Hogy verjünk el több százezret egy húszéves autóra? Megmutatom

Legutóbb közelharcban megvédtem a kedvenc foskeverőmet a természettel szemben, rángattuk ide és oda egymás közt, de végül nem adtam oda a rozsdának. Így, hogy a nyakamon maradt, nem ártott megújítani a műszakiját. Lassan új lesz teljesen ez az autó, úgyhogy további előny lesz majd a remélhetőleg távoli jövőben történő eladásnál, hogy áprilisban volt a vizsga. Semmiféle kovidműszakiról nincs hát szó, inkább Kovi kellene ide, annyi volt végül a szopó. Elnézést.

Lesnem kellett már, hogy pontosan hol hagytuk abba, annyira rég firkáltam erről a cuccról, amivel egyébként azóta is napi szinten járkálok gond nélkül. Időarányosan ezzel az autómmal mentem a legtöbbet eddig, csaknem tizenháromezer kilométert 14 hónap alatt. Mióta kitört a nyár, a fogyasztás is csodálatos lett, csináltam már vele 8,1-et is különösebb megerőltetés nélkül. Na, de hagyjuk az ajnározást, inkább lássuk, mik történtek az elmúlt négy hónap során.

Nem óhajtottam én ezt az autót berhelni igazából, gondoltam, leadom kedvenc Jóskámnak, aztán majd valami lesz, vigye el ő műszakira. Végül másként alakultak a dolgok, le kellett mondanom az időpontot a mesternél, ami csak azért baj, mert nála egy hónapra előre be kell jelentkezni. Szóval magamra maradtam a futóművel. Sok gond nem volt, csak elöl zörgött valami, de egy előző alkalommal Jóskánál kiderült, hogy a lengőkar egyik csavarja volt fellazulva. Akkor már megemlítette, hogy az első lengőkarokat nem ártana cserélni. Szóval ez volt a feladat, meg a jobbos kormánygömbfej, mert annak a porvédője ki volt szakadva. Mikor alulról tekintettem az autót, még feltűnt, hogy a bal féltengely kihajtásának tömítése nem teljesen eredményesen különíti el a kinti levegőt a benti olajtól, tehát egy ilyen szimeringet is kellene cserélnem. Meg a két hátsó lengéscsillapító porvédői voltak leszakadva, és mivel láttam, hogy kissé dzsuvás a környék, felmerült a gyanú, hogy eresztenek a gátlók, úgyhogy gondoltam cserélem a lengéscsillapítókat is, mert filléres tétel. Ennyi az egész, gyerekjáték.

A múltkori szobrászkodás után feltűnt, hogy a küszöbdíszeket nem rakták vissza a májsztrók, úgyhogy azt még meg kellett tennem. Zavart, hogy nem látom minden alkalommal, hogy ST-be szállok be, még a végén asziszem, hogy ez csak valami öreg Focus, nem pedig azt, hogy egy öreg és sokat fogyasztó, ritka Focus, amibe egy vagyont lapátoltam már, ráadásul örömmel, és még nem tudtam, mi vár rám. A lécek kétoldalas ragszalaggal vannak rögzítve, és csak annyi volt a gond, hogy el kellett távolítani a díszlécekről a régit, amiből volt rajtuk bőven. De kaptam a tippet, hogy mivel érdemes próbálkozni, acetonos körömlakkleszedővel. Szóval mással ne is próbálkozzon senki, mert csak szenvedni fogtok, mint én az elején, ezzel viszont pikk-pakk le lehet kaparni.

Beszereztem a lengőkarokat, megvettem a gyári szimeringet, két első stabpálcát is akkor már, meg két hátsó lengéscsillapítót, új porvédőkkel. Nem szívesen tettem, mert nem hiányoztak ezek a kiadások, de megnyugtatott a tudat, hogy majd a munkadíjat megspórolom magamon. Megvártam, míg bekövetkezik a kedv-lehetőség-idő szentháromság tökéletes együttállása, és nekiestem a feladatnak. Igazából flottul ment minden, a lengőkarok csavarjai sem voltak bekorhadva sehol, bár ez nem is csoda, úgy láttam, hogy ezek cserélve voltak a közelmúltban. Ismét megbizonyosodhattam arról, hogy ezt az autót a behozatal után csak összetákolták eladásra, hisz egész véletlenül a lehető legolcsóbb lengőkarokat műtöttem ki belőle. Igazából ha rajtam múlik, akkor nem is cserélem ki őket, mert én hiába feszítővasaztam meg a gömbfejeket és szilenteket bennük, de ha Jóska azt mondta a füstfelhőből, hogy ezek szarok, akkor egy irodista nem fog nekiállni okoskodni a levendulás szappan mögül.

Érdekesség, hogy a jobbos kihajtás tömítése teljesen tökéletes még, csak a bal adta fel, de még az sem túlzottan. Persze némi permetet már eresztett, de még nem csöppent le semmi sehova, ám csak ostoba ember várja meg a bajt, ha egyszer meg is előzheti. Kiváló spanyol terméket illesztettem a spanyol helyére, és muszáj megjegyeznem, hogy ez az első olyan alkatrész, ami sokkal minőségibb benyomást kelt, mint az eddigi japán cuccok, amikhez nyúlkáltam életemben. Rendes perem, elrontani sem lehet a berakást, szóval tényleg tökéletes. Úgyhogy elfogyasztottam jó kedélyűen a kirántott féltengelyt kutyacsontokkal, rátérhettem a hátsó lengéscsillapítókra.

Amely művelet szintén meglepően fájdalommentesnek bizonyult, és örömmel nyugtázhattam, hogy még az eredeti lengéscsillapítók voltak benne 220 ezer kilométernél. Ennek manapság örülni kell, úgy hiszem. Mondjuk már valóban nem álltak a helyzet magaslatán, úgyhogy rájuk fért a szemetes ölelése. A kaszninál a tornyok már nem 100%-osak, érdekes módon leginkább a bal hátsó. Még jó ideig nem lesz velük gond, de azért ezt az infót elraktam a diónyi agyam egyik zegzugába. Jöhettek a külső gömbfejek, amikből a jobbost kellett cserélni, de ha már az ember ilyesmit old, érdemes a másikat is. Pillanatnyi elmezavarból kifolyólag úgy alakult a történelem, hogy a jobbost kicseréltem, a balost pedig rábíztam azokra, akiknél úgyis be lesz utána állítva a futómű. Nem emlékszem már, hogy miért cselekedtem így, de aki minden egyes lépését meg tudja magyarázni, az vagy sakkozó, vagy Squid Game játékos, vagy elmeháborodott, de semmiképp sem szabad benne megbízni.

Végül jól alakultak így az események, mert legalább a szakiknál kiderült, hogy egy kipufogó-hővédő megy az agyamra időnként, így azt megneveltük a katalizátor felett, és máris kussolva lehet haladni. Úgyhogy, ha én nem is tudom megmagyarázni, mit miért teszek, az élet megoldja ezt helyettem. A futómű-beállítás már apróság volt mindezek után, bár a szememben orbitális volt a művelet a pénztárnál. Hát hiába, a háború kihat mindenre. Gondolom.

Már mehettem is a műszaki vizsgára. Áprilisban még akárhol azonnal meg lehetett ilyesmit tenni, úgyhogy a céghez legközelebbi helyre jelentkeztem be reggel 8-ra, ahol szabadon izgulhattam fél órát a váróteremben, mert a világ ezen környékén mindentől fosunk. Különösen akkor, ha rendőrautók vannak a helyszínen, akármerre nézünk, még a JSZP platformra is rendőrautóval lett lefotózva a derék Fikusz. Ám végül felesleges volt mindenféle izgalom, az ember pedig ilyenkor magára tud felizgulni, miközben falja a jól végzett munka gyümölcsét.

Kicsit keserűbb szájízt az tud adni, amikor az ember gyereke járkál szerteszét az autóval, majd felugrik a kérójába, és nem sokkal később, mikor lejön a parkolóba, Fikusz ott áll teljesen leeresztett bal első kerékkel. Defektet eddig még csak szándékoltan kaptam a versenypályákon, ott is főként a hátsó kerekeknél néhány száz alkalommal, így most új élmény volt utcán kereket cserélni, ráadásul mankókerékre. Végignéztem a gumit, de sehol nem láttam benne semmit, nem nagyon értettem, hogy mi történt. Természetesen mindez szombat délelőtt, ezért pár napig így jártam vele, ami nagyon mókás, mert ilyen kerekekkel úgy oszlik el a 170 lóerő, hogy a bal elsőre jut 400, a jobb elsőre meg 50. Gumis Csabámnál végül kiderült, hogy a szelep volt a ludas, egyszerűen szétrepedt. Sokat nem bírt, újonnan raktuk bele egy évvel ezelőtt. Mókás volt elképzelni, hogy mindezt autópályán is megtehette volna, amikor épp azt hiszem, hogy én vagyok Colin. Az élet néha kiadja.

Viszont a kuplung egyre inkább az agyamra ment. Mikor megvettem az autót, már akkor ezt tette, de Jóska leoltott, mint a villanyt, hogy kussojjá nyomi, jó az még. Úgyhogy kussoltam, de azért megvettem egy készletet, meg egy lendkereket is, mert épp jó áron tudtam szerezni. Ezek ott hevertek a garázsban már több mint egy éve, de mikor nemrég tolatva parkoltam fel egy szőlőhegyre, és nem szívesen lettem volna ott már ez a kuplung, akkor úgy éreztem, hogy eljött az ideje, hogy feltárjuk ezeket a heverő dobozokat. Bejelentkeztem derék Jóskánkhoz, és szerencsére továbbra is egészségesen telítődött füsttel a tüdeje, a szokásos optimizmussal egy hónap várakozási időre ítélt. Imádom ezt Jóskában, hogy sokat kell rá várni, de aztán mindig aznap kész van mindennel, még sosem tudtam megszívatni, pedig szerinte erősen próbálkozom. Odavittem a megbeszélt napon a járgányt a cuccokkal, majd hazamentem dolgozni. Kellemes érzés volt úgy ülni otthon, hogy a cuccok tulajdonképpen ingyen vannak, hisz annyira rég vettem meg őket, hogy annak az élménye már rég kitörlődött, mindössze a munkadíjba fog kerülni ez az egész. Nem is lehetne ennél csodá...

NEM JÓ!

Szólt bele fülembe Jóska a telefonon át. Sok minden nem jó most a világon, de mesterünk most arra értette, hogy a tárcsa nem jó, más a fogszáma, túl sűrű. Szerezzek másik tárcsát, ha tudok, mert most ott van az emelőn az autó szétszedve, valamit kéne tenni, a régit nem rakja vissza, mert az már hulladék, és a Bárdiban biztos nincs ehhez való. Meg különben is, ezt most meg kell oldani. Nem mondta, hogy mi lesz ellenkező esetben, de úgy éreztem, hogy annak a tárcsának köze lehet a végbelemhez. Elkezdtem körülnézni, hogy miként lehetne azonnal cucchoz jutni. Természetesen külön tárcsát nem kapni sehol. Szettet sem igazán. Nemhogy azonnal nincs, de tán hetek múlva sem. Sikerült Jóskát megszívatni, csak mellékesen magamat is.

Utálok a faszbúkon rinyálni, én még nem az a generáció vagyok, aki a magömlését is ott tárgyalja ki, meg nem is értem volna rá elmenni sehova sem cuccért, még ha van is valakinél, hisz munkaidőben voltam, úgyhogy máshogy kellett ezt megoldani. Végül mégis a legkézenfekvőbb megoldás adódott, megnéztem a Bárdinál is a végén, és ott akadt egy Sachs cucc a központban. Ha megrendelem, akkor fél háromra lehozzák. Apró szépséghiba, hogy kétszázezerbe kerül a szerkezet és a tárcsa. Kétszázezerbe. Persze nem gond, hisz van tíz százalék kedvezmény, így csak száznyolcvanba, úgy máris minden oké. Nem tudtam jobbat, jeleztem Jóskának, hogy menjen csak el a Bárdiba, ott lesz. Ekkor jelezte, hogy a kinyomócsapágy sem jó az általam vitt szettben, az is kéne, de megnézte közben, az is van a Bárdinál. Olyan boldog lettem, hogy ördögöt lehetett volna velem fogatni a pokol legmélyén, a vörös fejemmel ki sem tűntem volna a környezetből, miközben fejbúbomon tör fel a gőz.

Megnéztem, hogy mit bénáztam el ennyire, és sajnos ott voltam hülye, hogy lecsaptam a Blue Printre, mert az korrekt áron volt a többihez képest. Ez valószínűleg a sima kétlitereshez van, hiába hozta a rendszer az ST-hez is, félrevezetve engem, de sajnos az ebben az autóban lévő hatos váltó mindent megbonyolít. Puff neki, jó nagy barom voltam, nem jártam utána rendesen a dolgoknak, mert ahhoz nem érdekel eléggé ez a jármű, hisz ez csak a hétköznapi málházósom. Most egy életre megtanultam, hogy a fogszám itt tizennégy. Különösen azért, mert ha rászánom az időt, akkor akár ugyanezt a Sachs szettet máshol nyolcvannal olcsóbban megkaptam volna. Az vigasztalhatott, hogy a lendkerékből jót szereztem, méghozzá nagyon jó áron, ott most nyertem valamennyit. Jó szánalmas így magyarázni a bizonyítványt, de meg kellett próbálnom, remélem megérted.

Jóska elkészült nap végére, úgyhogy mehettem megcsodálni, hogy valóban jól el volt kopva már a benne lévő tárcsa, viszont még a gyári volt. Ami egyébként Luk a Fordnál, ezt sem tudtam eddig. A lendkerék már kicsit zörgött, úgyhogy azt sem ártott cserélni, jól tettem, hogy vettem. Úgyhogy most teljesen fullos lett a kuplung is, bár elfelejtettem könnyekben kitörni a boldogságtól, mert belegondoltam, hogy mindez mennyibe került. Így hát elmondom, elvégre ne csak velem nevess, hanem inkább rajtam. A szerkezet tárcsával, kinyomócsapággyal, és a munkadíjjal együtt kétszázhetvenezer forint volt. 270 000 forint. Ehhez jön még a lendkerék, amit annak idején vettem nem egészen nyolcvanezerért. Vagyis összesen háromszázötvenezerbe került ez a mutatvány. 350 000 forintba. Cserébe Jóska kikísért az autóhoz, hogy lássa a reakciómat az első pedálnyomásnál.

És bizony, ott legalább eltöltöttünk pár vidám percet, mert tényleg olyan, mintha a semmit nyomkodnám. Ráadásul végre nemcsak az utolsó pár milliméternél fog valamit, hanem rendesen harap a kuplung. Elképesztő a különbség az elhasznált és az új kuplung között. Majdnem annyira durva, mint a pénztárcám horpadásának mértéke. De legalább elmondhatom, hogy van egy autóm, aminek a kuplungjából megvehettem volna egy másik autót.

Jól felment az értéke a bal lábamnak! Most nagyobb szükség van rá, mint valaha.