Nem(csak) a vizsga a cél
Hogyan közlekedjünk biztonságosan?
A jogosítvány átvételekor ritkán gondolunk arra, hogy a vezetési rutin megszerzése mellett a KRESZ-tudásunkat illene, sőt szükséges is majd időnként frissíteni. A közlekedési jogszabályok ugyanis akár évről évre változnak, a szabályok tudatos alkalmazását pedig felváltja a rutin és a megszokás, ami idővel akár már tévhiteken is alapulhat. De miért kell változtatni a közlekedési szabályokon, és hogyan tudja ezt a KRESZ oktatása hatékonyan lekövetni?
135 éve változik folyamatosan
Egy kis történelem: az első, az ország egész területére érvényes közlekedési szabály 1890-ben jelent meg Magyarországon, amikor még nálunk is bal oldali közlekedés volt, az első Közúti Közlekedési Rendészeti Szabályzat (köznyelven KRESZ) pedig 40 évvel később, 1930-ban lépett hatályba. Az utolsó nagymértékű átdolgozás 1976-tól volt érvényben, de az elmúlt fél évszázadban ezt is sokszor módosították. A hazai KRESZ-történet 135 éve alatt óriásit változott az úthálózat, a járművek száma, sebessége és felszereltsége, és ehhez igazodtak a közlekedési szabályok is.
Szabályozás, korlátozás, előzékenység
Az első, egészen a 70-es évekig tartó időszakban lényegében a különböző forgalmi helyzetek szabályait kellett megalkotni: hol, hogyan, mennyivel lehet haladni, hogyan kell értelmezni a közúti jelzéseket, nekünk milyen jelzéseket kell adni, és kié az elsőbbség. A 70-es évektől a központi kérdés a robbanásszerűen megnövekedett forgalom, az autók és az úthálózat műszaki fejlődése miatt a korlátozás és a biztonsági követelmények szigorítása volt. Így megjelentek a különböző útvonaltípusokhoz rendelt sebességhatárok, a többsávos utak, a forgalmi sávok használatának szabályai, a vasúti átjárókra vonatkozó részletes szabályok, a megállás és a parkolás szabályozásának sokféle lehetősége, de az előírásoknak kezelni kellett olyan újdonságokat is, mint a mobiltelefonok megjelenése. A statisztikák szerint ugyanakkor – a részletes szabályok és a nem csekély büntetési tételek ellenére – napjainkban a balesetek két leggyakoribb oka a sebességhatárok be nem tartása és az elsőbbségadás elmaradása. Így elérkeztünk a harmadik szakaszba, amikor a felelős, egymást tiszteletben tartó és segítő közlekedési kultúra megteremtése is kiemelt feladattá vált nemcsak az oktatásban, hanem a szabályok megalkotásában is.
A biztonság alapja a megfelelő tudás
A biztonságos és kulturált közlekedés kialakításának előfeltétele, hogy minden közlekedő autós készségszinten ismerje és alkalmazza a közlekedési szabályokat, és megfelelően tudja kezelni járművét. Ezért is kötik a jogosítvány megszerzését kötelező elméleti és gyakorlati képzéshez és vizsgához.
A kor előrehaladtával persze a KRESZ tanulása is sokat változott. Az oktatás akkor lesz igazán hatékony, ha a tananyag tartalmában, felépítésében és megjelenésében is igazodik a tanulók elvárásaihoz, szokásaihoz.
A járművezetők képzésének kezdeteinél a szabályok memorizálása volt a cél. Később bekerültek a tankönyvekbe és a tantermekbe a forgalmi helyzeteket bemutató ábrák. Napjainkban pedig már 3D-s, interaktív animációkat és szimulációkat tartalmazó digitális tananyaggal, önálló tanulással sajátíthatják el a leendő sofőrök a közlekedési ismereteket. Az ezekhez fűzött magyarázatainkkal a célunk nem csupán az, hogy a tanulók sikeresen letegyék a vizsgát. Ha nemcsak megtanulják, hanem megértik és elfogadják a közlekedési szabályok logikus rendszerét, akkor jóval nagyobb eséllyel válnak kulturált, türelmes közlekedővé.
– hangsúlyozta Dr. Szőcs Károly, a közlekedési képzések digitális eduKRESZ tananyagát fejlesztő E-Educatio Zrt. vezérigazgatója. Majd hozzátette:
Az akkreditált digitális oktatóanyag nagy előnye, hogy egységes tudásanyagot, programozott előrehaladást és folyamatos önellenőrzést biztosít mindenkinek, aki jogosítványt szeretne. Ráadásul mindezt egyéni tanulási ritmusban, időben és térben is rugalmasan.
Ugyanez a rugalmasság igaz a tartalomra is: a digitális oktatóanyagban naprakészen átvezethetők a KRESZ szabályainak változásai. Így biztosak lehetünk abban, hogy a közlekedési szituációk a 2026-ra várható, akár jelentős KRESZ-változásokat követően is aktuálisan, látványosan illusztrálva jelennek majd meg.