Majdnem ingyen Punto – nincs vége a történetnek

Még a karantén elején, amikor nem voltam teljes testtel a kanapéhoz szögelve, és voltak értelmezhető perceim, gondoltam, milyen jó lenne már összeszedni azt a nem sok, de pont kellemesen elég sztorit, amibe Tibi Puntójával keveredtem. Hát, most itt van. Kezdem az elején.

Majdnem egy éve megkerestem Rudi barátom (a teljes baráti és családi kör hivatalos autós szaktanácsadója és beszerzője), hogy elérkezettnek látom az időt egy autó vásárlására. Ekkor még Berlinben éltem, ahol, ha teljesen őszinte szeretnék lenni, azt mondanám, hülye vagy, ha vásárolsz, hiszen rengeteg lehetőséged van megúszni a saját autó fenntartását. Nem akarok untatni senkit, de csak pár példát említek (tudom, carsharing nálunk is van): DriveNow, ShareNow, Car2go, SIXTshare. Ezen kívül olyan irdatlan jó bringaút-infrastruktúra van, hogy egyszerűen nem akarsz soha többé máshogy közlekedni. Iszonyú erős a piac, sorra jelennek meg az új bringás cégek/appok/lehetőségek, de még a BVG ( Berliner Verkehrsbetriebe: ottani BKV) is meglepően jó, fasza sbahn, ubahn, villamos- és busz hálózattal. De lehet, hogy ezt csak azért mondom, mert három év alatt használtam kb. négyszer a szolgáltatásaikat meg persze, a rossz beidegződések.

Szóval, nagyjából érthető, hogy ott nem tartottam értelmét szerencsétlenkedni egy autóval. De, és itt kezdődik az én történetem, már tudtam, hogy ősszel hazaérkezem és jó eséllyel maradok is. Az okaim tiszták és világosak voltak, nem győzködtem sokáig magam, belevágtam. Rudival a beszélgetésünk nagyjából így nézett ki:

- Szia! Szerezz nekem egy autót!
- Nagyon vártam már erre a napra, mik az igények?
- Menjen, legyen benne fűtés, ne legyen batár és legyen meg még novemberben – gondoltam még, kezdetnek ez oké.
- Intézem – intézte.

Nem is kellett olyan nagyon sokat várnom, jött a hír, hogy van egy nagyon fain Fiat Punto, ami pont megfelel az igényeimnek, árban is stimmel és a pár hónap is belefér. Úgyhogy, ezt még így Berlinből, látatlanban le is pacsiztuk online, nem maradt más hátra mint a költözés és a várakozás. Mindez meg is történt az említett tárgy hóban, azonban a cuccolással, az új munkahellyel és lakhellyel való egyáltalán nem stresszmentes időszakkal, sajnos toltuk még egy kicsit a találkozást. Egészen decemberig, amikor is sikerült kettedmagammal kijutnom Tibihez, megnézni végre, mire is bólintottam rá hónapokkal ezelőtt.

Első blikkre már tudtam, hogy tényleg pontosan ez az az autó, amivel jó barátságban leszek, ami több szempontból is nagyon nyugtató volt. Rudival való barátságunk egyértelműen olyan szinteken áll, hogy a „menjen, legyen benne fűtés stb.”, teljesen retardált és amatőr hozzáállásomhoz képest is pontosan jól tudta, hogy mire van szükségem, valamint abbéli aggályaim is elszálltak a messzi decemberi naplementében, hogy nekem bármi másra szükségem van, ami nem ez az autó. Második blikknél pont megérkezett Tibi is, úgyhogy elindultunk egy tesztkörre.

Emlékeim szerint annyira esetlen voltam, hogy állandó jelleggel a témába nem vágó kérdéseket tettem fel neki, ami egyébként valószínűleg elképesztő idegesítő volt, mert látszott rajta, hogy ő meg imád erről beszélni. Persze, tudtam a referenciákat, úgyhogy ez kevésbé volt meglepő.

Nem voltam teljesen higgadt, mert régen nem vezettem már – egyébként egyetemi/vendéglátós éveim alatt végig egy 2006-os 1.3 Multijet Puntót vezettem – szóval, nem akartam beégni. Ehhez képest a vezetés maga teljesen jól ment, a hasznos információkkal ellátott táblákat már kevésbé csekkolgattam a nagy izgalomban.

Persze a végtelenül korrekt vallomások ideje is elérkezett, miután visszatértünk a kiindulópontra. Elhangzottak olyan tények, amik hallatán lehettek volna kétségeim, de én akkor már eldöntöttem, hogy az első utam, ami egy majdnem 1000 km-es trip, ezzel a kocsival lesz megtolva. Úgyhogy, egy-két héttel később hozzám került a majdnem ingyen Punto.

A tél nagyjából zökkenőmentesen futott le, nem mentem felesleges köröket, többnyire valóban arra használtam, ami a terv is volt. Azt hittem az elején, ez hamar át fog csapni abba, hogy mindenhova autóval megyek, de szerencsére nem így lett. Hétköznap vásárlások, ide-oda látogatás, hétvégén vidék, ez-az. Problémám nagyon nem is volt. Az elején kicsit zavart az utastérbe szivárgó kipufogógáz, de ahogy enyhült az idő és tekertem lejjebb az ablakot, egyre kevesebb jelentősége volt. Most már hiányozna, ha nem lenne. Meg a barátnőm az első vezetésénél annyira izgult, hogy letépte a váltókarról a gombot.

Nagy nehezen sikerült még a karantén előtt éves parkolási engedélyt is intéznem, ami egy pár ezres tétel, a lakcímváltoztatással voltak inkább idegőrlő pillanatok, de ennél nagyobb szenvedés nem volt. Gurult, kedves volt, ügyes volt, simogattuk. Aztán, ahogy beütött a krach, és az életem kényszerszabadságra ment, a Punto is úgy döntött, hogy kicsit nevelget, ha már eddig minden stimmelt. Március közepe táján, elrohantam vele gyorsan műszakizni, tudtam, hogy majd lesz mindenféle haladék, de túl akartam esni rajta. Nem ment túl jól a dolog, mert állítólag a jobb első fékbetét úgy el volt kopva, hogy használhatatlannak minősítették. Semmi baj, akkor egy gyors szervizkör.

Akutnak hitt problémával kerestem fel a hozzám elég közel eső óbudai szervizt. Leraktam a kocsit, elindultam, de mire hazaértem, már hívtak is, hogy tulajdonképpen miért is van ott az autó, merthogy semmi baja a betétnek, sőt, a jelek szerint nem is olyan régen lett berakva. (Bocs, Tibi, lehet, hogy nem mindenre figyeltem.) Na de, akkor is, ha nekem a vizsgabiztos azt mondja, hogy kuka, akkor elhiszem neki. Persze, alapvetően nem volt baj, hogy elvittem, mert így legalább a kézifék bovdent is ki tudták cserélni, plusz még kaptam egy rendes listát is, hogy mivel kéne folytatni.

A javítás után abban maradtunk, hogy szép lassan a nyáron megcsinálunk mindent. Akkor még nem tudtam, mikor lesz újra jövedelmem, úgyhogy nem mertem fejest ugrani a szerelőaknába. Miután hívtak, hogy kész a Punto, el is hoztam, viszont az első fékezésnél már éreztem, hogy valami nem stimmel. Fordultam is vissza, kiderült, hogy bejelez az ABS. Az érdekes az volt, hogy mindezt 40-50 km/h felett már nem tette. Órákig próbáltuk kideríteni, hogy miért, de állandóan ledobta a számítógépet, amint kettesre váltottunk. Kerekek le, tisztogatás, kerekek vissza. A hiba még mindig fennáll. Kaptam egy újabb időpontot, úgyhogy nem volt más hátra, mint így használni az autót. Közben Tibivel egyeztetve próbáltuk kitalálni, hogy mi lehet a baj, amit a tanácstalannak tűnő szervizesek felé is kommunikáltunk.

A jobb hátsó kerékagy lekapása után derült ki, hogy ahogy szétrohadt, a darabjai folyamatosan potyogtak rá a szenzorra, amitől minden fékezésnél beremegett a jármű. Nagyon korrektek voltak, mivel az anomália az kezük munkája után derült ki, baráti kedvezményekkel végezték a cserét.

El is érkeztünk napjainkhoz, amikor is tulajdonképpen egy akksi csontra merülésénél és Óbuda egyik legforgalmasabb utcájának bedugításánál nagyobb izgalmak még nem voltak, egyelőre (agresszívan kopogok az asztalon). Ugyan várnak még rám kisebb javítások, de alapvetően egyszeri felhasználóként nem nagyon panaszkodom. Érdekes, hogy az idő múlásával egyre többet is foglalkozom vele, ismerkedem az egyszerűbb szerelésekkel is, bővítem az autós tudást.