RSVPTC

Használt autó

Hülyeség az időkorlátos olajcsere?

április 2., 00:00 Módosítva: 2018-04-04 14:01
574

Alig több mint egy hete írtunk a rugalmas olajcsere-intervallumról, illetve arról, milyen következményei lehetnek annak, ha nem cseréljük le időben a motorolajat. Olvasónk, Gábor aztán arra hívta fel a figyelmünket, hogy az időkorlátos olajcseréről nem szóltunk. Szerinte felesleges évente cserélni, ha például csak ötezer kilométert mentünk. Kinek van igaza?

Feladó Gábor

Címzett Göbölyös Zsolt

Dátum 2018.03.30.

Tárgy Olajcsere-intervallum

 

Tisztelt Göbölyös úr!

Nagy érdeklődéssel olvastam mélyreható értekezését az olajcseréről. Azonban a megtett km mellett egy másik tényező is megjelenik az autógyártók előírásai között: az eltelt idő. Az előírt kötelező szervizeknél, ahol pl. a Mercedeseknél egy évenként lecserélik az olajat akkor is, ha az autó 5000 km-t tett meg. (Véleményem szerint teljesen feleslegesen, de természetesen ez a legjobb üzlet, mert a kereskedelmi forgalomban 2000 Ft-ért megkapható olajat 5000-ért számlázzák)

Erre vonatkozólag, tehát az időkorlátot illetően semmiféle utalást nem tartalmaz az Ön írása. Kiegészítené esetleg?


Üdvözlettel:

Gábor

Kedves Gábor!

Köszönöm a kiegészítést, beletettem ezzel kapcsolatban pár gondolatot a cikkbe.

A helyzet nem annyira egyszerű az időkorlátos cserével kapcsolatban, ezért is vannak nagy eltérések a gyártói előírások között is. Az általánosan elterjedt időkorlát a kettő év, ha ez eltelik, futásteljesítménytől függetlenül le kell az olajat cserélni. Ritkább, de egyes gyártók részéről az előírás egy év.

Az időkorlátos olajcsere azon alapul, hogy a részben szennyezett olaj, főleg a kémiai reakciók miatt az álló autóban, nem működő motorban is degradálódik, romlik, kenési képessége csökken. Ez azonban egy olyan objektív tény, aminek a pontos meghatározása, mértéke, nagyon sok dolog függvénye. Két alapeset lehetséges: az egyik, hogy ritkán megyünk az autóval és akkor viszont relatíve hosszút, a motor felmelegszik üzemi hőfokra. Ez hasonló, mint amikor kéthetente megyünk a vidéki rokonokhoz. Ez optimálisnak tekinthető a keveset használók szokásai között, ez esetben az időkorlát simán lehet kettő év, nem vállalunk nagy kockázatot.

A másik alapeset a problémásabb, amikor szinte minden nap megyünk, de csak egy-két kilométert. Ekkor a motor nem melegszik fel üzemi hőfokra, az olaj erősebben szennyeződik kémiai értelemben, és hiába csak évi 3000-5000 km jön össze, az olaj erősen csereérett lesz ekkorra. Ugyanis a kondenzvíz, a kénsav és egyéb káros, az égésből származó összetevők annyira felhalmozódnak, hogy álló helyben, a motor üzemén kívül is pusztítják az olajat. Az ilyen esetekben az éves olajcsere műszakilag teljesen indokolt, és érdemes is megcsinálni.

A gyártók nyilvánvalóan nem tudják, hogy miért nem mentünk az autónkkal 20 ezer kilométert, és ha biztosra akarnak menni, akkor az évenkénti cserét javasolják.

Az pedig egy mellékszál, hogy sajnos vannak szervizek, akik nem a hosszútávú, bizalmon alapuló ügyfélkapcsolatra építenek, hanem a gyors lehúzásra, és akkor is cserélik és kötelezőnek gondolják az olajcserét, ha ez nem indokolt. Én azért bízom benne, hogy nem ez a jellemző.

Üdvözlettel:

Göbölyös Zsolt

Range Rovert Hollandiából? Maga a pokol

február 11., 07:15 Módosítva: 2018-02-14 11:40
256

Egy barátom, Valker Dávid, akinek egyébként korábban már teszteltük a V8-as Range Roverét, két barátjával kirepült Hollandiába, hogy lábon hazahozzanak egy képről szépnek látszó Range Rovert. Soft Dash kivitelt, olyat, amilyen a barátnak még sosem volt és régóta vágyott rá. Aztán, amikor odaértek, egy s más kiderült, például, hogy a fotók rózsaszín szűrővel készültek. Az ott pedig még csak a túra eleje volt, mert kicsit később alaposan nekiindult a lejtőnek a sztori... Olvassák, kacagjanak egy jót, hosszan, ahogy én is tettem, amikor megkaptam a levelet.

Feladó Valker Dávid

Címzett Csikós Zsolt

Dátum 2018.02.05.

Tárgy Hazahoztuk

 

Szia Zsolt,

hoztunk Range-et Miki barátomnak, de volt szívás, anyázás is.


Kirepültünk Eindhovenbe (Wizzairrel, ami már eleve rohasztó önmagában, de iszonyú turbulencia volt, ami engem speciel nem zavar, de Gábor, a szerelő barátunk életében először repült, ennyire ijedtnek még sose láttam, hófehéren ült a székben, ezért nem látszott az ujjain, hogy mennyire szorítja a karfát, mert már eleve azok is hófehérek voltak!) hogy bérautóval fel onnan Amszterdamig, az eladó munkahelyére. Amikor megláttam a kiszemelt autót, már tudtam, hogy gáz van.


Ennek az előzménye még az volt, hogy a kiút előtti nap délutánján hív Miki (akinek a VM-dízeles, zöld, 2 ajtós Range Roverét vezetted az LWB Range fotózásának napján, és aki már nem akar azóta dízelt), hogy baj van, hívta a holland eladó, hogy kigyulladt a műszerfalon az ABS- és a légrugóhiba-lámpa, csak a holland gondolta, azért szól. Ájájáj, b+, gondoltam, itt valami van a palacsintában, ha égnek a hibalámpák. Mert azok biztos nem most gyulladtak ki véletlenül, ráadásul nem egyszerre, tuti már ezer éve így van, csak most merte elmondani a paraszt eladó, hogy ne verjük meg, ha odamegyünk és meglátjuk.


Szóval, ilyen előzmények után megérkezünk, és látjuk, hogy az autó egy komoly 4 oszlopos emelőn áll, aminek beépített világítása van. Na most, normál helyzetben egy emelős alulról megtekintési helyzetnek persze örül az ember, ha épp 23 éves használt autót vesz, csak a mi esetünkben volt egy kis bibi: Miki folyamatosan kérte a fotókat az eladótól alulról is, aki mindenféle hülye indokkal, pl. „most nincs időm elmenni a szerelőhöz”, nem küldött.


Amikor megláttam, hogy simán meg tudta volna emelni BÁRMIKOR, és akár 4K-s HD-videót is csinálhatott volna az aljáról, diszkófényekkel világítva, tudtam, hogy szemétdomb az autó, azért kamuzott a bunkója. Aki amúgy egy több generációs holland volt, szóval nem egy tegnap a Balkánról vagy Afrikából érkezett újholland.


A megérzésem sajnos teljesen helyes lett; a rozsdamentesnek, kívül-belül gyönyörűnek hirdetett és e-mailben többször leírt autó sajnos tényleg egy okádék szemétdomb volt - esküszöm még a szerencsétlen pick-up Range Rover, amit ismersz, nálunk a telepen is jobb állapotban van. Ennek a szerencsétlen légzsákosnak a bézs bőr belseje össze-vissza szétrepedve, szakadva, cigi- és ázottkutyaszaggal körítve. A motortér szintén ocsmány, mondjuk ezt a fotókon láttuk. Alulról pedig - hát láttam már pár lelketlenül eladásra összegányolt autót, de ez a top 5-ben volt. A kedvenc kézműves megoldásom a korrózió okán szétrepedt középső kipufogódob pasztával és szilóval történt összeragasztási kísérlete. Persze nem sikerült, csak jó ocsmány lett, de legalább ugyanolyan pocsék lett, mintha semmit nem csináltak volna...


Miki viszont egy olyan autót szeretett volna, amin max. az elmaradt karbantartásokat és azok hozadékát kell bepótolni, és nyugodtan lehet használni pár évig. A másik kritériuma az volt, hogy pár év hirdetgetés után lett egy vevője a dízel Range Roverére, és úgy szeretett volna Soft Dash-t venni, hogy kb. ugyanannyiba kerüljön az autó, mint amennyit az előzőért adtak – mert persze így is többe lesz a hazahozatal költségeivel és a karbantartásokkal.


Az elsőnek megtekintett szemétdombért pár ezer euróval többet kértek, mint a rászánt keret, de az annyira borzalmas volt, hogy még ha ajándékba adta is volna az eladó, akkor se lett volna jó, részben mert a hazahozatala így is pénzbe került volna, részben mert Miki most akar Soft Dash-ezni, amíg még lehet, és be nem tiltják a régi autókat ilyen-olyan okokkal, nem pedig másfél év múlva. A hab a tortán a vezetettnek mondott szervizkönyv volt. Hogy is? Az autót eredetileg Connecticutban adták el (mérföldes is volt az órája), de a Carfax-jelentés szerint ott nem lakott egy évet sem, a szervizkönyvben meg skót és még nemtommilyen pecsétek voltak, tehát tiszta kamu volt az is. Így aztán a Kim Dzsongun fizimiskájára erősen hajazó hollandot szelíden lestriciztük és otthagytuk a francba. Miki tiszta ideg volt érthető módon, hogy ennyit utaztunk ezért a szarért, Gábor tiszta ideg volt, hogy akkor most repülővel kell hazamenni, én meg csak nagyon sajnáltam Mikit, mert tudtam mennyire szeretett volna egy ilyen autót, és tudom mennyire nehéz szerezni egyet, ráadásul jót, hiszen egy évig gyártották csak, és erdész üzemmódban pusztították ezeket is, mint a többit.


Beültünk egy kávézóba. Autoscout24.eu. Óriási szerencsénkre tőlünk háromnegyed óra autózásra egy (jellemzően 10 évnél régebbiekkel nem foglalkozó) kereskedésnél volt egy ugyanilyen Soft Dash. Még nagyobb mázlival Miki dízelével megegyező Ardennes Green színben, csak nem bőrösen, ahogy vágyott rá, hanem szürke szövetbelsővel. A kereskedő az égvilágon semmit nem írt az autóról, a hosszú ismertetőt hollandról angolra Google-fordítózva csak a szokásos "tévedés, elírás jogát fenntartjuk" szöveg jött elő. Miki régóta figyeli a hirdetéseket, tudta, hogy ezt legalább 3 hónapja hirdeti a cég, valószínű nincs túl nagy kapás rá. Felhívta, mondták menjünk.


Az odaút jól kezdődött, mert a széltől az útra dőlt egy fa az egyirányú utcában, Gábor erre még jobban beijedt a repülés lehetőségétől, Mikinek meg a hollandok értetlenkedve rosszalló csodálkozása közepette vissza kellett tolatnia egy jó darabon – gondoltam, ez az autónézés sem indul valami könnyen.


Odaértünk a kereskedéshez, szóltunk az eladónak, mondta, nyugodtan nézzük meg, nemsokára jön. Az autó a telep legszélén volt, láthatóan a kutyát nem érdekelte az elmúlt pár hétben, kb. a hasán ült, leeresztett légrugókkal, rögtön mögötte egy patakpart volt, így körbe se lehetett járni. Kívülről amúgy rendben volt, nagyrészt eredeti fényezéssel, meg pár, a 20 éves használat során előforduló elkerülhetetlen sérüléssel. Az orkán erejű szél miatt inkább beültünk, hiszen úgyis nyitva volt.


A szürke szövetbelső abszolút szép és vállalható állapotú (a feleségem kocsijáé ugyanilyen volt, de teljesen tropa), csak a váltókart meg a kézifékkart rágta meg kicsit valami öleb. Érdekes autó, megtaláltuk a szervizkönyvét és a kezelési utasítását is benne, eredetileg zürichi autó, a km-futása pedig a bejegyzések szerint valós. Amiért külön irigy voltam, a svájci gazdi inkább a praktikumot kereshette a luxus helyett, a szövetes ülések így kézzel állíthatóak (utálom az elektromos üléseket, és a Range Roverekben sajnos jó pár hiba forrásai is tudnak lenni), a belső tükör pedig a hagyományos fajta, nem a fényre sötétedős baromság, ami már sose működik, de legalább átkattintani se tudod este.


Mire kigyönyörködtük magunkat, előkerült az eladó is a kulccsal, s mivel Mikinek tetszett, amit addig látott, Gábor kijelentette: ha beindul az autó, és fék is lesz rajta (Wabco elektromos szervójú fék...), ő már foggal is hazahúzza, csak repülni ne kelljen soha többet.


Szimpatikus lehetett Gábor az autónak, mert úgy beindult, mintha két perce állították volna le (pedig nem), és fék is volt rajta, így előredöcögtünk a telepen - mert a légrugók persze nem csináltak továbbra se semmit. Azokat meg mi lelte? A kereskedésnek volt egy jól felszerelt szervizrésze is, ott fel tudtuk emelni. Alulról is vállalható, kb. mindenhol megindult már a felületi rozsda, de semmi komoly, amit pár nap drótkorongozás ne tudna 100%-ban eltüntetni, és megfelelő festékekkel újabb 25 évre konzerválni.


Láthatóan a szervizkönyv bejegyzéseinek megfelelően karban is tartották folyamatosan, csak az utolsó pár, Hollandiában töltött évben kezdett kicsit lepusztulni, de egy 3-4 napos nagyszerviz egyből gatyába rázná. Alulról nézve, még észrevettünk pár bénán, narancsosan helyrehozott sérülést (nekitolhattak bevásárlókocsit meg ilyenek), aztán visszaengedtük az autót a földre. Ami kicsit aggasztó volt, hogy a motor ugyan járt, és még a Wabco-fék is működött, ám semmilyen más elektronika nem csinált az égvilágon semmit. Az hagyján, hogy a légrugó nem, de az ablakok se mentek, a lámpa se kapcsolt, csak a műszerfalon égett nagyjából az összes kontroll-lámpa - úgy nézett ki mint halottak napján a Farkasréti.


Tanakodunk, mi legyen, Gáborral azon az állásponton voltunk, fura, hogy semmi se megy, így valószínűleg valami hülye, bagatell probléma lesz a háttérben, amit inkább megtalálni lesz nehéz, mint megjavítani. Miki ezen felbátorodva, meg hogy az autó tényleg elég szarul festett ebben az állapotában, bemondta a hirdetési ár felét. Az eladó rávágta, hogy neeem, ezt meg se kérdi a főnöktől. Miki kicsit unszolta, hogy kérdezze csak meg, mert láthatóan mi lehetünk az első érdeklődők 3 hónapja. Ez hathatott, mert el is ment megkérdezni, aztán visszajött, szó sem lehet róla. Közben Miki elmondta, hogy ennél többet azért nem adna érte, mert amit rá kell még költeni, a végén annyiban fog megállni így is, mint amennyit a szépen helyrehozott, karbantartott másikért kap. Így aztán elbúcsúztunk és visszakullogtunk a bér-Nissanhoz. Miki elkezdte foglalni a jegyet haza, Gábor egyre fehérebben nézte a szél által helyéről épp kiszakadni készülő, üres zászlórudat. Majd Miki felpattant, hogy ő azért még egyszer csak megkérdezi, ha nem is annyiért, amennyit elsőre mondott, de komoly alkuval odaadják-e a kocsit. Bent volt vagy 20 percet - Odaadták-e neki vagy sem?


Oda. Nagyjából a másikért kapott összegért, de így is megérte, mert az autó szép, nem igényel felújítást. Lehetett volna keresni másikat, de még egy-két ilyen eredménytelen út, és mindjárt drágább lett volna bármi másnál. Miki pedig nagyon ügyesen, azzal érvelt az eladónak, hogy lehet, hogy X áron beszámították, és most nem akarják ennél olcsóbban eladni, de a másikon, amibe ezt számították be, nyilván kerestek. Ráadásul ha Hollandiában adják el, le kell vizsgáztassák, ahhoz pedig, hogy itt egy vizsgán átmenjen, sok ezer eurót rá kell költsenek. Akkor meg nem egyszerűbb egy kis buktával megszabadulni tőle, és mivel messze visszük, még a szavatosság miatt se kell hogy fájjon a fejük?


Csak még haza kellett jutni valahogy a kis aranyossal - amiben áramnak sok nyoma nem volt. Miki elment intézni a papírokat, nekünk megengedték, hogy a műhelyükben hozzákezdjünk az autó életre pofozásának. Gábor attól félt, hogy a generátor halt meg, de a biztosítéktábla ellenőrzésével kezdte - majd eszméletlenül el is kezdett nevetni. A generátort ennél a szériánál már szerencsére egy 100 amperes biztosíték védi, valami szerencsétlen pedig, úgy tűnik, megpróbálta bebikázni a motort, csak fordított polaritással. Ugyan vettek a kocsiba vadiúj Bosch Silver akksit, amitől be is indult, de tovább már nem keresték, mi lehet a hiba. Mivel ilyen spéci fajta, lábas biztosítékot nem tudtak adni, jobb híján egy vastagabbra sodort kábeldarabot tett a helyére Gábor, amitől csodák-csodájára egyből életre kelt minden - a légrugó és a kódot kérő rádió kivételével.


Egyszer csak szépen járt a motor, az össze kontroll-lámpa elaludt, még a légrugóé is, Gábor el is kezdte ellenőrizni a biztosítékokat a kormány alatt, mire eszembe jutott, hogy biztonsági megoldásként nyitott ajtókkal le van tiltva a rugó működése. Az ajtókapcsolót benyomva egyből normál magasságra emelte magát az autó. Ekkor elmentem szólni Mikinek, hogy jobb lenne, ha sietnének, mert még mindig töltik a papírokat, mi viszont már megjavítottuk az autót.


Mivel várnunk kellett, kicseréltük az egyik kiégett fényszóróizzót elöl, Gábor kicserélte a gyári kazettás rádió biztosítékát is, ami szintén elszállhatott a bikázásnál, én felcsavaroztam Miki próbarendszámait, s elmentem szólni neki, hogy most már tényleg ne tököljenek ennyit, mert útra kész az autó.... Az eladó srác hátrajött velem a holland rendszámokért, aztán nagyon vicces fejet vágott. Láthatóan nem hitte el, hogy az autó rugózása a helyén, ég a lámpa, stb.


Az autó holland forgalomból kivonásának feladatát rátolták Mikire, azzal sajnos jól el is ment az idő, így csak 18.00-kor tudtunk elindulni, vissza Eindhoven felé, a bér-Nissant visszavinni, amit Miki vezetett, a Range-et meg Gábor avatta fel a forgalomban. Szépen ment, egy kis idegességgel a motorból, először 80-nal, majd már 100 km/h-val toltuk, de e fölé nem mertük hajszolni, mégiscsak, ki tudja, mióta állt ott. Kicsit rázkódott véletlenszerűen, de legalább a fékek jól fogtak. Kiálltunk tankolni, tettünk bele 30 litert, de nem többet, nehogy felül kilötyögjön, ha valami ereszt, meg legalább lássuk, a mutató működik-e, aztán mentünk tovább. Ahogy szaporodtak a kilométerek, úgy múlt el az idegesség a motor járásából, az injektorok kicsit le lehettek ragadva, örült a rendszer a friss benzinnek. Eindhovenben visszavittük a Nissan-dögöt és megálltunk vacsorázni.

Érdekes város, egy ismerőssel mentünk körbe, aki mesélte, hogy amikor odaköltözött pár éve, akkor tiltották ki a forgalmat a belvárosból, ami ott kb. olyan, mintha Pesten az V. kerületbe nem lehetne többet autóval bemenni.


Este 9-kor végeztünk, indultunk tovább. Eredetileg úgy gondoltuk, egyből hazajövünk, hisz ha hárman vagyunk, akkor egy vezet, a második szóval tudja tartani, a harmadik még mindig kényelmesen tud aludni, de aztán inkább a realitások talaján maradtunk, hisz aznap hajnali háromkor találkoztunk reggel, hogy taxival kimenjünk a reptérre, ezért jobbnak láttuk, ha Frankfurt előtt megállunk aludni pár órát. A nagyjából háromórás út alatt semmilyen új problémát nem produkált az autó, Gábor után Miki vette át a volánt, engem nem engedtek vezetni, mert még Eindhovenben elaludtam, miközben valami kérdésre válaszoltam épp...


Miki, hol elérve a maximumként szabott 120 km/órát, hol visszalassítva 90-re, folyamatosan próbált rájönni, hogy a furcsa, időnként kialakuló rázkódásért vajon a kerekek kiegyensúlyozatlansága-e a felelős, vagy inkább a gátlót vannak-e oda, esetleg a kettő együtt. El is döntöttük, hogy másnap reggel azzal kezdünk, hogy keresünk egy gumis műhelyt, és újracentríroztatjuk a kerekeket.

A másik fontos kérdés a gyári kazettás magnó működésre bírása volt – áram ugyan volt benne, de biztonsági kód nélkül nem tudtunk továbblépni, így hiába hoztunk átjátszókazettát, kénytelenek voltunk az én egy szem, ciripelő Bluetooth-hangszórómat hallgatni, ami sajnos nem az audiofil mennyország.

A kódot tartalmazó kártyát sajnos nem találtam a szervizkönyben, így maradt a találgatás – az 1111 nem működött, egy elrontott kód után meg 60 percet kell várni, mire újra próbálkozhatsz, addig csak vonalakat mutat a kijelző, így ki is kapcsoltuk, majd próbálkozunk később. Gábor azon morfondírozott, talán ki lehet iktatni a kódos memóriát a rendszerből, majd a szállodában megpróbálja.

Éjfélre el is értünk Frankfurt fölé, az autó enni kért, így amíg megtankoltam, Miki keresett szállást, és a szállodáig hátralévő 12 kilométeren végül én is vezethettem az autót. Jó alapnak találtam, ugyan éreztem, hogy a karbantartás ráfér, de biztos voltam benne, hogy rendben hazavisz minket. A rádiót szerencsénkre nem rögzítték a helyén, így óvatosan ki tudtuk szedni szerszámok nélkül is. Aztán eltettük magunkat másnapra.


A reggelt Gábor a rádió kinyitásával kezdte, de a memóriaegység olyan mélyen volt benne, a kazettalejátszó meg minden alatt, hogy spéci műszerész-szerszámok és pár nyugodt óra híján esély sem volt eljutni odáig – így visszarakta a fedelet, maradt a ciripelő, ha zenét akarunk hallgatni. 8 után indulás tovább, a modern netes navigációknak hála egész gyorsan találtunk gumist az autópályához közel, így amíg az autót a profi műhely gondjaira bíztuk, mi átmentünk a szomszéd áruházba útravalót venni. Gondoltuk, mire végzünk, ők is ugyanúgy. Meglepetés: ők sajnos gyorsabban végeztek – az autóra talán a kereskedő, talán az előző tulaj nemrég a gyáriak helyett vadonatúj Mach 5 felniket rakott, amik jól álltak neki, csak sajnos mivel a közepükön átmegy a kerékagy, akkora luk van ott, hogy a profi gumisnak nem volt hozzájuk adaptere, hogy a centrírozógépre tudja tenni, így sűrű elnézések közepette továbbküldött minket.


Hogy kihez mehetnénk, arra nem tudott tanácsot adni. Így okostelefonok ismét elő, kerestünk arrébb egy másik gumist. 15 perc autózás alatt el is értünk a városkába - a címhez érve a gumis az út másik oldalán volt, mondtam is Gábornak, hogy itt kellett volna befordulni, de ő inkább ment még kb. 70 métert a következő keresztutcáig, mert csak ott szaggatták meg a záróvonalat. Ezt nagyon bölcsen tette, mert akkor már ki tudja, mióta követett minket egy szürke Sprinter, a visszakanyarodás után bekapcsolva a szirénáját. Így pont a célunk kapujában kaptunk rendőri ellenőrzést... Miki ráadásul előző nap mesélte, hogy egyszer Hollandiából jövet, hogy szedték darabokra az autóját a német rendőrök, kb. hasonló távolságra és időre a határ átlépésétől, most ráadásul még P rendszám is volt az autón, így a múltbeli tapasztalatok és a rendszámról szóló totalcaros cikkek miatt kíváncsian vártuk, mi történik.


Mindhármunk papírjait elkérték, és az autó papírjait is, majd visszavonultak a Sprinterükbe. Mivel nem kérdezték, honnan jövünk, csak reménykedni mertünk benne, hogy nem néznek kábszerfutárnak, és nem kell hamarabb megismernünk az autót a kárpitok alatt, mint szeretnénk. Aztán az egyik rendőr kipattant (utána egy kollégája), és az alvázszámot akarta az autón megnézni, én meg már kezdtem gondolkodni, hogy mit teríthetnék a szakadó esőben a földre, hogy megkereshessem az alvázon a számot, mert nem emlékeztem pontosan, melyik keréknél is kellene lennie, de a rendőrnek szerencsére elég volt a szélvédő mögé ragasztott táblácska is, így kiderült, az volt a legfőbb baja, hogy Miki véletlenül az egyik 3-ast 5-ösnek írta az adásvételiben (vagy fordítva, mind1), így, hogy megvolt végre a helyes szám, visszament a buszukba, gondolom, ellenőrizni, hogy lopott-e a jószág, közben a másik rendőr ottmaradt, és megnyugtatott, hogy minden rendben van, a kolléga kicsit túl precíz.

Említett kolléga 2 perc múlva vissza is adott minden iratot, mi meg végre átléphettük a cél kapuját, miközben Miki megjegyezte, hogy ezek szerint a próbarendszámmal a hírekkel ellentétben a német hatóságoknak nincs baja – legalábbis ennek a csapatnak. A gumis műhely az előzőhöz képest egyáltalán nem tűnt profinak, lepusztult volt és koszos, a kételyünket tovább növelte, hogy az állományt képező két szaki épp a kompresszort szerelte. De megnyugtattak, hogy 20 perc múlva kész, és tudnak tovább dolgozni. Kicsit elgondolkoztunk, hogy menjünk-e tovább, de inkább úgy döntöttünk, maradunk, ha a kereket a centrírgépre tudják tenni. Megkértük őket, tegyék már meg, hogy megmérik a lukat a kerék közepén, hogy van-e hozzá adapterük, mire a főnöknek tűnő, kis fürge szemű emberke utasítására a nyugdíjkorhatárt súroló, tagbaszakadt szaki nagy cöccögve kijött egy colstokkal, megmérte a lukat, majd duzzogva dünnyögött valamit, amit inkább tűnt igennek, mint nemnek... Így maradtunk, és mivel az eső továbbra is szakadt, belülről nézegettük az autót, hogy hogy lehetne a lógó tetőkárpitot megjavítani, mi történhetett a váltógombbal, majd Miki elővette szervizkönyvet lapozgatni, és ekkor megtalálta az elejében a tulaj és az autó adatai fölé írva a rádiókódot!


De a rádió bekapcsolás után továbbra is csak vonalakat írt ki a kijelzőjére, gondoltuk, a kiszedéstől-berakástól tönkremehetett. Végül letelt a 20 perc, de a szakik még nem szóltak, hogy mehetnénk – bementünk megkérdezni mi újság, de megnyugtattak, hogy minden jól halad, már csak pár perc, így visszaültünk, dumáltunk, ettünk, ittunk, és végül majdnem 50 perc várakozás után be is állhattunk a Range-dzsel. A dolgok sajnos nem haladtak gördülékenyen, először alig tudta megemelni az emelőjük az autót, mert nem töltött még fel a légtartály, majd jött a szokásos Rover-kerékcsavar mizéria – a Rover csoport ebben az időben olyan kerékcsavarokat használt, hogy a hétköznapi 27-es csavarra rátettek egy rozsdamentes, a csavar formáját teljes egészében követő díszkupakot. A személyautóknál ezt egy spéci szerszámmal le lehetett szedni, de a Land-Rovernél például nem, mert az alja vissza van peremezve, és ettől válik izgalmassá a kerékcsere. Mert a 28-as dugókulcs így épphogy rámegy nagyon-nagyon passzentosan, ha még nem gyilkolták szét a csavart légkulccsal, a 29-es meg elforog rajta. Ezen az autón sajnos minden keréken látszott, hogy addig tépték légkulccsal a csavarokat, míg kb. minden díszkupak megforgott a csavaron. Rájöttünk: az előző műhelyből is lehet, inkább ezért hajtottak minket tovább. Így minden szem a nyugdíjkorhatár közelében járó szakira szegeződött, aki láthatóan nem értette, hogy miért nem megy fel se a 27-es dugókulcs, se a 28-as, a 29-es meg elforog rajta.


Segítő szándékunk jeléül, na meg persze, hogy még aznap hazaérjünk, mondtuk, hogy 28-as lesz az. Hitte is meg nem is, de elkezdte rákalapálni, közben valamit motyogott lengyelül, amiben picsku matrka meg angielszki volt, a többit nem értettük... Bedugta a légkulcsot, és brrrrr, forgott is vagy 5 másodpercet, mert megint elfogyott a levegő a tartályból. Itt kezdtünk kételkedni, hogy éjfél előtt hazaérünk. Pláne, amikor végül sikerült leszednie az első csavart, de az beleszorult a dugókulcsba, és a szaki nekiállt kalapáccsal kiütni, Ezt a koreográfiát mind az 5 csavarral eljátszotta, közben egyre cifrább szidalmakat nyomva. A centrírozást legalább becsületesen megcsinálta, de a munkatempójáról továbbra sem tudtuk eldönteni, hogy mindig ilyen sebességgel dolgozhat, vagy külön nekünk lassítósztrájkol, hiszen még szóltunk is neki, hogy sürgős lenne befejeznie az előttünk álló hosszú út miatt.


A második kerékkel is elkezdett küzdeni, de azon már annyira szétment az egyik kupak, hogy nagykalapáccsal akarta ráverni a dugókulcsot. Akkor szóltunk, hogy inkább nem kéne. Erre mondta, nem tudja leszedni. Így kerestünk egy vágót a szerszámosláda tetején, és már elkezdtük volna levágni vele azt a hülye kupakot, de inkább kivette a kezünkből a szerszámokat, és levágta ő. Mindjárt rá is ment a 27-es dugókulcs - a legnagyobb kényelemben, lehetett tovább haladni a munkával.


A kapun behajtástól számítva egy röpke két óra múlva el is készült a négy kerék centrírozása, egyébként mindegyikről hiányzott hol több, hol kevesebb súly, így legalább volt értelme kivárni a szakit, nyugtattuk magunkat. Végül lelkiismeretesen meghúzta az összes kerékcsavart nyomatékkulccsal, így megnyugodtunk, hogy ha defektet kapnánk, legalább lesz esélyünk meglazítani a csavarokat, így folytathattuk utunkat. Az autó jobb lett, kevésbé rázott, de továbbra sem szűnt meg teljesen a véletlenszerű vibráció, így a 120 km/órát csak alulról nyaldostuk. A rádiót bekapcsolta Miki, hátha észhez tért, de az továbbra is vonalakat írt ki, pedig már kétszer hatvan perc is eltelt az előző bekapcsolás óta, a kezelési könyvben pedig azt írták: az elrontott kód után 60 perccel megint lehet újra próbálkozni.


Az eső egyre jobban szakadt, az ablaktörlő lapátok pedig már az út kezdetekor se takarítottak valami fényesen, de ekkora már maga a lapát gumija is kezdett leszakadni, ezért jobbnak láttuk újakat keresni a következő benzinkúton. Okostelefon- és tablettartóból, 12 voltos kávéfőzőből, valamint drónokból óriás választék volt, de ablaktörlő, na, az nem volt egy sem, így csak tankoltunk, és mentünk tovább. Az eső miatt nem is bántuk a 100-120 közötti sebességünket - ha mehettünk volna, se lehetett volna gyorsabban az esőtől. Szerencsénkre a következő kút egy nagy kamionparkolós, Autohof-monstrum volt, ahol még válogathattunk is a különböző lapátok közt, és az újak felszerelése után nyugodtan mehettünk tovább.


Én vettem át a volánt, az első fékezésig minden úgy tűnt, rendben van, de lassításra az autó elkezdett erősen jobbra húzni – mint kiderült ez csak nekem volt új, a többiek már meg is szokták. Kikövetkeztettük, hogy valószínű a baloldali ökölfej (amiben a gömbcsukló van a merev tengely végén) elkezdhette elengedni a zsírt, és ez rontja annak az oldalnak a fékhatását. Így még óvatosabban vezettem tovább. Onnantól eseménytelenül telt az út, s este 10 óra környékén léptük át a határt. Kicsit aggódtunk, nehogy a Tatabányától elképesztően gödrös-göröngyössé váló autópályán valami leessen-lelazuljon, de az autó végül a sebességünk miatt külső sávba száműzve is remekül vette az akadályokat, nemhiába terepjáró.


Aztán Bicske magasságában egyszer csak kiírta a rádió, hogy Code In, mivel Mikinek eszébe jutott, hogy mi van, ha a 60 percet úgy kell érteni, hogy ez alatt végig be kell kapcsolva legyen a rádió, így bekapcsolta egy órával korábban. Jó volt a megérzése. Így az út alatt még a hifit is ki tudtuk próbálni, le is játszattam Grammatiktól a Victory-t, (https://www.youtube.com/watch?v=EOr2gOS5-kQ ), az passzolt a legjobban ahhoz a pillanathoz, amikor az utolsó, nem működő része is életre kelt az autónak. Úgy tűnt, tetszik neki az új hazája...

(Ui.: Azóta Miki szétszedette a Range-et, persze kiderült, hogy van több baja is, mint gondoltuk, de melyik öreg autóval nincs ilyen? Például a rozsdahiány nem egészen igaz, mert a taposót már most látjuk, hogy minkét oldalon lakatolni kell. Sebaj, itthon van.)

Ilyen az igazán korrekt autóhirdetés

január 16., 14:39 Módosítva: 2018-01-18 09:27
298

Amikor néhány napja megjelent a 6+1 ok amiért elegem van a primkó autóhirdetésekből című cikkem, biztos voltam benne, hogy eladók és vevők is hallatni fogják a szavukat és az érdekesebb levelek után még árnyaltabb képet kapok a használtautó-piac működési logikájával kapcsolatban.

Örülök az enyémtől eltérő véleményeknek és jó, ha sikerül értelmes gondolatokat felsorakoztatni a meglévők mellé. Bár sok levelet kaptam, hármat választottam ki. Az egyik írója megmutatja, mi mindent ír bele eladó Opel Astrája hirdetésébe, másvalaki már megpróbált őszinte lenni, de nem jött a vevő, míg egy harmadik olvasónk reményt vesztve keres egy nem szétberhelt, vagy korábbi balesetekből helyretákolt Lexus IS200-at. Egyelőre sikertelenül.

Azt érdemes felfogni a mostani, hazugságokra és illúziókra épülő helyzetben, hogy mindezt magunknak csináljuk és a részleges vagy teljes őszintétlenség elsősorban a következmények hiánya miatt vált általánossá. Azért tehát, mert tömegek nincsenek tisztában a vásárlói jogaikkal, vagy az eladói kötelezettségeikkel. 

Távolról sincs vége, olvasson még
  • Nagyon szerettem volna jó szerelő lenni, de a körülmények...

    január 8., 17:51 Módosítva: 2018-01-12 17:44
    896

    Meglehetősen nagy érdeklődés, és annál is nagyobb kommentcunami övezte a vasárnap megjelent, "Nincs autószerelőd? Nem is lesz" című posztunkat. Én csak hátradőltem, és néztem, ahogy a kommentelők szépen még jobban kibontják a témát (nem volt miért beleszólnom, mert 99%-ban értelmes és nagyrészt bölcs hozzászólások születtek, ezért csak jobban hozzáadott mindenki a topikhoz). Ez jó összmunka volt, a TC olvasói még mindig klassz és gondolkodó közösséget alkotnak. Hozzáteszem - nem volt moderálás, minden komment ott van, ami született (még a pocsék blogmotor miatti tévesek is - ezért elnézést kérek, nálunk is nagy hiány van IT-sekből).

    Egy levél - és valamennyi közül a legakkurátusabban kifejtett - privátban érkezett, eredetileg nem is publikálásra, csak amolyan rezonálásként. Most, a szerző utólagos engedelmével közzétesszük, mert elképesztő részletességgel tárja fel a témát egy bennfentes szemszögéből.

    Távolról sincs vége, olvasson még

    Olvasói Lada 6500 km-rel: osztómű- és váltócsere meg a többi

    2017. december 6., 13:32 Módosítva: 2017-12-11 00:05
    1209

    Nem akartam elhinni, hogy Andris, hétfői cikkemben részletesen bemutatott, másfél éves autója tipikus példa arra, hogy az oroszok milyen minőségben gyártják manapság a Lada Nivát, vagyis 4x4-et. Pechje van egy hétfői példánnyal, reménykedtem, aztán kaptam két olvasói levelet, és most már nem reménykedem.

    Az elsőt Zoltán írta, aki egy 2001-es Lada terepjárót használ, mely gyakorlatilag teljesen azonos a most kaphatóval. Tizenkét éve hajtja kisebb-nagyobb megszakításokkal, elsősorban közúton, és bár a Lada motorja és váltója rendesen működik, korábban egymás után három kuplungkiemelő-villa tört el a gyenge anyagminőség miatt. Végül előre megerősítettek egy cserealkatrészt, azóta legalább ezzel nincs gond, igaz, a villacserék közt egy kuplungra is szükség volt.

    Amúgy Zoltán Ladája bizonyos pontokon annyira rohad, hogy 2-3 évente lehetne lakatoltatni. Az ajtókárpitok és a műszerfalborítás kivételével a beltér pontosan ugyanolyan katasztrofális, mint Andris fiatal autójában, az ülések is hamar szétestek, ezért azokat két BMW-székre cseréltette. Zoltán úgy látja, a Lada egyszerű személyautóként katasztrófa, munkagépként és terepjáróként viszont jó és minden faluban van hozzá szerelő, illetve alkatrész, szemben a G-Mercedesszel...

    A második levelet Jánostól kaptam, ezt teljes egészében közöljük, mert egyrészt egy nagyon fiatal Lada 4x4-ről szól, másrészt Nagy Bandó András stílusát kár lenne megcsonkítani. A következő napokban megpróbálok utánajárni, hogy milyen feltételekkel kaphat magyar, illetve bármilyen uniós rendszámot egy ilyen színvonalú új autó, miközben például a Dacia Dustertől a Range Rover Discovery-ig minden modell fejlesztésére és tesztelésére eurómilliókat költenek gyártók, hogy az autók ne akadjanak fenn a fejlett Európa fogyasztóvédelmi kerítésein. Amint megtudom a szokatlan keleti nyitás okát, megosztom a titkot. Addig önfeledt perceket kívánok János és "Negro" kalandjaihoz.

    Távolról sincs vége, olvasson még

    Az olvasó kiakadt a BMW-s cikktől

    2017. november 17., 11:15 Módosítva: 2017-11-21 07:02
    1076

    Az alábbiak megértéséhez érdemes elolvasni a levélváltást kiváltó cikket.

    Feladó K. Tamás

    Címzett Zách Dániel

    Dátum 2017. november 16.

    Tárgy BMW E34 cikkel kapcsolatos jogi és morális problémák 

    Tisztelt Zách Dániel!

    Engedje meg, hogy egy pár észrevétellel rávilágítsak a mai főcímben szereplő E34 BMW guru-s cikk problémáira:

    1. Érthetetlen számomra, hogy hogyan lehet reklámozni az embereknek, hogy vehetnek egy 25 éves EURO2 es, környezetszennyező, füstölő vacakot 2017-ben. Ez szerintem felelőtlenség egy akkora társadalmi megítélést befolyásoló médiumnál mint a TC.
    2. Miért kell bemutatni egy olyan "mestert" aki össze vissza berheli és cserélgeti az alkatrészeket autókban? Rendelkezik képesítéssel ehhez? Betartja a munkaügyi előírásokat? Ki végzi az üzletszerű tevékenységet Ő mint egyéni vállalkozó? vagy cég? Ki az eladó? Külföldi eladó aláírja az adásvételit az okmányirodai ügyintézéshez? (nyilván nem valószínű, költői kérdés csupán).
    3. Hogyan adózik a jövedelme után? Ki az eladó, vevő ezekben az ügyletekben? Honnan származnak az alkatrészek? Csupa homályos és kizárólag a szürke/fekete gazdaságot erősítő tevékenység amit végez. Számla nélküli pénzmozgást bemutató logikai sor mindenütt. Nehogy már ez ámulatba ejtsen bárkit. Az embereknek azt sugallni, hogy egy ilyen szakiban bízzanak meg, ahelyett, hogy jogi garanciát keressenek autóvásárlásnál?
    4. Általánosságban rém kellemetlen olvasni olyat, hogy "ha bejutsz a bizalmi körbe" akkor vehetsz bármit tőle....Ez mindenki számára nyilvánvaló, hogy azért kell, nehogy adóellenőr, vagy rendőr, esetleg nyomozó legyen a vevő, mert akkor gáz lehet.
    5. Ezen cikkek totálisan még messzebb visznek minket európától, ahol azt mutatja be ámulattal, hogy valaki hogy tákolja össze a nyugatról hozott szemetet és adja el ellenőrzött! embereknek. Ha én odamegyek 8 kilóval akkor szó nélkül kell tudnom vásárolni bármit. Ez lenne a minimális alaphelyzet és nemhogy még ajánlásokat gyűjteni, meg kuncsorogni, hogy jaj hadd költsem már el a pénzem nála. Ez annyira kommunizmus, hogy az már fáj.
    6. Ne reklámozzuk már azt, hogy a sok nyugati szemetet elhozzuk és itt kendácsolunk belőle valamit.
    7. A baj az üzletszerűség nyílt feltüntetésévél van jogilag és azzal a társadalmi felelősséggel, hogy ámulattal mutatja be a cikk a népnek ezt a mestert. Ha otthon szerelgetné magának a meglévő 5 autóját, akkor azt mondom oké, de eladásra? Soha nem jut sehova ez az ország amíg ilyen "ellenőrzött" üzletmeneteket láttatunk rendben valónak.
    8. Amikor abba az irányba halad a világ, hogy ellenőrzött kilométerrel vegyünk autót, akkor az itt hogyan van garantálva? Nyilván sehogy.

    Szóval véleményem szerint nem kellene ilyen homályos hátterű, okosba seftelő és építgető, bizonytalan autókat összerakó gurukat bemutatni, mert ezek az autók 15 éve is régiek voltak és ha valaki utánanézne az alváz és motorszámoknak, alkatrészeknek, adózásnak, eladó és vevők között létrejövő kapcsolatoknak tuti oltári borulás lenne. Érdekes lenne megnézni, hogy mennyi járulékot, jövedelem és nyereségadót fizet a mester, mondjuk egy átlag dolgozó emberhez képest.

    Személyesen pedig én ilyen légzsákok nélküli romba nem ülnék be soha és felelősséggel a gyerekeimet sem ültetném bele, mert nem biztonságos.

    Üdvözlettel:

    K. Tamás

    Távolról sincs vége, olvasson még

    1,4 milliót költöttem rá, 700-ért sem jön a vevő. Mi a baj?

    2017. október 15., 13:17 Módosítva: 2017-10-18 14:28
    612
    Nem a hirdetés és nem az 1994-es, képek alapján korrekt, de nem tökéletes állapotú Toyota érdekes most, hanem a csapba, melybe Zoltán boldogan lépett bele, amikor megvette álmai V6-os Camryét. Veteránnak szánta, jó sokat költött rá, két éve nap mint nap használja, most mégis el kell adnia. Mivel egyelőre senki nem vinné a mifelénk ritka Toyotát, elmondjuk mi lehet a probléma, hogy neked ne legyenek ilyen kijózanító kalandjaid.

    Tegye fel a kezét, aki még sosem riadt arra, hogy egyszer neki is kell egy nagy, benzines, japán szedán! A Toyota Camry 1991. és 1996. közt gyártott XV10 kódjelű harmadik generációja itthon szinte nemlétező autó. Európa fejlettebb vidékén sem sokkal jobb a helyzet, mert ezt a szép nagy tepsit az Egyesült-Államok és Ausztrália piacaira szánta a Toyota és csak mellesleg Európába, hozzánk meg sehogy.

    Mindez lényegtelen, amikor valaki az álmait kergeti, ugyanis az álmok szövete az emlékeinkből, az személyiségünkből és az érzelmeinkből áll, nem a piaci racionalitásból. László sem kanyarított nagy ideológiát döntése köré, amikor vásárolt magának egy ilyen Camry-t, majd bátran költeni kezdett rá, mert ilyenkor ez is örömöt okoz, hiszen aktívan kapcsolódsz a tárgyhoz, amelyért szinte megvesztél és most végre a birtokodba került. Lengéscsillapítók, futómű-alkatrészek, teljes kipufogórendszer, új katalizátor, persze mindez számlával és nem az alsó polcról. 

    László Toyotájának életútja a rendszeres városi és elővárosi és autópályás hömpölygés után, valamikor a belátható jövőben az oldtimer-vizsga és rendszám felé vezetett volna, de olvasónk élete épp az ellenkező irányba tart: lakásra kell a pénz, az autónak mennie kell. Jöjjön a dráma összes felvonása a főszereplő tolmácsolásában, majd a Csikóssal közös megfejtésünk a kialakult helyzetre. Olvassátok és okuljatok!

    Távolról sincs vége, olvasson még

    Megszüntetni az óratekerést? Íme az ötletem!

    2017. október 12., 17:32 Módosítva: 2017-10-16 06:41
    431

    Ha minden héten kapnék egy értelmes és közlésre alkalmas olvasói levelet, minden héten megjelenne egy ilyen az aktuális közéleti cikkem visszhangjaként. Legutóbb egy BMW 530d Gran Turismo ügyéről írtam, természetesen ezt az autót is megfiatalították, így teljesen bizonytalanná vált, hogy mire és mikor kell vagyonokat költenie annak, aki majd megveszi. A cikk nyomán írt Mihály, aki szinte mindent másként lát mint én. Nagyon jó, amikor előáll valaki az ellenvéleményével, feltéve, hogy az állításai nem kizárólag a velem kapcsolatos szimpátiára vagy antipátiára korlátozódnak, mert a cikk szerzője sosem lényeges, csak az ügy számít. Olvasónk megfejtette a magyar használtautó-piac egyik nagy problémáját, persze én is kapok a fejemre a levélben, így válaszoltam a levélre.

    Távolról sincs vége, olvasson még

    Éhen hal a szerviz a nyolcezres óradíjból

    2017. szeptember 27., 14:45 Módosítva: 2017-10-02 06:21
    5008

    Hétfői cikkünkben fontos kérdésekre kerestük a választ. Miért lesz egy 150 ezer forintos autójavításból 250 ezres és miért nem fogadja el az autószerviz a hozott alkatrészt? Kiderült, hogy hiába keresed meg a legjobb árú alkatrészeket az autódhoz és hiába találod meg hozzá a korrekt műhelyt, így nem vállalják el a munkát. A cikkre reagált olvasónk, aki huszonöt éve saját szervizt működtet. Nem ért egyet a cikk állításaival, ezért igazán érdekes amit ír. Mielőtt elolvassátok a levelet, szavazzatok!

    Ennyiért javítják az autómat

    • 4363
      6000 forint/óra
    • 2693
      8000 forint/óra
    • 1577
      12000 forint/óra
    • 632
      Több mint 15000 forint/óra
    • 388
      15000 forint/óra
    Távolról sincs vége, olvasson még

    Engem is megtaláltak a csaló nepperek

    2017. július 9., 15:39 Módosítva: 2017-07-12 14:01
    192
    Elképesztő, hogy mi megy Magyarországon, de ennél is durvább, hogy mennyire magára hagyatott bárki, aki becsületes keretek közt adná el az autóját, vagy tiszta üzletet remél, amikor venne egyet. Az alábbiakban olvasóink tapasztalatait olvashatják, nem is tennék hozzá túl sokat, csak annyit, hogy legyenek éberek és tájékozódjanak több forrásból, mielőtt aláírnak egy adásvételi szerződést.

    A héten hosszú cikket írtam egy különös esetről, amelyben olvasónk vásárolt egy használt autót egy budapesti benzinkúton egy kereskedőtől, majd hamar kiderült, hogy az autót nem lehet átíratni. Azóta kiderült, a Billeg Argon Trade és a hozzá hasonló álkereskedések üzleti modellje sokkal elterjedtebb, mint gondoltam. Az eredeti cikk itt olvasható, benne a módszer, amellyel elkerülhetik az átverést.   Utána pedig három olvasói levél következik küldőik nevének, illetve néhány, az azonosításukra alkalmas részlet elhagyásával.

    1. "Eladtam nekik az autót, majd felhívtak, hogy vegyek bele motort" 


    "Tőlük inkább ne vegyél autót" címmel, július 6-án publikált cikkedhez szólnék hozzá, hátha lesz még folytatása az ügynek. Inkább csak adalék információ, vagy érdekesség amit leírok, a Citroenhez és "reménybeli" új tulajdonosához nincs köze. Ellenben a Billeg Argon Trade-hez igen; ez a cég vette meg ugyanis az előző autómat. Készpénzzel fizettek, házhoz jöttek, s bár a két fiatalember nem volt túl bizalomgerjesztő, végül nyélbe ütöttük az üzletet. Előre töltött adásvételijük volt cégbélyegzővel, stb.

    Én utána törvényi kötelezettségeimnek eleget téve - még aznap - lejelentettem az adásvételt. Két nappal később hívott az egyik srác azzal, hogy baj van, nem tudják átíratni az autót, mert a motorszám ki van csiszolva. Elképedtem, mondtam neki, hogy ez lehetetlen, hogy történhet ilyen. Erre bizonygatta, hogy szervizekben, ha nem figyelnek oda, hengerfej felújításnál, stb.

    Az autóról tudni kell, hogy családi cégből vásároltam ki, ahol 0 kilométerrel került forgalomba. Előélet, szervizkönyv végig vezetett és tiszta, saját tulajként szintén, így hiába volt benne 350e+ km, mivel mindig szakszervizt kapott, világos volt hogy semmifajta motorszámos babrálás nem történhetett. Addigra tovább jutott a mondandójában, hogy ebbe most kéne egy új motor, de, hogy az bontottan is X ezer forint, és erről meg kéne egyeznünk.

    Na itt felvetettem, hogy mivel én nem voltam tudomással a hibáról, és ezt az adásvételin aláírásommal hitelesítettem is, menjünk el a rendőrségre és tegyünk feljelentést ismeretlen tettes ellen. A szervizkönyv vezetett, ki tudják nyomozni hol történhetett esetleg valami hiba. Erre persze már nem volt olyan magabiztos, majd két három mondat után valami olyasmivel tette le, hogy akkor majd még jelentkezik.

    Eltelt 1-1,5 hónap, gondoltam akkor ezen túl vagyunk. Ekkor kezdtek jönni az autópályás büntetések. Rendszeres időpontokról, kora reggeli és késő délutáni le- és felhajtások, mindig ugyanott. Persze én az adásvételivel és az önkormányzati papírral igazoltam, hogy nem vagyok már tulajdonos, elég kellemetlen napok voltak, amíg ezt le tudtam "zongorázni". Hiszen sokszor olvas, hall olyat az ember, hogy ezek a hivatalok nem feltétlenül vizsgálnak minden aspektust, van hogy fizetni kell, és utólag ügyintéznek, amihez nekem nem lett volna sok kedvem. De szerencsére ez is tisztázódott. Aztán már nem hallottam felőlük, de mikor a cikkedben "felcsendült" ez a fura cégnév, eszembe jutott a történet.

    Nem ez az első eset, amikor kiderül, a gépjármű-nyilvántartás sajátos működése szerint egy eladott autó mindaddig a nevünkön marad, amíg át nem íratja a vevő a sajátjára. Az alábbi esetben nem ez az egyetlen válságtünet.

    2. Eladtam nekik egy roncsot, átvertek vele valakit


    Megdöbbenve olvastam a "Tőlük inkább ne vegyél autót" című cikkét. Volt egy 18 éves Ford Ka típusú autónk, amit második autóként használtunk, és mikor lejárt a forgalmija, egy berohadt fék miatt szervizbe vittem, ahol vicces módon nem sikerült megcsinálni, sőt első fék nélkül hoztam el az autót.

    Ekkor már nem volt érvényes a forgalmija. Pár nap sikertelen alkatrész-keresgélés után úgy döntöttünk, hogy eladjuk az autót, mert se időm, se energiám nem volt akkor erre, illetve nem is használtuk az autót hónapok óta. Nem volt rá szükségünk. Meghirdettem fékhibásan és lejárt műszakival, hamar jelentkezett valaki, aki nagyon sürgősen meg akarta venni, azzal a szöveggel, hogy a feleségének vett egy ilyen autót és valami probléma van vele, így kéne neki egy donor autó. Itt már december közepét írtunk. Mikor találkoztunk, az autóért 20 ezer forintot ajánlott, mondván, hogy ki kell vonni a forgalomból és ez neki költség. A kocsi gyakorlatilag egy roncs volt, én is elborzadtam amikor felhajtottuk az első ülés alatti kárpitot és gyakorlatilag lyukas volt az autó. Nagyon sajnáltam, mert a szívünk csücske volt, de ebből már nem lesz autó, gondoltam. Mondtam nekik, hogy 20 ezer forint nem fog menni, mert az autóhoz volt gyári alufelni jó nyári gumikkal, a téli kerekek gyakorlatilag újak voltak, tele volt a tank, teljesen új akksi volt benne, friss olaj, szűrők (vizsgára készült). Addig erősködtek míg megegyeztünk, hogy a kerekek nem kellenek nekik egyáltalán, de mivel az autót ki kell vonatni a forgalomból, és én még csak el sem tudtam volna vinni leadni az autót, mert nem volt rajta fék, csak a kézi és a hátsó, mégis odaadom 20 ezer forintért. A feleségem majdnem megölt mikor megtudta. Bár akkor ez tűnt a legkézenfekvőbbnek.

    Szóval ott helyben 1-2 telefon 5 perc múlva ott voltak a kerekek, amiket ők hoztak, és egy ember aki lekapta az én kerekeim és felrakta az övéket. Kitalálhatja, hogy a Billeg Argon Trade Kft. vette meg. Én másnap leadtam az okmányirodában, hogy eladtam az autót, és elmentem a biztosítóhoz, szintén bejelenteni. A gyanú ott kezdődött, hogy valami nincs rendben, amikor megkaptuk az gépjárműadó papírokat, és a kisautó még rajta volt, igaz 0 Forint volt rá az adó, de sejtettem, hogy még a nevünkön van.

    Majd májusban kaptunk egy levelet a VI. kerületi kormányhivataltól, hogy az autó többszöri felszólításra sem lett átíratva, azzal a kifogással, hogy a leveleket ahova küldték, onnan a cég elköltözött. És ideiglenesen bevonják az autó rendszámát. Nekem szerencsére csak tájékoztatásul küldték a levelet, mivel hivatalosan még mindig az én nevemen volt.

    Június elején egy kora reggeli napon kifordultam az utcánkból a Nagykőrösi útra és egy sárga Ford Ka ment előttem. Majd mikor utolértük, hát nem a mi autónk volt? Felmatricázva szépen. Egy fiatal srác vezette, még egy hölgy ült mellette, nem tűntek "csalóknak". Valószínű ők is inkább "áldozatok". Mikor a pirosnál megálltunk mellette, a feleségem mondta, hogy szóljak nekik, hogy be van vonva a rendszám, de nem vagyok önjelölt rendőr, illetve reggel ezt a forgalom sem nagyon engedi, így nem szálltam ki. Pár napra rá megint láttam őket, kb. ugyanakkor, de akkor nem volt lehetőségem szólni. Múlt héten jött a levél a kormányhivataltól, hogy az autót átírták a Kft. nevére és lezárják az ügyet. A bökkenő az, hogy ők valószínű továbbadtak egy gyakorlatilag életveszélyesen rozsdás autót valakinek, aki semmit sem sejtve használja a kocsit. Nem véletlenül beszéltem meg velük, hogy kivonatják a forgalomból.

    Az alábbi levél írója különösen szerencsés ember, hisz olyan eladótól vett autót, aki megengedte, hogy fizetés előtt a nevére írassa azt. A héten megjelent cikkben vázolt csalással szemben ez is hatékony védekezés lehet, de az is, ha egyszerűen rákeresünk valamelyik cégnyilvántartásban a kereskedő nevére, illetve az is, ha ügyvédi letétbe tesszük a vételárat, és az eladó csak akkor juthat hozzá, ha az autót rendben átírattuk. Az utóbbi módszer macerás és pénzbe kerül, ezért csak értékesebb autóknál reális megoldás.

    3. Autóvásárlás az okmányirodában? Nekem bejött

    A cikkben olvasott Oldsmobile Cartrade cégnév ismerősnek tűnik. Májusban vettem egy autót, aminek még jobban tele volt a forgalmiján a "feljegyzések" rovat, és azt hiszem, az Oldsmobile is köztük volt, nyilván mindegyik felszámolt vagy felszámolás alatt lévő cég volt, kivéve az aktuális "tulajdonost".

    A kép illusztráció
    A kép illusztráció

    Én körbejártam a témát, cégadatbázis áttúrása, jogász ismerősök véleményének kikérése, aztán közöltem az eladóval (akiről kb. azt sem tudtam, kicsoda a láncolatban), hogy csak átírás után fizetem ki a kocsit. Ő ebbe belement, úgyhogy minden rendelkezésre álló papírral bementünk az okmányirodába, ahol a pult mögött ülő hölgy mindent rendben talált. Kértem rá azonnal új rendszámot (nehogy valakinek szemet szúrjon a városban, bár ebből a típusból és színből kb. ez az egy lehet Bp. környékén).

    Ahogy a nevemen volt a kocsi, mentünk a bankba, aztán átadtam a borítékot, egymás kezébe csaptunk, és elköszöntünk. Azóta nem merült fel semmilyen megkeresés semmilyen hatóság vagy mérges és kopasz-kigyúrt urak részéről, remélem, ez így is marad.

    Újszerűként árulták, korábban 1,7 milliós kár volt rajta

    2017. június 25., 17:25 Módosítva: 2017-06-27 14:47
    357

    A héten jelent meg új, DAS Jogvédelmi biztosítóval közös sorozatunk első epizódja arról, hogy miért fontos lementeni egy autó hirdetését a vásárlás előtt. Olvasónkat becsapták egy kereskedésben, ahol eladtak neki egy Opel Zafirát, amelyről később, nagy nehezen derült csak ki, hogy az előző tulajdonosnál gazdasági totálkárosra tört.

    Nagy probléma a magyar biztosítási kártörténeti nyilvántartással, hogy egyelőre részleteket sem ismerhetnek meg belőle az autósok. Ezen az sem fog sokat változtatni, ha jövőre valóban lekérdezhetővé teszi az állam, hogy az autónkon volt-e korábban kötelező biztosítási káresemény.

    Nem mindegy ugyanis, hogy csak egy lámpatörésre, vagy valamilyen súlyos karambol után térített-e valamely társaság. A most következő történet nagyon tanulságos, de számomra az a legfőbb üzenete, hogy rá kell szánni az időt egy alapos állapotfelmérésre. Az csak 15-20 ezer forintunkba kerül, cserébe kiderül, hogy mire költjük el éppen a milliós megtakarításainkat. Továbbra is várom megtörtént eseteik hiteles, bizonyítékokkal alátámasztott leírását. Tanuljunk együtt autót venni!

    Kedves Dániel!

    2012 augusztusában eldöntöttük, hogy szeretnénk egy Opel B-Zafira típusú gépkocsit. A mérete és praktikussága volt az egyik fő szempont. A Használtautó.hu-n fiatal autókra kerestem és 3 egyforma, 2010-es évjáratút találtam, szinte ugyan annyi kilométerrel. Kettő egy márkakereskedésben állt, a harmadik egy független kereskedésben, és utóbbi 300 ezer forinttal olcsóbb is volt. 

    A független kereskedő is „újszerűnek” hirdette az Opelt és még érdekes volt, hogy „A tévedés joga nincs fenntartva, a hirdetés valós évjáratot illetve adatokat tartalmaz”. Gondoltam, hogy ezek flottás autók és utána érdeklődtem a márkakereskedőnél. A náluk lévő kettőről kaptam információt, valóban flottás és elérte az maximált év/km futást, ezért adták el. A harmadik is tőlük volt, de arról nem adtak információt.

    Elmentem a kereskedőhöz. Ő is ugyanazt a hátteret mondta el, és a kérdésre, hogy miért olcsóbb náluk ez az autó, van-e esetleg valami baja, azonnal készséggel válaszoltak. Elmondták, hogy az egyik hátsó elem horpadásos sérült volt és az kellett újrafényezni.

    A feleségemmel körbejártuk az autót, megnéztük kívül-belül, valóban szép, újszerű benyomást keltett. Készségesen mindent kinyitottak, és megmutatták a jobb hátsó sárvédőn a fényezés nyomait (az oldalablak alatt egy kicsit megfolyt a fényezés). A motor szépen járt, minden berendezés működött, ezért döntöttünk, hogy megvesszük. Ez 2012. augusztus végén történt.

    Az autó napi használatban volt. Napi 100 kilométert mentem vele Budapest és az M0 körzetében. A kormányon éreztem egy kis remegést 100-120 kilométeres sebesség közt, de nem gyanakodtam, mert alig lehetett észrevenni. Gondoltam, a gumik már kopnak, és ki kell majd centríroztatni a kerekeket is.

    Valamikor télen a bal fényszóróizzó kiégett. Gondoltam, gyorsan kicserélem, de a sárvédőben lévő szervizablakon keresztül nem sikerült elérni az izzót. Elvittem szégyenemre az Opel Dunába, hogy cseréljék ki. Amikor átadtam az autót, azt mondták, tíz percen belül kész is lesz a csere, de nemsokára jött a műhelyvezető, hogy valami gyenge minőségű után gyártott kínai fényszóró van az Opelben, amelyet csak úgy lehet megközelíteni, ha a lökhárítót lebontják. Megdöbbentem.

    Levették a lökhárítót és jelezték, hogy látnak sérülésre utaló nyomot, biztos törött volt az autó, azért is került bele ez a fényszóró. Újra megdöbbentem. Sajnos nem mentem a dolog után, mert nagyon sok munka volt, gondoltam majd visszamegyek és alaposan átnézetem.

    2013 márciusában egy szokásos nagy dugóban álltam a Hungária körúton a Rákóczi híd felé. Araszoltunk. Nem tudom mi történt, de amikor az előttem guruló autó fékezett, én nem tettem, és csúnyán nekimentem. Egy Kangoo volt. A hátsó lökhárítót felnyomtam, az ajtót se lehetett kinyitni. A Zafirán a lökhárító letört és a fényszórók is, illetve a motorháztető gyűrődött, illetve a klímahűtő is kilyukadt. Sok javítani való volt, kicsit több mint egymillió forint lett a számla végösszege.

    A szervizben a mostani baleset javítása során előjöttek a korábbi sérülések szakszerűtlen javításának nyomai is. Többet közt még húzópadra is kellett tenni az autót, mert körülbelül egy centi eltolódás volt a gyári méretekhez képest. A balesetem után cserélendő motorház tetőről kiderült, hogy eleve bontott volt, több egyéb alkatrésszel együtt. Természetesen én gyári alkatrészekkel állíttattam helyre a sérüléseket.

    Amíg szervizben volt a Zafira, elmentem a márkakereskedőhöz, aki annak idején eladta a független kereskedőnek, és érdeklődtem az autóm múltjáról. Elmondták, hogy flottás ügyfél elöl, hátul és oldalt is megtörte egy körforgalomban, így gazdasági totálkáros lett, ezért törötten adták el. Megkaptam a fotókat is a törött állapotról.

    Nos, ezen a ponton fordultam ügyvédhez. Az ügyvezető ellen átverés miatt feljelentést tettünk a rendőrségen. A kereskedő ellen végrehajtási eljárást kezdeményeztünk a kárösszeg erejéig. A cégről gyorsan kiderült, hogy a NAV már ott áll a követelők sorában, mi voltunk a másodikak, ezért erről a pénzről le is mondtam idővel. Az ügyvezető papíron állítólag egy hajléktalan volt, akit nem is talált a rendőrség. Aztán megtalálták, de érdemben nem tudott semmit sem mondani az ügyről. A kereskedésben én nem is találkoztam vele, ugyanakkor az ő nevében írták a számlát és adásvételit. Ott és akkor nem tudtam megállapítani, hogy ki az eladó cég képviselője. Még az átírást is elintézték valahogy.

    A rendőrség ezen a vonalon továbbment és innentől a „szokásos” dolgok derültek ki. Liciten megvette egy cég a törött autót, homályos körülmények között kijavította, eladta egy másik cégnek, amely egy hajléktalané, majd jön a balek és megveszi.

    Az autót a rendőrség által kirendelt igazságügyi szakértő csak valamikor talán 2014-ben nézte meg. Addigra eladtam egy barátomnak, akit előtte mindenről alaposan tájékoztattam. Az ügyészség végül 2016 nyarán megszüntette az eljárást, mivel nem talált bűncselekményt. Bár a leírásban elismerik, hogy csalás történt és azt is, hogy szakszerűtlenül lett kijavítva az autóm, de ennek ellenére az ügyvezető bűnössége nem állapítható meg.

    A feltöltött hirdetésben szerepel a kereskedő neve, címe és telefonszáma, de a hivatalos indokolás szerint mégsem állapítható meg, hogy ki töltötte fel. Természetesen kifogást emeltünk vagy 9-10 pontban, de nem volt értelme.

    Érdekes, hogy az ügy során egyszer sem merült fel, hogy aki „kijavította” az autót, az egyáltalán rendelkezett-e ehhez szükséges engedélyekkel. Végül is a fék, futómű, karosszéria nyúlványok mind sérültek az eltitkolt balesetben. Ez a mai magyar valóság és a mai magyar igazságszolgáltatás. Nem adtam fel. Az ügyvédemmel gondolkodunk, hogy milyen lehetőség lehet még a kereskedővel szemben.

    Saját magamnak azóta felállítottam a szabályokat: független, murvás udvaron árusító kereskedőtől autót soha. Használt autót csak márkakereskedőtől és szakszervizben történt átvizsgálás után fogok vásárolni.


    Üdvözlettel: Márton
    Távolról sincs vége, olvasson még