Hordalék-e vagyok

Folyik a fejünk fölött ez a magyar Nagy-Duna, feszt mossa a partot, bontja ezt az oldalt, amazt meg építi, amivel mi, kisemberek nem nagyon tudunk mit kezdeni. Itt rögtön felfújhatnám a posztot egy neoindexes apológiává, mert biztos vannak köztük opportunista kontárok, és becsületes, dolgozni vágyó emberek is, de minek fújjam, ki-ki érzi a saját emberi minőségét. Én is érzem a sajátomat, meg az alkalmazásom hordalék jellegét, mert ha nincsenek a Dunának ezek a közelmúlt limányai, nem biztos, hogy épp most jutok ide. Mondjuk, az is igaz, hogy fél éve állhatatosan pingeltem már PappTibit, hogy van-e hely, van-e hely, írtam is tl;dr cikkeket, hátha, hátha, de szeretném azt hinni, hogy az lesz fajsúlyosabb, amit ezután fogok itten produkálni, mint az, hogy milyen turbulenciák közepette kerültem ide. Az meg csak széljegyzet, hogy a TC nem egy politikai orgánum, nem is nagyon dolgozik ilyen témákkal, Karotta mégis nyomatékosította, hogy abszolút autonóm alkotómunka folyik itt, és ebben változás ezután sem lesz. Mert ha nem-messzi tengereken jachtot akarunk tesztelni, akkor jachtot fogunk tesztelni, meg helikoptert, azt’ majd figyeljük a befolyásosok lakmuszpapír fejét, sárgul-e. Aktuálvízügyi nyitány bezárva, ugorjunk.

Nagyjából elhelyezem magam az autós palettán: van a birtokomban egy szétszerelt gurulós szék, jellegében talán az áll legközelebb egy autóhoz, de a közeljövő garázsom csak kicsit lesz ettől elrugaszkodottabb: Celica Supra elsősorban, mert amikor Kiotóban sétafikálás közben elcsorgott mellettem egy fonnyadt, öreg fószer egy ilyenben, akkor azt gondoltam, hogy én is egy ilyen fonnyadt, öreg fószer akarok majd lenni. Japánban Celica XX (dábürüekszü) néven fut egyébként, csak el ne kapja az A80 széttorzulós értéknövekedése és a 80-as évek retróhuzata, mire én oda jutok. Mellette Zitanejemnek egy Torchinsky-féle Pao van szánva; meg közösbe egy Suzuki Spacia Gear, vagy egy Copen, mert a kretén automotív zseb-lingamok előtt is muszáj valakinek púdzsázni. Mindezek alapján nem csak hülyének, de japánbuzinak is lehetne minősíteni, meg laktunk is a Nejjel Kansaiban egy darabig, el is vartyogok egy nagyon sánta középszintet, de a vádat hárítom: fasza ország, pontos vonat, ínyenc pornó, ezek mellett viszont ők is nyomorultak, mint mi, csak máshogy. Ostobaság volna tehát felmagasztalni őket, ahogy az indusokat is, meg bármelyik nemzetet, ami azt illeti. Merthogy nem véletlenül utaltam az imént Siva kőpöcsére: az diplomámba „indológus" van ütve. Csak azzal nem számoltam anno, hogy az indusok jobban tudnak angolul, mint pl. az amerikaiak, így az én szintén sánta hindi tudásomra vajmi kevés szükség van a piacon. Valamennyit szanszkritul is tudok, de mivel azt a hagyomány szerint is 50 év alatt lehet csak megtanulni, nem nagyok az elvárásaim magammal szemben. Goásokat, nagymamákat lenyűgözni mindenesetre jó, úgyhogy time well spent. Egyébként lehet francia, olasz, traktor, új, régi, elektromos, vagy gázturbinás, próbálom majd a marhaságoknak a legszélesebb spektrumát megírni, közben pedig zsurnalisztikát is művelni.

Aki olvasott korábban cikket tőlem, tudhatja, hogy hajlamom van a dolgok túlírására, a bölcsész-merengésre, a filológus-pedigré miatt az idegen szavakat is túl tudom tolni, de a mögöttes és mellékes infókban is eldagonyálok. Mindez úgy jöhet le az arra érzékenyeknél, hogy öncélúan verem itt az irodalmiaskodó faszt, de én úgy gondolom, hogy a jól adagolt stílus kizökkent az ömlesztett sajtóanyag monotonitásából, a körítés pedig kontextusba helyez. Ezekre szerintem szükség van. Szóval ha a rideg információáramot kedveled jobban, engem nem fogsz - bár nem tartom kizártnak, hogy a professzionális környezet gyorsan kiéget, és akkor de. Mindenesetre igyekszem ezeket kiküszöbölni, egyensúlyba hozni és kordában tartani, hogy élvezhető, de informatív dolgok szülessenek.

Szóval ennyi, kedves távárisaim, köszöntsük egymást a béke jelével.

A másik friss igazolás, Gyuri bemutatkozó posztja: Szolgálatra jelentkezem.