Kinyírtam a Citroent, majd lenyúltam a tesztautót Mikitől
Mivel a Vadmusso távozott, az egyetlen járművem a 2001-es Citroen Berlingo Van maradt. Mivel a lehető legfapadabb változat, túl sok elromlanivaló nincs rajta, de azért néha mégis. A múlt héten nagy szerelést végeztem rajta, az évek óta letört antennát kicseréltem egy újra. Úgy tűnik, elkapta a szerelési vágy, így az esti dugóban örvendeztett meg azzal, hogy a Ferenc körútról az Üllői útra fordulva eltűntek a sebességfokozatok, és a váltókart gyakorlatilag körbe lehetett pörgetni. Miközben kigurultam, gyorsan elkezdtek villogni a fejemben a vésztervek, hiszen az Üllői belső szakaszán, főleg a délutáni dugóban túl sok helyre nem tudok leállni, bónusznak még parkolási díjas is a terület, ha sikerül beesnem még lendületből egy mellékutcába.
Közben próbálgattam a rendszert, és megállapítottam, hogy 3-as fokozatban maradt az autó. Az 1,4-es motorhoz igen rövid váltót mellékeltek, ami autópályán nem vidám (130 km/h-hoz 4000 fordulat társul), cserébe most kis kuplungkínzással, de egész jól el tudtam indulni álló helyzetből is, és még 50-nél se forgott a motor túlságosan.
Szépen hazaevickéltem, persze ügyesen orral álltam be, és csak utána kezdtem gondolkodni, hogy jó lesz majd kitolni, ha nem sikerül hátramenetet gyógyítani a kocsiba. Menet közben már konzultáltam az Autódokival, aki mindjárt mondta, hogy a váltóösszekötő kar lesz a hunyó. A motortérbe bepillantva mindjárt látszott a szomorúan fityegő bűnös. Pontosabban nem is a kar, hanem a gömbfejre csatlakozó rész gumiágya fáradt el a 180 ezer kilométernyi váltogatástól, mivel mint kiderült, még a gyári cucc volt benne. Mindez természetesen egy hosszabb út előtt történt, este, így idő már nem volt a javításra, de főleg az alkatrész beszerzésére.
Így a hétvégét a Gajdán Mikitől elorzott, Év Autója harmadik helyezett Nissan Ariyával teljesítettem, ami érdekes tapasztalatokat hozott, hiszen villanyautóval hosszú távot még nem mentem. A Budapest - Keszthely viszonylatot 95 százalékos aksival simán lefutotta 110-120-as tempóban az autópályán, 21 százaléknyi töltöttség maradt, ezzel nem is volt gond. A kellemetlen az volt, hogy a keszthelyi egyetlen gyorsabb töltő nem nagyon vitézkedett a teljesítmény leadásában, és később az M7-esen lévő balatonkeresztúri Ionity se igazán azt nyújtotta, amire számítottam volna: utóbbinál a maximum 41 kW volt, ami eléggé elmarad a rendszer által ígérttől. Az autónál 300 km/30 perc az ígéret DC töltés esetén , a kút elvileg 350 kW-ra képes. A hivatalos változat szerint a DC töltés maximuma a 63 kWh-s változatnál 130 kW, szóval itt valami nem stimmelt. Így volt egy jó fél órám a ködös napfelkeltében gyönyörködni, lévén a Yettel se vitézkedett épp térerővel.
Ekkor meguntam, és útnak eredtem visszafele, miközben a kíváncsiságból belőtt gyári navigáció sikoltozott, hogy nem lesz elég a nafta. Ez csak azért volt furcsa, mert közben az autó azt állította, hogy bőven elég, olyan 60-70 km-rel végzek. Nyomozni nem volt idő, tippre be lehetett állítva a naviban valami ráhagyás, hogy legyen még esély tankolni. Szóval egész jól lehet már villanyközlekedni, de a valós gyorstöltők nagyon kellenek, és az se lenne baj, ha a meglévők is jól dolgoznának együtt az autókkal. Egyébként máshol azt írják, hogy a hideg akku okozhatta a jelenséget. Amúgy az autó elő tudná melegíteni, viszont csak kézzel, menüből kapcsolható a funkció, így jó eséllyel sokan el fogják felejteni (ha egyáltalán tudnak róla).
Nu de eljött az új hét, és gyorsan beszereztem az új alkatrészt, ami mint megtudtam, annyira azért nem természetes, volt olyan időszak, hogy hiánycikk volt. Aztán megvártam, hogy véget érjen az esős évszak, mert a parkolóban amúgy se olyan vidám dolog az autószerelés, esőben pláne nem. Természetesen ismerősök megnyugtattak, hogy csak felpattintom, és kész, pár perc. Na ez természetesen nem így volt, részben, mivel a leszakadt csatlakozó perselye ottmaradt a gömbfejen, és túl kicsi volt a felülete ahhoz, hogy rendesen megfoghassam bármivel, és le tudjam leszedni. Újratervezés.
Első probléma: hogy álljunk ki, ha nincs hátramenet. Nos, mint kiderült, ha visszaakasztom a régi rudat, kb pont egy váltást kibír a helyén, így sikerült hátramenetbe tenni és kiállni. Aztán persze megint kifogytam a sebességekből, így 3-4-ben, a kuplunggal játszadozva átküzdöttem magam a városon, és Autódokinknál landoltam. Neki elég nagy rutinja van az ilyen dolgokban, de még így is a “két perc alatt bepattintod a parkolóban” a valóságban egy szervizben, megfelelő eszközökkel és rutinnal is 20 perc körüli műtét lett.
Most felkészül az első kerékcsapágy, na meg némi olajcsere is esedékes lassan.
