RIDE THE CLASSIC

Ismét nekivágunk Afrikának - az irány Gambia!

2024.06.01. 10:49
2 hozzászólás

Januárban megjártuk a Wranglerrel Marokkót, Mauritániát, Szenegált, Guineát, Sierra Leone-t, és most először napi vlogot gyártottunk a Bamako Rallyról, ti pedig velünk együtt élhettétek át az utazásunk minden kalandos pillanatát. Végül annyi pozitív visszajelzést kaptunk, hogy úgy döntöttünk folytatjuk, de most öreg autókkal vágunk neki az ismertlennek, mert így még nagyobb a kihívás.


A terv az volt, hogy veszünk egy ikonikus járgányt, aztán jöhet a Bamako 2026. Be is neveztünk, ott vagyunk a listán, a kocsi is meglett, de elkapott a gépszíj és a halottas mellé egy második autó is érkezett az öreg Peugeot 505 mentő képében. A csapatunk végül összeállt, mellettem Varró István Vario foglal majd helyet, Porschés Levi pedig a Ursulát, vagyis a nyugdíjas mentőt hozza.

Ahol a mentő már nem segíthet, a halottas nem törik meg.

Eddig volt, hogy 2025 januárban teszteljük a technikát egy Eger-Isztambul történelmi visszavágóval, ugyanis lett volna mit. A tervek között az állt, hogy mindkét autót megemeljük, óriási kerekeket kapnak, fék és futómű tuningot, kilakatolt karosszériát, na meg kötelező kiegészítőket. Ez végül így is lesz, csak a törökországi túra kimarad, hiszen csütörtök reggel minden megváltozott.

Eger - Isztambul: törölve. 

Akkor még nem hivatalos pletyka volt, hogy a Bamako iroda rendhagyó módon 2025-ben is futamot indít - alapból kétévente van Bamako -, mivel húsz éves a rally, amit illik megünnepelni. Ma viszont már tudjuk, hogy a pletyka igaznak bizonyult, mi pedig a válságstáb összehívását és több másodperces gondolkozást követőn eldöntöttük, hogy indulunk. Jelenleg tehát a 2025-ös és a 2026-os listán is fent vagyunk. 


De ez most más lesz, nagyon más. 

Habár az érintett országok tekintetében az útvonal szinte megegyezik a korábbival, a cél ezúttal nem Sierra Leone, hanem a szigeten fekvő Banjul, vagyis Gambia fővárosa lesz. Jó kis helynek tűnik, már megnéztem és van reptere is, ami egész gyakran üzemel. A túra közel 9000 kilométer, aminek a végén pihenünk majd néhány napot a parton, és szeretnénk majmokat is simogatni. 

Ministry of Tourism and Culture The Gambia
Ministry of Tourism and Culture The Gambia

A 2025-ös futam a hagyományos Budapest-Bamako Rallyktól eltérően az első, vagyis 2005-ös verseny útvonalát követi majd. Nem lesz 4×4 túra kategória, csak túra kategória, a táv pedig kb. 1500 km-rel rövidebb lesz, ami azért szerencsés, mert a rohanás helyett most a látnivalóké lesz a főszerep.

1 Január 17 Budapest Tangier 3071
2 Január 21 Tangier Essaouira 575
3 Január 22 Essaouira Icht 611
4 Január 23 Icht Boujdour 764
5 Január 24 Boujdour Dakhla 1110
6 Január 25 Dakhla Nouadhibou 430
7 Január 26 Nouadhibou B2Beach 480
8 Január 27 B2Beach Nouakchott 178
9 Január 28 Nouakchott Saint Louis 262
10 Január 29 Saint Louis Kaye Boubou 425
11 Január 30 Kaye Boubou Wassadou 185
12 Január 31 Wassadou JanJanBureh 247
13 Február 1 JanJanBureh Tendaba 161
14 Február 2 Tendaba Banjul 156

Addig baromira bele kell húznunk!

A Merci eleje elkészült, vagyis kész a haspáncél, a lökhárító, a fények. Most jön a hátsó szegmens, ami lyukas, na meg a futómű és a kerekek, meg az apróságok. A Peugeot viszont sehogy sem áll, cserébe elrohadt az alja és vízháztartási problémák is akadnak vele, ennek utána kell járnunk. 

ÉS A LEGFONTOSABB:

Levente az Égéstérben elmesélte, hogy egy faluban a gyerekek focilabda nélkül fociztak, amit rettentő elkeserítő volt látni. Ennek hatására úgy döntöttünk, hogy focilabdákat viszünk a srácoknak, akik helyzetéről megvannak a GPS koordinátáink. A gyűjtést ősszel fogjuk elkezdeni, és ha számíthatunk rád kérünk, hogy dobj egy kommentet légyszi a cikk Facebook posztja alá. Az izgalmak mellett tehát a jótékonykodás most is fontos szerepet kap. 

Kövesd a történetünket és a felkészülést a Ride The Classic by Totalcar csoportban.