Tényleg nyerhetett volna a Williams?!

F1 Silverstone

2015.07.07. 14:13

Lám-lám, mi kell egy jó futamhoz? Nem kell hozzá 258 előzés, sem hatalmas roncsderbi mindössze a kiszámíthatatlanságra van szükség. Elég hozzá a feszültség, amit egy szokatlan helyzet generál és máris körről körre kihegyezett idegszálakkal lehet a képernyőre tapadni. A Brit Nagydíjra ráadásul két ilyen csavart labdát is dobott a sors, először a parádésan rajtoló Williamsek, majd a futam 2/3-ánál eleredő eső képében.

 000 DV2076311

Talán az év rajtját produkálta Felipe Massa és Valtteri Bottas vasárnap Silverstone-ban, amikor rakétaként lőttek ki a két Mercedes közül, miközben Hamiltonnak és Rosbergnek még meglepődni sem volt ideje. Hamilton ugyan a 4-es kanyarban visszabújt az amatőr módon nem védekező Bottas mellé, ám a Lotus-McLaren csetepaté miatti biztonsági autós fázis végén szinte magától visszaadta a pozíciót a finnek, amikor Massát támadva lecsúszott a pályáról az újraindításnál. Innentől kezdve szokatlan futamképpel és egy valós idejű F1 stratégiai játékkal szembesültünk, mert az egyértelműen gyorsabbnak tűnő Mercedesek nagyon spórolósan, kivárva autóztak, míg Bottas DRS-mankóval segítve nézegette a csapattárs autójának bal oldalát a jobbra forduló Stowe féktávján.

Gyönyörű csapdahelyzet volt a Williams szempontjából, mert ugyan a verseny legelején jártunk, de két autóval az élen felsejlett egy lehetséges futamgyőzelem képe is, ha jól használják ki a lehetőségeiket. Az egymás elleni csatározás viszont nem tartozik a versenyt gyorsító stratégiai lépések közé, így hamar döntést kellett hozni Bottas néhány hátsó egyenesbéli próbálkozását követően: ne támadja Massát, hanem együtt húzzanak el, ha tudnak. Ez egy meghatározó momentum volt, ám a később érkező eső fényében semmilyen jelentőséggel nem bírt, annyira gyengén muzsikáltak a Williamsek, és főleg Bottas az intermediate-eken.

 000 DV2076378

Azonban akkor ezt még senki láthatta előre, és a sarkukban lihegő Mercedesekkel összesen négy választási lehetősége volt a Williams boxfalnak, amiből a számukra leglogikusabbat és legkevésbé veszélyeset húzták meg. Bottas türtőztetésén kívül ugyanis választhatták volna a szabad csatározást, rászólhattak volna Massára, hogy engedje el a finnt, vagy utasíthatták volna Bottast, hogy tartsa fel a Mercedesekt, míg Massa elhúz.

A legelső felmérhetetlen kockázattal járt volna, akár a kettős kiesést is magával hozva, hisz Bottas addig csak a Stowe előtti DRS-zónában tudott nyomást gyakorolni Massára, ami a pálya egyik leggyorsabb kanyarja, és így tiszta előzésre nem igazán alkalmas. Az élen haladó Massát pedig helycserére kényszeríteni a verseny legelején, vagy Bottasszal szándákosan másodperceket veszteni...szerintem ezt kár is tovább boncolgatni, pont annyi esély lett volna rá, mint kisgyerek kezéből kihúzni a játékot a karácsonyfa alatt, és pont annyira lett volna fair is. Az egyetlen korrekt döntés ebben a helyzetben az volt, hogy az időmérőn előrébb végző és éppen élen álló versenyzőjüket védik, aki jelen esetben Massa volt.

Bottas érezhetően gyorsabb lett volna az első etapban, de ennek mértéke pusztán csak az 1 mp-cel gyorsabb boxba vezető köréből nagyon nehezen következtethető ki, hiszen ilyenkor mindent kisajtolnak a gumikból, ami még bennük maradt. Ami tovább csavar a helyzeten, hogy Bottas csak a közepes keveréken volt gyorsabb Massánál, a kemény Pirelliken Massa tempója volt jobb az eső érkeztéig is, onnantól pedig nagyságrendekkel, tehát az egész versenyt tekintve nagyon unfair döntés lett volna Bottast előnybe hozni, csak mert a verseny elején jobb tempója lehetett volna.

 000 DV2076386
 

A Williams egyetlen dolgot csinált rosszul, mégpedig azt, hogy nem reagáltak Hamilton első kiállására, hanem Massával futtattak még egy kört, majd elbaltázták a boxkiállását is. Ugyan tartottak a nagyobb gumikopástól, de az az egyetlen kör már semmit nem számított volna, ugyanakkor Massa Hamilton előtt tartásával megmaradt volna az esély a csatára, habár 33 körön keresztül kellett volna védekezni. Az eső azonban végleg elvette a Williams esélyeit sőt, még a dobogós helyezését is, és kis híján Hamilton győzelmét is Rosberg kezére játszotta. Félelmetes volt nézni a körönkénti 2 mp-es különbséget a Mercedesek között ebben a szakaszban, és pont Rosberg fénysebességgel történő érkezése kergette bele Hamiltont a végül győzelmet érő tökéletes kerékcsere időzítésbe. Egy körrel előbb, vagy később ér mögé Nico, mindenképp elékerül Lewisnak, így viszont telitalálat lett a boxkiállás pillanata a 43. körben. Vettel is ekkor érkezett, és dobogót is ért a megoldása, míg Rosberg 4, Bottas pedig már 14 másodpercet bukott az egy körrel későbbi kiállással!

 000 DV2076404

Hamilton távozott tehát győztesen Silverstone-ból, azonban a színfalak mögött mégis fontos Red Bull siker érik, hiszen az esetleges Aston Martin (Mercedes) motorváltás egyetlen huszárvágással oldaná meg a jelenlegi erőforrás-problémákat. Persze hivatalosan semmit nem ismertek el, és az Aston Martin főnök a Force Indiával és a Williamsszel is tárgyalt, azért azt nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy Adrian Newey épp egy utcai szupersportautó tervein dolgozik a brit autómárka részére a Red Bull Technologies színeiben. Az Astont 5%-ban birtokló Mercedes nem zárkózik el az üzlettől, így akár már jövőre visszatérhet az utoljára 1960-ban F1-ben szereplő patinás márka. További véletlen, hogy az Aston Martin jelenlegi főnöke az az Andy Palmer, aki néhány éve az Infinitivel összehozta a Red Bullal történő együttműködést. Nem kell hozzá űrteleszkóp, hogy észrevegyük a háromágú csillagok szerencsés együttállását a Bika csillagképe körül.

Végeredmény:

   Helyezés Versenyző Csapat Idő Kör Rajt Box
   1.  Hamilton L. Mercedes 1:31:27.729 52 1 2
   2.  Rosberg N. Mercedes +10.956 52 2 2
   3.  Vettel S. Ferrari +25.443 52 6 2
   4.  Massa F. Williams +36.839 52 3 2
   5.  Bottas V. Williams +63.194 52 4 2
   6.  Kvyat D. Red Bull +63.955 52 7 2
   7.  Hülkenberg N. Force India +78.744 52 9 2
   8.  Raikkonen K. Ferrari +1 k. 51 5 3
   9.  Perez S. Force India +1 k. 51 11 2
   10.  Alonso F. McLaren +1 k. 51 17 3
   11.  Ericsson M. Sauber +1 k. 51 15 4
   12.  R. Merhi Manor Marussia +3 k. 49 20 2
   13.  Stevens W. Manor Marussia +3 k. 49 19 2
   DNF  Sainz C. Jr. Toro Rosso DNF 31 8 1
   DNF  Ricciardo D. Red Bull Elektronikai hiba 21 10 3
   DNF  Verstappen M. Toro Rosso DNF 3 13   
   DNF  Maldonado P. Lotus DNF 1 14 1
   DNF  Grosjean R. Lotus Baleset 0 12   
   DNF  Button J. McLaren Baleset 0 18   
   DNS  L. F. Nasr Sauber Sebességváltó hiba 0 16