A Tete-Katlan terméskövezetén szinkópákat kopogó lökhárítóink pillanatok alatt szertefoszlattak minden hiú álmot, gyerekes reményt, naív gondolatot. Emelni kell akármennyit, bármennyit, mindet, a terepszöget pedig nem elég növelni, először meg is kell teremteni azt, mert most nincs se elől, se hátul, Afrika pedig nem viccel. És tapadás sincs, az öreg téligumik csorba fogai hurrikánként perdültek világgá a megzömült homokbánya pódiumán.
De ne rohanjunk ennyire előre.
A teszt után triónk az úribeli csapatközpontba kuporodott vissza, hogy koraesti tanácsgyűlést tartson a tájger gőzölgő teteme felett. Már a hazaúton éreztük, hogy valami nincs rendben, mindenfelé húz a kocsi, egyenesen menni nem akar, vagy nem mer. De ezzel ráérünk még foglalkozni, a technika másodlagos, először a kényelmet kell biztosítani! - gondoltuk, hiszen a beépített ügyfél-hátfal miatt békapózban ralizni mégsem túl felemelő.
Addig-addig méláztunk a hegesztett keretbe ragasztott üveg kiemelésén, mígnem valaki kezében felsírt a fűrész, élesen csattant a kalapács, és hirtelen mindenki a rozsdamentes acéllemezek evakuálásán ügyeskedett. Ugrott a Krisztus-kereszt, repültek az örökmécsesek, negyvenéves csavarokat kellett kioldani, hogy inverzben visszafejthessük az olasz Pilato Bt. gondolatmenetét. Végül sikerült, az erőszakon túl a gondolkodás nyújtott megoldást ismét, majd ránk esteledett. Lekaptuk a megsemmisült hátsó lökhárítót, meg az elsőt is, aztán lepihentünk.
Napokkal később Tigris már Levente műhelyében ébredt, Hűvösvölgy meleg szívvel várta, ennek ellenére beütött a krach. Egy óvatlan fordulás közepette a kormányösszekötő elpusztult, Tájger széttárta kerekeit, a böszme test betámasztott a műhely kapujába és többé nem mozdult. Csak komoly szerencsétlenkedés árán sikerült végül mégis felcibálni az emelőre, hogy legalább hozzáférhetővé váljon a futómű, ami a jelek szerint az autó leggyengébb pontja. A sérült elemek végül megújultak, az anyagi kár nem volt jelentős.
Apropó futómű.
Az egyetlen említésre méltó pozitívum, hogy rugóút az van, nem is kevés. A Merci gyári felállásban is akkorát lép, mint egy széria Wrangler, cserébe minden egyéb paraméterében szerencsétlenebb. Tervek viszont már vannak, előre az Intercarsból megrendeltük a taxi 300TD 4 centivel magasabb rugóit, melyek további pogácsázást kapnak, viszont a többit már a gumira bízzuk, hogy meglegyen a kívánt, plusz 15-20 centi. Hátul a helyzet valamivel egyszerűbb, ide 124-es Merci rugók kerülnek majd némi bölcsőpogácsázás után, a gátlókat pedig legyártatjuk valakivel.
Kárászy? Raj? Tippeket várunk!
A rugókon és gátlókon túl Afrikában legalább ennyire fontos a rendes hűtés is, különben a motor percek alatt túlmelegszik, az meg egyenlő az instant halállal. Igen, tudjuk, hogy ott simán javítják az öreg Mercik bármely generációját, de a helyzetünkkel tisztában vannak, így az árak is könnyen százszoros szorzót kapnak. Szóval a gyári hűtő túl magas volt és rontotta a terepszöget, valamint elmúlt 40 éves, ezért újra cseréltük. Egy TurboWorks radiátort kapott, ezzel nyertünk tíz centit magasságban és a vastagsága is legalább a duplája az eredetinek. Reményeink szerint ez elég lesz, de majd teszteljük, tádámm:
Idő közben a látványos munka is kezdetét vette.
Megérkeztek a papíron 1200 méterre világító szúrófények, meg az utólagos kapcsolótábla az extrákhoz, de útban van a kompresszoros hűtő, egy pár sekli, rántókötél és a homokvasak is. A művészet viszont korántsem ez, hanem a temérdek lakatos munka, amit a Merci tálcán kínál nekünk.
Az első lökhárító leszedésekor meglepődötten vettük észre, hogy korábban balesetes lehetett az egész életét temetőkben töltő paripa. Az első nyúlványt korábban tákolták, ráadásul trehány munkát végeztek, és rohadt is. Szóval ennek rendbehozatala lett végül az első feladat, hiszen a vas lökhárító és minden más is ehhez kapcsolódik majd a tervek szerint. Íme a folyamat és az eredmény:
A nyúlványt még keményebb munka követte, Levente éjt nappallá téve mért, vágott, mért, kalapált, heftölt, köszörült, hogy az év első Parkoló Parádéjára alakot öltsön a front. Sajnos a W123 kartere hosszan nyúlik a föld felé, ez az autó legalacsonyabb pontja, ráadásul a legelejében kapott helyet. Talán nem is kell ecsetelnem, hogy ez mekkora kockázat sziklás tájakon nagy tempónál, ahol ha véletlenül odacsapjuk, azonnal törik és a motor kuka. Tehát ezt védeni kell, akár az életünk árán is, ezért nem volt elég a dögterelő, lámpatartó lökhárítót összehozni, hosszan nyúló haspáncél is kellett.
A műtéthez 4 mm-es, melegen hengerelt acéllemezt használt a mester és süllyesztett, acél csavarok, na meg rengeteg kreativitást, szikratűrést, vért és verejtéket. Íme:
A szinterezés még hátra van, addig is marad a kézműves jelleg, ami nem baj sőt, legalább mindenki látja, hogy ez nem egy Temuról rendelt univerzális kit, hanem ízig-vérig autóbuzi termék. Szóval így állunk most, hamarosan jön a hátsó futómű, a sárvédő ívek kivágása, szélesítése és a nagy kerekek, aztán elölről kezdjük az egészet Ursulával, a Peugeot 505 mentővel.
Szándékaink szerint január másodikán nyakunkba vesszük a világot mindkét autóval és Isztambulig megyünk Athén érintésével, hogy kiderítsük: a görög gyros, vagy a török kebab a jobb télen. Ha minden igaz addig összeáll a technika, megjön a starlink, lesz pénzünk és elkészül a végső fóliázás is. Addig viszont még hosszú út áll előttünk, hiszen ott a mentő is, amit eddig csak átírni sikerült, de mást most nagyon szeretjük. Íme néhány fotó a vásárlásról:
Holnap Parkoló Parádé, gyertek és dumáljunk!
Ha tetszik a projekt, kövesd: Ride the Classic by Totalcar
Köszi, Levi!
UPDATE: Megvolt a második tesztkör. Harap! :)
