Hétfőn kezdődött a Toyota-hét, és délután már jött is egy levél
Lévai Feritől, hogy lenne neki
is érdekes Toyotája. Rutinos TotalCar szereplő, hiszen Winkler tőle
kapta tesztelésre a
Pinzgauert. De most
kiderült, hogy
van még a tarsolyában más bemutatásra érdemes is, ami ráadásul a
héten pont aktuális. Villámcsapásként ért a dolog, hiszen tudtam,
hogy van ilyen a környéken, mert már láttam, meg olvastam is róla, de
valahogy tökre kiment a fejemből mikor a heti anyagokat gyűjtöttük
össze.
Még nem mondtam miről van szó? Bocsi. Egy Toyota Yaris raliautóról.
Arról, amelyik a tavalyi első osztályú bajnokságban megnyerte az A5
kategóriát, és az idei eddigi két versenyt is győzelemmel fejezte be.
Mellesleg nincs is másik Yaris raliautó. Felhívtam gyorsan
Ferkót, merre van, mert azonnal indulnék, de rossz hírt mondott. Nincs
közel. Így megbeszéltem a górékkal, érdekes-e ez annyira, menjek-e.
Természetesen ők is belátták, hogy autósport mennyire fontos, milyen
nagy szükség van a versenyzők, versenyautók bemutatására, így
visszahívtam Ferkót, hogy másnap mennék hozzá, ha neki is jó.
Megegyeztünk.
Egész éjjel
álmatlanul forgolódtam, a saját versenyautóm járt a fejemben,
amely október óta áll egy szervizben, ahol a január végi határidőre nem
sikerült az átépítése. Aztán a február végire sem, a márciusira sem, és
így tovább… még mindig nincs befejezve, de legalább már látszik a vége.
Tulajdonképpen a tavalyi
Budapest Rali
óta nem ültem versenyautóban, leszámítva azt a három kört a
207 Super2000-el , de az más világ. Na de majd most.
Postás úr épp lepasszolta a mini Jeep-et, gondoltam majd azzal
leruccanok a közel 150 kilométerre levő tesztelésre. Hogy ne
unatkozzak, velem jött Szözsi is, mivel ő sem áll távol az autósporttól
(konkrétan a szerző navigátora - a szerk.), jó kis sztorizós délután
ígérkezett. Beugrottunk gyorsba autópályamatricát venni, meg a Mekiben
vettünk tápot is. A csaj megmosolyogta a pénzátadás fanfárját
(tádááám), aztán húztunk is.
Fehérvár felé félúton elfogyott a kaja, Szözsi meg már majd’
bedohányzott, de nem volt megállás. Hajtott a versenyutó iránti vágy.
De aztán Sárbogárd előtt megálltunk egy bláznyi időre. Ekkor már
látszott a cél közelsége.
Telefonon pontosítottuk az itinert, és
néhány perc múlva már a telep bejáratát elzáró láncsorompó előtt
kérdeztük az őrt, merre van a szerviz, utunk célja.
Ahogy befordultunk a műhelysorra, már láttam a kis fehér-piros
autót. Hevesebben kezdett dobogni a szívem. Előkaptam a
fényképezőt, és nyújtott léptekkel mentem idősebb Paul Teutul hazai
képviselője felé. Pacsizás után rögtön a témára tereltem a szót.
A verda tehát egy teljesen gyári alkatrészekből összerakott
versenyautó.
Semmi hazai barkács, minden porcikája a Toyota Racing
Development-től érkezett. Itt van egy kis számomra homályos rész,
mert valahogy benne volt a belga Bozian ralicsapat is, tőlük rendelték
a cuccokat, amiket a TRD gyárt… vagy valami ilyesmi. A lényeg, hogy
interneten adták le a rendelést, és egy Európában teherautózó ismerős
hozta el a dobozokat, mikor hazafelé jött. Minden apró kis csavar a
gyári kit része. A kormány
Sparco, de bele van írva, hogy
Yaris, ahogy a
Stack műszerbe is.
Ez ám az aprólékosság.
Így aztán csak össze kellett legózni az autót.
A motor a versenyzői körökben ismert Havassy-műhelyben simítódott, a
bukócső pedig Grámán gyártmány, ami szintén jó hazai brand. Ezt
leszámítva az autó teljes egészében Toyota. És ez az egész héten
szajkózott megbízhatóságot is jelenti, hiszen a tavalyi komplett évet,
és az idei pár futamot is hiba nélkül élte túl. Semmi sem tört el,
semmi nem ment tönkre, műszaki hiba miatt a fiúknak nem kellett futamot
feladniuk. Persze ebbe az esés nem tartozik bele, volt ilyen is, de
erről nem az autó tehet.
Ahogy nézegettem a csöppséget, egyre az járt a fejemben, hogy
én ilyen picike autóval nem mernék gyorsan menni. Aztán
megláttam az első féket és hátrébb léptem még egyet. A fék teljesen az
utcai változat. A tárcsa nagyobb ugyan, de a féknyeregben összesen egy
dugattyú található. Ismerik azt a ráhúzós fajtát, ami kis csapokon
keresztül húzza a másik oldali pofákat a tárcsára (egyébként meg ilyen
a modern úszónyerges rendszer). Na, ebben ilyen van. Én most rakattam
fel négydugattyús nyergeket a kocsimra,
Gyugyó barátom meg nyolcdugattyúsokat
vett a Mercijére. Erre itt az utcai egydugós. Hihetetlen.
Ferkó viszont azt mondta, a fékre sosem volt panasza. Teljesen
elégedett vele. Hiszek neki, meg hát mégiscsak bajnokok lettek ilyen
fékkel, annyira rossz nem lehet. Gyorsan körbefotóztam, aztán kiálltunk
vele a napra, hogy legyenek világosabb képek is. Közben végeláthatatlan
sztorizásba fogtunk.
Tavaly Esztergomban mekkorát esett az akárki, aztán hallottad-e,
hogy a Szabó Gergő kocsiját miért nem vették át most… stb., stb., stb.
Ezeket nem mesélem el.
De azt igen, hogy szponzorkérdésben ugyanabban a cipőben járnak ők
is, mint minden versenyző. Itt ez az egyedi autó, amilyen se közel se
távol nem szerepel raliban. Portugáliában, meg még valahol van pályán
kupasorozatuk, de raliban nem nagyon. És akkor ők beleáldoznak sok
lóvét, hogy egy ilyennel menjenek. Eredményeikkel jócskán népszerűsítik
a márkát, és
se az importőr, se egy márkakereskedő nem áll melléjük, hogy
támogassa őket. Pedig tuti profitálhatnak belőle, hiszen a
ralivébén sem csak buliból mennek a gyári csapatok. Állítólag
kimutatható a vásárlási kedv növekedése, ha eredményes egy márka. De
hát Magyarország kis piac, tudjuk.
Aztán egyszer csak azt kérdi Ferkó, megyünk-e egyet a kocsival.
Felcsillant szemem. Persze.
De látom, hogy rossz oldalra ül, a kormány mögé. Mondtam is
neki, hogy üljön át a másik ülésbe, de csak nevetett. Na, ma is elmarad
a vezetési élmény. A dízel, automata Jeep semmit sem nyújtott, erre
vártam egész nap. Meg már tegnap is. Mindegy. Fordultunk néhány
kézifékeset, meg gyorsítottunk kicsit. Zsíros volt ám így is. A motor
villámgyorsan felpörög - állítólag 6-7 ezernél feljebb felesleges
forgatni -, és a nyitott kipufogóból áradó öblös hang mellett igazi
versenyhangulata van.
Kemény rugózás, ugye, belül a szokásos full fapad,
csörög-zörög és eközben nem érezni a sebességet. 1300 köbcenti,
135 lóerő, 140 Nm. Nem sok, de a kis bódéhoz bőven elég. A sportcuccok
miatt az utcaihoz képest teljesen más a karakterisztikája. A hátsó
nyomtáv pogácsákkal kicsit szélesebbre van véve, így nem csóválja a
hátulját, csak ha már nagyon muszáj. Kanyarsebesség rulez.
És nagyjából ennyi. Megbeszéltük, hogy emilben kapok néhány racing
fotót, és már búcsúztunk is. Vissza a Jeepbe, és
irány Dunaföldvár, hogy meglátogassuk Szözsi haverját, Mickey
Rourke-ot. Igazából nem ez a neve, csak én neveztem el így, mert
nagyon hasonlít rá. A benzinkúton találkoztunk, ahol megint elfogyott
pár cigi, meg vettem egy üveg zöld teát is. Aztán úgy elpofáztuk az
időt, hogy utolért minket a meteorológia által beígért, nyugatról
érkező vihar.
Húztunk vissza Pest felé ezerrel a Jeeppel.
Alighogy az M6-ra értünk, éjszakai sötétség borult ránk, inkább
barna volt, mint fekete. Fantasztikus látvány. A környező
szántóföldekről felkapott föld és homok keringett a levegőben, minden
elsötétedett. Eső sehol. Aztán olyan 50 kilcsivel feljebb megjött az
is. Hatalmas zuhéban értünk haza.
Milyen jó a Yarisnak - gondoltam este elalvás előtt. Bent pihen
a garázsban, várja a következő futamot. Sőt, milyen jó Ferkónak, hogy
működik a kocsija… az enyém talán sose fog már…
További cikkeink
