Megállt már alattam Lada, de hát az normális, meg azon nem múlt semmi. Azonban Dolores O'Riordan sajnos fogta magát 2018. január 15-én, és meghalt. Szomorú dolog ez, mindig nagyon kiváló csajnak tartottam, aki ráadásul nemcsak kellemes számokat írt, de ír is volt, tehát nyilván jókat lehetett volna vele iddogálni. És egyszer amúgy találkoztunk is. Nem hiszem, hogy ő emlékszik rá, mert a színpadon állt, én meg pár méterrel előtte, úgyhogy csak a hangulat hágott, méghozzá tetőfokra. És bár neki nem ez a nap volt valószínűleg az utolsó gondolata, nekem bizony ez volt az első a halálhíre hallatán, mert elég emlékezetes nap lett az a bizonyos 2002. november 2. Főleg, mert a találkánkat majdnem meghiústotta egy fehér Opel Corsa A.
Nem egészen 21 évesen még vékony voltam, jól bírtam a piát, Jennifer Connelly volt a legjobb nő, és sosem haltunk meg. A cimbim családjában meg volt egy borzalmasan kocka Opel Corsa, aminek az volt az előnye, hogy működött, bár ugyanez volt néha a hátránya is. Imádtuk, hát persze, hisz akkoriban minden autó csodálatos volt számunkra. Tankolás után ezzel indultunk neki a koncertnek négyen. Nem centiztük ki, időben indultunk, hisz nem volt még navigáció, mi meg csak sejtettük, hova kell eljutnunk. Szakadt az eső, az autó lámpái ebben annyira tündököltek, mint bogárszem egy masszív fekete lyuk belsejében, de mit érdekelt ez minket, hisz erről szól a fiatalság is, nézünk, csak épp nem látunk. Vígan szeltük a kilométereket az ifjúkori lelkesedéssel a beltérben, elértük fővárosunkat, majd megálltunk. Sajnos nem mi, hanem az autó döntött így...
Történt mindez a Hegyalja út és a Krisztina körút kereszteződésében. Motor leállt, nem indult. Húszévesen azt tudtuk, hogy melyik az autónak az eleje, meg hogy állítólag ott van a motor is, de ez nem tűnt elégségesnek a megoldáshoz. Félretoltuk a járművet, majd felosztottuk a szerepeket: Cimbi néha megnyenyerésztette a motort, hátha, a minden fiatal társaságban jelen lévő Jócsajt pedig taktikusan elküldtük, hogy kérjen segítséget a többi autóstól a pirosnál, hátha. Mi, többiek jobbára csak álltunk és néztünk.
Egy idő után Jócsaj nevetve visszatért, és tájékoztatott minket, hogy a fővárosi népek nem segítenek a vidéki suttyóknak, de legalább kapott jótanácsot! Egy úriembernek elmesélte, hogy micsoda dráma résztvevője lehet ő itt és most, mire emberünk megigazította szemöldökét, nézett egy kacifántosat és hevesen javasolta Jócsajnak a zöldre váltás előtt, hogy:
- Tanulj meg beszélni!
Azóta törjük a fejünket, mi lehetett a gond, hisz Jócsajt azóta is értjük. Nem csüggedtünk, de kicsit kezdtünk parázni, hisz az idő vészesen telt, Dolores O'Riordan és bandája pedig nem fognak ránk várni. 6900 Ft volt a jegy, nem tréfadolog! Segítség továbbra sem akadt, az ég pedig továbbra is együttérzően sírt. Ezen Corsa generáció nem viselt ajtót a benzinbetöltő sapka felett, így roppant szakértelemmel véletlenül észrevettük, hogy nincs tanksapka az autón. Pedig azelőtt volt, hisz emlékszünk rá, hogy leszedtük még Fehérváron a benzinkútnál, felraktuk a tetőre a tankolás idejére, aztán... Vízhajtotta autókat azóta sem gyártanak, különösen sajnálatos körülmény, hogy akkoriban sem. Gondolkodtunk, hogyan menjünk tovább autó nélkül, bár a Cimbi nem akarta hátrahagyni az autót, mi pedig szolidaritottunk. Míg szomorúan néztünk egymásra, egyszer csak megállt az út túloldalán lévő járdán egy autó. Végre, a megmentő!
Ja nem, csak ő is lerobbant... Mármint szinte ugyanakkor, ugyanott, mint mi. Ezt már azért nem bírtuk felszabadult kacagás nélkül, az akkor középkorúnak tűnő fószerrel egy húron ugrándoztunk, viszonylag jó hangulatban. Ti hova mentek? Ide. Fúha. A ti autótokkal mi a helyzet? Fasztuggya. Megnézzem? Meg.
Őrületes műtétnek tűnt akkoriban, amit csinált, pedig most már tudom, hogy csak kitekerte a gyertyákat és szikrákat vadászott. Kis idő után kérdeztük, hogy most akkor mi? Nem tudta, de az akkumulátor ekkorra már kezdte megunni a szerencsétlenkedést. Mint közben kiderült, neki viszont csak kifogyott a benzin, nekünk meg volt egy üres kannánk. Az idő meg telt. Megkérdeztük, hogy ha hozunk benzint, vontat minket koncertig? Jóhogy! Cimbi iziben felvette a nyúlcipőt a legközelebbi benzinkútig. Jócsaj kacagott. Én álltam. Dolores O'Riordan valószínűleg épp egy pint Guinnesst kortyolgatott az öltözőben.
Cimbora visszatért, benzin be, kötél fel, húzzunk innen! Húzott minket onnan, lassan, de biztosan. Úgy éreztük, hogy öt liternyi benzin sosem égett el még hasznosabban a világon. Én elöl ültem a vonóautóban, izgultam, hogy időben odaérjünk a koncertre, bár ez általában felesleges cél, hisz mindig késni szoktak. Végül összejött, 20:00 előtt valamennyivel sikerült odaesnünk. Szelfiket elfelejtettünk csinálni, mentségünkre legyen mondva, hogy nem volt mivel.
Már csak azért is jól tettük, hogy odaértünk időben, mert a Cranberries minden tagja ismerte az órát. Életem eddigi egyetlen koncertje volt, ami pontosan akkor kezdődött, amikorra írva volt. Sokan még kint szotyolázgattak, mikor az akkor 31 éves Dolores olyat tett, amilyet már sajnos sosem fog, felrohant a színpadra. Mi is épphogy kapcsoltunk, de meglepetésünkben mégis a tömeg elején találtuk magunkat. Én pedig azóta is sajnálom, hogy ennél a pár méternél nem kerültem közelebb a csajhoz, mert azóta az ír humor vált az egyik kedvencemmé filmekben, úgyhogy biztos jól elsörözgettünk volna, ha a sors nem volna ennél kiszámíthatóbb. Ja, és hogy jutottunk haza a Zombie-vá vált autóval?
Cimbi az akkor szinte NASA technológiának számító Motorolájával felhívta a szüleit, hogy para van. Ők a koncert végére pont ideértek, hogy hazahúzzák az autót, de azért előbb próbaképp rápróbáltak a beindításra, hátha. Rögtön beindult, és minden hajtókarcsapás minket vert bele egyre mélyebben a szégyenbe. Majd az autó hazament a rokonokkal önerőből 70 kilométert, előtte másfél órával pedig egy centit sem mozdult. Úgy tűnik, hogy csak azért csinálta ezt velünk, hogy még emlékezetesebb legyen a nap. A Corsaból azóta már biztos valaki evett egy sóletet, bezzeg Dolores bennünk örökké élni fog. Talán egyszer találkozunk még a pokolban, és most már tudom, hogy Guinnesst ott is lehet majd kapni.
