Több autó hátsó rendszámtábláját zörgeti valami "dufta-dufta" műfajba sorolható zenemű, mint mondjuk szimfonikus zenekari fortissimo. Talán mert a komolyzenére hangoltak kisebb hangerővel is beérik, de az sincs kizárva, hogy valóban elenyészően kevesen tesznek be komolyzenei CD-t autóban.
Magukkal a készülékekkel nem lehet baj: tavaly ősszel a legvájtabb
fülű hifisták éves dzsemboriján, a margitszigeti High-End Show-n egy
autóhifis cég, a Pardi Soundesign is kiállított. A többmillióba kerülő
szobai berendezések közé vitték saját, ezeknél lényegesen olcsóbb
cuccaikat: a zene JVC fejegységről, Chronic erősítőkről és Massive
Audio hangszórókból épített hangdobozokon szólt. Az autóhifit elvből
lenéző (de azért nem félsüket) látogatók orcájáról lefagyott a mosoly:
a precíz beállítást követően
az autóhifisek bemutatóján a hang legalábbis partiban volt a
high-end guruk gyakran tízszer annyiba kerülő szobai termékeiével.
A hardverrel tehát nincsen gond.
Az akusztika más tészta. Nem nehéz belátni, hogy
egy Puntóban nem éppen olyan az akusztika mint a Zeneakadémia
nagytermében, de még az otthoni nagyszoba is ezerszer ideálisabb
zenehallgatásra. Az autóhifi készülékek gyártói - meg persze a
felkészültebb beszerelőműhelyek - rengeteg apró trükköt tudnak, amivel
az akusztika anomáliáit kivédhetik.
A rezgéscsillapítás, a különböző pozícionálókeretek és ajtópanelek,
a forgatható magassugárzók és ha minden kötél szakad, az autóhifis
terminátor, a digitális hangprocesszor (DSP) majdhogynem csodákra
képesek: az autóban is elölről, a műszerfal magasságából érkezik a
hang;
a timpani a bal visszapillantó mellett, a bőgősök a jobb
visszapillantó mellett,
az énekesnő középen .
Tulajdonképpen nem is lenne baj, ha az autót alapvetően nem az
A-pontból B-pontba eljutásra találták volna ki. Ülne az ember a
garázsában, feltekerné a volumét és jöhetnének a
madrigálok, motetták és egyéb fülbevalók. Ehelyett be kell
indítania az autót, és onnan kezdve a keletkező motor-, szél-,
futóműzajok elfedik a halk részleteket. (A dufta-dufta zene
szerencsésebb: ugyebár nincsenek halk részletei.)
Ennél is nagyobb gond azonban, hogy a komolyzene befogadása
intellektuális folyamat. A műélvezet jó része a zenemű struktúrájának,
építkezésének felismeréséből, az apró részletek dekódolásából
származik. Márpedig autózás közben célszerű a forgalomra, a közlekedés
többi résztvevőjére koncentrálni -kevesen ismerik fel egy
melléktéma modulált visszatérését, miközben a KRESZ-tesztlapok
legdurvább jelenete zajlik, egyenrangú útkereszteződéssel, indexelő
villamossal, megkülönböztető jelzéseit használó tűzoltóautóval,
satöbbi.
Az autóban komolyzene-hallgatás hasonlít arra, mintha otthon
próbálnánk elmerülni a műélvezetben, miközben a szomszéd folyamatosan
vécét huzigál és falat fúr egyszerre, valamint
Vágó István szegez a mellünknek megválaszolandó fogós kérdéseket
.
A helyzet nem teljesen reménytelen, de azért be kell látni: a
műsorválasztás és a katarzis terén
nagyfokú kompromisszumkészségre van szükség.
 |
|
| |
|
| Dauner Nagy István |
|
Dauner Nagy István , volt Zeneműtár igazgató, a nagyhírű Hifi Magazin
komolyzenei szakírója, a
Café Momus című, on-line
komolyzenei magazin főszerkesztője:
"Magam is gondolkodtam már azon, hogy lehet-e
autóban komolyzenét hallgatni. Válaszom is van rá:
az autóban nem lehet komolyzenét hallgatni - viszont
muszáj!
Rossz darabot ne válasszunk, mert miért pont a kocsiban
hallgassunk ilyeneket.
Jót se válasszunk, mert arra oda kell figyelni, és így esetleg
veszélybe sodorjuk magunkat - és másokat.
Ne vigyünk magunkkal halk ópuszokat, mert az a menetzaj
hátterében inkább zavar, mint szórakoztat.
A szélsőséges dinamikájú művek sem jók, mert akkor hol nem
hallunk semmit, hol pedig megsüketülünk.
A komolyzenei alkotások általában lényegesen hosszabbak, mint a
slágerlistás nóták. Rosszul fog esni, ha megérkeztünkkor nem tudjuk
megvárni a finálét, és menetközben kell kiszállnunk.
(Talán ezt hívják evakuáció praecoxnak!?) Ha rádiót hallgatunk,
akkor ehhez még hozzájön a bosszankodás - sosem tudjuk meg mit
hallottunk, ha nincs időnk megvárni a bemondót.
Akit nem tartott vissza a bevezető, az kezdje összegyűjteni kazettán
vagy CD-n a kifejezetten autóba szánt zenéit.
Legyenek jó és többé-kevésbé ismert felvételek. Ha ezekből
tekintélyes listánk van, nem fenyeget a veszély, hogy túlságosan
eltereli a figyelmünket, de unatkozni sem fogunk.
A régi zene hívei kivételesen tekintsenek el az archaikus
előadásoktól, és döntsenek a tradicionálisabb, de teltebben hangszerelt
változatok mellett. A régi zene dinamikai viszonyai egyébként (talán az
oratorikus kompozíciókat leszámítva) viszonylag kiegyenlítettek.
Barokk versenyműveket például korlátlan mennyiségben vihetünk
magunkkal.
| |
|
|
|
| Beethoven az autóban??? |
|
Klasszikus szimfóniákat ugyan hallgathatunk, de szintén az
előző okból jobban járunk a kamarazenével. Különösen a zongorás
triók szólnak szépen és kiegyenlítetten az autóban is. Melegen
ajánlom Beethoven Op.1-es sorozatát. A zongora hangzása egyébként
kifejezetten kellemes az autóban. A belvárosi csúcsforgalom okozta
stressz ellen én mindig tartok a kocsiban egy-két kazettányi Mozart
zongoraversenyt.
Sajnos kerülnünk kell a kórusműveket, a teljes
operákat, és általában a romantikus zenét. Ha valaki pontosan
ezeket szereti, még korai csüggednie.
Teljes operák helyett szólhatnak például a nyitányok --
Weber különösen jó választás, Rossinit pedig azt hiszem fölösleges
ajánlanom.
A romantikus nagyzenekar esetében Richard Strausst inkább kerüljük,
mert szélsőségei még otthoni körülmények között is próbára teszik a
készülékeket. A Don Juan-t, vagy a Zarathustrát inkább koncerten
élvezzük. De próbálják ki, mondjuk Sosztakovics "ötödikjét". Nem fogják
megbánni."
