Mivel nem vagyok normális, ezért feltett szándékommá vált, hogy egy Németországban tulajdonképpen már a kukába dobott autóból valami értelmes állapotú járművet faragjak. Szokásomhoz hűen túlzásba estem, ezért lassan már ott tartunk, hogy visszatolhatnám a szalonba, a ráfordított összegből pedig pár év múlva is talán teletankolhatnám a prémiumból. Ami viszont biztos, hogy a rozsda olyan az autó életében, mint nálunk a másnaposság. Minél tovább pörgeted ész nélkül a bulit, annál intenzívebb lesz utána a kijózanodás keserve. De vajon érdemes-e megelőzni a kínt? Vagy ha már úgyis elkezdődött a folyamat, akkor csukjuk be a szemünket, és húzzuk le még azt a fél liter kerítésszaggatót a tujára hányás fázisáig, már minden mindegy alapon? Ne engem kérdezz.
De kezdjünk inkább finomabb dolgokkal, például a hátsó lökhárító környékével. A Focus tervezésekor az egyik legfontosabb szempont a jármű megjelenése volt, máig emlékszem, hogy a bemutatásakor csak ámult mindenki. Mivel perverz vagyok, hiába nézem lassan egy éve minden nap, továbbra sem tudom megunni a látványt. A hátulja például attól érdekes, hogy a lámpákat a felső és az alsó sarkokba rakták, ennek köszönhető az, hogy lámpatestek kerültek a lökhárítóba. Ettől ugyan sokkal jobban ki vannak téve az elemeknek, mégsem emiatt nem működött sem a ködlámpa, sem a tolatólámpa, amikor megvettem az autót. Az izzók gyakorlatilag megsemmisültek, de nem segített a cseréjük. A ködlámpánál a foglalattal kellett kicsit játszani és életre kelt, viszont a tolatólámpa sehogy sem kapott ampert. Így hát nekiálltam megkeresni a tolatólámpa kapcsolóját. Ez egy egyszerű szerkezet, a végén egy gombbal, amit beletekersz a váltóházba, és amikor hátramenetet kapcsolsz, akkor fizikailag ez a gomb kerül megnyomásra a váltó belsejében, ez kapcsolja hátul a tolatólámpát. Aknából alulról sehol nem lehetett meglátni, a váltó felőli kerék levételekor találtam csak meg a kapcsolót, amely mellett ott lifegett dologtalanul a csatlakozója. Nem lehetett visszadugni, mert a kapcsolóról hiányzott a foglalat. Felmerülhetne a kérdés, hogy emiatt miért nem vettek ide előttem egy új kapcsolót kétezerötszázért? Nyilván azért, amiért a pollenszűrő is csak egy kosztömb volt.
De mindez még júniusban történt, haladjunk erősebben a közelmúlt felé, pár hónappal ezelőtt ugyanis felfedeztem egy új extrát az autóban, a visszagurulásgátlót. Feltűnt, hogy sosem kezd el az autó visszagurulni a lámpáknál, és mintha jobb elölről hallani lehetne némi halk csikorgást araszoláskor. Fékezéskor és menet közben sosem húzott semerre az autó, ennek ellenére gyanús volt, hogy befog a jobb első fék. A lustaság félegészség, úgyhogy az autó emelgetése előtt inkább magamhoz vettem egy hőmérőt, és pár fékezés után megmértem a tárcsákat, a jobb első nagyjából a duplája volt a bal elsőnek. Utána megemeltem az autót és valóban, a jobb elsőt nehezen lehetett forgatni kézzel. Ilyenkor az egyszeri ember kezdetnek a csúszkáknak az ellenőrzésével kezdi a féken, ám mivel ezeknek a cseréje nagyjából egy tolatólámpányi kiadással jár, érdemes újakkal felfegyverkezve érkezni. Pláne, ha a csúszkák már csak annyira töltik be a szerepüket, mint korcsolya a betonon. Kicseréltem őket, aztán csapkodtam a karjaimmal, felszálltam, megkerültem a garázssort, kicsit bandáztam pár galambbal, megdumáltuk az autóra szarás fortélyait, majd leszálltam. De végül felébredtem, és sajnos csak az derült ki, hogy én hiába hiszek a csodában, ha ő nem hisz bennem. A fékbetétek továbbra is kitartóan szorították magukhoz a tárcsát, igazából tök romantikus is lehetne ez a helyzet, ha nem kívánnám ilyenkor azt, hogy rohadjon meg.
A fékdugattyú szorul ezek szerint, de amíg ehhez minden bokorban kapni új féknyerget huszonezerért, addig nem fárasztom magam a nyeregfelújítással, volt már ilyenben részem bőven. Így hát vettem egy csillogót, és kicseréltem az ótvart tíz perc alatt. Hogy ez végül hogyan oldotta meg azt is, hogy most már nem szökik meg a vákuum álló helyzetben a fékszervóból, az felőlem maradhat örök rejtély. A lényeg, hogy a fék tökéletes lett, rámértem a tárcsákra és a betétekre, de nem voltak kopottabbak a másik oldalnál, úgyhogy minden frankó. A fogyasztás mondjuk nem lett számottevően kevesebb, de már nem fűtöm az utcát feleslegesen féknyereggel, emiatt biztos gyűlölnek a környék macskái. De legalább már nem az van, hogy az ő vernyogásukat szívesebben hallgatom, mint a Fikusz gyári hangszóróit, azok ugyanis a kuka alját elérve szóltak a legszebben. Szemetesbe került még a másfél évtizeden át hűen szolgáló hátizsákom is, de egy része tovább él a motortérben. Az akkuleszorító szíját cserélnem kellett akkutálcástól, és akármibe lefogadom, hogy senki nem vette volna észre, hogy nem gyári a lefogatás, ha most nem szólok. A kalaptartót meg ugyebár színazonos cipőfűzők tartják, még a végén eljutunk oda, hogy a gyertyacserét is a lakásból oldom meg, illatossal.
Nem működött még a hátsó ablakmosó, pontosabban nem jutott el a matéria az ablakig, de tulajdonképpen ugyanaz történt vele, mint a tolatólámpa kapcsolójával. Ott volt a két cső a tetőkárpit mögött a fúvóka környékén, csak épp nem voltak összedugva. Hogy zajlik a nemi élet annál a szerelőnél, aki ezen az autón ügyködött előttem? Ha egyszer kihúzta, soha vissza nem dugja? Szegény mátkája nálam sokkal frusztráltabb lehet ettől, az biztos. Összedugtam a két csövet és azóta minden rendben. Ha már lendületben voltam, a letört peckű fedelét is kicseréltem a kormányszervó tartályának, így már azt sem csak a szerencse tartja a helyén.
Apropó szerencse. A kürt akkor működött, amikor akart, és ez azért volt gond, mert általában nem akart. Ez csodálatosan nyugodt, beletörődő, a sors hömpölygő áradatával sodródó élettel járt. Ha valaki előttem nem indult el a zöldnél, akkor Buddhát faragott belőlem a kürthiány. Ha valaki nekem akart volna tolatni, hát nekem tolat. De a nyugalomnak is megvannak az izgalmai, ezért inkább meglátogattam kedvenc autóvillanyosom, persze pont akkorra volt időpontom, amikor a kürtnek jó napja volt. Mindegy, meg lett pucolgatva minden, meg lett átkozva a jármű, aztán abban maradtunk, hogy meglátjuk. Már másnap megláttam, hogy nem hallhattam a kürtszót. Visszamentem az áramlovashoz, aki lelkesen esett neki az autónak, még jó, hogy kiszálltam gyorsan, különben GTA stílusban rántott volna ki az ülésből. A problémamegoldó emberek a problémától jönnek lázba, és most végre hiába ütöttük a kormányt, nem harsant fel a kürt.
Meglett a diagnózis, a légzsákátvezető szalag lehet a para, kontakthibás már biztos szegény. Szerezzek egy másikat és cseréljem ki magamnak. Nekiláttam a dolognak, de nem akartam bontottakkal szarakodni, elvégre azok is nyilván ugyanígy rosszak, vagy még rosszabbak, és tök lutri, mert már csak a beszerelés után derül ki a valóság. Csak a hülyék vesznek ebből bontottat, az ebay-en találtam egy zsír új példányt. Sajnos azonban ez a vásárlás is azok közé került, amik az öregautósok éves vásárlásainak egy jó részét kiteszik. De az öregautós-hobbiautós fajzat nem tetű, ezért nyugodtak maradunk, az ilyesmi nem kidobott pénz, hisz valaki másnak a mi balfaszságunk lesz a boldogsága. Nekem most például van egy zsír új légzsákátvezetőm, aminek egy másik mk1 Focus tulaj fog örülni. De ezt az örömöt visszakapjuk, hisz én meg mástól szoktam megvenni féláron a balfaszul megvásárolt alkatrészt. Ez egy csodálatos körforgás. Nekifutottam újra a dolognak, és beszereztem egy másikat, immáron megfelelő foglalatokkal rendelkező példányt. Természetesen bontottat, mert ki az a hülye, aki ilyenből újat vesz?
Nekiestem a cserének, de előtte még be kellett állítani középre, mert az alkatrész közepe a kormánnyal együtt forog, a külső váz pedig helyben marad a kormányoszlopon. A szalagkábel a belsejében van, ami egyfajta budipapírként tekeredik rá a középrészre. Ha nincs középre beállítva, akkor simán elszakíthatjuk az első kormánytekerésnél a szalagot. Beállítottam logikus módszerrel középre, ahogy a kormányműveket is szoktam (megnézni, hogy faltól-falig mennyit lehet tekerni, majd annak a felét visszatekerni a végállástól), de azért biztos, ami biztos alapon elvittem a villanyoshoz is, hogy szakértse meg. Nem akart ilyen eszközt látni, pláne nem fogni, de mivel rendes gyerek, betekerte középre ugyanúgy, ahogy én, úgyhogy rögvest mentem beépíteni, mielőtt ismét elbizonytalanodom. Igazából nem volt nagy kaland az egész, bár a légzsák levételétől mindig parázok, de végül a nyakamon maradt a fejem, és tárgyak sem sérültek a művelet során. Az persze kicsit hülye érzés, hogy a csillogó-villogó, eredeti légzsákátvezetőt ki kellett cserélni egy ütött-kopott, tároláskor gondolom hatvanszor hajigált példányra, de hát nem szépségverseny ez. Összeraktam mindent, és felharsant a kürt. Másnap is. Következő héten is. És azóta is akkor szól, amikor én akarom, nem pedig amikor ő akarja, hihetetlen, hol tart már a tudomány. De ideje rátérnünk a komolyabb gondokra, mert eddig még semmilyen rendes vagyonherdálás nem történt, nem akarok csalódást okozni.
Az ég kék, a fű zöld, a világ romlott, az mk1 Focus rozsdás. Ez a példány kimondottan jó állapotú kasztnival rendelkezett, de azért volt már rajta itt-ott némi veszedelem, első sárvédők alja, külső küszöbök, a harmadik féklámpa körül néhány pörsenés, meg a motorháztetőn egy kavics miatti kis folt. Közeleg a műszaki vizsga ideje, gondoltam megnézetem szakival, mert azt akarom, hogy csont nélkül menjen át, elvégre ez egy napi használatú autó. Ha már a hazai géppark átlagéletkorát rontom, legalább annak az állagát javítsam. Megmutattam kedvenc fényező szakimnak, akihez hét éve járok, és akihez pont befutott egy szerelő, aki szokott vizsgáztatni. Megkértük, hogy ugyan szakértse már meg Fikuszt, és egyetlen pillantás után levonta a szakértői konzekvenciát:
– Hát ez szar.
Megköszöntük, és elkezdtük megbeszélni a hogyantovábbot, meglátogattunk egy lakatost, akinek jeleztem, hogy egy új bal sárvédőm van, ő javasolta a jobbosnak is a cseréjét, az anyagokat jó áron tudta beszerezni, úgyhogy rábíztam. Elvittem egy megbeszélt időben az autót, meg az új oldalindexeket is, mert viccesen olcsón lehet kapni, és akkor már azzal legyen összerakva a letört fülűek helyett. Innen már nem volt más tennivalóm, mint várni, és közben azon elmélkedni, hogy mekkora barom vagyok, hogy ebbe belevágtam, mert már előre volt vetítve egy összeg. Pardon, ÖSSZEG. Rendes polgárként benevezhettem volna egy rafkós műszakira is, de hát aki nem ért az élethez, az nem ért a pénzhez sem.
Időközben a lakatos nagyon rendes volt, küldött képeket a munka közbeni állapotokról, és jelezte, hogy az utolsó pillanatban vittem, mielőtt még igazán nagy lett volna a baj. A belső küszöbökön is bőven kellett már alkotni, de most rendesen meg lett csinálva. Sőt, a képeken kívül még videókat is kaptam a küszöbökről, az egyik örök emlék lesz, mert szerencsére a kiváló hangulatban végzett munkát is visszaadja a kolléga tüsszentése következtében.
– EGÉSSÉGREBUZIKÁM!
Innen már csak az újragyártott kasztnit kellett letüsszenteni, de a jól megszervezett munkarend miatt flottul ment minden. A leadás után tíz nappal már mehettem is az elkészült autóért. Időközben lettek többletköltségek, mert a lakatosnak is több volt vele a dolga a tervezettnél, de minden forintot megérdemelt, mert a lámpák is végre rendesen lettek rögzítve, és még a törött fülekkel rendelkező hűtőrácsot is megbuherálta. A fényező is lelkiismeretesen jelezte a munkálatok közben, hogy a két hátsó íven, és a hátsó lökhárító felett is van néhány pörsenés, jobb lesz, ha azokat is még időben megfogjuk, meg tudja oldani, ehhez nem kell lakatos. Úgyhogy a kiegészített összeggel a zsebemben érkeztem a fényezőhöz, és már a kertkapuból láttam, hogy túl jó is lett az autó!
Konkrétan a motorháztetőn lévő folt is eltűnt, pedig azzal nem akartam szórakozni. Azonban úgy alakult a sors, ahogyan a fényező huszonéves praktizálása során még soha, az elején véletlenül összekeverte az autóhoz írt cetlit egy másikkal, azon pedig szerepelt a motorháztető is, ezért lekapta, és már a javítás közben tűnt fel neki, hogy lehet, hogy erről nem is volt szó... Úgyhogy kvázi ajándékba kaptam egy frissen fényezett motorháztetőt, aminek eleinte félve mertem örülni, de mivel a mestert megnyugtatta a tudat, hogy nem valami gecinepperrel járt így, hanem egy hobbiautós ismerőssel, így minden jó, ha a vége jó.
Úgyhogy az a helyzet, hogy van egy megjelenésében tulajdonképpen tökéletes Focus ST-m, mert pár hónapja még az első lökhárító alján is pótoltam a hiányzó toldatot (2700 Ft), ami nagyon kellett rá. Sőt, talán, esetleg rámondhatjuk azt is, hogy rozsdamentes az autó. Persze nem merném, mert valahol belül biztos van egy pötty, amiről nem tudhatunk, de ez tűréshatáron belüli kategória. A lényeg, hogy most évekre levan a gond a kasztniról. Viszont az a helyzet, hogy a saját bőrömön érezhettem, hogy miért dobálnak már ki manapság minden rozsdás autót. Igen, még a csak ilyen szinten rozsdásak is könnyen a bontóban találhatják magukat, teljesen jogosan. Ha nem ST lett volna, és nem kedvelném, akkor valószínűleg ez is így jár. Másfél éve volt dolgom utoljára lakatolással és fényezéssel, nagyjából pont ugyanilyen mértékű meló kapcsán. De ami összegbe került a végén ahhoz képest ez a mostani mutatvány, az bizony keményen a kijózanodási fázis kategóriája volt a bulit követően. És ez még nem is volt nagy buli, bele sem merek gondolni, mi lehet egy olyan autó kapcsán, amit már rendesen szétrágott az idő, és túl régóta nem foglalkoznak vele.
Ám még így is az ajándék kategóriába számított ez az egész, főleg azt figyelembe véve, hogy mennyire hamar megvoltak a műveletek, és hogy tulajdonképpen semmit nem kellett várnom a szakemberekre (mondjuk ez óriási szerencse volt épp, most már más lenne a helyzet), hogy belevághassunk. Szóval a lényeg, hogy nem kevesebbe, mint 277000 Forintba került a lakatolás és fényezés itt vidéken. Aki minden pénzt sajnál az autóra, annak ez döbbenetes, aki meg semennyit, annak nyilván nem sok. Nekem ez most valahol a kettő között helyezkedik el, mert vannak autóim, amikre sokkal szívesebben költöttem volna el ezt az összeget. Most pedig kint áll az utcán, szarják a madarak, lökdösi a szél, üti az eső, csípi a nap. Megvolt a kijózanodás, de már ismét zajlik gőzerővel a buli.
A műszaki vizsga még nincs meg, de jelen állapotában nem is tudná megugrani pár apróság miatt. Nincs nagyobb öröm utólag a felesleges aggódásnál, de jobb a biztonság, már neki is álltam a műveleteknek, szerencsére mindent meg tudok oldani, ami még visszavan. De ezt majd máskor mesélem el, addigra egyébként már meglesz a tízezredik kilométerem is vele, és még az is lehet, hogy friss műszakival fogja ezt elérni. Bús lennék, ha nem így történne, de csak az a biztos, ami elmúlt. Bár a mai világban már a múlt is olyan dinamikus, mint ez a kis vacak.
