Autót forgalomba helyezni: szívás a négyzeten. Kivéve...

Mielőtt bárki lehülyézne, tudtam magamtól is, hogy egy külföldről behozott autót lepapírozni nem embernek való feladat. De a kíváncsiság nagy úr – az egyik konnektorba nyúl, a másik meg hivatalokba jár.

Még a gyakorlott nepperek is inkább megbíznak egy szakosodott alvállalkozót, ha egy külföldről behozott autó „szinkronizálásáról” van szó. Az tudja, milyen papírok kellenek, hogyan lehet gördülékenyen ügyintézni, hogy mihamarabb meglegyen a forgalmi, a „magyar szinkron”. Én úgy voltam vele, hogy sok hivatalos dolgot elintéztem már életemben, ezt is megoldom valahogy, ráadásul azt az 50-100 ezer forintot, amit egy ilyen ügyintézésért ki kellene fizetni, inkább másra költeném. Meg ugye a kalandvágy hajt, azért is ugrottam bele ebbe a villanyautós dologba. A saját bőrön megtapasztalásba a hivatalokkal hadakozás is beletartozik. Oké, azt mondjuk tényleg nem sejtettem, hányszor fogok vörös fejjel magamban ordítani – de ne rohanjunk előre. Az elején is van bőven felháborító dolog, élvezzük ki apránként.

Honosítani akarsz? Ne siess nagyon...

Senkit ne zavarjon, hogy a történések lassan három évvel ezelőttiek. A lényeg azóta is ugyanaz, csak egy picit, egészen picit gyorsabban lehet most ügyintézni. Szóval, az úgy volt, hogy 2020. szeptember közepén (sajnos csak most jutott rá időm, hogy leírjam-megvágjam a történteket) felhívtam egy ismerőst, aki ilyen jellegű ügyintézéssel foglalkozik, hogy mégis mennyi idő alatt lehetne elintézni a Mitsubishi I-MiEV honosítását, rendszámot, forgalmit. Szerettem volna tudni egy viszonyítási alapot, meg hát egy „B”-tervre is mindig szükség van. „Fú, pont jókor hívsz, ha sietünk, simán összejöhet, hogy kapjunk időpontot még december végére!” Hogy mi van??? Baszki, az négy, azaz !4! hónap!? Négy hónap, ha szerencsénk van, de ha nincs, akkor öt. Mi a jóistent csinálnak ezek ott a Mozaikban/Vass Gerebenben?

Kezemben a papírokkal egy picit elidőztem a telefonom felett a semmibe meredve. El kell menni egy vizsgaállomásra. Honosíttatni. De már miért is kell egy EU-tagországban kiállított forgalmi engedéllyel, érvényes vizsgával rendelkező autót vizsgaállomásra vinni? Hiszen az EU-s vizsga pont olyan, mintha magyar vizsgája lenne (vagy egy kicsit jobb, ugye). Emberi számítás szerint ilyenkor kellene egy adásvételi, eredetvizsga (de az is minek...), biztosítás, átírási, azaz vagyonszerzési illeték, meg regisztrációs díj befizetése (utóbbi kettő villanyautónál szerencsére nincsen), az adatok kopipészt segítségével egyik dokumentum rubrikáiból a másikba átkerülnek, kapok egy rendszámot, aztán kalap-kabát. De nem, mi nem, mi ügyesebbek, okosabbak vagyunk (már megint) mindenkinél. Mert be kell mutatni a kiválasztott hivatalos szerveknek az autót. Akik átvizsgálják. Nem, nem feltétlenül vizsgázik le, csak ha lejárt a forgalmija, de ha mondjuk tegnapelőtt vizsgázott valamelyik TÜV-kirendeltségen, az NKH-nak akkor is be kell mutatni. Mert ahogy a Becsületesnepper mondta, mikor habzó szájjal meséltem neki, épp hol tartok az ügyintézésben: úgy senki nem tud ránézni az autóra, ahogy az NKH tud.

Az a helyzet, világmegváltásban gyenge vagyok, messiás-tudatom sincs, nem állok neki parttalan levelezgetésbe illetékes hivatalokkal, teszem fel a kérdéseket, hogy mégis, mi a franc szükség van erre a rakás csuklóztatásra, hiszen kölcsönösen elfogadott, hivatalos papírok alapján zajlik az ügyintézés az egész EU-ban (és ugye az országba belépő külföldi rendszámos járműveknek se kell azonnal egy határ menti NKH-állomáson azonnal vizsgát tennie – tudom, tudom, én csak ne adjak ötleteket...). Szóval, ha ez így megy, így csináljuk. De azért a négy hónap még viccnek is rossz. Azzal valamit kezdeni kellene. Gyorsan felhívtam pár Pest megyei (akkor még senkinek nem jutott eszébe a megye szóhoz hozzáragasztani, hogy „vár”, persze a négy hónapos átfutási idő miatt nem is volt rá külön szükség...) NKH vizsgabázist, hátha. De nem nyert. Budapesti csak Budapesten honosíttathat. De legalábbis Pest megyében nem.

Akkor próbáljuk meg kicselezni a rendszert

Oké, Pest megyében nem, de akkor máshol esetleg. Talán. Hátha. Pár telefon után kiderült, hogy a leghamarabb Zalaegerszegen lehet megoldani a dolgot. Persze, egy nap elmegy az oda-vissza úttal, ügyintézéssel, de nincsenek illúzióim, ha Budapesten csinálom, az is több órát elvisz egy napból. Így viszont alig egy hónappal későbbre volt időpontom. Bepattanok a kocsiba, legurulok, végigtolják a vizsgasoron, hazagurulok. Ha lent minden klappol, akkor mondjuk, hogy max. két óra alatt végzek, az a kb. 230 kilométer meg mondjuk 2,5 óra oda, ugyanannyi vissza. Ja, városi, kis hatótávú villanyautóval megyek... Akkor az...akkor az...jajjajajj.

Persze, mi a francot jajongok, én akartam kis nyomi villanyautót, kis nyomi hatótávval. Kihívásokat kerestem, tessék, most itt vannak. Hogy mi? Trélerre tenni? El kell hozni az autómentőt, vissza kell vinni, papírmunka, satöbbi – ezek mind idő és macera. Az a bérléssel, üzemanyaggal 40-50 ezer forint, miközben a nyomiautóba akkor még több helyen is lehetett ingyen tölteni. De ha fizetős, akkor is párezer forintos költség. Hajnali kelés, biztonsági tartalékokkal számolás, mert időpontra kell menni (amire írták, hogy nem garantált, de olyat mégse lehet csinálni, hogy én nem vagyok ott időre), aztán haza majd kényelmesen. Jó lesz ez, pláne, ha a töltések megtervezéséhez kapok egy kis segítséget Barek Péter barátomtól. Ő haladó amperbubus, készségszinten kezeli az applikációkat, útvonaltervezőket, a szolgáltatók ügyfélszolgálati száma a kedvencek közé van mentve, már mióta.

Ha valakit részletesen érdekel, milyen is volt az út egy kis hatótávú, városi villanyautóval Zalaegerszegig, de leginkább vissza, ha kíváncsi, hányszor kellett tölteni, ebből hányszor szívatott meg valami/valaki, annak megírom a kálváriát legközelebb. De ez a sztori még enélkül is elég hosszú.

És akkor a vizsgasoron...

Mivel a város határát (három töltés után) 20 kilométer hatótávval értem el, muszáj volt egy biztonsági villámtöltésre megállni Zalaegerszegen belül, negyedóra alatt lett annyi tartalékom, hogy még egy kis eltévedés sem okozott problémát, de a lényeg, hogy saját lábon lejutott a kisautó. A vizsgabázison persze kikerekedett szemekkel nézték – korábban még nem láttak egyet sem a Trió-tagokból (a Mitsubishi i-MiEV és Citroën C-Zero illetve a Peugeot Ion szinte ugyanaz az autó, csak más logóval). Természetesen mindenki szigorúan maszkban, nagy távolságokat tartva intézte a dolgát. Kicsit még meg is voltam illetődve, mert bárkivel találkoztam, azonnal, készséggel és mosolyogva (igen, ezt még maszkban is látja az ember) segített, elmagyarázta, hová kell menni, mit kell befizetni, satöbbi. A vizsgasoron is minden rendben ment (mondjuk az lett volna a meglepetés, ha egy német származású, 22 ezer kilométert futott autóval bármi baj lett volna). Tény, hogy a motorszámot nem volt egyszerű megtalálni, mert még senki nem találkozott ilyen kis nyomival, nem tudta, merre kell keresni. Ha már ennyi macerával járt az NKH-hoz bejutni, rendes vizsgát kértem, úgy két évig nem kell a dologgal foglalkoznom. Ja, és nem elhanyagolható dolog, hogy míg Budapesten (akkor még) kérték a villanyautóktól az érintésvédelmi jegyzőkönyvet, vidéken nem – így spóroltam újabb órákat és minimum egy tízest. Végül megkaptam a papírjaimat, mehettem boldogan a dolgomra. Minden simán ment. Talán túl simán?

Már csak forgalmi meg rendszám kell, az semmiség...

Itthon aztán (a visszaút még az odafelénél is cifrábbra sikerült, de ezt most hagyjuk) az volt a határozott tervem, hogy elkocogok az okmányirodába (előtte persze eredetvizsga, naná, meg természetesen megkötni a kötelező biztosítást), kezemben a paksaméta papírral, hogy akkor csókolom, kérem a forgalmit meg a rendszámot. Amikor az első okmányiroda fotocellás ajtaján beléptem, még nem tudtam, hogy négy helyről fogok visszapattanni, a legváltozatosabb okokból kifolyólag. Négy helyről, nagyjából összesen hatszor fogok dolgom végezetlenül kimenni.

Az első ügyintéző átvette a papírokat, átnézte, majd feltette a kérdést: regisztrációs adó befizetésének papírja? Kézcsókom, ez egy tisztán villanyautó, nem kell rá regadót fizetni. Neki akkor is kell a papír. De csókolom, villanyautó, nem kell. Egyáltalán. Semmit. Ezután kissé sértődötten, de elkezdte az ügyintézést, majd pár perc múlva abba is hagyta: neki a regadó befizetését igazoló papír kell, anélkül nem engedi a rendszer. Pont. Legszívesebben ordítottam volna, hogy de mégis, mi a francról beszélünk, de hamar kiderült: igaza van.

Kell egy papír, ami bizonyítja, hogy nem fizettél egy fillért sem

Be kellett mennem a NAV-hoz, és kérelmezni a gépkocsi regisztrációs adó megállapítását. Bementem, papírokat átadtam, újabbakat kitöltöttem, másnap visszamentem. Mivel ugye a kocsi minden papírjában, a német forgalmiban és a magyar adatlapon is szerepel, hogy tisztán elektromos üzemű, ezért kaptam egy papírt, hogy 0, azaz nulla forint regisztrációs adót kell befizetnem. Ennél a pontnál, mikor már a kezemben volt a fecni, már meg mertem kérdezni, hogy ha a villanyautó, meg az OT-rendszámosok is regadómentesek, akkor erre az egészre mégis mi szükség van? Azonnal megsemmisítettek a válasszal: a villanyautó nem regadóMENTES, hanem NULLA forint regadót kell utána fizetni. Az OT-vizsgások, azok tényleg mentesek. Ezért a villanyautósoknak van egy navos körük, a veteránosok, ha sikeres OT-vizsgát tesznek, meg megússzák ezt.

Szatyorban pislogó hal, az voltam én kérem. Mert ugye ugyanúgy a vizsgasoron állapítják meg hivatalosan, hogy az autód tényleg tisztán elektromos/valóban megérdemli az OT-rendszámot, ennek köszönhetően ugyanúgy semennyi regadót sem kell fizetni egyik után sem, mégsem lehet ezeket a dolgokat egyszerűsíteni. Ahelyett, hogy a hivatalos papírok birtokában AKÁRMELYIK ügyintéző megállapítaná, hogy nem kell regadót fizetni, fel lehet keresni a NAV-ot, egy külön embernek papírokat kell tologatnia, időt kell töltenie vele, egy napig várhatsz, minimum kétszer bemehetsz az irodába, a kapustól minimum kétszer belépőt kérsz, arra az irodában pecsétet (lehetne online is, megpróbáltam, hagyjuk, nem akarok róla beszélni...). A huszonegyedik században papírhalmokat gyártunk a SEMMMIRŐL, baszki!

Megvan a papír a semmiről, de kell még pár hasonló papír...

Ha azt hiszed, innentől simán megy a dolog, te nem ebben az országban élsz. Berohantam a legközelebbi okmányirodába, sorszámot téptem. Egész hamar sorra kerültem, az ügyintéző hölgy gyorsan átnézte, majd hozzám fordult: Kitől vásárolta? Kétnyelvű adásvételi? Tulajdonjog-folytonosság igazolás?

Ugyanis hiába vettem egy német, hivatalos kereskedőtől az autót, az eredeti német számla nem felelt meg. Le kellene fordíttatni, vagy eleve egy kétnyelvű adásvételit írni. És mivel a forgalmiban – értelemszerűen – nem a kereskedő, hanem a korábbi tulaj szerepel, kell a köztük született adásvételi is, hogy igazolni lehessen a folytonosságot. Oké, lehet azt is, ha a nepper esetleg, ki tudja, miért, nem szeretné megosztani másokkal, hogy kitől, mikor és mennyiért vette az autót, hogy a kereskedő ír egy nyilatkozatot, amiben nyilatkozik, hogy az övé az autó. Logikus, nem? Nem. Nem akartam elhinni.

Úgy voltam vele, hogy az kizárt, hogy egy szabályos, hivatalos német számlával ne lehessen forgalomba helyeztetni egy autót Magyarországon, ezért átrohantam egy másik okmányirodába, hátha... De nem. Nem az ügyintézők, a rendszer a hülye.

Tehát kell szerezni egy kétnyelvű adásvételit, meg egy kétnyelvű, de minimum magyar nyilatkozatot a kereskedőtől. Ha sikerült, de mondjuk a kereskedő nem tett rá pecsétet, akkor azt is intézz rá, mert pecsét nélkül a papír nem PAPÍR. Azon már tényleg csak magamban röhögtem, hogy a gyerek játéknyomdájával is stemplizhetne valaki, hiszen SENKI nem tudja, hogy néz ki a kereskedő hivatalos pecsétje... Na mindegy, lett minden, hála az internetnek meg a rugalmas németeknek.

Ez eddig ugye három okmányiroda, három lepattanás. Kezemben minden, de minden papírral, berohantam a legelsőbe: csókolom, itt a regadós papír, a kétnyelvű minden, intézzük gyorsan azt a forgalmit. De nem nyílik az ajtó. Hopp majd csak fél óra múlva nyitnak, de a biztonsági őr mondja, hogy akkor se fogok bemenni, mert tegnapról mára, a Covid miatt csak online lehet időpontot foglalni, nem mehetek csak úgy be. Hogy... Hogya...Hogy... egy darabig tehetetlenül hápogtam, majd hazamentem. Ez volt a negyedik lepattanásom.

Azonnal foglaltam vagy három különböző okmányirodába 2-3 nap eltéréssel időpontot (biztosra akartam menni, ki tudja, hányszor pattanok még le, és szerencsére még csak nagyon kevesen tudták, hogy mi a helyzet, ezért még volt szabad időpont), majd beugrott: mindenképp visszamegyek nyitásra, egy próbát megér. Hiszen egy már elindított, folyamatban levő ügy miatt jöttem vissza. Az ügyintéző emlékezett rám, hurrá! Paksaméta átadása után elkezdődik a papírlapozgatás, ellenőrzés, minden megvan, csak kellene még egy nyilatkozat... – Nyilatkozat? – Igen, hogy az autó külföldi rendszámát külföldön leadták. – A kereskedő nyilatkozzon?? – Neem, aki behozta az országba. Büntetőjogi felelőssége tudatában.– Ja, az én voltam, akkor én nyilatkozhatok, ide egy papírra? – Igen.

Huhh. Gyorsan nyilatkozok (persze, hogy nyilatkozok, soha az életben nem láttam a német rendszámot, a nepper leadta, én a csupasz autóval álltam a trélerre), aláírom, most már minden fasza lesz, érzem. – Nem tisztán elektromos az autó?– Dehogynem, ott van a papírokon – De a műszaki adatlapon, amit a vizsgabázison állítottak ki, 5Z van. Az elektromos meg 5E. Ez így nem jó!

Mimimimimi??? Megnézem, tényleg 5Z. Az meg azt jelenti, egyéb nulla – azaz „Z”, mint zéró – emissziós gépjármű (ezt, gondolom az üzemanyagcellás, meg hidrogént tankoló, meg MrFusion által hajtott járművekre találták ki). Gyorsan felhívom a vizsgabázist, mondom, mi van. Hmmm, akkor ezt elrontották, elnézést, de semmi gond, azonnal átírják, és ráadásul ezt szerencsére az okmányirodában is tudják javítani. De kinyomtatják, postán is küldik, ha kérem, de tök felesleges, ilyen esetekben az okmányiroda azonnal látja a rendszerben a javítást, így aztán simán kiadhatják a forgalmit.

Az okmányirodai hölgy hevesebben rázta a fejét, mint ha a konnektorba nyúlt volna: ő ugyan nem csinál ilyet, azt nem lehet. De most mondták, hogy de lehet. De nem, ő nem. Hajthatatlan – azaz most tartunk akkor az ötödik lepattanásnál.

Szépen kivártam, míg eljött az első foglalt időpont ideje, és elmentem a negyedik okmányirodába. Még nem érkezett meg a papír az új Műszaki Adatlappal, de ha már volt időpont, egy próbát mindenképp kellett tennem. Sajnos már nem emlékszem tisztán, mi is volt az alap probléma, talán a kötelező biztosítás papírjaival nem tetszett valami, ami a többi helyen egyébként jó volt. Vagy valami más miatt, mindegy is, lepattantam. Ez akkor már hat. De szerencsére gyorsan megoldottam a problémát, közben megjött a papír is, visszamentem (folyamatban levő ügy, ugye). Kiderült, itt, ahogy a vizsgabiztos is mondta, simán meg tudták volna oldani a kinyomtatott, lepecsételt papír nélkül is, hiszen UGYANAZT a rendszert használja/látja mindenki.

Így aztán, november 17-én már rendszám volt az autómon. Ami, ha onnan nézem, hogy budapesti honosításra/vizsgára december vége lett volna a leghamarabbi időpont, egész jó. Ha onnan, hogy ez csak egy istenverte papírtoszogatás, hiszen az autónak érvényes német vizsgája volt, ami az EU-ban pont olyan, mintha a szomszéd autóját vettem volna meg, tehát adásvételi, eredetvizsga, kötelező biztosítás és már adhatja is a papírokat az okmányiroda, szóval innen nézve ez még így is bő kéthónapnyi időelbaszás. És mennyi, de mennyi teljesen felesleges futkosás, papírgyártás, cseszekedés. És ha azt hiszed, hogy ez mostanra megváltozott, hiszen már nincsenek Covid-korlátozások, gatyába rázódtak a dolgok, akkor sajnos tévedsz. Időpontokat most is durván egy-másfél hónapra kapsz, hiába van mondjuk érvényes német vizsga az autódon, akkor is be kell vinned a vizsgasorra, mert úgy senki nem tud ránézni a kocsira, mint ők. A semmi befizetéséről ugyanúgy igazolást kell vinned. És kétnyelvű adásvételit kérnek, a számla nem jó, nyilatkozatot kérnek, mert ők nem tudják a folytonosságot lekövetni (De miért is? Nekünk miért nem felelnek meg ugyanazok a papírok, amik alapján a német hatóság azonnal, kérdés nélkül kiállítja a forgalmit? Hiszen, ha valami disznóság van, úgyis a rendőrség intézkedik, ez nem az okmányiroda hatásköre... Áhh, mindegy is.)

Persze a végén, amikor felpattintottam a zöld rendszámot, otthon teletöltöttem a kocsit és úgy mentem be a belvárosba dolgozni, nagyon jó érzés volt. Mert lehet, hogy kissé nyomi a formája, de ezek a kisautók tökéletes célszerszámok itt a városban. Az, hogy hangtalanul lehet velük akár meglehetősen dinamikusan is közlekedni, hogy bárhol találsz helyet, akár parkolni, akár csak elférni kell, felülír mindent, amit nyomorultnak, bénának lát rajtuk az ember. Vannak náluk kényelmesebb, gyorsabb autók. De Budapestre (nekem) se több extra, se nagyobb bódé, se több tempó nem kell. Nagyjából 10 kWh villannyal megy 100 kilométert, senki orra alá nem pufog a dugóban.

Ezt elolvasva jogos a kérdés, hogy érdemes volt-e vállalni ezt a szopást az egész üzembe helyezéssel? Mikor odaadhattam volna egy erre szakosodott embernek, aki jó pénzért megoldja helyettem, amíg én dolgozom? Nem érdemes összehasonlítani, mert én szerettem volna tudni, mivel jár ez az egész – utoljára 1996-ban helyeztettem forgalomba külföldről hozott autót. Mondjuk az, akkor nagyobb szívás volt, de ebbe most nem megyek bele. Azt akartam tudni, most mekkora önsorsrontás. Jelentős. Jobban megéri kiadni másnak az ügyintézést.

Na, de ez így baromira nincs rendben, bőven itt van az ideje, és csapjunk már egy erőset az illetékesek asztalára, és dagadó nyaki erekkel üvöltsük együtt, hogy akkor tényleg az-e a megoldás, hogy valakinek fizessünk 50-100 ezer forintot egy olyan ügyintézésért, ami normális országokban legfeljebb 1-2 órát vesz igénybe? De komolyan, nem ott kéne már tartanunk, hogy egy söralátéten elintézzük az adóbevallásunkat és pár kattintással forgalomba helyeztetünk egy érvényes papírokkal rendelkező autót?