Utaznál olyan autóval, aminek a sofőrje egy másik országban ül?

2019.05.25. 17:26

A Vodafone elindította Budapest első állandó, élő 5G bázisállomását. Tudják, ez a következő G, ami már nem csak úgy gyors, mint a 4G, hogy hamar betölt a videó, hanem az adó és vevő közötti utat is szinte késés nélkül letudja. Persze a hagyományos értelemben is sokkal gyorsabb, de a lényegében instant adatátvitel ezerféle új alkalmazást tesz lehetővé, például lehet videócseten pirospacsizni, vagy épp Budapesten autót vezetni Indiából.

Bár egyelőre számomra nem egyértelmű, hogy a hétköznapi mobilnet felhasználónak mennyire lesz hasznos, hogy ötven milliszekundum helyett tíz alatt odaér a facebook a telefonjára, az egészen valószínű, hogy néhány év múlva rátelepül majd egy halom olyan szolgáltatás, amit egyelőre nem hiányolunk, de miután megszokjuk őket, nem fogunk tudni élni nélkülük. Ugye nagyjából eddig is erről szólt a technológiai fejlődés.

A vodafone-os mérnök szerint például fogunk tudni majd a stadionban, több tízezer ember között drukkolva 4K videót streamelni a telefonunkra mindenféle érdekes statisztikákkal a kedvenc játékosunkról. Ilyenre a 4G nem képes, mert túl sok eszköz van túl kis helyen, és nehéz kihalászni a lényeget a káoszból. Az más kérdés, hogy miért megyünk ki a meccsre, ha ott is csak a telefonunkat nézzük, de a felvetés mindenképp előremutató.

Kissé mintha bajban is lettek volna a bemutató szervezői, mert egyelőre semmi olyat nem tudtak mutatni, ami miatt érdemes lenne néhány éven belül előfizetni 5G-re. A legérdekesebb elem az volt, amikor Karotta beült egy i3-ba, amit Talmácsi Gábor vezetett egy szimulátorkormánnyal a színpadról. Rendben, hogy az adatokat késés nélkül továbbította az épület tetejére szerelt 5G-s bázisállomás, de a végeredmény mégiscsak egy 4 km/h végsebességre korlátozott vánszorgó autó lett. Húsz évvel ezelőtt tudott 40-et a távirányítós kisautóm.

Persze ez csupán sarkított károgás, a lényeg nem a végeredmény volt, hanem a technológia, amivel elérték a célt. Ma már kifejezetten béna lenne egy drón, ami maximum egy méter magasra tud emelkedni. De ha ezt antigravitációs hajtóművel oldaná meg, propellerek nélkül, akkor máris nagyobbat ütne. A késedelem nélküli, irgalmatlan széles sávú adatátvitel valójában olyan távlatokat nyit, amit egyelőre még a technológiát fejlesztő Vodafone sem lát pontosan, vagy csak nem akarták megosztani. Mivel ennél sokkal többet nem tudtunk meg a tájékoztatón, az elégséges karakterszám érdekében álljon itt egy rövid fikció a jövőből.

Tomikának szülinapja volt. A reggeli ébresztővel szinte egy időben a tekintete már rá is szegeződött a falon sorakozó autós poszterek egyikére, amin egy harmadik generációs Porsche Taycan suhant a mágnesvillamos alatt. Hetek óta erre a napra várt, végre a sok unalmas kompakt helyett egy igazi Porschéval mehet iskolába.

Péternek nem volt szülinapja, de sokévnyi munkaviszony után először végre otthonról dolgozhatott. Komótosan ébredezett, miközben kimért kábultságában csendes örömmel konstatálta, hogy ilyenkor már régen úton szokott lenni a központ felé, most meg még az ágyból sem kelt ki. Ezért gürizett annyit, hogy végre a cég egyik veteránjaként kiérdemelje a saját vezérlőegységet.

Tomika eszeveszett tempóban dübörgött le a lépcsőn, ha szülei rá nem szólnak, reggeli nélkül kiállt volna a ház elé, hogy ott várja még fél órát a Porschét. Miközben folyamatosan az ablak felé pillantgatva falta a rántottát, a szülők igyekeztek valahogy megadni a módját a szülinapnak. Apuka az előzetes elképzelésének megfelelően belekezdett szépen felépített ünnepi beszédébe.

Péter elégedetten itta a kávéját és magában megállapította, hogy legutóbb akkor szerette ennyire a munkáját, amikor a hibapontok nélküli, kiegyensúlyozott munkájának eredményeként bekerült az elitsofőrök közé. Azóta csak erős prémiumokat vezet, és néha még pályázni is viheti az utasait. Ránézett az órára, tíz perc múlva kezd. Aznapra csak egy rögzített útja volt beírva, az is mindjárt elsőnek.

Tomika továbbra is csak a kapubeállót leste, háttérzajként apukája szónokolt a régi időkről, amikor még fiatal mérnökként részt vett a magyarországi 5G hálózat kiépítésében. A minden egyebet elhomályosító izgatott várakozást, csak néha tudta átütni a mondandója: amikor arról mesélt, hogy alig húsz éve még mindenki maga vezette az autóját, Tomika ezt elképesztően izgalmasnak találta, de nehezen tudta elképzelni. Vagy amikor megemlítette, hogy régebben még az összes utca tele volt egy helyben ácsorgó autókkal, amik arra vártak, hogy az egyetlen gazdájuk néha használja őket.

Megzizzent Péter telefonja, ideje indulnia. Nyugodt léptekkel hátraballagott a kert végébe a garázshoz, felnyitotta az ajtót és néhány pillanatig elégedetten gyönyörködött a látványban. A modern technológia vívmányai ritkán öltenek ennyire kívánatos alakot, és mindez csak az övé, egyedül ő vezetheti. Korábban ugyan kicsit félt, hogy a ténylegesen önvezető autók előretörésével elveszti a munkáját, de így már biztosnak látszott, hogy amíg ő a nyugdíjba megy, kitart még a távvezérelt autók köztes időszaka.

Apuka még mindig szónokolt, de Tomika gondolatai egészen máshol csapongtak. Hogy fognak majd nézni a többiek az iskola előtt, amikor begördül. Már el is képzelte, ahogy szájtátva kérdezgetik, hány lóerős. Ő meg majd flegmán odaveti, hogy nyolcszáz. És utána csak úgy érdekességként, hogy ez az első autó, amiben már szilárd elektrolitos akkumulátor van. Lesz nagy ámulat.

Péter kényelmesen elhelyezkedett a Recaro ülésben és indított. Egy árva nyikkanás nem hallatszott, a hatalmas hajlított monitorok életre keltek, a kormány végállástól végállásig fordult egyet, majd beállt középre. A képernyő közepén megjelentek az első út adatai. Egy Porsche Taycant fog vezetni, ami az első fuvarponttól nem messze parkol egy mélygarázsban. Jól indul a nap, a Taycant jó vezetni.

Tomika apukája mosolyogva feladta, kár erőltetni. Úgyis hallotta már a gyerek ezerszer a történetet a nagy váltásról, amikor fokozatosan eltűntek a pöfögő autók és velük együtt a saját járművüket vezető sofőrök is. Inkább stratégiát váltott és áttért az ajándékra. Tomika figyelme hirtelen felélénkült, és kikerekedett szemmel bámult maga elé, amikor kiderült, hogy az alig tucatnyi elitsofőr egyike fogja elvinni az iskolába.

A Porsche lassan gurult a kertvárosban. Péter a saját garázsában ülve meg is állapította, hogy mennyivel békésebb így, mint amikor még a hatalmas központi hangárban kellett megtalálni az éppen aznapra neki kiosztott, agyonhasznált vezérlőt. Az se utolsó, hogy itt csend van és nem hallani az ezernyi force feedback kormány tekergetését, és a rengeteg sofőrt, ahogy az utasaikkal egyeztetnek.

Porsche és elitsofőr?! Tomika számára ez maga volt az autós mennyország. Világéletében egy végletekig kilúgozott közegben közlekedett. Ő már beleszületett a katonás rendben, egyen-vinnyogás közepette, végletekig optimalizált útvonalon vonuló táv vezérelt autók korába, amikor senki nem vett magának kocsit. Minek is vettek volna, ha egyszer sokkal olcsóbb az appban kiválasztani az aktuális célnak megfelelő típust, mint fenntartani egy sajátot. Ki akart volna maga vezetni egy zárt láncú rendőrségi kamerarendszer folyton figyelő tekintete előtt, sebesség limitált autókat, ha inkább dolgozhat, vagy internetezhet is helyette.

Már csak néhány percre volt a felvevőponttól. Kicsit tartott tőle, hogy a saját vezérlőegység adatátvitele nem lesz olyan közvetlen, de feleslegesen aggódott. A kormány minden apró rezdülése késlekedés nélkül látszott a monitoron, és az ülése is jól közvetítette az út egyenetlenségeit. Erről eszébe is jutott az első távvezetése, amikor még tesztpilótaként dolgozott a rendszer kiépítésén és 15 km/h volt a limit egy azóta teljesen elöregedett i3-mal. Elképesztő, hogy mennyit fejlődött azóta a technika. Az ívelt képernyőkön 8K-ban még esőben és sötétben is mindent látott, sőt, annál sokkal többet is. Az összes fontos adat, a nagyobb úthibák (van, ami nem változott), és a potenciálisan veszélyt jelentő egyéb tényezők is jól látható kiemeléssel ott voltak előtte.

Már a ház előtt állt reszketve, amikor végre feltűnt a Porsche. Az üres autó hibátlan manőverrel, egy centire a padkától megállt és kinyíltak az ajtajai. Apa beszállt a néhai kormány mögé, Tomika pedig néma áhítattal behuppant a jobb egybe. Az olcsón használható, kopottas kompaktok és pakolós egyterűek után egészen letaglózták a finom anyagok és a futurisztikus, letisztult beltér.

Péter ennél jobb első fuvart nem is képzelhetett volna magának. Egy izgatottságtól falfehér kisfiú várta az apukájával. Röviden üdvözölte utasait, majd kellemes utazást kívánt nekik. Általában nem szokott beszélgetni az utasokkal, azok többnyire beülnek, köszönnek és már bele is mélyednek a telefonjukba, aztán az út végén kiszállnak. Tomika az első meglepetés után máris félénken elkezdte kérdezgetni, hogy melyik autót szereti legjobban vezetni és milyen elitsofőrnek lenni.

Megbeszélték, hogy sok autót jó vezetni, bár közúton egyiket sem lehet igazán meghajtani, kivéve, amikor kifejezetten élményautóztatás a feladat egy versenypályán. Bár akkor is inkább csak olyan, mint egy nagyon drága szimulátor. Persze az utasok öröme a kamerák képén azért jól szokott esni. De, ami a legfontosabb, csak a hivatásos sofőrök vezethetnek igazából is, és nincs annál izgalmasabb, mint amikor egy régi, kormányos autóval kanyarog az ember. Megegyeztek, hogy ha felnő, Tomika is elitsofőr lesz.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.