A legótvarabb autók
A belsős levlistán került elő Pista egy korábbi anyaga, amiben a csúf autókat oltogatja, aztán eldobja a mikrofont, mint hiperaktív négyéves a karalábét. A lista jogos, az Orochi, a Mirai, az előző SX4 S-Cross, az 5 GT konszenzusosan, bájerzsóti értelemben vett okádék, de azt a megállapítást, hogy manapság kevesebb ótvar születik, mint régen, nem tartom helytállónak. A trendek valahogy formai perverzióba látszanak fordulni, ahogy azoknak az amerikai fiataloknak a feje is egyre torzabb, akiknek következetesen, mintegy törzsi hovatartozásukat jelezvén Lillel kezdődik a neve.
A frissített lista összeállításához igénybe vettem a szerkesztőség képzett esztétáinak szakértelmét: ízlésük kifinomult - ld. a flottában szereplő Astrákat, Priusokat, egy Liana szedánt és egyebeket - ráadásul az átlagnál jóval nagyobb halmazból válogatnak. Ez nagyon fontos, mert aki sem fizikailag, sem szellemileg nem mozdult ki még Bácsalmásról, annak a véleményére azért kevésbé adunk. Azokat a latin felhangokat pedig már most fojtsuk el, amik szerint de gustibus non est disputandum, mert ha mindent relativizálunk, minek egyálaltalán véleményt alkotni bármiről?
Megpróbáltam kiszűrni és rendszerezni a jellemző markereket, és ezek alapján úgy csoportosítani a csúnya autókat, hogy abból valamiféle következtetéseket lehessen levonni. Az esztétika szakos hallgatók és művtörisek most fogják be a füleiket, mert szubjektív áltudomány következik.
Az ázsiaiak és a többi máskultúrájúak
Kitartok amellett, hogy a szépség befogadása kultúrafüggő: a kelet-ázsiainak, az észak-amerikainak, az európainak, a fekete-afrikainak más és más jön be, mert globalizáció ide vagy oda, alapvetően más kultúra tárgyai/formái között, más írásrendszeren, urambocsá más művészeti irányzatok alatt nőnek fel. Valahogy így: Európában kevesebben látnak szépnek egy RAM 350-at vagy egy Prowlert, mert bárdolatlan, in your face autók, amiknél az elegancia csipketerítő a két hete döglött bölény hátán.
A higítatlan japán formatervezéstől ugyanígy megszédülhet az európai ember: a Lexus IS vonalak és formák agresszív halmaza, az elejét részeg szamuráj szabdalta össze, a Toyota Vellfire/Prius IV túltervezett frontjától szétszaladnak a kutyák, de a Suzuki Wagon-R Stingray is hordoz egy klasszikus özvegyi ábrázatot - a játszótéri gyerekek okozta felhorkanást megelőző arcállapot ez. Ahol viszont kandzsik, katakanák és animefigurák szaturálják, telítik túl a mindennapi környezetet, ott egyik fenti modell sem túlzás. Nekünk ettől még lehetnek rusnyák.
Megbocsátást a semmilyeneknek
Bár az asszisztenseim többet is tűzre dobnának közülük, a következő modellekre én nem feltétlenül mondanám ki a fatvát. Nem bántóak, legfeljebb bántóan semmilyenek: Ford Tempo (1984), W210-es Merci, Punto 1 Cabrio, Dacia Lastun, autonóm vakfoltok a látóideghártyán. Én meghagynám rajtuk a keresztvizet, hisz annyi a bűnük, hogy észrevehetetlenek. Érzésem szerint ezek az autók teszik leginkább próbára a formatervezők elhivatottságát - mit keresek én itt, lettem volna inkább közgazdász. Eldobható popdalok. Bulvárhírek. A századik webshop felprogramozása.
Saját alkategóriát érdemel itt az első Aston Martin Lagonda és a Rolls-Royce Cullinan: nehéz lenne kiemelni egy-egy részletüket - mert nem nagyon vannak részleteik: tudom, az elegancia igénye voltaképpen fék a ceruzán, gyorsító helyett nyugtatót szednek hozzá a tervezők, de azért négyzetrácsos füzetbe rajzolt skiccekért százmilliókat tényleg csak a hülyék fizetnek.
A funkcionalitás vak
Gumpert Apollo. Csodálatos mérnöki alkotmány, nem véletlenül söpörte le anno a többi páváskodó szupersportautót a pályákról, de ettől még zagyva, aránytalan rajta minden. Az Apollo nagyszerű példája annak, hogy a leszorító felülírja a légáram egyébként szépen rajzolt íveit. De ezzel nincs egyedül, ha megnézzük a McLaren Sennától is simán el lehet borzadni, a Tramontana R meg legalább olyan szép, mint egy imádkozó sáska, ami lenyelt egy fél zsömlét.
A másik alcsoportot a fillérbaszók jelentik: ide sorolnám a közutálatnak örvendő Priusokat, az Insightot és az összes olyan púpot, ami az aerodinamikailag ideális csepp alak felé húz. Hisz itt is a szépséget áldozza fel a dizájner az alaktényező oltárán - aki, ha mindennek tetejében még német is, akkor olyan csiszolt műkövek születnek a keze nyomán, mint amilyen a Mercedes EQS: lehet 0,2-es a Cw, de közben valami más, valami fontos mercedesség kiveszett belőle. Pedig nem lehetetlen, a Lucid is megoldotta a kedvező alakot, nekik mégis sikerült személyiséget adni az Airnek.
Az újtőkés ízléstelenség
A legszámosabb csoport az övék, itt valójában nem követnek el hibákat a tervezők. Ezeket az autókat egyáltalán nem szánják szépnek, és bár érzelmet ki akarnak váltani, nem céljuk a klasszikus gyönyörködtetés. A BMW jelenlegi főtervezője, Domagoj Dukec sem palástolta ezt a márka új arculatát ért kritikákra reagálva. A szépség túlhaladott, a lényeg a felkavart állóvíz, amit manapság egyre több gyártó így lát.
Mindez láthatóan be is válik a BMW-nek, hisz évek óta nem beszéltünk annyit róluk, mint az óriásira növő veséik óta, és nem mellesleg a világ legtöbb autót eladó prémium márkájává is ők váltak tavaly, lenyomva a konzervatívabb Mercedest. A ráncfelvarrott 7-es, az X7-es, a 4-es orra gyalázat, ezt még a közembernél pallérozottabb iparági tervezők sem látják máshogy (ld. fenti videó), az alakot öltő kakofónia csúcsteljesítménye, az XM még a keményvonalas progresszívek szemét is könnybe lábasztja.
Nem csak a bajorok sara ez. A Maybach Exelero, a Devel Sixteen, az új Hispano Suiza, a Lamborghini Veneno részletei is csak önmagukért eltúlzottak, nem gondolom, hogy a szép igénye hívta volna életre őket. Erőt és személyiséget persze sugároznak, és ha belegondolunk, tulajdonképpen rímelnek is ezek a formatervek a célközönségre: nem túl szép, de hatalommal rendelkező emberekre, akiknek alkalomadtán még az arcuk is sebhelyes.
A védhetetlenek
Ide sorolom azokat a típusokat, amikre nincs mentség. Valószínűleg az aránytalanságok és az összképbe egyáltalán nem illeszkedő részletmegoldások taszítják ide az egyes modelleket, ez lehet bennük a közös. Az ember szeme kívánja a harmóniát, és ösztönszerűen kiszúrja, ha nincs meg. Pont ahogy a csordaállat szúrja ki a paraziták miatt deformált testű társát. A B9 Tribeca még a Subaru eleve megosztó formatervei között is értelmezhetetlen, a hármas osztatú hűtőrács még a Saabnak sem mindig sikerült. A Citroen Ami 6-ot az sem menti fel, hogy francia, pedig nekik sok furcsaság sül el jól, de a hájas lebeny alatt tespedő fényszórók és a hátrafelé dőlő, fecskefarkú C-oszlop sehogy nem sikk. Nissan Tiida, Ford Edsel, Mercedes R-osztály, Skoda Roomster, Toyota Mirai, Pontiac Aztek, a lista nagyon hosszú.
Szögezzük le: sokan ezek közül nagyon jó autók, hisz emberek tízezrei használják őket boldogan, extrém esetben szubkultúrájuk is kialakul, lásd a Breaking Bad után a Pontiac Azteknek vagy a Stranger Things után a AMC Gremlinnek. Láthatóan nem kell ahhoz szépnek lennie valaminek, hogy tetszeni tudjon. A sör is keserű, a sajt is büdös, az Igorrr meg ilyen:
