A hatvanas évek elején úgy gondolták a Citroënnél, hogy ideje volna megépíteni a DS gran turismo verzióját: ehhez a hidrós futómű adott volt, a motort a nem sokkal azelőtt megvásárolt Maseratitól kölcsönözték, a karosszéria megrajzolásával pedig Robert Opront bízták meg. Ez lett a Citroën SM, a rövidítés eredete viszont fél évszázaddal később sem tisztázott, egyesek szerint jelentheti azt is, hogy Sa Majesté - Őfelsége - , de azt is, hogy Systeme/Série Maserati. 1973-ban jelent meg, és azóta is a legszebb Citroënek között tartják számon. Csakhogy a Speciális Tanulmányok Osztályának vezetője, Jacque Né extrém tervekkel állt elő.
Kollaborációt indított a Michelinnel, hogy kiderítsék, mi az a legnagyobb teljesítmény, amit az első kerekeken keresztül még az útra lehet vinni, hol vannak a tapadás határai. Az alapesetben 174 lóerős Maserati V6-osból 300 lóerőt préseltek ki - egyes források 380-at is említenek -, amivel a normál 12,5 literes fogyasztást is sikerült megkétszerezni.
Más sem maradt érintetlenül, a karosszérián a szélesítések jelentik talán a legkisebb változtatást: a Gr4-es versenysorozatban futtatott rövidebb tengelytávú autóról hiányzik az elnyújtott far, így egy majdnem függőleges fejszecsapás zárja a sziluettet, és a hátsó kerekeket félig fedő lemez is hiányzik. A háromszínű fényezés és a motorháztető power dome-ja szinte csak dísz.
Az átalakított SM, - könnyebben megjegyezhető nevén a “Michelin Proto” - 27 másodperc alatt érte el a 285 km/h-s sebességet, és ha igazak a hírek, több százezer teszt-kilométert tettek meg vele a Michelin különböző tesztpályáin, az összegyűjtött adatokat pedig szinte az összes későbbi Citroën fejlesztésében felhasználták. A Proto megmaradt prototípusnak, de még a Mad Maxre hajazó sallangok ellenére is mindmáig összetéveszthetetlen.
