Ésszel fel nem volt fogható

Az augusztus 24-i Parkoló Parádéra hirdettünk egy Mini-PP-t: a cél az volt, hogy hozzátok el a saját magatok által épített LEGO-autóitokat és parkoljátok le őket a LEGO-standon. Két kategóriában nevezni is lehetett, külön értékeltük a konkrét járműveket modellező alkotásokat és a szabad kreativitással épített járgányokat.

Azt mondják tévedni emberi dolog. Ha így van, megnyugodhatunk: a Homo Sapiens csodás, kiemelkedő példányai vagyunk, mert akik egyszerre ennyit tévednek, azokra hatványozottan lesz igaz a mondás. Ugyanis azt hittük, hogy pár vitrin elég lesz a pályaműveknek. Azt is hittük, hogy könnyű dolog lesz lezsűrizni a nevezett járműveket. Meg azt is, hogy a döntés egyszerű lesz és gyors. Meg azt is hittük, hogy annyi épített LEGO-járgányt láttunk már, hogy nem fogunk megdöbbenni. Aztán álltunk a standon: hát, haver, most benne vagyunk a trutymóban, a fejünk búbja se lóg ki.

Az első vitrin rogyásig pakolása után még büszkék voltunk, hogy milyen sok és klassz olvasónk van, akik elhozták a gyermekeik és/vagy saját alkotásait. A második viszont olyan gyorsan telt meg, hogy az elégedett mosoly a képünkön kezdett fancsali vigyorrá alakulni. Mikor a harmadik vitrint kellett kétszintesre alakítani, és még az asztalokat is be kellett vonni a dologba, éreztük, hogy jó ötlet volt előre megszabni, hogy délután kettőig lehessen csak nevezni. Ha kicsit tovább lehetett volna leadni a pályaműveket, a végén még a rendes parkolót is kénytelenek lettünk volna kiüríttetni.

A kisautó-tömegnek persze elképesztően örültünk, hát már hogy a francba ne örültünk volna. Minden egyes alkalommal, mikor ránézett az ember a felhozatalra, volt valami váratlan, zseniális járgány a kupacban. Látszott, hogy sokan nagyon komoly gépeket raktak össze, néhányan pedig igazán frankó, nagyon komolytalan szerkezettel neveztek. Aki képes nem fültől fülig vigyorral a képén végigsétálni az ilyen tárlók mellett, az, az… tuti, hogy nem lát ki a fejéből. Elképesztő humor, kreativitás és technikai tudás mindenhol.

Karottával azt hittük, hogy a pályaművek megtekintése, a nevezők meghallgatása le tud zajlani annyi idő alatt, hogy tudjunk más kötelezettségeinkkel is foglalkozni. Természetesen tévedtünk, nagyon. Minimum két órán keresztül zajlott a dolog, folyamatosan küzdöttünk a dehidratációval. Ugyanis az tényleg nem tesz jót az ember folyadékháztartásának, ha a a kánikulában nem csak teljes testfelületén veszít folyadékot, de még a tátott száján keresztül a nyálkahártyáit is kiszárítja.

És hiába éreztük a vége felé, hogy kész, az agyunk nem tud több infót befogadni, mint valami durva drogos, aki nem bír leállni, vánszorogtunk újabb és újabb LEGO-autóhoz. De aztán irgalmas volt hozzánk a sors, elfogytak a nevezők. Zihálva kapkodtunk levegőért, és kezdtünk megkönnyebbülni.

Azonnal a büfékhez rohantunk, hogy igyunk valamit. Közben azzal nyugtattuk egymást, hogy nem lesz gond kiválasztani a nyerteseket, hiszen a „Szabadfogású Mini-PP” kategóriában hat, a „Kötöttfogású Mini PP”-ben meg öt ajándékunk van, tehát összesen tizenegy, az meg nagyon sok. Aztán elkezdtük nézni a fotókat, amiket jegyzet gyanánt csináltunk zsűrizés közben. És kezdtünk elfehéredni. Azt mondják, a szívroham jár olyasmi tünetekkel, mintha egy elefánt tartana akrobatikus bemutatót a mellkasodon. Tudjátok, mikor az ormányos teljes tömegét egyetlen lábára koncentrálva, másik hárommal a levegőben kezd egyensúlyozni egy labdát a homlokán. Na, valami ilyesmit éreztünk, csak annyival megspékelve, hogy mikor valamelyik durva építéshez értünk a galériában, Dumbo még dobbantott is egyet. Gyorsan le kellett ülnünk.

„A zsűrinek nehéz dolga volt!” szokták a csodás közhelyet pufogtatni ilyenkor. Hát lóf..t volt nehéz dolga. Az erre nem kifejezés. Mintha azt mondanád, nehéz dolgom volt, mikor el kellett döntenem, melyik karomat vágja le tőből. Az nem nehéz dolog, hanem kínkeserv. Tessék csak végignézni a képeket. Hat ajándék a szabadfogásúaknak sok, pont kétszer annyi, mint egy átlagos versenyen/pályázaton. De nem tudsz mindenkinek adni. Így például a négy keréken guruló vattacukorgyárnak sem jutott, pedig tényleg, annyira imádni való volt a kislány is, meg a minden megkötés nélkül szárnyaló fantáziájának a járgánya is. És nem tudtunk adni a BAC Monónak, a fantázia F–1 autónak, a Citroën Kacsának, a mobil bio-falunak, a cápa-autónak sem. De MUSZÁJ volt hatot kiemelni a többi közül. Ha nem lett volna előre kihirdetve, hánykor kell átadni a díjakat, a nyakamat rá, hogy ránk esteledik, és a két hevesen vitatkozó majomra rácsukják a biztonsági őrök a Hungexpo parkolóját.

Így viszont tudtuk, hogy fél hétkor eredményt KELL hirdetni, és a kényszer nagy úr. Sikerült kisebb viták árán meghozni a döntést, és a Karotta által elfogyasztott palacsinta csomagolópapírjára felírtam a díjazott pályaművek listáját. Majd összegyűrtem a kólás palackomat (ti se dobjatok a hulladékok közé levegővel töltött PET-palackot), elindultam a nagy szemetes konténerhez, és elégedetten belehajítottam. A papírt. De ez csak akkor esett le, amikor a palackot még mindig szorongatva elindultam a színpad felé. Még szerencse, hogy a nap vége felé már volt elég cucc a konténerben, így nem kellett mélyre bemásznom, hogy visszaszerezzem a listát – mert muszáj lett volna, akár térdig hulladékban gázolva is, de előkotorni. Ugyanis fejből a büdös életben nem tudtam volna felsorolni a díjazottakat, a sok nevező képe folyamatosan kavargott a fejemben.

A „Szabadfogású Mini-PP” kategóriában Speed Champions készlet volt a jutalma hat nevezőnek. Sikerült fokoznunk a hangulatot azzal, hogy hat helyett csak öt autót választottunk ki, de szerencsére a díjátadó végére, a színpadon, élőben sikerült megegyeznünk Karottával a hatodikban. Őrült jó volt, hogy mindegyik díjazott meg tudta várni az eredményhirdetést, így személyesen is gratulálhattunk az összes építőnek. A díjazottak a „Pók-Lada” (egy működő, póklábakon haladó kocka Lada!!), a „Nagy Fehér Sportkupé” (saját formatervezésű, Technic-járgány), a Kiskutyás Robogó (egy csodásan egyszerű, pixel-art robogó, amihez csak alap kockákat használt fel az ifjú művésznő), a „Szellem Rabszállító” (a kis srácok nagyjából negyven évnyi LEGO-történelmet építettek a féllánctalpas járműbe), és a „Szürke Off-road Alváz (ha nem beszélünk személyesen az építőjével, nem hisszük el, hogy tényleg egy kis srác alkotta a gombnyomásra állítható hasmagasságú, felezős, kapcsolható összkerekes, motoros-csörlős alvázat)

A kötöttfogású kategóriában öt értékes készletet nyertek az építők. Ebben a kategóriában a nyeremények nem ugyanolyan értékűek voltak, ezért valamennyire kénytelenek voltunk rangsorolni. De valójában nem érdekes, hogy ki lett az ötödik, és ki az első, csak az számított, hogy az állunkat véresre karcolta a beton, amikor megláttuk az eredeti jármű szellemiségének megfelelően megépített tenyérnyi Multicart.

Vagy a jövő büszke mezőgazdásza által épített Dutrát (ami mögött nem eke van, hanem TALAJLAZÍTÓ!).

A szürke, platós Zukot kézbe véve azon vihogtunk, hogy ha az ember az alkatrészeket nyomkodja, pont úgy nyikorog, mint egy igazi Zuk a földúton. Aztán rendesen elakadt mindenki szava, mikor megláttuk, ki építette. Mert oké, hogy a bátyja tervei, illetve a korábban épített tűzoltó Zuk alapján, de akkor is, egy csaj, aki egy anatómiailag (és minden más szempontból) korrekt platós Zukot gyárt legóból, nem pont az, amire az ember számít. Lányos zavarunkban kötekedni kezdtünk: oké, hogy a műszerfalon ott a menetlevél, de sajnos sehol egy plató mögé szúrt meszes lapát vagy cirokseprű.

Aztán az idők végezetéig elnézegettük volna a csuklós Ikarus buszt, ami egy bizonyos, konkrét szegedi járművet mintáz. Inkluzíve önkormányzó hátsó tengely, levegős rendszerrel nyíló és záródó ajtók, légrugó, ami csak kell.

A 956-os Porsche mellett állva az ember csak azt vette észre, hogy érti, amit az építő mond a remekművéről, már hogy úgy értem, a szavakat mind ismerősek, de fel nem fogható, hogy ez, ami ott az orrunk előtt beteríti a fél vitrint, két hét alatt készült el (beleértve a tervezést is). A forma stimmel, ez se kis dolog. A motortérben pontosan úgy néz ki minden, mint az igaziban, de ez nem elég, mert szinte minden működik. Nem csak a dugattyúk mozognak a hathengeres blokkban, de a szekvenciális váltó és a motor közt van egy működő kuplung, a kapcsolt fokozatot a műszerfalon egy forgó kijelző mutatja, de még egy sűrített levegővel működő féket is szerelt a kormányozható első kerekekre. És igen, a futómű is mozog, rugózik, az ajtók nyithatóak.

Persze most „csak” összesen 11 építőt tudtunk jutalmazni, de az biztos, hogy ennél sokkal több olyan járgányt hoztatok el, amiket meglátva a sárga irigység öntött el – soha nem tudnám utánatok csinálni. Nem nehéz belátni, micsoda kreativitás, műszaki tudás és alkatrészismeret van mögöttük. Ha mindent nem is, de nagyon sok pályaművet lefotóztunk, érdemes a galériákat (összesen hármat) végigkattintani, agyrepesztően zseniális ötletekkel van tele mind. 

Mindenkinek nagyon köszönjük, hogy eljött és nevezett, elmondhatatlanul klassz volt látni a felhozatalt. Ja, csak kérdezem, mindenkinek megvolt a nagy molinó a TC-stand mellett? Ha nem, csak annyit mondok, jön Budapestre az életnagyságú, Lego Technic elemekből épített Bugatti Chiron.