Az Atyaúristen alatt eggyel, kábé

Mikor a Hungaroring Classic depójában lófráltam, nem figyeltem, kinek a neve van a kocsi oldalára matricázva. Egyrészt, mert az autók, a technika, a részletek érdekeltek, másrészt meg simán lehet, hogy a régi versenyző nevét olvashatjuk, azét, aki 1967-ben nyert vele futamot, vagy épp nem nyert semmit soha. A műsorfüzetet böngészve persze észrevettem pár furcsa dolgot.

Először jót röhögtem, mikor kiderült, Tony Sinclair is nyomni fogja a pedált a Ringen, mert rosszul emlékeztem, hiszen a Minden lében két kanál főhőse Brett Sinclair (akit Roger Moore játszott). Egyszerűen összemostam a másik színész, Tony Curtis nevével, mekkora marha vagyok. Aztán meglepődtem, mennyi autót mozgat a svájci Vögele család: összesen tíz autó mellett találtam meg valamelyik Vögele nevét. Peter, Alain, Carlo és Yves több kategóriában is indult, kettőben mind a négy neve egyszerre szerepelt (igaz, volt autó, ami mellett kettőé is), tehát egymás ellen is szívesen versenyeznek. Mint kis guglizás után kiderült, ők a Charles Vögele divatcég alapítójának örökösei.

Alex Birkenstock nevén elkezdtem vigyorogni, hogy hehe, szerencsétlent mennyit szívathatják a szandálok miatt. Aztán kiderült, hogy valószínűleg kevesen örülnek nála jobban annak, hogy a Birkenstock névről mindenki azonnal egy parafa talpú lábbelire gondol. Már ha ő az az Alex Birkenstock, aki a szandál-ipari említéseken túl milliárdos ingatlanbizniszekkel, meg a jelentős mulatozásaival kerül be az újságokba.

Oké, ezek a dolgok mind érdekesek, de sokkal fontosabb volt közelről megnézni a Gulf-kék Porsche 917-est. Mert a 917-es akkor is a legszexibb Porsche, ha leszámítjuk, hogy kevés nála nagyobb versenyautó-legenda létezik. Én nem is tudtam régen, hogy mi mindent nyertek 917-esekkel, de imádtam a formáját. Ilyenkor persze mindig a 917K-ra gondolok, a Kurzheckre, azaz Rövidseggűre. A többi is klassz, de a K, az igazi. Talán azért, mert kölyök koromban ilyenekkel verettünk a csehszlovák autópályán? Ez mondjuk a Ford GT-rajongásomat is megmagyarázná, mert az is volt a pályához.

A 917 élőben is gyönyörű, minden íve tökéletes, a kis macskafejek a Marchal fényszórókon, a két kis lapátból összerakott nagy ablaktörlő, a filigrán zsanérokon nyíló papírvékony ajtók, a vezető mögött kavaró ventilátor, ami mint ha egyenesen az égből szippantaná le az összes levegőt, hogy azzal hűtse a tizenkét hengeres bokszert – ami persze marhaság, az összeset nem ránthatja magába, mert akkor mi maradna a motornak a versenybenzin elégetéséhez. A tizenkét tüte és a műanyag ventilátor igazságosan osztozkodik a légkör tartalmán, csak hogy lehetővé váljon az az irgalmatlan mennydörgés, ami a kipufogót elhagyja.

űCsodálatos gép, életem egyik legnagyobb élménye, hogy pénteken, miután krúzoltam egy kicsit az öreg 108-assal, leparkolhattam egy kicsit úgy, hogy a két autó egymás szemébe nézhetett – vénséges stuttgartiak egymás közt a naplementében. Ó, mekkora giccs, de akkor is imádtam!

Ugyanazon a soron, ahol a 917 parkolt, a sátor alatt röfögtettek egy 1969-es Lola T70 Mk III B-t is. Meg kell hagyni, az is csinos versenyautó, a V8-as úgy ordít, hogy attól szó szerint megfájdul az ember dobhártyája. A kipufogó végei mögé nyílik a gépháztető – a kiömlő égéstermékek minden gázfröccsre le akarták törni a zsanérokról az egész miskulanciát. Az orra épp nem volt rajta, látszott a szegecselt, alumínium monocoque váz, a filigrán csövekből álló futómű, és persze minden négyzetmillimétere patika tisztaságú, tökéletes volt. De nem ezek miatt esett le az állam.

A videót vágtam, mikor rákerestem, kik is vezetik ezt a két kocsit. A Gulf Porsche pilótájával tele a net, de egy másik 917-es kapcsán. Ugyanis ez a monacói fazon vett magának egy igazi, eredeti 917-est. Tehát ez a bizonyos Claudio Roddaro nem csak egy akkora piszok mázlista, hogy versenypályán veretheti egy igazi 917-essel, de még azt a pofátlanságot is megengedheti magának, hogy ha épp Nizzába szeretne átugrani egy baguette-ért, csak leakasztja a „917” feliratú kulcsot a falról, és egy veterán versenyautóval ugrik el a pékáruért. Egy olyan versenyautóval, amit soha nem akartak utcai forgalomba helyezni, ezért összesen (ezzel együtt) csak három rendszámos 917 létezik a világban, és mind valami trükkel lett road legal. Roddaro úr baguette-jének arra se lehet ideje, hogy langyosra hűljön, mire hazaér vele.

Aztán megtaláltam a Lola T pilótájának a nevét is: Carlos Tavares. Tavares, hmmm, Tavares, ismerős a név… Á, a Tavares-jelentés! Pedig a francokat, ahhoz aztán semmi köze a dolognak. Carlos Tavares ugyanis nem írogat jelentéseket, ő akkora kutya, hogy az autóiparban azok közé tartozik, akiknél feljebb csak az Atyaúristen van. Ő az a csávó, aki bő harminc éven át dolgozott a Renault-nál, illetve a Nissannál, de az szinte ugyanaz. Carlos Ghosn egyik erős embere volt, nagyjából addig, amíg úgy nem kezdte érezni, hogy ő igazából Carlos Ghosn pozícióját szeretné, „megvan ez étvágya és az energiája a No.1 pozícióhoz”. És ezt még egy interjúban is elmondta. Naná, hogy nem sokáig maradt a Renault körül. Három hónapra rá ő lett a PSA Peogeot Citroën első embere. Ez a cégcsoport az, ugye, amelyik az Opelt/Vauxhallt is megvette. Na, ez az ürge, aki hétköznaponként a világ egyik legnagyobb autóipari vállalatcsoportját igazgatja, hétvégenként veterán versenyautóba ül, és széttépi az aszfaltot – most éppen a Hungaroringét.

Kicsit utána olvas az ember Tavares autóbuzériájának, és legszívesebben hátba veregetné: öreg, nagy fazon vagy. Mert nagy dolog, óriási nagy dolog egy ilyen céget vezetni (igazából fel sem tudjuk fogni, mekkora nagy dolog), de az, hogy valaki ilyen pozícióban megszállottan, az év 20 hétvégéjén komolyan autóversenyez, a saját kis műhelyében barkácsol (mondjuk kíváncsi lenék én arra a kis műhelyre, ami a házától pár percre van csak, az erdő mélyén). Hol egy 504-es Peugeot-val tolja a Monte Carlo Historic Rallye-n, hol egy Toyota motoros Chevron formula autóval száguld, aztán néha a Lola T-vel vagy épp egy Peugeot 104-gyel játszik.

Sajnos sosem találkoztam Tavares úrral, nem ismerem. De ha most lennék tizenéves, tuti, hogy ez a csávó lenne a példaképem.