Mostanában valahogy kísértenek a Trabantok. Nekem is volt
egy, annak idején az első kocsim egy 12 voltos 601-es kombi volt,
tudják, a koszszínű – vagy politikailag korrekt kifejezéssel
galambszürke. Egy teljes évet kibírt nálam, pedig többször úgy
megpakoltam, hogy képtelen volt többel szakítani negyvennél, és volt,
hogy egyszerre nyolc kutyát szállítottam a csomagtartójában. Ennek
azonban több mint tíz éve, azóta gyakorlatilag semmi közöm
a márkához, még az ismerőseim között sincs senkinek.
Aztán egy borús délutánon valamiért eszembe jutott,
Csehországban fotóztam egy-két
mókásan felcicomázott példányt , gondoltam, kirakom őket a
blogra, hátha érdekli önöket.
Nem tévedtem. A fiatalok talán tojnak a Trabira, de
a '80 előtt születetteknek még mindig megmozgatja
a fantáziáját egy-egy érdekes példány. Pár héttel később voltam
a Tuning Show-n, ahol belebotlottam egy egészen különleges
darabba. Gyönyörű volt a fényezése, tele igényesen megvalósított,
tökéletesen egyedi megoldásokkal és volt egy terepasztal
a tetején. Több szót erre nem is pazarolnék, akit érdekel,
kattintson erre a
linkre
és tekintse meg.
A blogbejegyzés kapcsán került elő ez a narancssárga is.
A
honlapját megnéztem,
rögtön meg is tetszett, az élő képben sem csalódtam.
Dartival, a tulajjal, és Trabantjával, Mazsolával
a békásmegyeri benzinkútnál találkoztam, meghatározó élmény
volt. Az autó tényleg csodaszép, és nem csak a látványos fényezés
miatt, ami egyébként az egyetlen pimp, amit a tulaj nem
a saját két kezével csinált.
Miután kicsodálkoztam magam, beültünk és elindultunk Szentendre
irányába. A Trabi belsejét is átalakította Darti, de igazából ez
a legkevésbé érdekes. Kényelmes ülések vannak benne – ha jól
emlékszem, valami Opelből – bőr a kormány, a műszerek fehér
számlapot kaptak, kárpit borítja a műszerfalat, az ajtókat,
elektronika mozgatja az ablakokat, szóval az egész sokkal igényesebb,
mint egy gyalogtrabi, de a külső átalakításhoz képest idebenn
szinte nem is történt semmi.
A legérdekesebb, hogy Darti mindent fordítva kötött be, vagyis az
ablakot fölfelé húzzuk le, a biztonsági öv kioldó kapcsolója
is a rossz oldalon van, csak ő tudja, vagyis egészen pontosan ő
sem tudja, miért.
Mazsola nem versenyautó, annak ellenére, hogy a motorja, jobban
mondva a motor alja sem az eredeti, a nyolcszelepes, 1,4-es
Golf-blokkal kábé 65 lóerőt teljesít.
A sima Polo-Trabantnál sokkal jobban megy – nem egyszer szakított
már 180-nal autópályán – de 65 lóerő még a könnyű kasztni
ellenére sem elég az igazán sportos teljesítményhez, ám
a tulajdonosnak nem is volt célja soha, hogy gyorsulási
versenyekre járjon vagy versenyezzen az autóval; ő elsősorban
esztétikai érzékének kielégítése végett vágott a projektbe.
Nem értünk el az első lámpáig, amikor valaki mellettünk vadul
dudálni kezdett, integetett, hogy húzzuk le az ablakot. Elismerését
fejezte ki, mondta, hogy baromi jól néz ki a verda, hogy
a telefonjával már le is fotózta, és csillogó szemekkel feltette
az ilyenkor kötelező kérdéseket, amikre Darti kedvesen válaszolt, de
miután a lelkes érdeklődő továbbállt, azért hozzátette: na ezért
sötétítettem le az üvegeket.
A narancssárga csodatrabit úton útfélen megállítják, fotózzák,
dicsérik, aminek nyilván örül a tulajdonos, ugyanakkor néha,
amikor egyszerűen csak közlekedni szeretne, bosszantó tud lenni
a túlzott érdeklődés.
A következő oldalon nemcsak az autó ára derül ki, de azt is
megtudhatja, mi a szerelem. Lapozzon!
Úton voltunk. Megállapítottam, hogy a motor elég hangos, és
éreztem, hogy a futómű kemény. Természetesen utóbbit is
átalakította, van benne Peugeot alkatrésztől Opelig mindenféle, nem
részletezném, akit nagyon érdekel, olvassa el az autó
honlapján.
A lényeg, hogy az ültetés és a 15-ös felnik miatt a Trabi
ráz. Mint később kiderült, az alja is jó alacsonyan van, de kit
érdekel, ha ilyen gyönyörű. Emiatt sírni olyan lenne, mintha valaki
kikészülne, hogy közel
300 lovas Imprezája
húsz litert fogyaszt.
csak mert szép
Megérkeztünk Szentendrére,
elkezdtem fotózni. Ilyen könnyű dolgom még sosem volt. Az autó
fenomenálisan néz ki, egyszerűen mindegy volt, milyen szögből fotózom,
szinte csak jó képek lettek. Aranyos a morcosítás a lámpákon
– természetesen xenonizzók világítanak este –, az egyedi hűtőrács,
a kicsiny elülső szpojleren mosolygó még kisebb ködlámpák. Szépek
a visszapillantók, a hátsó szárny, jól áll a kocsinak
a könnyűfém felni, vagány, hogy a kerekek úgy dőlnek, mint
egy pályaautóéi; egyszóval úgy szép, ahogy van.
Persze ettől még a Trabant az Trabant, nyilván nem úgy szép,
mint egy vadiúj
Corvette vagy az
Audi R8-as,
gondolkodtam is rajta,
mi lenne, ha nem nosztalgiáznék, ha nem tudnám, milyen hernyóból
vált pillangóvá; vajon akkor is tetszene? Sosem fogjuk megtudni.
A lényeg, hogy nem okozott nagyobb örömet az előbb említett autók
látványa sem, pedig mindkettő gyönyörű.
A legnagyobb meglepetés azonban akkor ért, amikor felnyitottuk
a motorháztetőt.
Mazsola motorja olyan tiszta, hogy akár ehetnénk is róla,
csillog-villog mindenhol, a felületek javát krómozták; még
emléktábla is van az ötvenéves Trabant tiszteletére. Ha az autót
meglátván hátraszaltót ugrottam, most ugrottam egy duplát.
Nem volt más hátra, mint hogy én is kipróbáljam, milyen érzés
a volán mögött ülni. Normálisan mentünk, nem száguldoztunk;
a hatvanöt lovas motorral nem is lett volna értelme, és
egyáltalán, ez az autó
elsősorban művészeti alkotás. Ennek megfelelően nem is volt nagy
szám menni vele. A szervo nélküli kormány nagyon közvetlen,
talán ez a legnagyobb pozitívuma, egyébként semmi extra. Ha egy
sima Trabiból ülök át, biztosan tetszett volna az ereje is, de
a többi autóhoz viszonyítva nem ment különösebben jól, csak
átlagosan.
Természetesen megkérdeztem, mennyiből állt össze. Ahhoz képest, hogy
Trabant, rettenetesen sok pénzből, hiszen a négyütemű Trabiknak
nincs áruk, nem kerülnek többe egy szakadt robogónál; reálértéken
azonban nem olyan sok az a
másfélmillió. Most biztosan sokan a fejükhöz kapnak, hogy
a tulaj biztosan nem normális, ha ennyi pénzt áldozott egy
Trabira, amivel különösebben még csak nem is nagy szám autózni, én
azonban megértem: ez nem autótuning, ez szerelem. A lényeget
szerencsére Darti megfogalmazta helyettem: „Szépek a luxusautók,
meg a drága sportkocsik, persze, de ha van 20-30 milliód, bemész
a boltba és veszel egyet. Ilyen viszont csak nekem van”.
