Utolsó pillanatban előfizettünk a jó időre
Beszámoló: Parkoló Parádé 45
Lógott az eső lába, sőt, korábban szakadt is, mégis sokan eljöttetek 2025 első Parkoló Parádéjára, ami már a negyvenötödik volt a sorban. Szerencsénk volt: az idő az esemény végéig száraz maradt, így mindenki megtekinthetett, kipróbálhatott, meghallgathatott mindent. Programból ezúttal is volt dögivel: zúzhattatok egy jót az autóztatáson, hallgathattatok előadást, cserélhettetek kereket – fél – F1-esen, meg ami még. De ha ezek közül egyik se érdekelt, akkor is láthattál rengeteg végtelenül klassz autót, és biztos, hogy te is találkoztál olyan arccal, akivel dumálhattál egy jót. Ilyen volt 2025 első Parkoló Parádéja.

Csepergő és rendesen zúzó eső váltotta egymást, miközben mindenki azon dolgozott, hogy felépüljön minden elem, ami az idei első Parkoló Parádéhoz kell. Reméltük, hogy mire jöttök, eláll az eső. Úgy tűnik, hogy valakinek az utolsó pillanatban eszébe jutott, hogy megvegye a budapesti időjárás prémium, fizetős verzióját. Sikerült: délután kettő előtt nem sokkal megkönyörült rajtunk az időjárás, elzárták felettünk a vízcsapot, így mindenki szívás nélkül ténfereghetett az autók között.
Szinte füstölt a huszonéves Canon tükörreflexes, miközben megállás nélkül rohangáltam fel-alá. Vaskos galéria esett le a memóriakártyáról, érdemes végigkattintani, mert nincs olyan hosszú cikk, amibe mindet be lehetett volna egyenként illeszteni.
Érdekes európaiak
A tematikát ezúttal az európai autók köré húztuk fel, így valószínűleg nem meglepő, hogy a fő placcon olyan cuccok miatt kerekedhetett el a szem, amik az öreg kontinens termékei. Nagyon király volt látni, ahogy egymás mellett sorakoznak a csodálatos, öreg Alfák, a mérges hangú Saabok és sok évtizednyi BMW.

Videós kollgánk, Hava Dani is kigurította a vén NSU-ját, Berci pedig egy felháborítóan sárga Bogárral érkezett. Bár a téma miatt adta volna magát, sajnos nem volt esély rá, hogy elhozzam a 33 éves, kipárolgásaiban egy Ikarusra emlékeztető, piros Astra kombit. Talán majd legközelebb.

Agg Opel helyett akadt Bamakót megjáró, illetve jövőbeli Bamakóra készülő Peugeot 205, mérgesen fújtató, gyanús slickeket hordó Audi, és tökéletes Porsche Cayman is. Nálam azonban – és az érdeklődést látva nálatok is – a legmenőbb jármű képzeletbeli különdíját egyértelműen és kérdés nélkül bezsákolta az a lenyűgöző, fényes Ferrari replika, aminek egy korábbi verziójáról már nálunk is esett szó.
Benzinszag, tempó, mosoly
Idén teljesen lecsúsztam az autóztatásról, egyszerűen nem volt rá időm. Sajnáltam, mert eddig minden autóztatáson sikerült beülnöm valamelyik érdekes autóba. Ezúttal biztosan a szuperkönnyű – pilótával együtt 630 kilós – Caterham szűk ülésébe préseltem volna be magamat. Vagy nosztalgiából a piros Cayman T-be, amit korábban már teszteltem.

Biztos óriási poén volt a hangos, nem épp egyenes menésre optimalizált Mercikkel keresztbe csapatni, ahogy az öreg Omega és Berci Bogara is atomjó móka lehetett. Ami biztos, hogy a legtöbb autó előtt végig hosszú sorokban kígyóztatok, és nyilván a menet végén kizárólag elégedetten vigyorgó arcú embereket láttam kiszállni az autókból.

Szolgálati közlemény, hogy több fotós kolléga is teljes erőből pörgött a passzázs környékén, úgyhogy ez a néhány fotó kis túlzással csak ízelítő. Jön még rengeteg kép az autóztatásról, amit egy későbbi anyagban helyezünk el.
Kerékcsere F1-en, virtuális autózás és sok más
A Red Bull hozott egy csonka Forma-1-es versenyautót, amin bárki kipróbálhatta, hogy mennyire lenne ügyes a versenypálya boxutcájában. Időre ment, nem hagyhattam ki. Szabó barátommal – aki amúgy gumis – végül 7,6 másodperc alatt cseréltük le a kereket, ami bár nem tűnt rossz időnek, végül az akkori állás szerint csak a harmadik helyre volt elég. Az derült ki, hogy valójában ez három emberrel lenne ideális: egy ember csavaroz, egy veszi le a használt kereket, egy pedig a helyére teszi az újat.

Szokás szerint előadás is volt, ráadásul kettő: az elsőn Balogh Bence, és vendégünk, Juhász Dani beszélgettek a veteránozás és restaurálás rejtelmeiről és buktatóiról. Aztán pedig Karotta, Balogh Bence és Ákos dumáltak egy jót a Shanghai Auto Show-ról és a kínai autóiparról.

Aki szerette volna kipróbálni, hogy milyen virtuálisan autózni, megtehette a Hunesz standján. Ha tüzet akartál oltani, a Szomjoltóság veterán Merci teherautója körül megtehetted, sőt, a kisebbek rollerekkel és bringákkal is csapathatták egy mini tesztpályán.
Gyere legközelebb is!
A borzalmasnak ígérkező – de végül kíméletes – időjárás dacára sokan eljöttetek, és nekem úgy tűnt, hogy élveztétek is 2025 első Parkoló Parádéját. Bár a szokásosnál nagyobb rohanásban voltam, csomó lelkes fiatal és kevésbé fiatal autós arccal tudtam dumálni.

Ilyenkor rendszerint az jut eszembe, hogy érdekesek a pompás, különleges autók, persze, de a legkirályabbak mégis az emberek és a közösség. Itt az élő példa, hogy nem halt ki ez műfaj, hiszen minden évben, több alkalommal is kitartóan összegyűlünk itt sokan, hogy együtt hódolhassunk az egyetemes autóbuzériának. Imádtam, gyertek legközelebb is, és hozzatok érdekes autókat, ahogy eddig is!
Ha tetszett, ha lemaradtál, ha jönnél máskor is
Idén még két Parkoló Parádé lesz: júniusban a rali legendáit ünnepeljük, októberben pedig a távol-keleti autók kerülnek fókuszba.
A Totalcar Klub oldalán bérletet is vehetsz, hogy ne maradj le egyik Parkoló Parádéról se.
