Benzines Passatból Octavia TDI-be

2018.01.04. 17:41 Módosítva: 2018-01-05 11:39:00

A Volkswagen idősebb, több benne a kilométer és érezhetően többet fogyaszt, mint a második generációs Octavia. Ilyen egy logikus és nem megbánható döntés, ugye? A valóság sajnos sokkal árnyaltabb, és a történet is elég tanulságos - nem csak a félmillió forintnál drágább javítások miatt.

Már legalább három éve törtem a fejem, milyen autóba üljek át a mostani Volkswagen Passat 5.5 1.8 turbóból. Igazán meg voltam elégedve vele, egymillió forintos autó létére tök jó, amit ad. Egyedül azt nem bántam volna, ha kevesebbet fogyaszt, de a száz kilométerenként 7-11 liter körüli nagy átlag nem válóok.

Ésszerűségből gondolkoztam a cserén, mert egy kocsi sem lesz fiatalabb az évek múlásával, és bár nem tömtem bele a kilométereket, használatban volt. A kopás-öregedés titkon hibalehetőségeket érlel, bármennyire is gondozzuk az autónkat. A Passatot 212 ezer kilométerrel vettem, most 282 ezret mutat a számláló.

Tavaly ilyenkor eldöntöttem végül, hogy érdemi változást nem tudok elérni most egy cserével, legfeljebb pár évvel fiatalabb, de hasonló képességű kocsiba ugyan ülhetnék, és autóváltáskor jólesik, ha van valami újdonság a dologban. Az egy generációval fiatalabb Passat B6 annyira nem mozgatott meg, a nekem tetsző Audik drágák, öreg japóba viszont nem merek beülni.

Ja igen, az árkategória másfél milla, ebben gondolkodtam, és ez azért nem nagy tánctér. Méretes autót akartam, mert jó érzés, másrészt ha nekiindulunk, van csomag rendesen, és nem szeretem, ha az ülésekre is jut. Szóval úgy döntöttem akkor, hogy maradjon még egy vizsgaciklusra a Passat, és gyorsan megkapott sok mindent. Új fényszórók, újrafényezett géptető, minden törött külső-belső műanyag újra cserélve, új plüss szőnyegezés, Dension USB-Bluetooth médialejátszó, hogy jobban érezzük magunkat benne.

Úgy gondoltam, ha jó ajánlat jön szembe, nem térek ki előle. Így volt ez a C Corsánkkal, amely 10 évesen, 4800 kilométerrel az órájában ajánlkozott második autónak, három éve. Azt is eldöntöttem, hogy tudatosan nem keresek autót a Passat helyett. Alaphangon nézegetek, de ez amolyan jellemhiba.

Végül júniusban, az éves Passat-szervizelés után (mivel nem megyek évi tizenötezer kilométert sem, éves olajcsere-periódussal hajtom az autót) egy barátom megemlítette, hogy eladja Octaviáját. Ő vette itthon, 2005-ben, újonnan. Akkoriban én is gondolkodtam új autó vásárlásán, és épp egy ilyen ötajtós, pálmazöld Elagance-felszereltségű Octaviára kértem árajánlatot, igaz pár érdemi különbséggel: egyhatos, benzines, kéziváltóst vettem volna tetőablakkal, ő meg 1.9 PD TDI-t vett, duplakuplungos váltóval (DSG).

A DSG betűszó annyira nem tetszett a koktélban, de ellensúlyozta, hogy barátom még tavaly is a Fáy utcai márkaszervizbe vitte az autót, bár jó négy éve már a fia használta. Ez újabb ok lehetett volna a gyanakvásra, de megnyugtatott, hogy a srác nyugis, a tesója a vad. Szintén csábítólag hatott a dealben a Skodába szerelt állófűtés, a közösen intézett hifi-feljavítás Szakállnál (3 utas szettek elöl, erősítő az anyósülés alatt a szőnyeg alatt, hangszigetelt első ajtók), és még egy csomó kis biszembaszom tette vidámabbá a Skodát. Továbbá azt is tudtam, hogy hányszor és hol fújták újra fényezést, mert a kocsin végig casco volt, és ha csak egy kutya rápisilt, már fényezték a szóban forgó elemet. Hogy ez miért rossz, arról majd később.

Szóval kialkudtunk júniusban a mindkettőnknek jó, másfél millió forintos árat, és még két dologra is rábólintottunk akkor. A nyári garnitúra mellett kaptam négy új Conti téli gumit, de cserébe a szar EGR-szelep, a világító csekkendzsin ügyét nekem kell megoldanom. Oké, tenyérbe. Ezután várnom kellett, mert az eladó új autója is váratott magára, ugyanis a sokadik ismerősnek se jött még meg az új autója, amely a gyújtószikrája volt az eladási dominónak.

Szeptember végén köttetett meg az üzlet (addigra az ár beavulta magát a típusátlag fölé, én pedig a sok extrával nyugtattam magam). Persze ötször is gondoltam arra, hogy lehet, hogy nem baj, ha mégsem jönne össze az adásvétel, de azt hittem, a gyanakvásom egyetlen oka az volt, hogy annyira nem szeretem a DSG-t. Nem szeretem, ahogy indul, azt sem ahogy megáll, menet közben oké. Ugyanekkor rendszeresen hallgatnom kellett, amit egy másik barátomtól kaptam, akit egy évvel azelőtt beszéltem le az Octavia II-ről, két évvel azelőtt meg számon kértem, hogy miért vett duplakuplungos autót.

Órájában 255 000 kilométerrel vettem át a Skodát, és ma már lehet felmordulni, mert mindenféle próbaút nélkül, csak letettem a zsetont, aláírtuk a papírt és uccu el. Az autó baráttól van, miért akarna átdobni a palánkon? Ez elméletileg helyes, gyakorlatilag nagyon hibás logika volt: mert hiába nem akar átverni, azonban lehet olyan hibája az autónak, amiről ő nem tud, hisz nem ért hozzá, és mert az autót négy éve kiadta a kezéből. Na, ezért kellett volna a próbaút, bár lehet, hogy az sem mentett volna meg, mert bizonyos szempontból nekem is új volt a pálya.

Vezettem már második generációs Octaviát, sőt fél évig használtunk egy 1.9 TDI kombit, tartósteszt-autóként, hajtottam RS-t benzines és dízelmotorral is, illetve gázüzemre átállított 1,6 literes motorral. Egy a gond ezzel. A felsoroltak közül a legszéthasználtabb autóban sem volt 45 000 kilométernél több.

Nem ma vettem az első autómat, de dízelem nem volt még, csak benzines. Ennek két oka van: a benzinesek csendesebbek, finomabban járnak, és hosszú éveken át annyi tesztautót használtam, hogy a saját autóm szinte csak dísznek volt, tehát a kis fogyasztás nem számított. El sem tudtam volna képzelni, hogy ne legyen saját kocsim, főképp, ha autós újságíróként működöm.

Persze, hogy feltűnt, hogy induláskor marhára ráz a Skoda, de úgy gondoltam,  természetes, hogy ennyire kulturálatlan, hiszen a tesztautóknál is megszoktuk, hogy ha egy V6 TDI-ből átülünk egy négyhengeresbe, már fogjuk a fejünket. Ez a TDI ráadásul még korábbi generáció, így ráz és zajos, ez van. A következő meglepetés, hogy úgy nyeszereg a Octavia menet közben, mint egy kiélt müncheni taxi.

Egyébként ez a dájcsetaxi-fíling ül bennem azóta is. És most halljátok ezt a hülyeséget: azon morfondíroztam, hátha azért nyeszereg, mert az ötajtós kaszni jobban csavarodik, mint a négyajtós Passat. Ja, és a jobb hátsó ajtónál süvít a szél, az ajtóhatárolók pedig elkoptak, így lengenek az ajtók, mint a zászlók.

Hívtam is az egykori tulajt, hogy susog, meg ráz induláskor a Skoda, de megnyugtatott, hogy ez mindig is így volt, a PoHu-ban sem találták az okát. Nekem annyi melóm volt ősszel, a vásárlás után, hogy nem vittem szervizbe, sőt, a Passatot sem takaríttattam ki az eladásra, csak diszponáltam a háromra nőtt autóflotta fölött, hol egyikbe ülve, hol másikba, hol harmadikba, miként adódott úri kedvem.

Mivel vidéki utakhoz mindig a Skodát vettem elő, elkezdte gyűjteni a kilométereket, élveztem a száz kilométerenkénti 5,3 literes országúti, 5,6 literes autópályás és 7,2 városi fogyasztást, miközben bár hivatalosan 105 a lóerős a motor, gyakorlatilag több.

A próbaút hiánya mellett a másik nagy hiba megtartani párhuzamosan (még ha nem is szándékosan) a korábbi, szeretett autót. Így nagyon kijönnek a különbségek. És hát a Passat minden szempontból jobb autó, és sokkal kulturáltabb is turbó-benzines motorjával. Öt év van a két kocsi között és 20 000 kilométer plusz adódik a Passat javára, tehát épp a váltásnál kortársak. Jó haladni az Octaviával, de mégis jólesik visszaülni időnként a Passatba, mint egy kényelmes, kitaposott cipőbe.

Abban jobbnak tartom a Passatot, hogy csendesebb, minden körülmények között, nem csak motorhangban, hanem szél- és futóműzaj területén is. Nagyobbak és kényelmesebbek az ülései, illetve nincs kiszakadva a vezetőoldali, mint a Skodában. Finoman, szépen húz a csendesebb motor, és nagyobb a hasznos fordulatszám-tartománya. Kényelmesebb előre-hátra beülni, nagyobb a hely, finomabban nyílnak-csukódnak az ajtók és jók az ajtóhatárolói. Könnyebb tekerni a kormányt, szebben rugózik a futómű és jobban elnyeli az úthibákat. Ezeken felül a Passatnak van függönylégzsákja is, meg kilépőfény és még néhány apróság-figyelmesség.

Más dolgokban persze a Skoda a jobb. A fogyasztást már mondtam, de a TDI nyomatékállománya, teljesítménye is tetszik, csak kicsit nyersebben adja elő Tesztautókban is szerettem az 1.9 TDI motorokat, így ezt is meg tudom szokni. Jó, hogy nem kell kapcsolgatni a váltót, így kevésbé melós a vezetés, gyorsak menet közben a váltások. A kormányműve kevésbé holtjátékos, mert a Passaté kopottabb, a később taglalt futóműhibák ellenére pontosabban is irányítható, stabilabb, de az úthibákat is érezzük. Atom jól szól a zene, a Passatét be se kapcsolom azóta. Nagyobb és kényelmesebben, illetve jobban is pakolható a csomagtartó és királyság az állófűtés a hideg reggeleken.

Szóval igazán a szubjektív összehasonlításnak nincs győztese, alapvetően mindkét autóval jól együtt lehet élni. Amiért mégis savanyú a szőlő az az, hogy  szólt a Skoda, hogy ideje szervizt látogatni, eljött az olajcsereszerviz pillanata. Be is jelentkeztem egy régóta ismert független műhelybe, ahol jó szerelők dolgoznak, akik odafigyelnek és gyorsak.

Kértem, hogy nézzék is át a Skodát, mert szerintem a jobb első kerékcsapágy odavan, a jobb első futómű kopog, és van ez a nyeszergés. Szuper, minden egyben lesz, be is álltak, neki is estek. Majd jött a kérdés, hogy nem ráz-e nagyon indításkor? Hát persze, hogy igen. Oké, megnézzük – volt a válasz.

Megcsinálták az olaj- és szűrőcseréket, majd megkaptam a hibafeltárás listáját: elsőként az ismert hiba, rossz az EGR-szelep. Aztán a sokk: a kettős tömegű lendkerék is cseréért kiált, és mindkét első alsó lengőkar szilentje is mehet a kukába. Ezeken kívül a jobb első kerékcsapágy, a mindkét oldalon szakadt féltengely-gumiharang, és az összes hátsó lengőkar.

Hátsó lengőkarok? Kérdem én, aki abban a múltszázadi hitben élt, hogy ez a Skoda is csatolt lengőkaros, mert ki emlékszik már a 12 évvel ezelőtti sajtótájékoztatókra. Igen, mondták a srácok, nyolc van belőle, mint a Golf V-ben. Hogy az a! Már darabra is sok, ráadásul mind lemezből sajtolt. Legalább könnyűfém lenne, mert ugyanannyiba kerül, mint a Passatba az elsők. Ja, és úgy búcsúzóul van egy kis olajfolyás hátul a motoron. Majd ha jössz megnézzük, mondták a szerelők, és küldték az árajánlatot a javításra.

Persze meg is jött, és ez az a szálka amely kettőnk kapcsolatában beszorult közénk, mármint én és a Skoda közé. Ennyit pénzt még soha, semmilyen autóra nem kellett költenem, nem hogy egy alkalommal, de éveken át, összesen sem. Első körben 460 000 forintról beszélünk, de ebben nincs benne az EGR-szelep, az első kerékcsapágy és a hátsó futómű. A második kör szagra is 200 ezret üti, szóval nem túl üdvözítő.

Persze tompít rajta, hogy az alkatrészkedvezményekkel, amit a régi kapcsolatok miatt kaphatok, valamint még némi munkadíjkedvezménnyel, mert jó a kapcsolatom a szervizzel, végül csökken majd az összeg. Lehet, hogy ezek lefaraghatnak akár két kilót is, de még így is sok.

Persze nem siettem vissza, hogy elkezdjék a munkákat, ennek pedig az az ára, hogy amíg nem megyek szervizbe (mert gyűjtöm a pénzt, és értékké teszek mindenféle autóalkatrészt, amit nélkülözni tudok), egyfolytában attól parázhatok, hogy mikor hullik szét a kettős tömegű lendkerék. Az összes többi, felsorolt hibát szép lassan meg lehet csinálni, de ezt, a legnagyobb tételt nem lehet darabolni. Le kell tenni az árát egyben, és az sem másodlagos, hogy a hibák továbbfejlődve még mit tehetnek tönkre, például a filléres, szakadt gumiharangok a nem filléres féltengelycsuklókat.

A felsoroltakon felül egyébként még lennének olyan apróságok, amiket meg akartam csinálni az új autómon. Ablakfóliázás, szélvédőcsere, mert ez is, olyan mint szokásos, 200 000 kilométere fölötti szélvédők: tiszta pici, zavaró szemcse. Akartam még szép, szálcsiszolt, fekete díszléceket a mostaniak helyére, amelyek itt-ott, például lámpakapcsoló körül kopottak, illetve visszacseréltetném a superbes króm maszkot sima feketére. Végül tennék még az autóra nagy kereket.

Persze lehet, a végén ezek is annyiba lettek volna, mint a kezemben lévő szervizajánlat összege, na de ezek nem kötelező feladatok, hanem élvezetből való mókolások, ráadásul időben szépen elosztva.

Rossz kedvem okát több barátommal is megosztottam: legjobb cimborám azt mondta, hogy még mindig hallja, ahogy őt lebeszéltem hasonló járműről. Egy másik, tuning- és Skoda-őrült barátom szerint az autó álom, rakjam rendbe és vidám éveink lesznek, ahogy terveztem. Harmadik barátom is ugyanezt mondta, pedig nem ismerik egymást.

Vélhetően igazuk van, alapvetően jó a kocsi, és amúgy egyben van, csak marhára elhanyagolták az utóbbi időben. Komolyan gondolom, hogy nem vette észre az előző gazdája, hogy bajosodik itt-ott, mert ezek a hibák mind lassan alakulnak ki, a vezető megszokja az új zajokat, a kocsi természetes hangjává válik számára az összes, főként ha nem ért az autókhoz.

Persze első dühömben azt mondtam, hogy most azonnal úgy eladom, ahogy van. De persze nem tudnám azt mondani a vevőknek, hogy hibátlan az autó, és mondanám a kettős tömegűt is, úgy viszont kinek kell, legfeljebb vicces áron menne el. Itt előjön még a "mindent újrafújatok"-probléma, mert az eredetiségvizsgálaton figyelmeztetett a szakember, hogy több eleme fújva van a Skodának, pontosabban alig van, ami nincs.

Alkatrész/munkadíj (listaár) Mennyiség Ár [Ft]
Féltengely felújító készlet 2 10 017
Kuplung csavarkészlet 1 4 598
Kettőstömegű lendkerék 1 245 210
Első tengely, trapéz lengőkar 1 28 770
Első tengely, trapéz lengőkar 1 28 770
Segédanyag 3 3 619
Munkadíjak      
Lengőkar csere (jobb) 1,2 13 498
Lengőkar csere (bal) 1,2 13 498
Féltengely külső gumiharang csere(jobb) 1,5 16 906
Féltengely külső gumiharang csere(bal) 1,5 16 906
Kettőstömegű lendítőkerék csere. 7 78 898
      460 690

Mondtam persze nem gond, tudom. Ez oké. Viszont nekem már nem feltétlenül hiszi majd el a következő vevő, hogy az autó nem volt törve, csak kőfelverődés, meg megkarcolódott az erdőben, meg megpróbálták feltörni és kifúrták a bal első ajtót a zár alatt, és ezért fújták szép lassan körbe, mert a casco úgyis elbírta.

Mindezt azért írtam le, hogy mindenki számára intő példaként szolgáljon. Még baráttól sem veszünk autót átvizsgálás nélkül. Meg baráttól amúgy se vegyünk, mert az egyrészt szívesség, ha meg hasonló nyűgök derülnek ki, mint nálam, akkor még csak haragudni sem lehet, mert a barátunkra ilyesmiért nem haragszunk. Az idegent legalább lehet szidni. Valamint nem megyünk szembe a korábban kimondott szavunkkal – bár Octavia RS-en én is gondolkoztam, azt kiemeltem a tiltókörből, de csak a kétliteres, benzinessel és csak a kettes első szériájából.

Ja, és egyébként még mielőtt elmentem a szervizbe, megvettem a gyári ajtóhatárolókat. Azóta is a csomagtartóban vannak, és a megvásárlás óta le se mosattam, ki se takarítottam az Octaviát. Sőt, csak ma pakoltam ki belőle az előző tulaj szemetét. Mindez azért is volt, mert a téli gumi cseréjénél, amit kábé 15 év után magam csináltam kiderült, hogy az egyik kerékőr el van nyalva. Emiatt mentem el külön egy ismerős szervizbe, ahol megoldották a problémát, én persze emiatt is haragudtam halmazatilag az autóra. Nagy dolog a lélektan!

Igen és még két fontos mit nem teszünk dolog! Ha az alku és az átvétel között hosszú idő telik el, ami miatt az autó piaci ára változik, ne legyünk szemérmesek újratárgyalni az árat. Továbbá, ha megvettünk egy autót, és nem nepperek vagyunk, akkor legalább fél évig ne nézzük a hasonló típusok árait! Az még nagyon hangulatromboló tud lenni.