A stoppolás, amikor azt hittem, megölnek
Hallgatom a legutóbbi Égésteret, és azon gondolkodtam, mennyire jó, hogy be tud nőni az ember feje lágya. Csak futólag találkoztam Herczig Norbival, és igazából sosem követtem szorosan a ralit se itthon, se nemzetközi porondon – annak ellenére sem, hogy teljesen egyetértek Norbival, ez a legmenőbb autósport szerintem is. Így aztán majdnem minden új volt nekem, amit magáról mesélt, pedig nekem mindig szimpatikus volt, ahogy Norbi magyaráz. A nyugodt stílus, amivel kerüli ugyan az álszerénységet, de a kivagyiságot is, és meglepő sikerrel hagyja ki az autóversenyzős közhelyeket. Teljesen olyan, mint amikor jól nevelt úriemberek beszélgetnek, mintha nem is raliról lenne szó, hanem valami kékvérű, az ügyeskedést, a turpisságot hírből sem ismerő sportról, mit tudom én, talán a lovas póló ilyen?
Szóval hallgatom Herczig Norbert raliversenyző történeteit, és minden kellemes és rózsaillatú egész addig, amíg elő nem kerül a Szép Juhászné út, meg a golfozás télen. Ha vezettem volna, ekkor biztosan megállok összeszedni a leesett állam, mert erről bevillant egy rég elfeledett sztori. Ugyanis valamikor a '90-es évek derekán stoppoltam haza Pesthidegkútra, egy hideg, latyakos téli éjjelen, és felvett egy Golf. Benne ralipáros, akik aztán úgy mentek, hogy az életemet féltettem folyton, de nem is a tempó miatt, hanem mert a sofőr közben állandóan a rádiót tekergette. Velem nem sokat törődtek, de akkoriban még annyit se tudtam a raliról, mint ma, úgyhogy mindegy is. Aztán mikor a Nagykovácsi elágazáshoz értünk, beálltak tankolni, amiben nem lenne semmi különös, ha nem kézifékkel, 360 fokos fordulattal pördültünk a kútoszlop mellé a latyakos, csúszós hóban. Én totál biztos voltam benne, hogy ez már a vég, hogy becsapódunk és felrobbanunk, és egy hatalmas tűzgolyóban lelem meg rövidke életem végét, mint a filmekben... de nem, szépen kiadta. Aztán mikor végre magamhoz tértem, ezek ketten azon vitáztak, hogy pontosan melyikük is a soros a 2000-ért tankolásban.
A névmemóriám csapnivaló, de szinte teljesen biztos vagyok benne, hogy amúgy se mutatkoztunk be aznap este egymásnak. Mégis, az utolsó Égéstér nyomán most már biztos vagyok benne, hogy ez bizony Herczig Norbi kellett legyen, talán az unokabátyjával. Úgyhogy akkor kedves Norbi, innen is köszönöm, hogy huszonegynéhány éve nem hagytatok az út szélén fagyoskodni, hanem eldobtatok haza, mindenki más meg azonnal húzzon Égésteret hallgatni, mert van abban még egy rakás ütős sztori. Hiába, tényleg a rali a király.
