Született őrült – ezzel a címmel jelent meg Valtteri Bottas írása a The Players’ Tribune hasábjain mindössze néhány nappal csapata, a Cadillac első hazai F1-es futama előtt. A finn versenyző – aki az idén egy év kihagyás után tért vissza a Forma–1-be – a saját történetében kendőzetlen őszinteséggel nyílt meg pályafutása legsötétebb korszakairól is. Írt mentális problémákról, depresszióról és halálos gondolatokról.
Bottas GP3-as – mostani nevén Forma–3-as – bajnokként érkezett meg a mezőnybe 2013-ban, és mielőtt a 2025-ös szezonra ülés nélkül maradt volna, megfordult a Williams, a Mercedes és végül az Audi-jogelőd Alfa Romeo csapatánál is. Mondták rá, hogy sótlan, mondták rá, hogy unalmas, de az utóbbi években már ennek az ellenkezőjét láthattuk, mint arról sok más mellett különös hajviseletei és meztelen naptárai árulkodnak.
Elmondása szerint az F1-es karrierje kezdetétől fogva sok nehézségen ment keresztül, mielőtt mentális értelemben felszabadult volna. S hogy miért ír erről most? „Azt hiszem, fontos kiemelni, hogy mindnyájan emberek vagyunk, és senki sem tökéletes. Mindenki küzd a maga nehézségeivel és problémáival. Remélhetőleg van, aki tanul mások hibáiból, de az élet része az is, hogy tanulunk a saját hibáinkból” – nyilatkozta az AP hírügynökségnek.

„Ha meghalok, akkor meghalok”
Ami pedig a nagy visszhangot keltő visszatekintést illeti, Bottas először arról írt, hogy 2014-ben étkezési zavarokkal küzdött: csapata, a Williams kérte arra, hogy szabaduljon meg néhány kilótól, mert az akkor új szabályok alapján épített autó túlsúlyos lett. „Olyan volt, akár egy játék. Minden reggel felkeltem, megmértem magmamat, és ha azt láttam, hogy kevesebbet mutat a mérleg, mély elégedettséggel töltött el. Két hónap alatt azonban teljesen kikészültem. Már ébresztő nélkül felkeltem hajnali 4 órakor. Olyan voltam, mint egy drogfüggő, és közben azt mondtam, soha nem éreztem magam ilyen jól! Tévhitben éltem. Az igazi oka annak, hogy ilyen korán felébredtem, ugyanis az volt, hogy már éhező üzemmódba kapcsolt a testem” – fejtette ki.
Bottas hozzátette, emiatt teljesen negatív spirálba került, egy ponton túl semmi sem érdekelte. Egyszer megkérdezte tőle az akkori felesége, hogy az autóban ülve nem fél-e a versenyzés veszélyeitől. „Nem. Ha meghalok, akkor meghalok” – vágta rá a finn. „Abban a pillanatban már tényleg nem érdekelt, mi történik velem. Nem sokkal ezután döntöttem úgy, hogy segítséget kérek. Pszichológushoz jártam, és végül hangosan bevallottam, hogy rosszul vagyok. Majdnem két évbe telt, mire újra visszataláltam önmagamhoz.”
Hamilton árnyékában majdnem visszavonult
Öt szezont húzott le a Mercedesnél, ahol azután szerződtették, hogy Nico Rosberg napokkal a 2016-os világbajnoki címe után visszavonult. Az azóta hétszeres világbajnokká avanzsált Lewis Hamilton mellett versenyezve rásütötték a szárnysegéd bélyeget, így ismét a depresszió határára került. „Az első szezon jó volt. 2018-nak azzal a gondolattal vágtam neki, hogy én vagyok a legjobb a rajtrácson, és meg fogom nyerni a világbajnokságot” – emlékezett vissza.
Ehhez képest abban a szezonban a futamgyőzelem sem jött össze neki, sőt, többször is előfordult a pályán, hogy el kellett engednie a csapattársát – az egyik legemlékezetesebb pozíciócsere az Orosz Nagydíj történt, ahol jó eséllyel a győzelemről volt kénytelen lemondani. „Tudod, mennyire szerettem volna nemet mondani?” – mondta azokról az időkről. „De jó csapattársnak kellett lennem. Elengedtem, és persze hihetetlen szezont futott. Ő volt a bajnok, én pedig a szárnysegéd. A mai napig furcsa érzéseim vannak ezzel kapcsolatban. Nem tudom, mit válaszoljak, amikor erről kérdeznek az emberek, mert Lewis egy hihetetlen versenyző és barát is egyben. Nincsenek rossz érzéseim a Mercedes felé sem, de emiatt a helyzet miatt majdnem kiszálltam a sportból.”

„Visszatért a régi énem: a negatív Valtteri, a megszállott Valtteri. Túlságosan sok hozzászólást olvastam a közösségi médiában, és elkezdtem komoly önutálatot érezni magam iránt. Szerencsére a 2014-es tapasztalatok lévén megvoltak az eszközök ahhoz, hogy megértsem, mi történik, és rengeteg támogatást kaptam” – írta a következő nagy hullámvölgyéről Bottas. „Határozottan depressziós voltam, és ki is égtem. Utáltam a versenyzést. A 2019-es szezon előtt a téli szünetben nem gondoltam volna, hogy visszatérek. El is döntöttem, hogy visszavonulok. Aztán egy nap elmentem sétálni az erdőbe. Mély hóban gyalogoltam talán három órát, és utána már teljesen más gondolkodásmóddal jöttem ki az erdőből.”

Bottas a Miami Nagydíj csütörtöki médianapján azt mondta, még nem tudja, milyen fogadtatásban részesült az esszéje, mivel csak egy nappal korábban tették közzé, és kerülte a közösségi platformokat. Mindazonáltal reméli, hogy sikerült megmutatni másoknak, hogy van megoldás a mentális problémákra:
„Sokat fejlődött a sportág, minden professzionálisabb lett. Az edzés, mind a fizikai, mind pedig a mentális edzés, magasabb szintre került. Több a támogatás. Mentális edzők szempontjából is jobb csomagok állnak a versenyzők rendelkezésére. Úgy gondolom, az emberek félnek segítséget és támogatást kérni, pedig mostanában ezekről a dolgokról már többet beszélnek.”
A hétvégi Miami Nagydíj előtt több szabályváltozás is életbe lépett, ezekről a Totalcar alábbi cikkében írtunk bővebben:
Program – Forma–1 Miami Nagydíj, 2026
2026. május 1., péntek
- 18:00–19:30: 1. szabadedzés
- 22:30–23:15: 2. szabadedzés
2026. május 2., szombat
- 18:00–: Sprintfutam (19 kör)
- 22:00–23:00: Időmérő edzés
2026. május 3., vasárnap
- 22:00– : Futam (57 kör)
Borítókép: George Hitchens/SOPA Images/LightRocket/Getty Images










