A másik ember közelségének gyönyöre

Több, mint egy évig zárt el egymástól a vírushelyzet minket, és ki tudja, lesz-e még újra bezárkózás. Vagy inkább úgy mondanám: mikor lesz újra, mert sajnos még nincs vége a történetnek. De a hazai viszonylagos covid-békét kihasználva végre összejött a harmincadik PP, és édes istenem, mennyire jó volt!

Még két héttel a kijelölt nap előtt sem mertük elhinni, hogy tényleg lehet Parkoló Parádé, hogy tényleg megint összegyűlhet sok ember egy helyre, legálisan. Végül minden félelmünk felesleges volt, mert június 20. tűzforró vasárnapján csak jöttek és jöttek az autók befelé a Hungexpo kissé feldúlt területére. Ahogy a fák alatt körbejártunk, egy kicsit mindenki arcán ott volt ugyanaz a hitetlenkedés: hát ismét itt vagyunk!

A PP változott és bővült az évek során, újabb és újabb ötleteket vittünk bele, és nagy terveink voltak a harmincadik alkalomra is, amikor tavaly először nekivágtunk a szervezésnek. Ezeket nagyrészt áthúzta a történelem, helyettük viszont beindult időközben a TAP. Ezúttal hát onnan hívtunk meg pár résztvevőt, mutassák meg az autót, amivel óra ellen teljesítették a látszatnál jóval trükkösebb szlalomot.

Ahogy láttam, folyamatosan szóval tartották a látogatók a pilótákat, mégis, sok szervezett program helyett most ez amolyan visszatérés volt a gyökerekhez. Hiszen a lényeg mindig ugyanaz maradt: ökumenikus autószeretet. A fák árnyékában kocsik, körülöttük emberek csoportosulnak, és lesnek be műszerfalakra, motorokra, egyeztetnek felniről és ültetésről, beszélgetnek a beszerzés és fenntartás buktatóiról – ahogy az már autós népek között szokás. A Parkoló Parádé úgy indult, mint egy hely, ahol minden további kötöttség nélkül megtehetjük ezt, és bár az évek alatt sokkal színesebb lett a program, erre az újrakezdő alkalomra visszataláltunk ide.

Borzasztóan sajnálom, hogy nem mozgásképes még a Mini, úgyhogy én csak másokét tudtam vizslatni, magam nem mutattam semmit, de van ez így. Sok visszatérő autó volt persze a parádén, de találkoztam olyannal is, akivel még nem: ez a Lancia Fulvia például nagyon mély nyomot hagyott. Hol a Fulvia a képről, hallom rögtön a tamáskodókat, hát itt csak egy Zsiguli, vagy ha valaki nagyon hozzáértőnek akar látszani: fürdőkád Fiat látszik! De ez bizony tényleg Fulvia, merthogy amit a köztudat legendás raligyőztes kupéként jegyzett meg, abból amúgy volt szedán is, és milyen csodálatos!

Ott az orrában a 45°-ban megdöntött, szűk hengerszögű V4 motor, de annyira az orrában, hogy elötte már csak a lámpa meg a maszk lapít – ahogy a nagytestvér Flaviában is, csak ott mélyen fekvő boxert alkalmaztak. A szűk hengerszög miatt spéci szerszám kell a gyertyacseréhez, meséli a tulaj, és közben mutatja a míves kulcsot, amivel a gyári kormányzár aktiválható. A bakelit karima mögött pedig hordó műszerek, hát őrület az egész autó, és a legszebb az benne, hogy szó sincs felújításról: ez egy szépen megmaradt eredeti, a rozsdamentes övezetnek nyilvánított Olaszországból.

Fiam nagy Inital D hívő, mert nemzedékeken átível a kansei dorifto, úgyhogy neki is hatalmas szám volt a csodás fehér Mazda RX-7 FC. A motorról ugyan hiányzott a turbó a teljes Ryosuke Takahashi életérzéshez, ezt viszont pótolta a tökéletes hangulattal, amit a hiánytalan háromszintes gyári hangrendszer (rádió, magnó, equaliser) és az állítható lengéscsillapítás tett teljessé – minden gyári, minden működik. Apropó hang, bár természetesen a burnout továbbra is tilos, teljes joggal, azért volt bőven hangélmény a helyszínen. Például a szépszámú amerikai és nem amerikai V8-nak köszönhetően, de zene is szólt egy MX-5 csomagtartójára szerelt bőröndtartó rácson elhelyezett DJ pultból – amilyen bonyolult leírni, annyira logikus és egyszerű ötlet az igazi, kitelepülős bulihoz.

Hogy végre megint találkozhattunk az egy kisebb csoda, de a végére jutott egy nagyobb is: Karotta a már mozgásképes Grétával sikerrel leküzdötte a távot a Hungexpóig, sőt: nem csak kiért a delejes művésznő a vásárvárosba, de heveny autóztatást is rendezett! Áldás ült rajtunk aznap, én mondom, úgyhogy tessék lapozgatni, mert Rézmonyó és Lilla galériái tele vannak csodás képekkel csodás autókról és csodás emberekről. Aki most még nem tudott eljönni, azt is várjuk július 18-án, a következő PP-n, mert az autózás is társas programként az igazi!

Köszönjük, hogy idén ennyire eljöttetek a Parkoló Parádéra!

2025-ben újra találkozunk!