• A Renault modellek jövőjét az Emblem koncepció vetíti előre.
  • Csak három retró stílusú kisautójuk lesz a palettán.
  • 2028-ban jön a Renault modellek következő generációja.
  • Gilles Vidal, a Renault dizájnfőnöke interjút adott.

A Renault 2028-tól új korszakba lép és a nemrég bemutatott Embleme koncepcióval mutatták meg, hogy milyen lesz. Az új formáknak hatékonyabbnak, takarékosabbnak kell lenniük, mint a jelenleg használt dizájn, de nem engedik el az olyan klasszikus megjelenésű autókat sem, mint a Renault 4, 5 és Twingo. Erről Gilles Vidal, a francia márka dizájnfőnöke beszélt egy interjúban.

Vidal szerint az egyik legnagyobb kihívás úgy kiszolgálni a mai igényeket, hogy közben szeretnének új formákat feltalálni. Látja, hogy az emberek mennyire szeretik az SUV-kat, amik lassan felváltották a praktikusabb családi egyterűeket. Viszont azoknál szerinte valami egyszerűbbet, hatékonyabbat kell alkotni, hogy kevésbé megkérdőjelezhető örökséget hagyjanak hátra. Példaként említette Párizs városát, ahol az SUV-kra extra parkolási díjat szabtak ki méretük és súlyuk miatt. Közben megjegyezte, hogy miért nem támadtuk anno ugyanúgy az egyterűeket? Szerinte ugyanolyan nehezek, nagyok, sokat fogyasztanak és magas a kibocsátásuk, de mégsem kritizálták őket.

Úgy látja, hogy az embereknek továbbra is nagy autóra van szükségük és az ő feladatuk az, hogy ezt valamilyen hatékonyabb formában tálalják. Szerinte az autózás elmúlt 140 évében nagyjából mindent feltaláltak már egyszer, de biztosan van még olyan sziluett, amivel eddig senki sem próbálkozott.

A Renault 4, 5 és Twingo koncepció miatt többen azt gondolták, hogy a francia vállalat a retró formákra építi fel új palettáját, de Vidal ezt tagadta. Csak ez a három modell képviseli majd ezt a formatervezési elvet, a 2028-ra várható új generációs modellcsalád formavilágát sokkal inkább az Embleme koncepció adja majd. Szerinte az egy letisztult és egyszerű dizájn, ami hatékonysága révén csak még nagyobb hatótávot biztosíthat elektromos autóiknak. A beltér kialakítását egy 2022-es koncepció, a Renault Scenic Vision vetíti előre Vidal szerint. Az egyszerűségre, letisztultságra és könnyű kezelhetőségre támaszkodnak majd a tervezés során.

Forrás: Autocar

Sturcz Bertalan
Sturcz Bertalan
Újságíró
A féltudásom már félsiker, a többit internettel és szakértőkkel kompenzálom. Ami technika az érdekel, mindennek utánanézek és páros lábbal viccelődök sztereotípiákon. Autózok, motorozok, biciklizek, rollerezek, gyalogolok, így egy kicsit valamiért minden közlekedő utálhat, közben írok, kiabálok, műsort vezetek és kamerázok, tehát felületet is adok hozzá.