Út ilyen szép és veszélyes még nem volt

Másfél nap kevés volt Tiranára, ezért csütörtök reggel még cirka két órát hozzácsaptunk a fővárosra szánt időhöz. Célunk a néhány hete megnyitott House of Leaves volt, a múzeum, amely a kommunista rezsim titkosszolgálatának a megfigyelési technikáit mutatja be. A villába múlt század harmincas éveiben klinikaként működött, majd a Gestapo vezetősége használta, végül a partizánok győzelme után a Sigurimi, a titkosszolgálat költözött be. A ház, amelyet borostyánnal borított falai után neveztek el, volt a jelképe annak az intézményesített paranoiának, amely áthatotta az egész rendszert.

Ahogy azt az egyik belső makett is megmutatja, a Sigurimi épülete minden fontos állami szerv épületétől mindössze 10 percnyi sétára volt a belvárosban, ebben rendezték be a kiállítást, így különösen hatásos. Ugyan érkeztek kamerák és fényképezőgépek a baráti Kínából, de elzárt országról lévén szó, a poloskákat például a szolgálat munkatársai maguk készítették. Akit érdekelnek a régi fényképezőgépek és kamerák, az itt dúskálhat, sok analóg eszköz tölti meg az asztalokat.

Egy molinón azt is megmutatják, hova kerülhetett poloska, a puskatus és a fűrész markolata még a kevésbé váratlan helyek közé tartoztak. Ugyanitt berendeztek egy átlagos albán háztartást is, szemléltetve, hogy ott hogyan lehetett megfigyelni a családokat. A tárlatvezető szerint ami albán termék volt, abba kerülhetett valamilyen megfigyelő eszköz. Az adatokat vagy rögzítették, és a beszervezett házmester szedte össze, vagy közvetlen kábelen futott be a Sigurumihez. A rezsim fennállása alatt 90 ezer embert börtönöztek be politikai okokból és több mint hétezren haltak meg.

Mialatt visszasétáltunk a szállásra, Tirana újabb zseniális elemét fedeztük fel, a színes házakat. Tirana egykori polgármestere, Edi Rama művészember, festő, és azt találta ki, hogy úgy lehet a legolcsóbban a feldobni a jellegtelen házakat és a közhangulatot, ha lefestik színesre. A polgármester néhány művész barátjával indította a mozgalmat, ami aztán átterjedt a háztulajokra, most rengeteg a színes épület. Rama valószínűleg nem csak festegetni tud, hiszen 2000 és 2011 között háromszor választották újra. Amikor átadták a House of Lives múzeumot, beszédében azt mondta, fontos, hogy mindenki emlékezzen és ismerje ezt az időszakot, mert csak úgy építhető jövő, ha nem felejtik el a történteket. Rama 2013 óta az ország miniszterelnöke, az érkezésünk előtti vasárnap választották újra.

Akármennyire is szerettük Tiranát, neki kellett indulni a délnek, ott volt a végső cél, Porto Palermo. Szeretem a történelmet, és Albániában nem is lehet megtenni 20 kilométert, hogy az ember ne fusson bele valami érdekesbe, először a berati várnál álltunk meg. Erre a várra a helyiek nem is csak mint vár, hanem mint várnegyed hivatkoznak, ugyanis nagy, közel 10 hektár és nem csak ajándékboltok meg éttermek vannak benne, hanem lakóházak is. A 13. században építették, és érthető, hogy miért pont ide, szép időben tíz kilométereket ellátni. Mégis, amiért mi is beköltöznénk, azok körben a hegyek, nem tudom elképzelni, hogy valaha megunnám a látványt.

Ahogy folytattuk Porto Palermo felé, az út minősége is egyre romlott, viszont Vlora környékén újra megjavult. Ez egy tengerparti üdülőváros, teljesen a turizmusra hangolva, lehetne akár Görög- vagy Olaszországban is, valószínűleg ugyanígy nézne ki. Innen a Llogara Nemzeti Parkban folytattuk, itt mentünk át a Llogara-hágón. Ha valaki erre téved, figyeljen, mert a legvalószínűtlenebb kanyarokban tűnhetnek fel állatok kecskétől a lóig bármekkora méretben. A kecskék mindig csapatostul jöttek, percekre blokkolva a forgalmat.

Állítólag ez Albánia legveszélyesebb útja, de gyönyörű, vadregényes hegyoldalba vágták bele, alatta pedig a tenger, szinte lecsurog a képernyőről a látvány, és természetesen itt is van egy bunker öt méterenként az út felett. Érdekes történelmi vonatkozás, hogy többek közt az Osztrák-Magyar Monarchia katonaságának hadifoglyai csákányozták a sziklát az útépítésnél.

Kilenc után értünk be Qeparóba, ez a végállomás. Több mint 1500 kilométert jöttünk, holnap ugyanennyi lesz haza. Reggel még megnézzük Porto Palermót, aztán nekivágunk annak a másfél ezer kilométernek, de egy kis muníciót hagytunk arra is.