Next Tc Logo

Az elektromos autózásban egyre kisebb parát jelent a hatótáv. Ez köszönhető az akkumulátortechnológia fejlődésének és a csomagok méretének növelésének. Hogy a kínai CATL melyik módszerrel érte el az 1000 kilométeres álomhatótávot, azt egyelőre nem tudni, de a koncepció ígéretes.

Nemrég egy új, elektromos autókhoz kínált platformot mutatott be az akkumulátorgyártó óriás Contemporary Amperex Technology Limited, az az a CATL. Ez lényegében egy nagy gördeszkát jelent, amit telepakoltak akkumulátorral, került rá villanymotor, futómű és még néhány elengedhetetlen alkatrész. Erre saját autót nem fognak felhúzni, az már a szintén kínai Hozon Auto feladata lesz. Ráadásul a platform variálható hosszúságú, tehát akár többféle modellt is felépíthetnek rá a jövőben.

 A CIIC (CATL Integrated Intelligent Chassis) nevű platformra felépített autó a teszteken elvileg képes volt elérni az 1000 kilométeres hatótávot, bár ezt harmadik fél egyelőre nem erősítette meg. Viszont ha tényleg igaz, amit állítanak, akkor ez az autó lehet a piac egyik legnagyobb hatótávú modellje, a 830 kilométert teljesítő Lucid Air Grand Touringra is ráverne.

A CATL a tisztességes hatótáv mellett egyébként villámgyors töltést is ígér a CIIC platformhoz. Elvileg 5 perc alatt akár 300 kilométer is kerülhetne az akkumulátorba, bár azt nem tisztázták, hogy milyen töltési teljesítmény mellett. Még sok technikai adat hiányzik a platformmal kapcsolatban, viszont 2024 harmadik negyedévében már kész autót ígér a két kínai vállalat.

Forrás: Carbuzz

Sturcz Bertalan
Sturcz Bertalan
Újságíró
A féltudásom már félsiker, a többit internettel és szakértőkkel kompenzálom. Ami technika az érdekel, mindennek utánanézek és páros lábbal viccelődök sztereotípiákon. Autózok, motorozok, biciklizek, rollerezek, gyalogolok, így egy kicsit valamiért minden közlekedő utálhat, közben írok, kiabálok, műsort vezetek és kamerázok, tehát felületet is adok hozzá.