Ingyen* Punto: vége a történetnek

Sokan írtátok-kérdeztétek, mi van a Puntóval, mert nagy a csönd. Ennek az volt az oka, hogy igazából nem volt vele semmi, vagyis működött. Ami a rosszmájúak szerint már önmagában hírértékű, pedig szerintem nem. Valójában a tavaszra rendesen megcsinált fékek, motor és kormányzás tette a dolgát. Amit még javítani kellett, az a klíma volt, meg néhány esztétikai probléma, zörgés, apróság. Más kérdés, hogy a Punto nálam töltött ideje olyan hosszúra nyúlt, hogy kitermelt még egy problémát a végére, de nem ezen múlt, hogy kiderült: ingyen ebéd nincs.
De az olcsó ebéd létezhet.

Ami persze nézőpont kérdése, hiszen ha van egy autód, és csak áll az udvaron, akkor viszi a pénzt, hisz értéktelenedik. Az ingyen-Punto viszont hová amortizálódhatott volna? Ha van egy kis mákom, talán még pozitív mérleggel is kijöhettem volna belőle, még akkor is, ha az átírási költséget is számításba veszem. Amit sokan nagyvonalúan elfelejtenek, noha ez már az pár százezres kocsiknál egy jól látható összeg. De még így is ott a benzin és a biztosítás, meg biztos lemaradt egy-két izzó. De legyünk nagyvonalúak, az igazán részletes Punto-üzemeltetési táblázatot már elkészítette más, engem most nem ez érdekelt, hanem az, hogy gazdaságosan talpra állítható-e egy Punto II, ha:
- nem rohad túlzottan
- van műszakija
- ingyen megkapod.

A biztató tények mellett volt pár egyszerűnek tűnő hiba, ami valójában más hiba hozadéka volt. Be is építettem még a költségtervekbe 30 ezer forint tartalékot, amit egy pillanat alatt felemésztett a fékpofa-utánállítók által kivégzett kerékagyak cseréje (erről az előző posztban írtam sokat), köszönet Moggeréknak, hogy megcsinálták végül. Aztán meg ott volt a „csak fel kell tölteni” klíma, amit tényleg fel kellett tölteni, és egy-két hónapig ez kitartott, de mint kiderült, itt is volt hiba, és még a korrigált költségtervben szereplő 30 ezernél is többe került a javítása: 48 ezerbe. Szóval volt mélypont a projekt során, és még sokáig is tartott.

Az első tervek szerint 270-320 ezer környéki pénzköltés a végére átlépte a 380 ezret azzal, hogy novemberre elporladt a kipufogórendszer közepe. Hajnalka asszony amúgy nagyon meg is szerette, egyszerű volt vele parkolni, könnyű volt vezetni, jól ment: mi kell még? Abból nem csináltam titkot, hogy nem hosszú távra tervezek a Fiattal, csak az időpont volt kérdéses. Perkó Rudi egykori kollégánk egyik barátja személyében már a vevőjelölt is megvolt rá. Mindenesetre amikor átadtam volna új tulajának, még elvittem a Puntót egy búcsúkörre Sztefóhoz – a kollégához, aki nekem adta a kocsit, és utána vett egy Aurist.

Nem mondom, hogy tökéletes lett. A nyomorult fényezésű tető feljavításának a pénzügyi keretét elvitték a műszaki problémák. Bár vannak nagyon olcsó fóliák, a hámló lakk miatt annyira alá kellett volna dolgozni, hogy a tető esetében cirka 50 ezernél lett volna a vége. Hogy úgy mondjam, ehhez már nem volt kedvem, úgy meg pláne nem, hogy valójában a motorházfedélre is ráfért volna vagy egy fóliázás vagy egy festés.

És hát az apróságok: kissé szorult a bal oldali ablakemelő, de szilikonspay-vel fújva egészen jól üzemelt; a kuplungpedál nyikorgását sem orvosoltam, már nem volt rá sem energiám, sem időm, meg különben is: télen nem nyikorog. A jobb oldali külső kilincs a téli időszakban nem ugrott vissza a helyére, minden egyes beszállásnál le kellett nyomni, mert menet közben kinyílhatott volna az ajtó. De ez a hiba csak a téli időszakban jellemző a kocsira, szóval a pedálnyikorgás és a jobb külső ajtókilincs valójában csak egy hiba, nem? Mindezeket amúgy a vevőnek is elmondtam és megmutogattam.

Ellenben a lötyögő háttámlájú üléseket meggyógyítottam. Azt hiszem, ez a Punto II. leghitványabb része: a háttámlát rögzítő csavarok simán kilazulnak, és a támlán lévő furat a lötyögéstől lemunkálja a menetet, sőt, a végén a tompa orsó szétcseszi annak az anyának is a menetét, amit odahegesztenek a szék alapjához, így soha többé nem lehet visszacsavarni. Ekkor fogtam egy fúrót, és kissé brutális, de célszerű módon, átmenőcsavarral oldottam meg a dolgot. Ki kellett hozzá szedni az üléseket, elég nagy meló volt.

Így történt hát: az Audi elment, a srácnak kellett volna a Punto, de szorított az idő, mert jött a karácsony, vendégfurikázással, már csak a lényegre koncentráltam. Kiderült, hogy a kipufogó rendszer középső szakasza, flexicsövestől cserés, ami még a kisebb baj. A nagyobb, amikor Laci a közeli szervizben ránézett az olajra és kiderült, hogy a nívópálca rövid, nem ér bele az olajba. Hosszabb nívópálca nem volt kéznél, így utántöltötte, de ezt a tényt közölnöm kellett a leendő tulajjal, és rákérdeztem, hogy közel három hónap várakozás után, eme infó birtokában is kell-e neki az autó. Az 5000 km alatt az 1 liter olajfogyás nem szép dolog, de ha minden hónapban ránéz az ember, együtt lehet vele élni. A vevőm is így gondolta, oda is adtam neki a Puntóhoz vett olaj maradékát.

Szóval megköttetett az üzlet, és mivel a Punto költségeit szorgalmasan vezettem, kiszámoltam, mennyibe volt mindez nekem. Végül nem is olyan vészes szám jött ki, bár az, hogy a nulláért átvett autót gyorsan megcsinálom és utána hamar eladom, kicsit dugába dőlt. Végül 382 ezer forintot adtam össze, és ebben benne volt az átírás is. Ezen felül csak benzin árába és a kötelező biztosításba került a Punto-kaland.

Bár igyekeztem mindent vezetni, lehet, hogy pár piszlicsáré apróság lemaradt, de akárhogy is nézem, egy év öt hónapot autóztunk 10 ezer forint – vagy alig több – pénz befektetésével. Igaz, ez csak az üzemben tartás, erre rájött még az átíráson kívül évi 45 ezer forintnyi kötelező (összesen tehát cirka 65 ezer), és mivel zömében városban használtuk, nagyvonalú 8 literes fogyasztással kalkuláva (400 forintjával literét) – minden megtett kilométerre egy 47 forintos költség számítható. Ami egyébként picit több, mint amit Csaba küldött nekünk, bár ő relatíve sokat ment és országúton, tehát lényegesen kevesebb volt a 100 km/re vetített fogyasztása; nem volt klíma a kocsijában (javítani sem kellett); és az egyszeri vezérléscsere költsége nagyon durván több kilométerre oszlott el. Szóval aki tőlem vette meg, jó ideig fajlagosan olcsón használhatja, pláne, hogy leginkább vidékre menésre használja majd. Panaszra nincs okom, már ami a dolgok anyagi részét illeti, hiszen itt értékvesztés helyett értékemelkedés volt. Ugyanakkor ez az összeg nem tartalmazza a munkadíjamat. És a bosszúságot, hogy az egész sztori mennyivel olcsóbb lehetett volna a rengeteg parázást okozó fékügy nélkül.

A Fiat 2018 júliusában pottyant az ölembe, és 2019 decemberére lett kész. Közel sem azon a szinten: műszakilag jó lett, fékezett, kanyarodott, sőt, ha gázt adott az ember, ment is rendesen. Műszaki értelemben az olajfogyasztás volt az egyetlen szépséghiba, de hadd legyen már ennyi baja egy 19 éves kocsinak. A teljesítményét is megmértük, és szinte a teljes ménest megtaláltuk, mit is kell ilyenkor mondani? Bravó Fiat! Igaz, az elcsatangolt egy-két pacit a 230 százalékos teljesítménynövekedést(!) ígérő, nagyipari átkúrásra épített csodaadalék sem terelte vissza.

Persze én is hülye voltam, hogy nem nézegettem az olajszintet, csak eleinte, és akkor ez még nem volt feltűnő. De nagyon keveset találkoztam a Fiattal, mert a feleségem imádta használni, és amióta a metrópótlás dübörög Dél-Pesten, főleg arra használta, hogy a BKV-zás első, legkellemetlenebb szakaszát megússza.

Az utastere viszont sokkal kulturáltabb lett, a külseje cserébe maradt, amilyen volt, volt pár zörgés, de az ülések álltak, mint a cövek, és a támlák nem billentek előre minden egyes fékezéskor, rádió szólt, fűtött, és a kipufogó javítása után a kipufogógáz sem igazán jött már be az utastérbe, csak dugóban. Szóval ennyire tellett, mindenesetre köszönöm Sztefónak ezt a kalandot, meg persze a kis Puntónak, amiért akkor is ott volt és működött, amikor az Audi A6 Avant éppen nem. Annál nem is akarom kiszámolni a kilométerköltséget – pont egy ilyen Punto kellett, hogy ellensúlyozza.

Nem a világ legjobb autója, de tágas, fürge és könnyedén vezethető, egyszer Szarvason benéztem egy rövid utcácskába, és kettő állt belőle. Részben leváltva a régi Swifteket, hiszen fiatalabb annál, és ha el is romlik, de tényleg annyira egyszerű, hogy akinek csak egy kis műszaki érdeklődése van, az egy csomó mindent egymaga megjavít. Külön ajánlom a Punto II. Klubot mindenkinek, mert ez az egyik legokosabban csinált márkaklub, amit eddig láttam. A magyarázat egyszerű: ott vannak a Facebook-on is, de felismerték, hogy a lényeges tartalom itt elvész a sok napi beszélgetés alatt. Van tehát egy külön blog is, a Puntónium, a legfontosabb javítások részletes és kiváló leírásával, tényleg gratulálok nekik, hogy ezt így megcsinálták. Így ismeretlenül is sokat köszönhetek nekik, hajrá puntósok!

Én meg vettem egy Aurist, ezzel kapcsolatosan már megvolt a coming-out, de az már egy másik történet.

A sorozat korábbi részeit itt olvashatod.