Rulettkerék 3: Bálnabajok, megoldások és a valóság

A sztoriban ott tartottunk, hogy remegő térdekkel (érdekes, de először a térdeim kezdenek el fázni, de ezt betudom a régi kosaras-sérülésnek meg anno a sok bringás esésnek), lassan kikászálódtam a fűtés nélküli W140-es Bálna-Merciből, megöleltem Kareszt, aki már készült. Tudta, hogy fázom, ezért már be volt készítve két kis fagyálló az alutálcán, gyorsan ráküldtünk még kettőt, mintegy áldomást ittunk az elejtett vadra, melyet közben Máté – Karesz idősebbik fia – felemelt a csodálatos Koni-csápossal.

Máté kemény srác ám, egy igazi, ifjú padavan, Obi van Karesz méltó tanítványa és biztos vagyok benne, hogy ha eljön az idő, akkor a fater csinál neki egy fénykardot egy sublótból előtúrt Nokia-töltőből meg egy nyelestengelyből, napelemeset. Máté csendes, rendkívül pontosan dolgozik és már most többet tud az autószerelés gyakorlati oldaláról, mint sok szakember.

Karesz megbízik benne, nem kell ellenőriznie a munkáját, ellenben ha Máté elakad, akkor kérdez, nem megy neki nagyképűen a problémának. Szerény srác, megkedveltem.

Miközben kipakoltam a Bálna hatalmas lábteréből a cuccom, puha, nagy mancsaikon szépen odasomfordáltak mögém a kutyák is. Táskával a kezemben megfordulva szembesültem a két hatalmas orrtükörrel és azzal, hogy négy véreres szempár néz rám úgy, mint egy betolakodó szafaládéra. Mert lehet, hogy a bernáthegyi amúgy nem egy idegbeteg fajta, de elhihetik, hogy csak kíváncsian megnézik azt, aki betolakodott a területükre.

Zeusz megismert, vele nem volt gond, szinte látszott arcán a felismerés, hogy ja, ez a hülye másik, aki a kopasszal szokott jönni és elfordult, de Bella - a nőstény - a maga potom 65-70 kilójával és rengeteg fogával morogva szimatolta végig a nadrágszáramat és ilyenkor csak arra tudtam gondolni, hogy ne kapjon a labda után, amikor felér. Kutyás családból vagyok, a legjobb ilyenkor, ha flegmán nem veszünk róla tudomást, de hát útban volt. Aztán Karesz két cigaretta között a résen csak vakkantott egyet és Bellácska visszasomfordált arra a 2x2 méteres matracra, amin Zeusszal osztoztak. Megnyílt az út a konyha felé.

Ígérem, lassan rátérek az autóra is, de a helyzet megértéséhez okvetlenül szükséges megérteni pár szabályt. Karesznál két dolog nem létezik: a kapkodás és a sietség. Az ebéd délben van, nem 11.55-kor és nem 12.05-kor, a vacsora ideje 20.00. Hogy mennyire összeszokott és olajozott gépezetbe csöppentem bele, azt mutatja a tény, hogy szólni szinte nem kell: 11.58-kor a műhely ajtajában, tipegő léptekkel feltűnik Margó, megáll, majd összekulcsolja a kezét és szomorúan, szinte szánva néz. Semmit nem szól, csak megáll ott, de nem is kell, mert Karesz Jedi-erővel észreveszi (háton fekve az autó alatt is) és kiadja a jelszót a maga finom módján: tűnés enni, semmirekellők!

A vacsoránál ugyanez játszódik le, azzal a különbséggel, hogy akkor a főnök egyszerűen leoltja a lámpát kifelé menet, függetlenül attól, hogy éppen mit csinálunk. Éjszakai meló nincs, inkább a korai kelésben hisz, és hatkor már menetkészen motoz és füstöl, mint egy gőzvasaló.

Felesége Margó amúgy a csendes háttérszínész és elképesztően mesterien csinálja. Mindig pontosan, kérés nélkül tudja, mikor kell megjelennie a műhely ajtajában egy tálca kávéval, üdítővel, frissen tömött cigarettával vagy éppen egy halom ronggyal. Esküszöm, Alonso ilyen tökéletesen időzített taktikával világbajnok lett volna az idén akkor is, ha csak tíz futamon ér célba. A kajáról kár szót ejteni, abban semmi kivetnivaló nincs. Enni kell és nincs de.

Rántott velőrózsa, húsgombóc paradicsommártásban, leves kötelezően, vajjal kevert krumplipüré... Ez itt házi koszt, abból is a legjobb. Minden adott ahhoz, hogy nyugodt környezetben láthassunk neki a tennivalóknak.

Menjünk sorban, úgy lesz a leginkább áttekinthető.

A legfájóbb a négysebességes automata hibája volt. Kettesből harmadikba váltás közben megcsúszott. El kellett venni egy picit a gázt ahhoz, hogy váltson. Ezzel együtt lehet élni, de azért zavaró tulajdonság, megakasztja a lendületet, márpedig arra szükség lesz, ha mi csibészkedni szeretnénk a cimborám sípályája mellett a hegyekben. A jó hír, hogy az olajat nem a váltóból verte szét az autó egész alján (márpedig alja, az van neki). Karesz felnyúlt, állított a nyomásszabályzó szelepen: cseréljünk olajat, szűrőt, aztán meglátjuk, milyen lesz, ki tudja, milyen szar van már ebben. Addig nem kell kapkodni a másik váltóért.

Ennyivel le is zárta a kérdéskört.

Az olaj, amiben a Bálna alja fürdött, motorolaj volt. Hümm-hümm, a viszi vulkán pöffent egyet, könyökig elmerült a Bálna aljában, majd a távolból felhangzott az úri szalonok közönségének oly riasztó naabunkójabaszdmeg! terminus technicus, ami Karesznál azt jelenti (és a továbbiakban is fogja), hogy valami tákolást, oda nem illő borzalmat talált, ami a hozzá nem értésből adódik. Nem tudom, hogyan csinálta, de szarul volt berakva az olajnyomás-gomba, hopp, kész. Ezzel megszűnt az olajszivárgás és természetesen megjavult az olajnyomásmérő az óracsoportban. Na, menjünk tovább.

Nem működött a fűtés. Kardinális probléma, nagyon nem mindegy, hiszen nélküle kockára fagyunk a hegyekben a srácokkal. Karesz néz, kezébe veszi a ledugózott vízcsövet, valahonnan a füst és az arca közül kiszáll egy 'zannyátcsiáltezzelbaszdmeg, majd mutatja.

Egy T-elág kéne, rendesen összedugni a vízkört, hiszen így az utastér tkp. le volt választva a fűtőkörről, ki tudja, mióta.

Ebből aztán a későbbiekben származott még némi kellemetlenségünk, de a történet ezen pontján már megnyugodtam: nincs nagy baj, csak ezt a nagyon régen idehaza tartózkodó Bálnát is elérte a haza, öreg luxusautó-betegség: a taknyolás. Tünetei a rendellenes működés és az éppen csak bélhúzás, a sokszínű vezetékek, minimális folyadékszintek, súrlódó, kopott fék és ezernyi bosszantó apróság.

Az állapotfelmérés folytatódott, kiderült, hogy a hosszbordásszíj feszítőjét sem sikerült meghúzni rendesen, hiszen az állítópálca (biztosan van rá szebb szó is) balmenetes, de kitartóan jobbra tekerték anno és szétcseszték rajta a menetet.

Ezért aztán a szíj olyan laza volt, hogy Máté kézzel lekapta. Ezért nem hajtotta rendesen a vízpumpát és ezért is forralta fel a vizet alattam a városban.

A viszkókuplungos hűtőventilátor sosem volt cserélve, inkább átfúrták két nyolcas csavarral, de a tárcsát is! Így mindig hűtött, akkor is, ha nem kell. Pedig anno már a bontóban sem volt drága, és az új darab is vállalható lett volna. Karesznál volt pár jó, cseréltük egyre.

Benzinszag volt és alapjáraton öt hengerrel járt a motor. Nna, ez kész is van - hallottam a hatalmas géptető alól, majd Karesz megmutatta, hol kellett meghúzni az üzemanyag-nyomócső csatlakozását. Azóta nincs szag és gyönyörűen jár mind a hat henger.

A karosszérián körben akadnak parkolási sérülések, 4-5 helyen csipázik is a lemez, jellemzően ott, ahol éri a kavics és a sós rittyó: a kerékjárati íveken, a bal oldalon a díszlécnél egy helyen és persze ott a horpadás, amivel lesz dolga a horpadásjavítónak, de ez egy másik történet. Most térjünk vissza a műhelybe és folytassuk.

Nem volt távolsági fényszóró és ködlámpa a jobb oldalon, egyszerűen azért, mert nem voltak izzók a lámpatestekben. Itt szívtunk egy kiadósat Mátéval, hiszen mindig az elektronikával van a baj: a bal oldalon hiányzott a foglalatból a hajlított feszítő, ami a helyén tartja az izzót és nettó két és fél órányi molyolásba, káromkodásba és lehorzsolt alkarba került, mire sikerült pótolni egy W124-es lámpatestből kiszerelt darabbal.

Bár az első átnézés jónak mondta a féktárcsákat, de úgy döntöttem, hogy cseréljük azokat és a betéteket is. Nyilván az alkatrészlistán ez volt a legvaskosabb tétel, de megnyugtat, hogy 320-as ATE tárcsákat szorítanak a négydugattyús nyergekben a Textar betétek, összesen 57 535 forint ment el a fékmechanikára.

A szilentek épek, és ha nem is szépek mindenütt, de bőven megfelelnek még, a két első-felső lengőkart nemrégiben cserélték, hátul is látszott, hogy ezek nem az ősöreg darabok. Szükség volt két hátsó gátlóra, féltengely-gumiharangokra és persze minden folyadékra. Így került a listára hét liter Mobil1 a váltóba, 2 liter Valvoline a diffihez és ugyanez a márka a motorba (10 litert vettünk, belement kicsivel 8 felett) valamint egy liter DOT 5.1-es fékfolyadék plusz a fagyállók és a desztvíz.

Mindez kiegészült a váltóolaj-szűrővel, olajszűrővel, légszűrővel, pollenszűrővel, hosszbordásszíjjal, gyújtógyertyákkal. Ehhez adjuk hozzá a több flakon féktisztítót, a hőálló fekete kipufogófestéket, a kenőzsírt, a négy darab H1-es és öt darab 4 wattos beltéri izzót, a csodaként talált Bosch ablaktörlőt a sofőr, és Trico-nevezetűt az utasoldalra. Még Visz előtt feltöltöttem az olaj- és váltóolaj szintet, fagyállót vettem Budapesten, így ezt is beleszámolva a 350 ezerért vásárolt 300SEL Bálna-Mercire alkatrészben 209 365 forintot költöttünk.

Természetesen ehhez igénybe vettük Karesz kedvezményét az alkatrészbeszállítónál, de hülyék lettünk volna nem igénybe venni, hiszen nem hiszem, hogy van idehaza olyan, akinek nincs legalább egy ismerőse, akinek ne lenne kedvezménye valamelyik nagykerben. Ha önök most szörnyülködnek, hogy ez milyen sok, akkor lépjenek egyet hátra és gondolkozzanak el azon, hogy miről is van itt szó? Lényegében rutin karbantartásról egy több mint 20 éves, bonyolultnak mondott luxus-Mercedesen. A vezérléshez nem kellett nyúlni, a láncos motor nagyon finoman, csendesen jár, a kompressziója jó, a bordásszíj feszítője úgyszintén.

Nyilván lehetett volna jóval többet rálocsolni, de ami működik, azt hagytuk működni. Nem cseréltünk szilenteket, mert jók még, mi most nem restaurálunk és gyári állapotot keresünk, hanem üzembiztos autót próbálunk faragni a Bálnából, amely hiba nélkül teszi majd a dolgát. Ezt sokan elfelejtik, aztán remek hozzászólásaikkal elrontják más szórakozását, de ez nem a restaurátor-fórum és nem az a műhely.

A dolgok amúgy meglepően működnek. A fényszóró kis ablaktörlői törölnek (na jó, a jobb oldali néha nem), az elektromos ablakok, a tükrök, a sminktükrök úgyszintén. A tolatópálcák finoman csusszannak a helyükre, a rádióantenna a jelerősítővel felszerelt gyári darab, az utólagos tolatóradar kábelezése pedig szépen, takarosan össze van kötözőzve a lökhárító üregében, csak be kell kötni egy vezérlőhöz. Az ülésfűtés biztosítéka ki volt égve, cseréltük, kész. A hátsó sminktükrök felragadtak, de majd orvoslom ezt is. A gyerekzár, ülésmozgató motorok is hibátlanok. A motortérben is rend lett. Erről majd készítünk egy összefoglaló videót, most bütykölni jöttünk és kiderült, hogy sokkal-sokkal jobb a helyzet, mint azt gondoltuk.

Minden, amit ezen felül csinálni kellett, az az iszonyatos elhanyagoltságból és a taknyolásból ered. A motortér vízelvezetőiből és a szélvédő előtti árokból egy egész szemétkosárnyi disznóságot, egész diót, komposztot és sarat szedtünk ki, majd egy hosszú drótdarabbal fellazítottuk és kiöblítettük. Az a sárgásbarna dzsuva – ami kifolyt alul – mutatta, hogy jó munkát végeztünk. Estére nyitva hagytuk a géptetőt, hogy kiszáradjon minden. Ja, a géptetőn belülről ott a hibátlan szigetelés, nincs szétrágva és megtépve, egyben van, abszolút korrekt.

A motorban, váltóban, diffiben lényegében felismerhetetlen, sűrű, fosbarna puding volt olaj helyett, nagyon régen nem cserélhették már egyiket sem. Karesszal arra tippeltünk, hogy volt ennek az autónak valamikor törődő tulajdonosa, leginkább a kettővel ezelőtti, majd nagyon gyorsan hanyag, rossz és fillérbaszó kezekbe került. Előbbi a szerencséje, utóbbi a problémája.

A Bálna alján nincs rozsdásodás, maximum olyan felületi barnulás, amit egy szivaccsal letörlünk, az is leginkább jobb hátul. Itt a doblemez belülről nem a legszebb, érdekes módon itt, a tankbetöltő környékén szeret csámcsogni a korrózió a BMW-men is. A kipufogó kifújt, miért? Mert felrakták és helyben hegesztették körbe, így a felső negyede egyszerűen kimaradt. Maga a rendszer amúgy borzasztó, csőhajlítót hírből sem ismer, olyan szögekkel dolgozik, mintha más sem állt volna a mester rendelkezésére, mint egy háromszög-vonalzó. Csóválta is a fejét Máté, aki alaposan ledrótkorongozta és gyönyörűen megvarrta, ahol kellett, majd lefújta feketére az egészet.

A hátsó féltengelyek a kihajtásnál szinte nem látszottak az évek alatt rákövült dzsúsztól. Zsír, sár, por és sós víz keveréke alkotta azt a sziklát, amiből szó szerint ki kellett vésnem a nyolc torx-fejet. Ezekből aztán műszercsavarhúzóval kellett kipiszkálni a fenti matériát, hogy rendesen belecsatlakozzon a fej, ne nyalja el véletlenül sem.

Órákon át szüttyögtem vele, fej fölé emelt kézzel, mint egy izzadó indiai szent és hallgattam Karesztől ötpercenként a készvagymármitszarakodszannyit?-mondókát. Persze az igazi szent emberek eközben az autó elejénél dolgoztak, valahonnan a távolból hangzott fel néha egy ízes anyád, amit csak a flex hangja zavart meg olykor-olykor Máté kezében. Ment itt minden, mint a karikacsapás. Alaposan megtisztítottunk mindent, mielőtt ismét összeraktuk.

Légteleníteni nem volt könnyű, miután a rendszer megkapta a ki tudja mióta nem látott vizet, elkezdte leoldani a dzsuvát, melegíteni az évek óta száradó csöveket. Kiszereltük a kiegyenlítőt, a magasba emeltem, amennyire engedte a vízcső és elkezdődött a hosszadalmas légtelenítés. Karesz elrágott pár rúd dinamitot, de végül minden rendben volt. Járattuk a motort, a friss olajat, feltöltöttük a váltót is (előző nap csak félig, hadd legyen ideje eljutni a citromba és mindenhová, ahová kell) járó motor mellett, elpucolgattuk a műanyag alkatrészeket, pótoltam a hiányzó beltéri izzókat, beforrasztottam a csodálatos, ajándék Becker Traffic Pro csatlakozójával az eredeti antennakábelt (tudják, ahol egy ér van középen, vékony, mint a hajszál, öröm vele dolgozni), összeírtam, milyen apróságokra lesz szükség a bontóból.

Mindeközben csodás felajánlások futottak be telefonon, e-mailben, így lett két darab hiányzó motortér-burkolatunk, alsó motorburkolat és szebb fabetét-paneleink is. Elképesztő az a drukk, amit az olvasóktól kaptunk, és igyekszünk is megszolgálni a bizalmat.

A második napon megrendeltük azt, amit az elsőn elfelejtettünk és folytattuk a munkát. Eközben egyre-másra adták maguknak a Chateau Visz II kilincsét az ismerősök, barátok és olvasók, akiknek valahogy a fülükbe jutott, hogy ott a 350 ezres Bálna. Mindenki hozott ajándékot, ki csodás, omlós pogácsát, ki egy üveg bort, nagyon köszönjük utólag is!

Munkában voltunk, Karesz nem kapkod, de nem szereti a semmittevést, nála a munkaóra az nem nézelődőóra, hanem munkával telik. Ha meg is állt néha napközben, akkor is csak annyira, hogy egy új ekrazit-gyújtásnyira hátradőljön, kinyújtsa fájós derekát és végignézzen a hatalmas testen. Látszott a szemén, hogy ilyenkor ellágyul a tekintete és bár szíve örökre a 126-osé, de imádja a Bálnát. Ilyenkor fátyolos tekintettel, arca előtt ellibbenő kis füstfátyolon keresztül mindig elmormolt egy szerelmi vallomást, amely nála így hangzik: ez autó, pasztmek. Netán így: ezt nagyon kitalálta a német pasztmek, nagyon kitalálta...

Lassan kezdtem elhinni valamit ebből én is, hiszen láttam, hogy minden, amihez nyúlunk, az játszi könnyedséggel jön szét és pattan össze újra, hogy a csavarok, patentok, műanyag elemek mind-mind simán kijönnek a helyükről és vissza is mennek, pedig tapasztalatból tudom, hogy ez a huszonéves autók esetében azért messze nem törvényszerű.

Látszik, hogy borzalmasan túlgondoltak mindent, ugyanakkor a típust ismerőknek egyáltalán nem okoz gondot semmi sem. Az azóta eltelt 20+ év alatt sokat fejlődött a technika, sokat fejlődtek az ügyes szakemberek ügyes műhelyei és ma már messze nem olyan vállalhatatlan szívás karbantartani egy ilyen autót. Mindenről van leírás, az alkatrészek elérhetőek (ilyen-olyan áron, de azok) és nekünk külön mákunk volt azzal, hogy nem egy agyonextrázott példányt fogtunk ki, így rengeteg hibalehetőségtől megkímélt minket. Pikk-pakk ment minden.

Estére aztán be is fejeztük. Csik beígérte magát, jön vonattal, mire odaér, addigra készen akartunk lenni, hogy büszkén prezentálhassuk a Bálna csodáját.

Járattuk, feltöltöttem a váltót olajjal (a nívón keresztül kell), minden duruzsolt, surrogott, melegedett és Karesz éppen rádugta a diagnosztika-csatlakozót, hogy kiolvassuk, amit ki lehet, amikor egyszer csak DURR, csattanás és a földre zúduló olaj félreismerhetetlen hangja jelezte, hogy nagy a baj.

Gyorsan leállítottuk, de mindegy is volt, mert addigra egy jó pár liter friss, drága váltóolaj kifolyt a földre. Mire Karesz az autó alá nézett, addigra Margó a jól ismert zajra gyorsan odahozott egy kupac rongyot és beterítette vele a gyorsan terjedő tócsát. Hogy mi történt? Nézzék meg a videót.

Keresés vette kezdetét, ami baj, mert amikor már Karesznál keresni kell valamit, akkor azt jelenti, hogy nincs. Obi van nem volt boldog, hiszen augusztusban oda letettem egy 20 baros hidraulikacsövet, hová pakoltad? - kérdéssel fordult Margóhoz, miközben az egyik munkaasztalon tornyosuló kupacra mutatott. Legalább egy fél órán át kerestük, mire meglett és pótolni tudtuk. Nagy szerencse, hogy annak idején itt, a szerkesztőségtől nem messze több váltóolajat vettem, mint kellett, így a friss bontatlan maradékával kiegészülve éppen kiadták a szintet.

Este lett, befutott Csik és nem maradt más, csak a próbaút. Melyen kiderült, hogy az autó sokkal jobb lett, a hátulja megnyugodott, az olajnyomás, a vízhőfok rendben, a fűtés tökéletesen működik, a motor erős. A váltó jobb lett ugyan, de nem az igazi. Megcsúszik, igaz nem annyira és legalább felvált, de nem az igazi. Abban maradtunk, hogy járunk vele így egy-két hetet, és ha nem javul, akkor a következő látogatásomkor kezdünk vele valamit. Leginkább lecseréljük egy garis bontottra.

A felnik borzasztóak, teljesen szétverik a Bálna harmonikus siklását, ráadásul a bal hátsót valami elképesztően tróger módon hegesztették meg, ráz, mint az ítélet, öröm lesz tőlük megszabadulni. Jobb elöl cserélni kell egy gömbfejet, alsó lengőkart, mert kivan, a hűtővizet pedig leeresztjük és cseréljük, addigra legalább átmossa rendesen a rendszert és lejön, aminek le kell jönnie. Mechanikai részről nagyjából ennyi a tennivaló, a többit már megoldom műhely nélkül is. Boldogan és elégedetten adtam át Karesznak a barátok számára kiszabott munkadíjat, majd elindultunk Csikkal hazafelé, melegben, surrogó bálnagyomorban ringatózva.

De folytatása következik, történtek még dolgok azóta...