütött a nap, és kissé berezelve beülhettem a kormány mögé, ami ugyan a 20 éves Mazdáméhoz képest kissé sokat holtjátszik, de fél óra után szépen elkezdett felengedni a kezem, és a végére már élvezni is tudtam a gépészkedést. Nem sokszor vezettem eddig veteránt, de tény, hogy hangulatban hozzáad az egyébként kötelező unalomként kezelt utazáshoz.

A svájci határ előtt végre elvonult a monszun, és beigazolódott az első benyomásom: nagyon hosszú távon is kényelmes a Bertone. A maradék néhány száz kilométer a szép időben már gyorsabban elröppent, és a végére a fogyasztás is beállt a 9,5 literre.

A 15 órás út végén sikerült 2 perc késéssel megérkezni a szállásunk mellé, hogy aztán még egy negyed órán át keresgélhessük az utat a kerítés túloldalára. Jó szokása a Google-nek, hogy igyekszik a lehető legközelebb navigálni a célhoz. Légvonalban legalábbis.

Ha valaki Besancon közelében szeretne 10 után vacsorázni, érdemes figyelembe vennie, hogy ilyenkor csak a Meki jöhet szóba, ami valami miatt itt elvesztette gyorsétterem jellegét. Alig néhány lézengő tinédzser állt előttünk, de mire megkaptuk burit, a Blahán már rég kiszolgálták volna a fél kerületet.

Mindez kedden történt. Szerdán már csak egy négyórás út van hátra és végre ott leszünk, ahova indultunk: egy halom felbecsülhetetlen értékű veterán versenyautóról igyekszünk majd minél több anyagot összekutyulni a Magny-Cours-i versenypályán. Ja, és köszönjük a sok hasznos úti tippet és tanácsot - eddig ott tankoltunk, ahol elfogyott a benzin, a mai naptól pedig az érdekes látnivalókra időnk nem nagyon lesz.

A túra további cikkeit ide kattintva találod.

Ha pedig kedvet kaptál az autócsodákhoz, hamarosan itt az egyik kedvenc autós rendezvényünk, a Hungaroring Classic, gyere el. Mi is ott leszünk!