Az egyikre mindenki vágyik

Volkswagen Golf GTI-történelem

2013.09.13. 13:26

A Bogár utódjaként 1974-ben mutatták be az első Golfot. Elsőkerék-hajtással, négyhengeres, soros benzin- és dízelmotorokkal, három vagy öt ajtóval. Tudják, ez az a króm lökhárítós, hátul még kis lámpás VW, amiből manapság már OT rendszámosokat is látni. Két évvel a premier után jött a legerősebb kivitel, a GTI, teljes nevén Gran Tourismo Injection. Korábban a Maseratinál is előfordult ez a betűkombináció, de az emberek többségének ettől függetlenül a Golf ugrik be, ha meghallja. Nem véletlenül, már majdnem kétmillió Golf GTI-t gyártottak eddig.

Ezzel az autóval teremtette meg a forró ferdehátúak kategóriáját a Volkswagen. Hogy miért? Nem csak az erősebb motorban különbözött a GTI a többi modelltől. Más áttételű váltót, áthangolt futóművet, külső kiegészítőket, és sportosabb, kockás mintájú belteret kapott. Most már szinte minden kompakt és kisautónak van ilyen mérgesített változata. Az első GTI motorja, egy mai szemmel talán kicsinek tűnő, egyhatos volt, igaz, 110 lóerővel. Ha hozzátesszük, hogy mindössze 750 kilót kellett mozgatnia, mindenféle elektronikai korlátozás nélkül, akkor máris máshogy nézünk rá.

A modellfrissítéssel műanyag lökhárítókat kapott az egyes Golf, a GTI pedig egynyolcas, nyolcszelepes 112 lóerős motort. Később volt még egy Pirelli kivitel belőle, P betűket formázó lyukakkal az alufelnin. Az egyes Golf GTI-k mára már elhasználódtak, elrohadtak, vagy egy nem sikerült kanyar után egy árokban végezték, tehát komoly értéket képvisel egy jó állapotú példány.

Gyere Golftalálkozni!

Idén szeptember 21. a Golf-talákozó napja, helyszín a Hungaroring. A belépő nem fog földhöz vágni, csak kétszáz forint. Ha csak nézőként érdekel a program, akkor is érdemes regisztrálnod, mert ha el is jössz, nyerhetsz egy iPad-et. Még jobb esetben, ha az első 2500 látogató között vagy, kapsz egy tombolajegyet is, amivel egy Golf II-est nyerhetsz a tombolán. Biztos lehetsz benne, hogy akkor is jó napod lesz, ha nem nyersz. És hozd a csajodat, családodat is, mert nekik is lesz egy csomó érdekes program.

Hét év után az egyes Golf GTI-t leváltotta a kettes, ami talán minden idők kedvenc Volkswagen tuning-alapja. A motor kezdetben maradt a nyolcszelepes egynyolcas, később jött a 16 szelepes, maximum 139 lóerővel. Ezeket a 16V feliratokon kívül az alul színre fújt lökhárítókról, és a sötétebb hátsó lámpákról lehet megismerni. Igaz, a GTI kiegészítők azóta már sok 55 lóerős 1.6D-re is felkerültek, akár gyárilag is. Az éves GTI találkozó helyszínén, a Wörthi tónál még szobrot is állítottak a kettes GTI-nek, és a brit szaksajtóban azóta is előfordult, hogy minden idők legjobb hot hatch-eként emlegették. A csúcs-kettes az első feltöltött kivitel, a G60 volt. A G60 az 1.8 8V G feltöltős változata. Később kiderült, hogy a G-Lader névre hallgató kompresszor nem túl hosszú életű, nem is fejlesztett tovább ebbe az irányba a Volkswagen. Rali homologizációs okokból gyártottak egy sorozat sorszámozott Golf Rallye-t is, ami G60-as Golf, Syncro összkerékhajtással, sárvédő szélesítésekkel, kockafényszórókkal. Áruk Európa szerte másfél-kétmillió forinttól indul, már ha van, de általában nincs, mivel csupán 5071 darab készült belőlük.

Kilencvenegyben dobták piacra a hármas Golf GTI-t. Megtartották a jól bevált receptet, csináltak nyolc és tizenhat szelepes változatot. Előbbi 116, utóbbi 150 lóerős, de már két literből. Perverz nyalánkság persze ebből is készült, a VR6. A VR6 volt az első kompakt autóba, keresztbe épített, nagyon kicsi hengerszögű, V hengerelrendezésű motor. Bemutatáskor 2800 köbcenti és 174 lóerő, némi fejlesztés után hízott még kicsit, és találtak benne még majdnem húsz lóerőt. Ha bárki megkívánt volna egy hármas GTI-t, ne habozzon, az áruk a béka feneke alatt van. Tőlünk nyugatabbról szászszámra hozzák őket. Igaz, sokkal fiatalabban és intenzívebben rohadnak, mint a kettesek. Főleg a nyolcszelepesből és VR6-ból van sok, a tizenhat szelepes kevésbé jellemző. Ritkák talán csak a Golf GTI 20 Jahre Edition, és a Highline (igen, simán csak Highline), amik a 16V és a VR6 minden korabeli extrával felszerelt változatai.

A négyes GTI-nél beköszöntött a turbófeltöltők korszaka, ami azóta is töretlenül tart. A Volkswagen csoport, szinte minden autóját megjárt 1.8T motorja a Golf GTI-ben 150 lóerőt tudott, de a modellidőszak vége felé volt belőle az Audi TT-ből ismert 180 lóerős változat is. Továbbvitték a VR6 vonalat is, az addigi legerősebb Golf a 2002-ben piacra dobott R32 lett, amit Stump Bandi remekül meg is írt.

Ahogy a kettesről a hármasra, úgy a négyesről az ötösre is egynyolcasról kétliteresre nőtt a Golf GTI lökettérfogata 2004-re. Illetve ez így nem igaz, mert ez a kétliteres egy teljesen másik motor. Ez már turbós, közvetlen befecskendezéses, majdnem 200 lóerővel. Ráadásul megjelent a GTI-ben is a DSG, azaz a duplakuplungos automataváltó. Az ötödik GTI generáció nem szűkölködik a különleges kiadásokban. A modellciklusa idején lett épp 30 éves a típus, ezért a 20 Jahre Editionhöz hasonlóan megcsinálták a 30 Jahre Editiont is. Lett ebből is R32, és az egyeshez hasonlóan Pirelli is. Az igazi elmebaj a GTI W12-650. A név azt takarja, aminek látszik, egy hatliteres W12-es motort 650 lóerővel. A motor középen, a hajtás hátul, hozzá kell tenni, hogy ez csak egy tanulmány volt.

A sima hatos Golf sem volt egy alapoktól tervezett modell, inkább egy nagyon erősen felfrissített, tökéletesített ötös, és igaz ez a GTI-re is. Ez 2008-ban jelent meg. Erősebb lett, 211 lóerős, nagyobb kerekeket és ledes világítást is kapott. Remek autó, de nagy áttörést nem hozott. Az R32 helyét a palettán a Golf R vette át. Félretették a mérnökök a hathengeres koncepciót, ez az alap négyhengeres, turbós kétliteres még jobban kihegyezett változata, 271 lóerővel.

Végül elérkeztünk napjainkhoz, és a hetedik GTI generációhoz. Hogy mennyit változott az elődökhöz képest? Maradt a hatosból ismert kétliteres turbómotor, de itt már 220 lóerős. Mókás, hogy ez pont kétszer annyi, mint az első GTI-nél. A súlya is nőtt ugyan az egyeshez képest, de az csak a másfélszeresére, 1351 kilóra. Igaz, nagyobb az is az autó az eddigieknél. Hogy meglegyen a retró, az üléshuzatok pedig továbbra is piros kockásak, mint az előző hat generációnál. Élőben jövő héten, a Hungaroringen, a Golf találkozón mutatják be a hetes Golf GTI-t a hazai közönségnek.