Trabantos, akire irigykedhetsz: Csonty már megint visszatért Afrikába
A neve Vadász Zsolt, de a barátainak csak Csonty. Botcsinálta író, harminc esztendeje elvetemült világutazó, tíz éve autós, vagyis Trabantos világjáró. Túl van három Budapest-Bamako Rally-n, számtalan európai, kaukázusi, ázsiai vagy északi-sarkköri kalandon, de most újra Afrikában vereti a Trabival, kalandjait pedig megosztja veletek. Fogadjátok szeretettel, Csonty minden szava kincs! - Marci
"Kérjük, a vágány mellett vigyázzanak, mert a Trabant-expedíció nem áll meg." - Ahogy a rohanó világ, úgy a Trabant-expedíció sem pihen, inkább visszatér a Szaharába. Alig másfél hónapos magyarországi látogatásunk alatt fesztiváloztunk, parádéztunk, szemetet szedtünk, autós túrákat szerveztünk, és természetesen rengeteget fotóztunk – mindezt Trabant témában.
Útjaink során átálltunk a hajdani Pannónia területére és meglátogattuk az ókori Savaria jelenkori vállalkozóit.
Miért vagyok ilyen körmönfont?
Mert eszembe jutott legutóbbi, tavaszi hadjáratom, amikor is a Bamakós Horváth Matyi Niváját szervizeltük Busa Szilárddal. Szilárd teljesen normális arcnak tűnt napokon át, ha eltekintettem a fülcimpájában lévő, kerékcsapágy méretű fültágítótól. Az igazi meglepetés pedig csak akkor ért, amikor egy nyugat-szaharai fodrászszékbe ültettem, és levette a baseball sapkáját, ami alól egy valódi punk bukkant elő az arabok között – na az volt ám az igazi kultúrsokk.
Most Szilárd Svédországot Savariára váltotta és új projektbe kezdett 3P Garage néven. Én egy fantasy Trabanttal érkeztem hozzá, amely leginkább a Mad Max járgányaira hajaz, de a legtöbb ötletet a marokkói király által üzemeltetett tömegoszlató autókból merítettük. Na, itt Szombathelyen, a kínzócölöpön most egy Wartburg szenvedett, ugyanis épp valami brutál kipufogó szerkezetet próbáltak alá.
Én meg a látványtól elhasalva szépen visszarepültem végül Marokkóba. Kalandos utam során szinte minden közlekedési eszközt kipróbáltam a reptértől a Trabant fizikális eléréséig, kezdve a dzsumbuj-busztól, a bozóttaxiig. Az utolsó szakaszt már gyalog kellett megtennem, amikor furcsa érzés kerített hatalmába.
Azon a környéken ahol én mozgok, egyáltalán nincs más európai!
A lakóautós szezonnak vége, a turista tömegek meg Agadir belvárosában és plage-ján öszpontosulnak. Én a Camping Bakanou-ban most egyedül vagyok, mint európai és mint kliens is, aminek örömére kaptam saját kulcsot a nagykapuhoz és birtokba vettem egy focipályányi édesvizű medencét, meg a teljes kempinget. Csak előtte lealkudtam a napidíjat 7 euróról 5-re, mert azt itt kötelező.
A Google a barátom, megkérdeztem hát tőle, hogy mi az a "chill”, mert ha esetleg nem tudja akkor nézzen engem, én most két hétig csak ezt fogom élni:
Óceán pár kilométer.
Sivatag, ugyanott.
Nemzeti park, dettó.
Csak helyiek vannak, és az afrikai "pörgés", élet, zene, ételek, és a mindennapi öt müezzin rekedt sivalkodása az oszlopokra heftölt hangszórókból. Az élményeket képekben osztom meg veletek, de aki kedvet érez egy ilyen snorkeles, horgászós, trekkingelős, Trabantos kalandhoz, az húzzon bele, mert már csak két hétig vagyok itt. Ez idő alatt a könyvem második részének írására is szakítok időt, hiszen az első rész már kész és elérhető itt: Világjáró Trabant I. rész.
Követni a Trabi kalandjait, pedig itt tudjátok.
Szevasztok!
Csonty
