Négyévszakos ribanc vagyok, télen-nyáron

2021.11.20. 15:57
42 hozzászólás

Az autógumikhoz fűződő viszonyomat a „bántalmazó kapcsolat“ írja le a leginkább. Képes vagyok irracionális rajongásra. Például felületes ismeretség után a lakásomba invitáltam egy garnitúra versenypályára való semi-slicket, aki azóta (négy éve) itt lakik velünk. Nem tehetek róla, se a hideget, se a meleget nem szereti, én meg szeretem őt, nem költöztethettem ki.

Volt egy olyan romantikus esztendő, amikor zsebkendőnyi totalcaros irodámat két garnitúra felnivel és egy versenygumiszettel osztottam meg; a munkanap végére olyan gumiszagom volt, hogy az üzemorvosi vizsgálaton kaucsuk jött a vénámból.

Nehéz is megmagyarázni, hogy ha egyszer ennyire szeretem az autógumit, miért ragadtam meg minden lehetséges alkalmat, hogy tönkretegyem, ahányat lehetett. Főleg a hátsókat. Mert sajnos ez a mi romantikus viszonyunk önemésztő tüze: amikor igazán jó együtt, abba az egyikünk általában belehal. Mondjuk az imádkozó sáska nősténye is leharapja a hím fejét szex közben, és mégse halt ki a faj, szóval ez a szenvedély + gyilok dolog nem feltétlenül rossz evolúciós stratégia. Persze ők nem használnak gumit, úgy az volna. De elkalandoztam kissé.

Szóval, tudom, milyen a jó gumi, közúton és pláne versenypályán, és egészen biztosan sokkal többet áldoztam rá életem során az összes épeszű embernél. Ugyanakkor nem vagyok dogmatikus, simán mentem egy csomót vacak abroncsokon, és bizony azt is ki lehet bírni. Azt szűrtem le a sok év nyúzás alatt, hogy a becsülettel fogyó-öregedő első márkás, eredetileg menőnek gyártott gumik még fáradtan is jobbak, mint az olyan vadi újak, amiket eleve a harmadvonalba szántak. A motorsport nagyon jó tesztje ennek: a menő gumik elfogytak, az olcsók szétestek, elpusztultak, mielőtt elkopni idejük lett volna.

A magánéleti gumiválasztásaim úgy néztek ki, ahogy a legtöbb totalcar-olvasónak, gondolom: átnéztem az utóbbi időszak tesztjeit, megnéztem, hogy rajzolódik-e ki belőlük valamilyen tendencia (ami mindegyik tesztben jó, az jó, ami mindenhol rossz, az rossz), aztán rámentem valamelyikre. Annyit variáltam a dolgokon, hogy a téligumi-teszteken nagyjából figyelmen kívül hagyom a havas és jeges mutatókat, mert attól, hogy a tévében látok havat, az autómra még nem kell szöges Hakkapeliitta Budapesten.

A régi szép időkben, amikor még nekiindultunk hóeséskor valami hegynek, ha leszállt az este, még nagyon érdekelt a havas tapadás. A szerpentines veretéskor huskyként üvöltött a különbség egy jó téli gumi egy rossz között. De már nincs hókocsim se, és éjszakai kalandként az ágyból járok a vécére pisilni, szóval a téligumiteszteken is a száraz aszfaltot nézem főleg, másodsorban a vizet. És aztán a lista teteje környékéről választok, rendes gyárból. Vagyis ezt csináltam, több tucat éven és garnitúrán át. De már nem.

Fontos disclaimer, hogy pár éve összebútoroztunk a Michelinnel még a Hangyász versenygumijai kapcsán, és amióta a Laptimingban olyan eszementet ment, azóta a kapott és a vásárolt gumijaim is Michelinek. De ez nem róluk szól, hanem arról, hogy márkafüggetlenül mire jutottam a téli-nyári-négyévszakos dilemmával. A döntésemet így aztán egyáltalán nem befolyásolta semmilyen anyagi érdek: ugyanannyiért juthattam volna bármelyikhez.

Az E36 M3-assal kezdődött. Azon nyáron mindig (indokolatlanul) pályanap-kompatibilis semi-slickek voltak, télire pedig megvettem a specifikáció által engedett legkeskenyebb, legvirslibb téli gumit. A régi vágású, elektronika nélküli sportautóban pont az a jó, hogy nem tapad túlságosan, ezért még túlélhető tempónál is bohóckodhat az ember a direkt alacsony tapadáshatáron túl, ha épp senki mást nem veszélyeztet. Lehúztam vele így pár évet, és arra jutottam, hogy több örömem volt a tapadás szempontjából alullőtt téli gumiban, mint a túllőtt nyáriban.

Sokat gondolkodtam, hogy ez igaz-e, vagy csak bemagyarázom magamnak, és a választ teljesen váratlan módon a méréstudomány adta meg. Az első közös telünk végén megtámadtam egy tolómérővel a gumigarnitúrám, hogy megnézzem, hogyan alakult a kopás. Az első kerekeken 8,3-8.5 mm-t mértem. A bal hátsón 7,2-t, vagyis egy-másfél milliméterrel kevesebbet. Aztán jobb hátul sehogy se találtam olyan pontot, ahol 6,68 mm-nél több húsa maradt volna.

Hogy hátul sokkal gyorsabban kopott, azon nem voltam meglepve, mégis csak egy M3. De honnan jött az oldalanként aszimmetrikus kopás hátul? Már azon voltam, hogy elmegyek egy futóműveshez, bár szemre és érzésre minden a helyén volt. Aztán hirtelen eszembe jutott, merre kell menni a körforgalomban, és hogyan. És hogy ez milyen relációban lehet a sajátos gumikopásommal. Úgyhogy szégyentől piros arccal inkább eltettem a tolómérőt.

Amikor családi szaladgálósnak megvettük a Multiplát, a beavatási rítus részeként kapott egy garnitúra új gumit. A Multipla nem élményautónak van, csak közlekedni – és persze reprezentálni – használjuk. Nem megy különösebben sokat, évi 7500 km körül járunk vele. Ilyen futás mellett egy téli + nyári garnitúra soha nem fogyna el róla, mehetnénk még azokon a veteránvizsgára is, ha addigra belülről kifelé szét nem mállana az egész autó. Szóval úgy döntöttem, ez lesz az pont, ahol - alapvetően költségtakarékossági okokból - rámegyek egy szett négyévszakos CrossClimate-re. És megtértem. Nem gyorsan, lassan.

Először itt volt maga a tél, enyhén és érdemi hó nélkül, mint mostanában általában. A vízen-latyakon tökéletes volt, és amennyi havat láttunk, abban se maradtunk benne. A fékútja métereket rövidült a vén, rideg vackokhoz képest, amikkel vettem. Aztán jött a nyár, de a rettegett kenődős-érzéketlen nyúlósság, amilyen egy téli gumi tud lenni nyáron, sose jelent meg.

Egy átlagosan jó gumin jártam, ami az első éve után soha többé nem érdekelt, mert egyszerűen eltűnt az életünkből: mindig tök jól működött, sose gondoltam rá többet. Legközelebb most, három évvel később jutott szembe, amikor szezonváltáskor megláttam a sort a gumisnál, és megörültem neki, hogy én az ötödik ilyen alkalmat spórolom meg a négyévszakossal.

Így aztán a minap, amikor az Avantime-ra kellett valami, mert az életveszélyesség környékére öregedtek a vele egykorú gumijai, már eleve úgy kezdtem, hogy a négyévszakosokra néztem rá először. A négyévszakosoknál pláne a száraz teljesítmény érdekelt leginkább, mert ezekkel kell letolni az izzó augusztusi nyaralásokat is.Budapesten a KSH szerint a napok kétharmada száraz, ráadásul utazni is sokkal többet szoktunk tavasztól őszig, szóval a számításaim szerint kilométereim 75-90%-át adja a száraz aszfaltos használat. Megnéztem a TC-n az idei ADAC-tesztet, és hívtam a dílerem.

Azóta az Avantime is négyévszakosokon gurul, ráadásul feltűnően finomabban futva. Érdemben csendesebb, mint az öreg vackok előtte, és intenzív fékezésnél se kezd pánikkattogásba az ABS, mint régen (már azokon francia trikolórral bekarikázott ünnepnapokon a naptárban, amikor egyáltalán működik a 20 éves Renault-ban). Nagyon meglepne, ha az Avantime élete úgy alakulna, hogy komplett garnitúrákat koptatna még tükörré; vasárnapi youngtimerként, (Parkoló) parádés autóként és koca-lerohadóként nem gyűlnek bele százezrével a kilométerek.

Ha az autó számára legjobb megoldást hajszolnám, akkor most is megvenném a külön téli és nyári garnitúrát, mint évtizedekig, és szívnék évi két napot a gumisnál, vagy fetrengenék az aszfalton a ház előtt a kerékkulcsra gémberedett ujjakkal, ha komplett szerelt kerekeim volnának. Ehelyett pár éve inkább a magamnak legjobb megoldást keresem, és az a dolgok mai állása szerint a modern és jó négyévszakos. Büszke nem vagyok rá, de elégedett maximálisan.



Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.