Nem szokásom kurvaéletezve ébredni, jól alszom, nyugodtan ébredek. Csipatörlés, mosdó, kávé, satöbbi. De 2023 január harmadikán, mikor megláttam a telefon kijelzőjén a Ken Block haláláról szóló híreket, az összes vegetatív- és reflexfunkciómat felülírta a kiszakadó káromkodás. Én ezt az embert ismertem. Jó, nem ismertem, csak találkoztam vele, életemben egyszer, röviden. Na de az milyen találkozás volt már!
Szokásos hétfői értekezlet a „büdösben” (még a Flórián téri irodaházban volt egy tárgyaló, amibe folyamatosan beszivárgott valamelyik klotyó vagy lefolyó bűze). Talán Bende Tibby dobta be, hogy nemsokára lesz valami fordos rendezvény, amire jön ez a Ken Block, írni kellene róla valamit.
Természetesen azonnal elkezdődött a szokásos szerkesztőségi finnyogás – szponzorált rendezvényről írjunk, amin egy cipőboltos csávó bohóckodik valami Fiestákkal, hagyjuk már, de tényleg. Lássuk be, Ken Blockot már akkor is sokan sokféleképp ítélték meg. Hiába a szupernézett és megalátványos Gymkhana videók, ha egyszer nem volt „igazi” versenyző, számtalanszor törte össze az autóját, meg hát haver, hát nem látod, hogy nem elsőre csinálta meg azt a driftet, hát ott a korábbi próbálkozások nyoma az aszfalton! Hiába tud úgy vezetni, ahogy egyikünk se, hiába csapatja olyan autókkal, amikbe a büdös életben nem fogunk ülni, de mégis csak a DC shoes-t reklámozza, nem „rendes” autós csávó.
Aztán a reflexből fikázást felváltotta a gondolkodás. Mert hát persze, lehet, hogy csak egy autós Al Bundy, de azért csak ügyesen vezet, csak érdekes és bitang nézett videókat rak össze, csak van egy rakás ember, akinek tetszik, amit csinál. Szóval, valaki igazán elmehetne, megnézhetné, aztán megírhatná, mit is csinált nálunk ez a nagyon híres bohóc.
Azt nem állítom, hogy sorsot kellett húzni, de az biztos, hogy nem volt nagy tülekedés a feladatra, amit aztán Stump Bandi nyert meg. Innentől mindenki megkönnyebbült, mert akármi is lesz, Bandi jó anyagot ír belőle – ha Block egy majom, neki egy pillanatig sem okoz lelkiismeret-furdalást leírni (ráadásul jól és szórakoztatóan megírni), hogy egy majom, hiába híres, meg gazdag. Neki nem homályosítja el a látását a színes gumifüst, benne kérem megbízhatunk.
Így, hogy a jó tanulót hívták ki a táblához, és elmúlt a veszély, kezdett a társaság lelazulni. Jöttek a hülye ötletek, ezt kéne csinálni, meg azt. Bedobtam, hogy ha már egyszer a Ford szponzorálja ezt a Block-gyereket, és Fiestákkal kell a Műjégpályán bohóckodnia, vezessen csak egy rendes, európai, hátsókerekes Fordot. Pont van is egy ilyen a háznál, a Sivatagi Patkány. A játszós Sierra kombim. Az ötvenezer forintért vett Sierra kombim – igen, volt idő, amikor 200 euró alig volt több, mint ötvenezer forint. ) Persze a bécsi vásárlás óta került bele 2.9-es V6 motor, lehegesztettük a difijét, keményebb gátlókat, és vágott Merci-rugókat kapott, de alapvetően egy szakadt Sierra volt. Tökéletes ellentétpárja a csilliárdokért épített Hoonigan-autóknak. Támadjuk le, és vegyük rá, hogy a Patkánnyal menjen egy kört a városligeti szlalompályán.
Elsőre nem volt lelkes a szerkesztőség, de ahogy belegondoltunk, hogy milyen lehetséges kimenetei vannak a sztorinak – és igazából, a mi szempontunkból mindegyik jó –, egyre többeknek kezdett tetszeni. A végére már az volt az érzésem, eljön a pont, amikor valaki felkiált: ez annyira jó, hogy innentől kezdve én mondtam! Mindenesetre úgy álltunk fel az értekezlet végén, hogy tudtuk: ezt megcsináljuk. Lesz mit finomítani az alapötleten, de jó lesz.
A tíz évvel ezelőtti tél több szempontból is emlékezetes volt. Például, hogy még tavasszal is tél volt, sok hóval. Én annyit egy szezonban nem hókocsiztam, mint a 2012-13-as télen. Egy héttel a kenblokkos esemény előtt is a hegyi utakon verettünk, hiszen arra volt a Sierra, nem babusgatni. Hogy nemsokára fellépése van, az fel sem merült, csak amikor a jobb sarka beleakadt a szalagkorlátba, megforgott a kocsi és szilánkosra tört az első lökös egy hóbuckában, akkor kezdtem el szűkölni. Basszameg. Összeszedegettem a nagyobb darabokat és felfüggesztettem a játékot, irány haza. Mégis csak át kellett volna ülni egy másik autóba...
Persze nem kellett sokáig gondolkozni, hogy rájöjjek, a gyorskötözőkkel összefoltozott lökhárító nem von le semmit az élményből, sőt. Elkezdtem inkább az egyebekre koncentrálni: kellett pár stencil, amiknek a segítségével kap majd a Sierra szponzor logókat. Király Józsiék műhelyében, lézervágóval, hajlékony műanyag lapokból kivágták a DC feliratot, ragasztottunk rá mágnescsíkokat. Az előkészületek megvoltak, jöhetett az igazság pillanata: meri, vagy nem meri?
Úgy parkoltunk le, hogy a jégpálya épülete takarjon minket, így a lehető leggyorsabban a helyszínre érjünk, de volt helyünk, hogy előtte észrevétlenül be tudjuk kamerázni a Sierrát. Persze volt, aki így is kiszúrt minket, olyan is akadt, aki a kocsi mellett állva fejtette ki, miszerint elképesztően ciki dolog egy ilyen rozsdás, szilánkosra tört fossal megjelenni a nagy Ken Block előtt, faragatlan parasztok vagyunk ezzel az attitűddel. Mi persze csak vihogtunk: háppersze. Majd kiderül.
Varga Zsombor, aki akkor még a Ford PR-osa volt, beavatottként elkezdte Kent fűzni. Ez a pillanat a videóban is jól látszik. És az is, hogy Block semmit nem tudott a dologról, de egy pillanatig sem feszélyezte a hülyeségünk, sőt. Bandi addigra már túl volt az interjún, egy komplett napot a társasággal töltött, mondta is, hogy jófej gyereknek tűnik ez a Ken Block, simán benne lesz. De azért voltak kétségeink, amikor Vályi Pistával a jégpálya közepére gurultunk.
Aztán Ken Block további kérdések, nyafogás, hiszti, allűrök és minden nélkül beült a csoffadt Sierrába, és szívbaj nélkül elrúgta neki. Hogy nem fűzte tökéletesen a bóják közt? Hogy megforgott? Ember, ez egy hegesztet difis, utcai futóműves patkány, amiben akkor ült először. Nem volt próbakör, bemelegítés, rákészülés. Azonnal forogtak a kamerák. Persze, hogy nem ment hibátlan kűröket a hideg, centi vastag porral borított betonon. De szerintem nem is akart, és mi se vártuk tőle. Tegye keresztbe, veresse tiltáson, csináljunk pár jó képet meg snittet, érezzük jól magunkat. Ennyit akartunk, semmi többet, és ez maradéktalanul sikerült is. Még most is tarkóig ér a vigyorom.
A végére még két dolog maradt: az egyik, hogy bár nem vagyok egy nagy autogram gyűjtő, de mindenképpen szerettem volna egy Ken Block aláírást. Az autómra. A géptetőre. Jót röhögött az ötleten, aztán felszisszentette a DC logót, meg az aláírását is a homoksárga motorháztetőre. Később valahol írta is, hogy innentől már csak így ad autogramot.
A másik, az ajándék átadása volt. Azt tudtuk, hogy Block gyűjti az érdekesebb csukákat, és hát ugye, a cipőboltos bohócnak nem adhatunk mást, mint cipőt. Egyik ismerősöm szert tett egy csomó vattaúj dorkóra. Márhogy igazi dorkóra, régi, harmincéves tornacsukákra, amik valahol egy honvédségi raktárban porosodtak érintetlenül. Ezekből kapott Block két párat (az egyik egy magas szárú Tisza, a másik meg a franc tudja, mi volt): igazi, kommunista, vintage sportcipőket, még a vasfüggöny mögül.
Aztán csak ültünk a kocsiban és vihogtunk: bakker, ezt megcsináltuk. Baszki, ez a Block tök jó arc. És bazzeg, kurvajó felvételek lettek! Imádni fogják a magyar olvasók is, meg az angol nyelvű Totalcar Magazine-on (igen, ilyen is volt, Csikós szerelemprojektje, amiben majdnem tönkrement, megőszült és megkop... ja nem, az már korábban megvolt) is nagyot fog szólni, csak volt értelme eljönni, és megnézni a cipőboltost.
Pistán, Stump Andráson meg rajtam és Varga Zsomboron kívül ott volt még Ágó Béla is, és Bandi egyik fotóján még Vince „Vinyus” Tibor is feltűnik. Jó volt megint felidézni ezt a sztorit, csak a kurvaéletbe (bocs, ötödszörre írom át, de ennél szalonképesebben nem megy), nagyon nem jó így felidézni azt, ami tíz éve történt. Mert bár nem vagyok egy őrült nagy Block-rajongó, de az ember egy nagyon szimpatikusnak tűnő, igazi autóbolond volt, úgy rendesen, őszintén. Láttam, hogy apai segítséggel Lia lánya is lelkesen építette az Audi Quattróját, versenyzett. Ken imádott mindenhol és mindennel veretni. Sivatagi homok, városi aszfalt, porhó a hegyekben, veterán versenyautók, durva pickupok, quadok, motoros szánok. Hát, igen, a motoros szánok...
Ken Block, nem ismertünk, csak találkoztunk egyszer, meg láttunk sokszor. Nyugodj békében!
