Ilyen volt az Akkor és Most Jármű Expo Esztergomban

2023.05.07. 11:43

A Magyar Suzuki idén hatodik alkalommal támogatta az Esztergomban megrendezett Akkor és Most Jármű Expo-t. A régi és új közlekedési eszközöket felsorakoztató, szabadtéri kiállításon számtalan oldtimer, amerikai rendőrautó, kerékpár, hintó, vagy hazai gyártású tank villogott a zöld pázsiton. Külön öröm, hogy nekik is szerencséjük volt az időjárással, ahogy egy nappal korábban mi is megúsztuk eső és szélvihar nélkül a 39. Parkoló Parádén. 

A Duna-parton, közvetlenül a Mária Valéria híd lábánál felállított sátrak közül elsőként a Suzuki pavilonját látogattuk meg, ahol rögtön egy 1913-as gyártású, zöld Studebaker Model 25 várt minket sornégyes, 3150 köbcentis és 25 lóerős motorjával. Mellette pedig egy nála 13 évvel fiatalabb,  vagyis idén 97 éves, 2789 köbcentis, és 20 lőerős Ford T-modell pihent.

Néhány méterrel arrébb a hajózási részleg várt, ahol majdnem sikerült felborítanom egy 350 lóerős hajómotort, miközben elcsodálkozhattam egy száz éves búvár szetten, majd a Méray-val indító motoros szekción. Látszik, hogy a szervezők külön figyelmet szenteltek a motoroknak is, mert ennyi oldtimert egyszerre utoljára Kaáli professzornál láttam kiállítva Dörgicsén, a Balaton-felvidéken. 

A sátrakat összekötő út mellett épített Subaruk terpesztettek a zöld gyepen néhány amerikai rendőrautó, és egy 1975-ös VW T2 Westfalia árnyékában. De a legmenőbbek akkor is a kiállított, hazai gyártású harckocsik voltak, annak ellenére, hogy a CSABA 39M nem eredeti, csupán méretarányos másolat, mellesleg az egyetlen a világon. 

A szomszéd barrakban amerikai és európai oldtimerek furcsa keveréke fogadott néhány öreg kerékpár és motor társaságában. Imádtuk a Samba buszt, az 1930-as Citroen Torpedo-t, és az autentikus Prága Piccolo taxit is. 

A kétnapos majális csúcspontja egyértelműen a nyár kezdetét szimbolizáló, hajós-lampionos felvonulás volt a Kis-Dunán, ami gyakorlatilag Esztergom védjegyévé vált az utóbbi években. Több ezren gyűltek össze, hogy a zsűrivel együtt értékeljék a felvonuló, igényesen kivilágított csónakokat. Jövőre is ott a helyünk, csak ajánlani tudom mindenkinek!