A kerékpáripar lassan átláthatatlanabb, mint az autóipar. Mert ahogy autóból is vehetünk ültetett, kupétetős, de négyajtós hobbiterepjárót, úgy bringából is van vastagkerekű (fatbike), bikepackingre optimalizált (tehát többnapos túrákra felpakolható) össztelós csoda, az egyszerűség kedvéért mondjuk elektromos rásegítéssel. És ez egyik iparban sem azért van, mert a felesleges gyártókapacitást el kell valamire lőni, hanem mert a bringa és az autó megvásárlása egy érzelmi döntés. Ha nem az lenne, összesen háromféle típus elég lenne a világnak mindkettőből. Ha valaki szeretne eligazodni, ebben a podcastben útmutatást talál.
Legyünk megengedőbbek, a bringás világban mondjuk legyen hat eszköz, az egyik ilyen garantáltan a trail bringa lenne. Félrevezető a megnevezés, hiszen arra utal, hogy ösvényen kell vele menni, amit az ember egy terepbringával jellemzően amúgy is szokott. Mivel tíz centis rugóút felett minden centihez tartozik egy új kategória, kifejezetten nehézkes körülírni, mit is takar a trail, mint felhasználási mód. Mert ha például cross country, vagy enduró bringáról beszélünk, akkor azokat könnyű meghatározni, hiszen a felhasználási módot egy versenytípus határozza meg.
A trail viszont nem illeszkedik ilyen kategóriákba, hiszen például cross country versenyekre túl nagy a rugóútja, túl nehéz a váz, viszont enduró vagy downhill versenyekhez nem mozog eleget a futómű és a geometriája sem elég agresszív. A trail bringa létezésnek értelme a többcélúság: a futómű és a geometria pont elég ahhoz, hogy átsegítse az embert a nehézségeken, de még nem túl sok a mászáshoz és önfeledt tekeréshez.
A trail tehát annak az embernek a bringája, aki nem a másodpercekért küzd, nem az háromezredik szintet akarja nap végére letudni, és nem is a downhill világkupa pályáját akarja teljesíteni, csak terepezne önfeledten. A Merida One-Twenty ezt ígéri, és igazából tudja is, és megint kiderült, hogy nem kell a legdrágább verziót megvenni az élményhez. A One-Twenty 9.600 nem egy tőzsdei nyomtatvány neve, ez arra utal, hogy ez a Merida 120 milliméternyi rugóúttal rendelkező trail bringája, annak is az alsó harmadban játszó darabja.
Mert bizony, a 9.600-as modell felett még sok lépcsőben jutunk el a 9000-esig, amiben Kashima bevonatos Fox villa van, és ékszer-szerű XTR kiegészítők. Döbbenetesen kinéző bringa, döbbenetes árral, ezért 2,5 millió forintot kell leszurkolni, rendelésre itthon is elérhető. A tesztre kapott 9.600 viszont akciósan 579 ezer forint, és megkapjuk a remek geometriát és a jól kitalált lengőkar-rendszert. Viszont kár lenne azt hinni, hogy csak az alkatrészek választják el a paletta két végét: a szerényebb One-Twenty vázak alumíniumból, míg a high-end darabok karbonból készülnek.
És tényleg az a jó benne, hogy sikerült találni egy olyan kompromisszumot a geometriával, hogy kellemes vele mászni, nem akar az első kerék állandóan elemelkedni a talajról, aztán durván meg lehet küldeni lefelé is. A lapos villaszög támogatja a kanyarokba való rendes betámasztást, és mivel 29-es kerekeken gördül, egészen durva terepen is át lehet engedni szívfájdalom nélkül, hiába a viszonylag rövidebb rugóút.
Az okosság a himbakar rendszerben van, a rugóstag alsó befogatása a láncvilla meghosszabbítására került, a főforgáspont elé. Ez azért jó, mert berugózásnál változik az áttétel, így a rugózás fokozatosan keményedik fel a rugóút végére. A Trek is alkalmaz hasonlót, igaz, ők a támvilla-láncvilla forgópontot integrálták a tengelyre, a Merida viszont nem, ők a féket a láncvillán, a forgópont mellett helyezték el. Elméletben ez probléma lehet, hiszen a hátsó futómű így nem fékfüggetlen, vagyis a hátsó kerék elpattoghat fékezésnél, de menet közben nem tűnt fel.
A Rock Shox Sektor Rl villa 130 millimétert mozog, a váz 120-at a szintén Rock Shoxtól érkező Deluxe RL taggal. Valószínűleg ezek sokkal többre képesek, mint a tesztbringában tapasztaltak, ugyanis nem végezték még el rajtuk az első szervizt, így az RS gyári, takony állagú olaja van bennük, valami finomabb olajjal sokat javulna a mozgásuk. Rossz így sem volt, sőt, a Brománia túra 20 kilométeres enduró körén nem kellett óvatoskodni, simán egy tempót mentem azokkal a haverokkal, akik nagyrugóutas endurókkal verettek. Nekem új élmény a 29-es kerék, 27,5 colhoz szoktam, de megdöbbentő, mennyivel jobb az akadályok kigördülése, egészen valószerűtlen tempóval lehet rádobni a durva sziklakertekre.
Végig a rugóút végén kopogva, rendes tempóval, de az irányítást egy pillanatra sem elveszítve lehet küldeni a One-Twenty-t, és igazából nem tűnk úgy, hogy kevés lenne. És mivel egy filigrán, zárható futóművel szerelt bringáról van szó, mászni is határozottan kellemes vele. A 9.600-as modell még az alsó polcról építkezik, ami ebben a kategóriában megbízható, de nem könnyű darabokat jelent.
A Sram NX hajtás 1x12-es, azaz elöl egy, hátul tizenkét lánctányérral módosítható az áttétel. Ez nyilván azzal jár, hogy országúton nem fogunk Pro Tour versenyzőket letolni, ellenben a hegyoldalon felfelé szerényebb kondival is felérünk, igaz, valamivel lassabban. Az elöl egylánctányéros rendszer további előnye, hogy könnyebb kezelni, nem kell arra figyelni, hogy vajon keresztbe áll-e a lánc. A mászást tovább segíti az emelhető-süllyeszthető nyeregcső, hiszen felfelé a magas, lefelé az alacsony nyeregpozíció jó. A Merida sajátmárkás nyeregcsöve a kormányról kapcsolható csöve 125 millimétert mozog, nem a legfinomabban működő darab, de 182 centis testmagassághoz bőven elég.
Egyedül a fék lóg ki az összképből, a Shimano MT500/501 egy rendes, kétdugattyús, hidraulikus rendszer, csak nem bírja a gyepálást. Amikor már egy órája tempóztunk lefelé a Brassó környéki hegyekből, egyszerűen elfogyott a fék, hiába húztam markolatig, a bringa gyorsult. Nem kellemes érzés, de nem vagyok benne biztos, hogy a teljes rendszert le kéne dobni a bringáról: vagy egy nagyobb féktárcsa, vagy jobb fékbetét, de leginkább mindkettő kéne a One-Twenty-nek. A bringával simán keményebben lehet menni, mint amit a fék bír.
579 ezer forint sok pénz, Csikós ennyiből simán vesz két autót, ugyanakkor az ár/érték arány is jó. Egy jó geometriájú, jól mozgó vázat kapunk, stabil, megbízható alkatrészekkel. Bár nincs sok bling-bling, de a hobbisták igényeit évekig ki fogja szolgálni, és egy amatőr enduró versenyen sem félnék elindulni vele. Látatlanban mégis nehéz megindokolni ekkora összeget kiadni, de a Merida Concept Store-ban lehetőségünk van elvinni pár napra a tesztbringát, így az ember el tudja dönteni, megéri-e az üzlet. Az viszont biztos, hogyha lényegesen jobb bringát akarnánk ugyanennyi pénzért, az csak használt gép vásárlásával menne. Örök igazság itt is csak egy van, ugyanaz, mint az autóvásárlásnál: tudni kell, pontosan mire akarjuk használni, és csak utána költeni.
