Enzo Ferrarinak a versenyzés volt a szívügye és ezért azt is megtűrte, hogy még az autózást csak ugató, módos urak vigyorognak az ágaskodó lovacska mögött. Persze, kissé gőgösen állt hozzá, de Commendatore már csak ilyen. Juan Manuel Fangioból csak egy volt, a többiek pedig nem csak gyorsan, hanem kényelmesen is szerettek volna utazni, méghozzá a csomagjaikkal, ezért a Ferrarinak szüksége volt egy mindennap használható túraautóra.
Pinin Farinát kérte fel az autó megtervezésére, aki a 250 MM formáit finomította, és figyelembe kellett vennie azt is, hogy nyereségesen gyártható típus legyen. A kétajtós, kétüléses kupé miatt bővítette gyárát a Ferrari, hogy ne legyen akadály rövidebb időn belül több vevőt kiszolgálni. Ez egyfajta nyitás volt a sorozatgyártás felé, de ez nem jelenti azt, hogy 250 Europa GT-ből sok készült volna.
1954-ben mutatták be az autót a Párizsi Autószalonon, mely alá a korábbi keresztlaprugós helyett elöl független, tekercsrugós futómű került, hátul hosszanti laprugós, merevtengelyes maradt. A motortérbe viszont a 3,0 literes Colombo V12-es került 220 lóerővel, amivel megfutotta a 230 km/órát.
1955 októberében készült el a 0413 GT alvázszámú autó, melynek első tulajdonosa a Ferrari egyik legfontosabb korai pártfogója volt, a genovai Dottore Enrico Wax. Ő volt az elnöke a Wax & Vitale SpA-nak, mely neves luxusmárkák olaszországi forgalmazója volt, így a Johnnie Walker viszkié, a Moët & Chandon pezsgőé és a Connolly bőré. Imádta az olasz autókat, több Alfa Romeo és Maserati is állt a garázsában a Ferrarik mellett.
Egyes pletykák szerint Waxnak annyira jól ment, hogy évente új Ferrarit vásárolt, és voltak köztük teljesen egyedi darabok is. A 250 Europa GT-jén a hátsó lámpák és a műszerfal különleges, valamint az elegáns színösszeállítás. A fémes sötét szürke metál (Grigio Metallizzato, mennyire szépen hangzik olaszul!) narancssárga bőrkárpitot választott.
1960-ban szállították át a kaliforniai William Gottwaldnak, aki gépészmérnökként a Messerschmitt Aircraftnál is dolgozott, majd saját vállalkozást alapított, a United Research and Manufacturingot. Szélesebb skálán mozgott a gyűjteménye, mint Waxnak, de minden autóban közös volt az alacsony futásteljesítmény és az eredeti állapot.
Ma sincs ez másképpen az 1955-ös Ferrari 250 Europa GT-vel, aminek ennyi év után 33 671 km-t mutat az órája (a szakértők szerint ráadásul jogosan). Rozsdás és kopott, nem csillognak rajta a krómok, néhol horpadt a karosszéria és lekopott a festék, de varázslatos patinája van így, a fekete kaliforniai KPP 427 rendszámmal.
Hibátlanra restaurált öreg Ferrariból van elég, de ilyen gépből, amin látszik minden egyes eltelt év, csak nagyon kevés. A Gooding & Company szerint ez majd megér valakinek bőven több mint 2 millió dollárt.
