• 2025 január 15-ig rendelhető az új Mitsuoka M55.
  • Az autó alapjait egy Honda Civic adja, a karosszéria pedig a Dodge Challengert idézi.
  • 1,5 literes turbómotor van benne 180 lóerővel és 240 Nm nyomatékkal.
  • Csak Japánban lehet kapni és az ára bő nyolcmillió jen vagyis 20,7 millió forint.

Japánban rendelhető lett a Mitsuoka legújabb kreálmánya, egy Dodge Challenger, ami Honda Civic alapokon nyugszik. Aki ismeri a Mitsuokát, azt pontosan tudja, hogy milyen elborult, ám valahogy bűnös módon mégis kívánatos termékeik vannak, ebből a sorból az M55 sem lóg ki. Az autó koncepcióját nagyjából egy éve mutatták be, azóta eljutottak a gyártáskész változatig. Aki szeretne, mostantól befizethet egy M55-re 8 085 000 japán jenért, ez átszámolva 20,7 millió forint.

Mivel az autó alatt egy Honda Civic rejtőzik, ezért technikai szinten nincsenek nagy meglepetések. A motorháztető alatt egy keresztbe beépített 1,5 literes, turbós, négyhengeres motor dolgozik és 180 lóerőt, illetve 240 Nm nyomatékot ad le. Választható hozzá hatgangos kézi vagy CVT automata váltó és a hajtás csak az első kerekre fut ki. Ez pont ellentétes azzal, amit a parodizálni kívánt Dodge Challenger kínál, hiszen abban hosszmotor van – jó esetben kétszer ennyi hengerrel – és hátul hajt. A másik eltérés, hogy az autó szemből és hátulról a Challengerre hasonlít, azonban annak kétajtós kialakítását nem vette át, így oldalról inkább a Chargerre hajaz.

A Mitsuoka 2025 január 19-ig fogadja a megrendeléseket és összesen 350 darab autót fog legyártani. Nem lehet sem online sem telefonon rendelni, személyesen a márka valamely japán kereskedésében lehet befizetni az autóra. Kezdésképpen száz darab Zero Edition nevű M55 gyártanak, amiket 2025-ben fognak értékesíteni, a többit csak később.

Forrás: Motor1

Sturcz Bertalan
Sturcz Bertalan
Újságíró
A féltudásom már félsiker, a többit internettel és szakértőkkel kompenzálom. Ami technika az érdekel, mindennek utánanézek és páros lábbal viccelődök sztereotípiákon. Autózok, motorozok, biciklizek, rollerezek, gyalogolok, így egy kicsit valamiért minden közlekedő utálhat, közben írok, kiabálok, műsort vezetek és kamerázok, tehát felületet is adok hozzá.