Ilyen lett volna a hosszabbítóról működő traktor

A kevés fennmaradt forrás egyike sem említi, így mára már nehéz megmondani, hogy a szovjet mérnökök csak kísérletezgetni szerettek volna, vagy tényleg teljesen komolyan gondolták a KhTZ-12-es, tápkábelről működtethető elektromos traktor megvalósítását. Ami igazából inkább egy rendszer volt, amelynek egyik eleme volt a KhTZ villanytraktor.

Manapság már igencsak megmosolyogtatónak tűnhet ez az ötlet, azonban ismerve az ötvenes évek szovjet korszellemét, a nagy volumenű iparosítást és villamosítást, abszolút racionális megfontolások mentén született meg a KhTZ-12-es. Az ötvenes évek legelejére a nagyívű villamosítás eljutott az orosz sztyeppékre, a kisebb, mezőgazdaságból élő falvakat is bekötötték az áramhálózatba. Mivel ezekben az időkben még tartott a második világháborúban erősen megrongálódott olajipar helyreállítása, és igen nagy hiány volt az országban a kőolajszármazékokból, ezért kézenfekvő volt, hogy az országot ekkorra már behálózó villanyáramot kellene segítségül hívni a mezőgazdaság gépesítéséhez.

Az új elektromos traktor alapjául a petróleummal hajtott, már régóta sorozatban gyártott SzKhTZ-NATI, a Harkovi Traktorgyár terméke szolgált, amit alaposan átterveztek. A NATI, a Harkovi Traktorgyár és a Mezőgazdasági Villamosítási Intézet (ilyen is volt a Szovjetunióban) mérnökei egy borzasztóan fura kinézetű, lánctalpas traktort hoztak össze az SzKhTZ-ből. A KhTZ-12-es nevet viselő gépnek nagy bumfordi orra, magasra épített fülkéje és még gémje is volt! Az orrban helyezték el a 42 kW teljesítményű villanymotort és a csévélődobot, amely 750(!) méternyi, négypólusú erősáramú kábelt tekert fel, illetve le. A fülke alá helyezték el a segédüzemeket és a hajtást, a kábelfogadó gém pedig eltartotta a gép fémtestétől és a mögé akasztott eszköztől a kábelt. Az SzKhTZ-NATI-ból csak az alváz, a sebességváltó és a fülke maradt meg. A villanyosított traktorokat egy árbócos, mobil transzformátorállomással lehetett csatlakoztatni a hálózathoz.

Első körben négy példányt építettek a KhTZ-12-esből 1952 elejére, amelyeket még az év tavaszán, a Harkovi Traktorgyár környékén üzemelő kolhozok (azaz Mezőgazdasági Termelőszövetkezetek) kezdtek el alkalmazni. Így már ezekkel a gépekkel kezdhették meg a mezőgazdasági munkákat a földeken. Az 1952-es száraz tavaszon a KhTZ-12-esek igencsak beváltak, hiszen gyorsan dolgoztak, és egy hektár megműveléséhez átlagosan mindössze 45 kilowattnyi áramot fogyasztottak. Mivel úgy tűnt, hogy bevált a hosszabbítós villanytraktor, ezért újabb, továbbra is csak kísérleti példányokat rendelt belőlük a mezőgazdasági minisztérium.

Bár elméletben - és elsőre gyakorlatban is - jól bizonyított a rendszer, a mezőgazdasági munkák előrehaladtával kiütköztek a gyenge pontok. Elsősorban a tápkábel kopása és sérülékenysége jelentett problémát. Sűrűn kellett cserélni az egyébként borzasztóan drága kábeleket, amelyeknek az elsőre soknak tűnő hossza erősen behatárolta a munkaterületeket is. Ezeket megpróbálták kopásállóbbakra cserélni, de ekkoriban még nem álltak rendelkezésre olyan anyagok, amelyek érdemben megnövelték volna a tápkábelek élettartamát. A traktorok munkaterületre szállítása is körülményes volt, kellett hozzájuk egy-egy járműszerelvény és azokhoz is külön személyzet. A hálózatra való fel- és lecsatlakozáshoz sok időre és minimum két szakképzett villanyszerelőre volt szükség. Érdemes megemlíteni azt is, hogy a villanyászok a traktorok fel- és lecsatlakoztatásához nem kapcsolták le a hálózatot. Szóval ez egy veszélyes üzem volt! Ahogy nem volt veszélytelen a gépek mellett dolgozni sem, ugyanis hamar kiderült, hogy esős, párás időben nagyon veszélyes lehet a KhTZ-12-esek környékén tartózkodni, ugyanis egyedül a gép vezetője volt megfelelően védve az áramütéstől. Ezért fokozottan figyelték a gépről le- illetve feltekeredő kábelt, hogy az nehogy sérült legyen. Sokszor ehhez a művelethez külön megfigyelőket alkalmaztak.

Ahhoz képest, hogy mennyi baj volt a KhTZ-12-essekkel, egészen az ötvenes évek végéig használták őket a kolhozok. Valószínűleg kényszerűségből, hiszen a szovjet ipar csak a hatvanas évek elejére tudott megfelelő mennyiségű és minőségű traktort gyártani.

Arról nem találtam semmilyen feljegyzést, hogy a KhTZ rendszer működése közben történt-e tragédia vagy esetleg áramütés, csodaszámba menne, ha nem lett volna ilyen. Az azonban bizonyos, hogy a KhTZ-12 nem azért került hamar a kukába, mert veszélyes volt, hanem azért, mert rengeteg ember kellett a kiszolgálásához, akikre máshol nagyobb szükség lett volna. Valamint azért is mert a kolhozok nem győztek hozzá tápkábelt venni, ez pedig alaposan megdrágította az egész rendszer működtetését. A KhTZ-12-esekből 32 példány épült 1952-ben, amelyekből napjainkra egy sem maradt fenn.