Az év legjobb autói
Az év vége felé közeledve érdemes egy kicsit lehiggadni, visszatekinteni az elmúlt időszak eseményeire és szépen összeszedni a rengeteg tesztelt autó közül a legjobbakat.
Csikós szerint így néz ki idén a dobogó:
Az „ugyemegmondtam”-klub tagjai most összenézhetnek, mert nem csupa új modell szerepel a kedvencek között a 2018-as felhozatalból, sőt – a lehetséges háromból kettő veteránkorú csoffadék. Amelyiknek minden moccanása nagyon megmaradt a fejemben, az E28-as BMW M5, aminél szélesebb skálájú, sírni valóan finomabb mechanikájú szerkezetben keveset ültem – az életben. A másik tömény élmény a Mercedes-Benz E36T AMG, amely nehezebb és automataváltósabb, ráadásul pályára se mentünk vele, de a némiképp tompább menésért kárpótolt az állapot, a tankság és a szörnyű moraj, ami odafent előtört belőle. Imádtam mindkettőt. Jöjjenek az új autók, nálam két francia, egy angol. Szerintem meghülyültem.
Egy új C-Merci nyilván jobb autó ennél, de drágább is, egy Mazda 6 szintén ügyesebb – pláne elektronikai vonalon – és sokkal tágasabb, de az 508, elsősorban a kombija, bekúszott a bőröm alá. Olyan gyönyörű és annyira máshogy néz ki, mint bármi, hogy elolvadok a látványától. Mer laposan dögös lenni, a műszerfala egy tiszta táblára felrajzolt műremek, ráadásul vezetni is jó, és minden
Van a Tesla, amihez mindent mérnek, ez pedig majdnem annyiba kerül, de gyengébb. Akkor mi is jó benne? Az, hogy egy végtelen jól összeszedett termék, igazi autó, nagyon egyben van, a belsejét kitalálták, ráadásul annyira egyedi a hangulata, hogy sem más villanyautókhoz, sem más Jaguarokhoz nem hasonlítható. Vezetni pedig, basszus, csak azért is leírom – eszement jó.
1. Alpine A110
Ez volt a mindentvisz kártya. Az A110 nálam az E28 M5-öt is lenyomta – meg minden mást, fényévekkel. Nem nagyon erős, de bőven elég benne a kraft, minden alkatrésze filigrán, gyönyörű és célszerű. Sose éreztem úgy mozogni autót, ahogyan ez - a kommunikációja idegi szintű, már-már versenyautós, de közben mozog alattad, táncol, rugózik. Mindent tud egyszerre, a világ legjobb játéka, és az egyik legjobb autója evör. Nem véletlen, hogy lazán veri a Caymant a tesztekben.
Itt vannak Papp Tibi kedvencei:
Nincs ezen mit magyarázni, az ilyen autókat három okból fejlesztik az autógyárak, egyrészt, mert el tudják adni, másrészt mert a hibrid verziók sajtóbemutatójára kell valami mézesmadzag, hogy eljöjjenek az újságírók, de szerintem az a fő ok, hogy a fejlesztők végre autózhassanak egy k... szóval egy jót. Gondolj bele, tíz-húsz év múlva lehet, hogy már három hengerrel fogják tudni ugyanezt az autók, alternatív megoldásként meg villanymotorral és hanggenerátorral fognak ötször jobban menni. Csakhogy ennél nem kell ötször jobban menni, annyira igazi, annyira az érzékekhez szól, és hát annyira megy. Tudom, hogy egy Model X ezt háziasszony módban is lenyomja, na de akkor is. A cikkben benne van a videó, amit a döntött kanyaros, gyári fejlesztőpályán csináltam, még most is feláll a hátamon a szőr, ha arra a hangra gondolok. És nem a hangszóróból jön, kedves Ranger Rover Sport SVR - élj soká!
Nem idei újdonság, de hát mit tegyek, ha most lehetett vezetni? Ilyenkor kell áldozatot hozni, nem? A Ford GT tesztvezetését nem valami 120-as, telelraffipaxolt országban tartották, hanem a Ford belgiumi fejlesztőpályáján, Lommelben, és a nyugtató ember ráadásul nem arra próbált rávenni, hogy lassabban menjek, hanem arra, hogy gyorsabban. Ezek a pillanatok azok, amiért érdemes áldozatokat hozni, mert a Ford GT mindig is ritkaság lesz, még akkor is, ha kiderült, hajlandók lesznek ötszáznál többet gyártani belőle, sőt, akár ezernél is többet. Mondjuk így is csak a vásárlói igények negyedét elégítik ki. Aki mégis venne ilyen autót, az készüljön fel rá lelkileg, hogy sokat fog enni, race módban irtózatosakat rúg majd a váltó és sajnos a Gorilla Glassból készült üvegek szinte már attól eltörnek, ha ránéz valaki, de szerintem így is megéri.
Akármilyen furcsa, hogy nálam a Ford GT előtt végzet, de hát almát a körtével, - tudják, nehéz ezt összehasonlítani. A négyturbós dízel BMW 4,6 alatt van százon, közben meg egy batár kombi. És annyira nem M-es, mint egy M5. Oké, lehet, hogy kombinak nem a legnagyobb, de őszintén: ez kit zavar? Ennyi megalkuvás kell az életben. A legdurvább mégis az, hogy egészen meghökkentően jól is tud fogyasztani, ha az ember épp nem siet, és ezt még ma sem szokták tudni a nagyon erős benzinesek - más kérdés, hogy aki nem siet, annak még az 520d is túl jó. Persze lehet, hogy tíz év múlva egyértelműen az 520d lesz "A Jó Használt BMW", de ma még nincs jobb a négy turbónál. De hogy ekkora erő mellett még képes legyen rugózni is, ha pedig tolod, nem billeg - az adaptív futómű és az aktív stabik csodája, csak tudnám, ezt mások miért nem tudják, számomra egyértelműen az M550d az év meglepetése, annak ellenére, hogy eleve sokat vártam tőle.
Lendvai Zsolti prózában mondja el:
Ez az év elég kaotikusan alakult, január elsején még fel sem merült bennem, hogy ezeket a sorokat megint „csak” külsősként írom le. A feladatok elől mondjuk nem ugrottam félre, így jöhetett össze szűk négy hónap alatt is tizennégy tesztautó – a tavaly egész éves huszonhéthez képest ez nem is olyan rossz szám. Ráadásul így visszagondolva elég erős is volt a mezőny, nem könnyű összehozni a hármas toplistát.
A dobogó harmadik fokára a Kia Stingert tenném, amelyből a hátsókerekes, kétliteres T-GDI volt nálam. Egyrészt marha jól néz ki, bár akaratlanul is keressük, melyik része mire hasonlít, de olyan összképet kapunk, ami vonzza a tekinteteket. Van karaktere, nekem talán ez a valaha volt legdögösebb autó, amit koreaiak gyártottak. Ráadásul méretben ügyesen befűzték egy olyan résbe, ami mondjuk a 3-as és 5-ös BMW, vagy az Audi A4 és A6 között is megvan. Belül kellően tágas, persze a kupétetős autók határait figyelembe véve, miközben kívül nem akkora batár, hogy nyűg legyen vele a parkolás.
A nálam lévő tesztautó kicsit kehes volt, ingadozó alapjárattal és hidegen kis dadogással, állítólag valaki a kelleténél gyatrább minőségű benyával itatta meg. Ettől függetlenül tényleg élmény volt vele autózni. Ha vadulni támad kedvünk, abban is partner, de a nyugis autópályázás sem idegen tőle. Havas szerpentinen mondjuk lépésben is meg-megcsúszott a segge, de kezelhető mértékben. Hibája? Tizennégy millióért ne nyöszörögjön már a kéder, ez a kaszni bizony nem elég merev.
A második helyet az Audi TT RS-nek osztom. A változatosság kedvéért ez is havazás idején volt nálam, ami azért kénytelen-kelletlen óvatosságra intett, hiszen senki nem szeretné évekig (évtizedekig...) pengetni az alaposan megropogtatott, több tízmilliót érő tesztautó árát. Azért kellemes bükki kanyarvadászatra így is elcsábultam, és bámulatos, amit a TT RS tud mind kanyarban, mind az azok közötti, sokszor csak pár méteres egyenesekben.
Levegő után kapkodós gyorsulás, meggyőző stabilitás, őrjöngő sorötös turbómotor, brutális hanggal. Jó pár érdeklődőt megautóztattam vele, a reakciók palettája pedig végtelenül színes volt a lelkes sikolytól a gatyacsere-közeli riadalomig. Mindene megvan, amit egy sportos autótól elvárnánk, de nyilván családdal a mindennapokra nem ezt venném, hiszen a hátsó üléseknél csak jelképes a helykínálat, a futómű a kátyús útjainkra túl kemény. Cserébe minden egyes méteren fülig ért a szám.
Az idei legjobb tesztautóm pedig kétségkívül – bár szoros versenyben – a BMW 540d xDrive volt. Ha egyszerűen és lényegre törően akarom megfogalmazni a véleményemet, csak annyit írok: TÖKÉLETES. Oké, majdnem tökéletes, mert egy puttonyt még elbírna. Kicsit bővebben kifejtve - a formaterven visszaköszönnek a márka jellegzetes vonásai, belül pedig nagyon minőségi, jól összerakott, a fekete-barna kombináció ütős, az anyaghasználat példás.
Egy háromliteres, kétturbós sorhatos dízelmotor sokkal több tartalékkal rendelkezik, mint amit bármilyen hétköznapi helyzetben teljesen kihasználnánk. Óvatosan hajtva viszonylag takarékos is tud lenni, de odalépve sem nagyon megy kilenc liter fölé a fogyasztása. Az xDrive kis játékot enged, de közben biztonságban érezzük magunkat. Nyilván városi üzemre túlzás lenne egy ilyet ötöst befogni, de utazóautónak kiváló.
Ennyire erős volt tehát az idei tesztautómezőnyöm, a top3-ba már be sem fért például a Toyota Yaris GRMN, amit pedig nagyon élveztem versenypályán is. Szerettem a szívómotoros Dustert, kellemes csalódás volt az Audi A4 g-tron, irigyeltem az Alfa-tulajokat a Stelvióban ülve, és abszolút érdemes volt besegíteni a tesztautó-logisztikába, hiszen így megvolt a V6-os Stinger, meg az alap-Giulia is.
Winkler egy alternatív díjat is kiosztott:
Tavaly nem hirdettem ilyen háziversenyt, ezért idén új kategória Az Év Legnyomorultabb Fostaligája díj. And the Oscar goes to... BMW X2! Tavaly valahogy három BMW volt a három kedvenc autóm, most meg ez van. Nem: a BMW nem felejtett el jó autókat gyártani, csak mellette pénzt is keres. Amúgy ránézésre semmi gond az X2-essel: ha nem próbáltad, valószínűleg nem érted, mit toporzékolok itt miatta. De ha próbáltad, és volt már szerencséd igazi BMW-hez, gondolom, téged is a sírás kerülgetett.
Az autó, amit bátran ütsz-vágsz – gyakran alulértékelt szempont, pedig az egyik legfontosabb autós faktor a mindennapokban, hogy ne féltsük túlságosan. Jól néz ki, nem fájóan spórolós belül, ráadásul a dízelekben alapárak a villanyfűtés, úgyhogy télen is egész hamar meleg lesz benne. Tökéletes mindenes autó akár városi, akár országúti használatra, akár rettenetes útviszonyok között is.
Hát ja, az élmény-faktor elvitte. Ha amúgy azt hiszed, nagyon sok pénzből könnyű valami jót csinálni, nézz bele egy magyar NB1-es fordulóba. Nem olyan egyszerű ám az... Egyszer persze összekóstolnám egy Escalade-del is, hogy a varázslatból mennyi a nettó tömeg része, de akkor is azt mondom, ezt a feladatot a Rolls tökéletesen oldotta meg.
És tessék, mégis csak jelöltem egy BMW-t az idei top 3-ba.
Későn jött, meg is lepett: ettől vártam volna a legkevésbé, hogy fan clubot alapítok a tiszteletére. Ráadásul csak egy facelift, nem is új autó. Viszont jó. És négyhengeres dízel, de ezzel a váltóval nagyon szépen összehozták. Az a villanyautó, amivel nagy távokat lehet megtenni, még nagyon odébb van. Bármennyire elfajul a dízelhiszti, hosszú utazásokhoz továbbra is valami ilyesmi lesz a legjobb.
Anti erre jutott:
Tavaly, amikor ezt a válogatást írtam, azt hittem, 2017 erős év volt, de 2018 úgy magasodik fölé, mint Czeizel Endre Alekosznak. Hogy mást ne mondjak a legjobb tesztautók top 3-as listájába nem fért bele egy Aston Martin, de Porschét, Lamborghinit is szórtam le róla. Furcsa is, hogy egyre jönnek a villanyautók, egyre kevesebbet fogyasztanak a hagyományosak, az én listámon mégis csak a benzinpancsoló hedonizmus szerepel. Szeretem az innovációt, és elfogadom, hogy nem a dugattyúé a jövő, sőt, örülök is neki, hogy valami egyszerűbb, tisztább, hatékonyabb jön. Mégis, ha már itt van ennek a fantasztikus kornak az alkonya, bulizzunk egy jót, mert talán jobb autók készülnek mint valaha.
3. Audi R8
Tisztelem ezt az autót, a benne lévő technikát nagyra tartom, ha visszagondolok a rajtautomatikás gyorsulásra, egy kicsit még mindig beszorul a levegő. Mégsem tudok elolvadni tőle, mint mondjuk akárcsak a legolcsóbb 911-estől, vagy az MX-5-től. Kiautózhatatlanul sok van benne, ráadásul az élet is szenvedés vele, főleg azért mert a motor minden egyes vibrációja, minden fékevesztett nekiindulása azt akarja, hogy az ember elengedje az istrángot, és úgy igazán odacsapjon, de tudjuk, hogy ehhez a világ kevés. Amiért itt van a listán, azok a körülmények: egy amolyan vlogos autótesztet csináltam róla, vagyis, hogy mivel jár az élet egy ilyen autóval. Szeptember vége volt, az utolsó napos hetek egyike, lementem a családomhoz, és a két nap másról sem szólt, csak az önfeledt autózásról, hol a parkolóban hümmögve, hol pedig menet közben, de mindig valakivel. Rokonokkal, barátokkal, mindegy is volt, de motorindítástól leállításig kukorékoltunk boldogan.
Nagyon jó autó, ár/érték arányban talán a legjobb, de ez is inkább a körülmények miatt maradt meg. Egy borzasztó fárasztó, kávé-hajtotta, alvásmegvonásos két hét után került hozzám a tesztautó, szívem szerint busszal mentem volna Tapolcára, annyira féltem a vezetéstől. Aztán Papp Tibi szólt, hogy itt ez a Mustang terven felül, vigyem el hétvégére. Mivel éppen az államvizsgámra készültem, leginkább aludni akartam, hogy ne a bizottság előtt ragadjon le a szemem, de nem tudtam nemet mondani, és onnantól, hogy a teremgarázsban beindítottam a V8-ast, valahogy elmúlt minden bajom. Székesfehérvár után ráemeltem a Mustang hatalmas géptetejét a horizontra, és nagyon hamar Veszprémben voltam. Videó is lett az autóról, aztán végül ezzel mentem az államvizsgára is, és az sem tudott felkúrni, hogy négyest kaptam.
1. Alpine A110
Tannis minden évben erős, most viszont ez a pici, mindössze 250 lovas gyösz emelkedett az Astonok és Lamborghinik fölé. Imádtam vele minden métert, ennyire zsigeri, ennyire önfeledt élményt más idén nm adott, szívem szerint körbehordoznám és kényszerítenék minden lóerő-fetisisztát hogy menjen vele egy hegyeset a Pilisben vagy a Mátrában. Csikóssal egymás kezéből téptük ki a kormányt, és vicsorogva tapostuk, az autó pedig minden váltással, minden kanyarral és minden féktávval egyre többet és többet adott. Felejtsék el a régen minden jobb volt mantrát, Az A110 10 éve is etalonnak számított volna, és 10 év múlva is az lesz. Generációs élmény, na.
Dávidnál taroltak az elektromosak:
Visszanézve az évi tesztjeimet, talán hisztisre vettem 2018-at. A hosszított RX harmadik üléssora egy vicc volt, az X4-ből a kilátást lopták el a nagy kupésításban, az i30 Fastbacket elvitte a turbólyuk, az Eclipse Cross meg nyomasztóan semmilyen volt, még most is unom. Volt azért, ami bejött.
3. Mazda 6
Új Mazdáról nehéz rosszat írni. Annyira szerethetően adják a cuki kis gyártót, ami utat tör magának a nagy, erős konszernek szorításában, hogy még ha rossz is lenne a termék, lenne szimpátia. A termék viszont stabilan jó, még ezt a hülye szokásukat is elnézzük nekik, hogy háromévente kijönnek egy facelifttel. A 6-os idei ráncfelvarrása egy kis lépés volt a prémiumság felé. Annál nagyobb, amekkorának nevezni merték, de hát hozni kellett a szerényt.
2. Nissan Leaf
Nem kellett villanyautó-buzinak lenni hozzá, hogy ezt várja az ember legjobban 2018-ból. Az első túlzás nélkül népautónak nevezhető elektromos, ami a generációváltásra kapott annyi hatótávot, hogy már ne csak második autónak legyen jó. Az első Leaf óta ellopta a show-t a Tesla, sokszereplőssé dagadt a mezőny, és tök jó, hogy az új időkre a Nissan visszavett egyet a különcködésből, és most inkább csak csinált egy jó autót, ami amúgy villanyos.
A vén Jaguar beszállt a Szilícium-völgyi techpápák piacára és elpicsázta a Teslát. Bevállalóságban mindenképp, de a termék sem lett gyenge. Pedig a britek mindent megtettek, hogy megtaláljuk az I-Pace gyenge pontjait, a bemutatón pályázás váltotta a hegymászást, így nyúztuk két napig, de az egyetlen rossz, amit el tudok mondani róla, hogy lehetne gyorsabb a menüje. Oké, bemutatós autó volt, de nagyon le kell romlania a szériaszintnek, hogy ne imádjam. Most, hogy 2018-ra így ideért a villanyautózás, a húszas évekre nem sokat tennék a benzin/dízelre.
Karottánál 16 év után végre helye van a Hangyásznak a listán:
Idén felerészben a kiírási feltételeknek nem megfelelő jelöltjeim vannak az Év Pazar Izéire. A versenyen kívüli kedvencem az idei Honda Monkey. Annyira oda voltam a legvidámabb kismotorért a világon, hogy szabályosan szerelmes albumot készítettem róla: https://www.instagram.
A létező autók közül messze a Jaguar I-Pace tetszett a legjobban. Volt idén gyorsabb, szebb, jobb belsejű autó is a kezeink között, a fedélzeti szoftvere pedig helyenként tragikomikus, de ezzel együtt is fantasztikus autó. Szélvész gyors, néma, kiválóan használható, öröm vezetni, és csodásan illusztrálja, hogy a jövő mennyivel jobb hely, mint a jelen. Bármelyik hagyományos motorú kategóriatárs prémium közepes SUV kőkorszakinak és kínosnak hat utána. Az E-Tronnal még nem mentem.
Biztos leszek egyszer felelősségteljes, komoly ember is, józan, felnőttes, kifejlett felettes énnel, de addig is, amikor eljön ez a pillanat, remélhetőleg már a síron túl, nagyon szívesen vihogom magam halálra olyan autókkal rosszalkodva, mint a Suzuki Swift Sport. Mondják a kollégák, hogy az előző még olyanabb volt, meg tényleg egészen érthetetlenül nincs hangja, de ezzel együtt is minden együtt töltött percünket szégyellem, ami csalhatatlan jele a zsenialitásnak.
Mindezekkel együtt nekem egyértelműen egy olyan autó az év legnagyobb élménye, ami nincs is. Vagyis másnak nincs. Mert nekem nem tud más lenni az év legteteje, minthogy hivatalosan, a Hungaroring transzpondere szerint kész a Hangyász. Nyolc éve azt tűztem ki, hogy 2:05 alá kell mennie a vén Datsunsteinnek, és idén októberben, az első kísérletre összehoztunk egy 2:03.456-ot nemzetünk grand prix pályáján. Külön pazar, hogy mindezt egy újjáépített, de semmivel sem erősebb motorral csináltuk, amit le is mérettem egy fantasztikus szülinapon. Mindkettőnkben van még, úgyhogy ez a szám lesz még kisebb is, de az már mindegy. A lényeg, hogy 16 év alatt végül elkészült, és annak a 123 másodpercnek mindegyikét imádtam.
Nyegleo pedig az olyan autókat szeretni, amiben lakni is lehet:
Az év végén végignézve a tesztlistán, egész rövid lett az általam tesztelt modellek listája és szinte csak furgonok, teherautók akadtak köztük. Így nálam egy furgon nyert az idei versenyben. Igen, egy furgon, na de milyen? Hiszen kávét még csak-csak tudsz készíteni bármiben, na de ebben bárhol lezuhanyozhatunk avagy kimehetünk a vécére!
A Hymercar méltó utódja az egykori expedíciós VW LT 4x4 lakóautónak, bár annál persze lényegesen kényelmesebb, és ebben még rendes fűtés is akadt (titokban persze az utóbbi akkor is jobban kéne ;) ). A kerekeken guruló otthonok eddig se voltak messze a lelkemtől, de ennek hatására folyamatosan az új lakóautóm tervezem unalmas pillanataimban, hiszen "lakóautózni veszélyes, függővé tesz". Ez annyira igaz, hogy közben spontán megmentettem az Index-Velvet lakókocsiját is (magamnak), amit a Múzeumok Éjszakája Parkoló Parádén egy aeroparkos kempingezéssel ünnepeltem meg a Totalcar outdoor-szakosztályának jeles képviselőivel, Pere Lacival, Göbölyös "Motordoktor" Zsolttal és Rézmányi Balázzsal, plusz a hozzánk csapódó Nagy Zoli lakóautós sorstárssal.
Ilyen kilátás azért nem mindennap fogadja az embert reggel:
A másik kedvencem nem jármű volt, hanem kiegészítő. Ez konkrétan az iKamper tetősátor, ami kiváló példája, hogyan tudunk viszonylag kis költségvetésből expedíciós járművet faragni kábé bármilyen kocsiból, amin elfér.
