Műszerpornó

Óraorgia a Bentley Blowerben, ami amúgy egy Le Mans-i 24 órásra felkészített, hatalmas, 4,5 literes, kompresszoros versenyautó volt. 1931-ben járunk, a legfontosabb műszer a fordulatszámmérő, amely akkora, mint egy kutyatál, s a vezető térdénél van. Legtávolabb, az utas oldalán, bal szélen lakik az unalmas sebességmérő, a fekete dudorok pedig a műszervilágítás lámpáinak házai. A műszerfal aljára biggyesztett két üvegcsében szemmel lehet követni a kenőolaj áramlását is.

Gabriel Voisin repülőmérnök volt, sokak szerint pedig érdekesebb autókat készített, mint riválisa, Ettore Bugatti. Ez itt egy 1931-es C20 Mylord Demi-Berline utastere. Blériot is otthon érezte volna magát benne.

Maradjunk a harmincas évek elején, de repüljük át az óceánt. Amerika legjobbjának óráit látjuk 1933-ból (nem megsárgultak, ez a rendes színük) - ezt a látványt viselte el a Cadillac V-16 vezetője. Tiszta art déco.

Elmebaj kimaxolva, de mennyire vidám és merész. Megint egy Voisin, ezúttal egy 1935-ös C25 Avions Cimier. Egy tábla rozsdamentes acél, minden hébli alumínium - esetleg acél, szélvédő üvege kifúrva, hogy az ablaktörlőt át lehessen vezetni rajta. No meg a kárpit. Csírák vagyunk azóta mind.

A Mercedes talán legdrágább autója evör: 540 SSK 1937-ből, ennek megfelelően gyöngyházberakásos a műszerfal is, hogy az unalmas autobahn-kilométerek százainak hosszán legyen miben gyönyörködni, esetleg tömegmészárlási technikákban elmélyülni, közben.

Akkor most mindannyian mormoljunk el egy halk imát. Nem, nem egy Bugatti Atlantic belseje, bár akinek ez volt a tippje, nagyon közel járt, de ez még sokkal szebb. Egy Talbot-Lago T150 SC SS-t látunk, amelyre a Figoni & Falaschi műhely szabta a karosszériát. És persze az utasteret is. A háború kitörésének évében készült, 1939-ben, épp jókor egy kis rongyrázáshoz - mondhatnánk.

Őrjöngő art déco-stílus abból az időszakból, amikor csak Amerikában volt pénz rendes autóra. Egy Chrysler Town&Country Convertible utastere omlik össze mindjárt a króm alatt. Bár talán nem is omlik, hiszen 1946 óta bírja. Fotó: Darin Schnabel 2012 Courtesy o

Még mindig Amerika, még mindig 1946, s egy Lincoln Continental belseje, amelyben a belső tükörre nemigen számíthatott a sofőr, bár abban a több négyzetméternyi krómdíszítésben valahogyan nyilván hátra is lehetett skubizni. Ha hunyorítunk, azért beleláthatjuk a Pobjeda/Warszawa-stílust.

1947, éledeznek a francia burzsujok, a rohadékok. Az üvegkormányos, üveg kapcsolós, üveg váltógombos autó egy Delahaye 135 MS. A váltó azért ilyen, mert nem mechanikus, hanem egy elektromágneses működtetésű Cotal-rendszert távvezérel.

Át az ötvenes évekbe. Kajára, ruhára, műszerfalra ugyanaz a recept az olaszoknál - kevés elemből építkezz, de az mind legyen minőségi és stílusos. Ferrari 212 Inter, két karikával, fényezett műszerfallal, de mégis érezzük, hogy itt megnyílik a Föld.

Nehéz elszakadni az olaszoktól, amikor a világ legjobb ízlésű cuccait pakolták össze, ráadásul ezen a fotón látszik az órák gyönyörű grafikája is. Ferrari 340 America Ghia Coupe utastere 1951-ből.

Oké, ez már csak félig olasz, mert egy Jaguar XK120 Ghia Supersonic belsejét látjuk. Micsoda őrületes műszerkombó! Az a mellkasroppantó dudor a kormányon pedig egyenesen izgató.

Eséllyel a világ legszebb műszerfalát látjuk 1953-ból, szemberforgó mutatókkal a sebességmérőnél és a fordulatszámmérőnél - az alig ismert, pedig zseniális Boano stúdió alkotása amúgy

Eséllyel a világ legszebb műszerfalát látjuk 1953-ból, szembeforgó mutatókkal a sebességmérőnél és a fordulatszámmérőnél - az alig ismert, pedig zseniális Boano stúdió alkotása amúgy. Az a duplán megtört váltópálca se semmi, az egyetlen igazi dísz pedig a gyönyörű Nardi kormány. Kicsit fáj az erősen Zsiguli-stílusú, utólagos vízhőmérő jobb oldalt, lent, de ezek a Fiat 8V-k hajlamosak voltak a konstrukciósan beépített motor-önmegsemmisítésre, nem árt az óvatosság.

Kicsit nézzük, milyen volt az angol eredetiség 1954-ben... Hát, erősen amerikaias, de erős fás beütéssel, s az amerikaiból is a konzervatív, háború előtti stílusú. Egy Austin Sheerline belseje ez, de az egész fura nagyirádióssága valahogy kellemes a szemnek.

Alig egy évvel később, 1955-ben a mindig friss franciák viszont már erre az őrületes ufóságra voltak képesek. A Citroen DS legelső szériája, az organikus elemekből véletlenszerűen kinövő karokkal, csíkműszerrel, egyküllős, a küllő végén krómozott befogású kormánnyal, a félautomata váltó szinte függőlegesen kiálló előválasztó botjával. Egyszerűen csodálatos.

Amerika 1955-ben még mindig nem tudott mit kezdeni a kifogyhatatlan krómkészleteivel. Aki látta a Verdákat, az nyilván örül majd, hogy megtudja, milyen műszerfalat hordott Doki szerény pillái mögött, a kobakján belül. Ez itt maga Hudson Hornet.

Megint a franciák itten, akik az ötvenes évekre alaposan magukhoz tértek. Ez a szuperluxus, Chrysler-féle V8-as motorokkal szerelt autókat előállító Facel-Vega egyik híres autója, a Facel II, azaz annak az utastere. Az a temérdek diógyökér valójában csak festett acéllemez - minden Facel-Vegában így volt egyébként.

Az olaszoknál is szintet lépett 1957-re az elegancia. Még mindig festett lemez a műszerfal, természetesen, de szaporodnak és közös konzolba csoportosulnak lassanként az órák a Ferrari 250 GT Ellenában.

Az olaszok csak úgy simán szerették az elegáns egyszerűséget, de a franciák az egész ötletet elvitték az Alfa Centauriba. Az innovatív Panhard cég meglepő formákat mutató Dyna Z-jének utastere. Olcsó, de van benne valami egészen földöntúli... nem, földönkívüli. E. T. haza!

Már kacsingatunk a modern ergonómia felé a Ferrari 250 GT Boanóban. Az üléseken comb- és oldaltámasz, a műszerek már szinte a mai logika szerint csoportosítva, de itt is még minden felület nagyrészt festett. Ja, 1957-et írunk.

Ugyanekkor Amerikában elburjánzanak a Technicolor-színek. Ennek a spéci kiadású Hudson Hornet Hollywoodnak mindene, de mindene kék, még a kormánya is, csak az egyre divatosabbá váló rozsdamentes acél betétek enyhítenek kicsit a monotonitáson. Ettől még elég vagány.

Csak hogy az amerikaiak mindenen eluralkodó, egyszínű koncepcióját igazolgassuk, álljon itt egy évvel későbbről, 1958-ból egy Chevrolet Bel Air pirosas-narancssárga utastere. Azért az a negyedköríves műszer és a vele pont sztereóban levő rádióhangszóró rettenet vagány.

Kicsit a németek lelkivilágára is hatott a sistergően erős amerikai divat. A szárnyas ajtós Mercedes-Benz 300 SL-nek például ilyen volt a műszerfala 1954-ben - bár ez itt konkrétan már egy normál ajtós, későbbi, kabrió kivitelé.

Kevenc autóm, a Ferrari 250 SWB belseje. Azt hiszem, erre az 1962-es autóra senki nem mondaná belül sem, hogy rosszul néz ki. Műszerek az időóra kivételével egy csoportban, már csak a kapcsolók egy része nélkülözi a logikát.

Volt egy pillanat, amikor az olaszok megunták a célszerűséget és megint valami újba kezdtek. Nem biztos, hogy jobb, de az biztos, hogy stílusosabb. Az 1963-as Ferrari 250 Lusso egyébként Steve McQueené volt. Hány csodás nő ülhetett a jobb egyes kagylóülésben, te jó ég. Fotó: Peter Tarry 501813

Angolok, tömeggyártás, 1964. Ez így együtt nem sok jót ígér, a végeredmény mégis egy igen dögös beltér a négyajtós Humber Super Sceptre-nél. Ez ugyanaz a Roots-csoporthoz tartozó márka volt, mint a Singer, a Talbot és a Sunbeam.

Még mindig az 1966-os Dodge Charger belseje, tudom, ismétlés, de muszáj közelről megmutatnom a műszerek karimájára vésett számozást, a görbe, króm előválasztó kart, az egész műszerfal valószerűtlen stílusosságát.

Őrületesen Sixties, őrületesen Amerika, annak is a csúcsa. Az ikonikus izomautó, az első Dodge Charger belseje, leírhatatlanul hurkás üléskárpitokkal, leírhatatlan sokaságban húzódó körműszerekkel.

Vissza Európába, ahol az olaszok az alsóbb régiókban is új utakat kezdtek keresni. 1966-ban, évekkel a Citroen GS és CX előtt a Lancia Fulvia első szériás limuzinjában már ál-digitális sebességmérő volt, kis ablakkal. Valahol mélyen a lelkünkben, nagyon is a klasszicista-mussolinista építészetet idézi ez a belső tér Fotó: aleksander marko perkovic

Megszegem az ígéretemet, mert megfogadtam, hogy csak valódi autókat teszek a válogatásba, prototípusokat nem, de az 1967-es Lamborghini Marzal belseje annyira különleges, hogy levágtam volna a jobb kezem, ha nem veszem ide. Ráadásul ez az autó nemrégiben végre rendszámot is kapott, tehát valódi gépkocsinak minősül, jut eszembe. A gépkocsi szó és egy Marzal, egy lapon - ez fáj.

Ugyanabban az évben, amikor a Marzal készült, az oroszok ilyet gyártottak. Egy Volga M21 belseje, ami ha nem is túl modern, de mindenképpen gyönyörű és stílusos, különösen az átlátszó, kék plexis sebességmérővel a műszerfal tetején. Sárga nemigen volt belőle eredetileg, de a mostani szemünknek így már végképp kedves.

A hatvanas évek talán legszebb és legelegánsabb műszerfalának címe egy Mercedes-Benzé. A 220-250-ig terjedő SE kupéknak (W111 a gyári kód) tömör fából készült az óracsoport-háza, ezek tényleg úgy néztek ki bent, mint egy Riva motorcsónak. A későbbieknek, a 280-asoknak már bőrrel borították a műszerdobozát, s a szélvédőkeret környéke se volt fából. Inkább a régebbi.

Azóta se mertek ilyet. Egy teljesen mezei, családi autó belseje 1968-ből. Az Alfa Giulia kicsit nagyobb karosszériás változata volt a Berlina, amely első szériájának ilyen víz alól kikandikáló béka-szerű műszerfala volt. A középkonzolon az a négy műszer, alatta a ferde váltókarral - epic!

Sem előtte, sem utána nem tudott ekkorát durrantani a Volvo, de mivel Simon Templarnak is ezt a műszerfalat kellett néznie, hát az nem lehetett egy hollókői házról származó, kátrányos kerítésdonga. Fém, króm, kék műszerlapok - nagyon könnyű lett volna ezzel leesni az ízléslétra magasából és a giccs gödrében landolni, de ez a műszerfal még a magasban maradt, emiatt csodáljuk.

Íme, a bizonyíték, hogy a németek is tudtak gyomrosan sportosat. A kívülről is szoborszerű BMW E9-s kupé (itt egy 3.0 CSi) mindent tud, ami 1971-ben menő volt: háromküllős Bluemel-kormány, ívelt fa, fekete számlapos körórák garmada, s végre van középkonzol is!

Így modernizálta bevált stílusát 1971-re a Ferrari, s létrehozta a világ talán legotthonosabb belső terét. 275 GTB Daytona.

Az egyküllős kormány miatt sokan sejtik, hogy Citroent látnak, de ez nem egy DS, a CX pedig már két nagyítóüveges volt... Aha, az egy mérettel kisebb GS, méghozzá annak az első szériája 1972-ből. Ha tizenhét évvel korábban nem lett volna egy ennél még kicsivel fenomenálisabb és hagyományfelrúgóbb a DS, hát ujjongott volna a világ.

Ahogy a Lamborghini töri a műszerfalat, úgy nem tör senki semmit. Egy 1973-as családi Espada óracsoportjai szorongatják a vezetőt, mint boa constrictor a zsákmányát.

Ilyen A Sporkocsi Műszerfala. Pont. Se több, se kevesebb nem kell bele, és minden pont így. A tökéletes receptet az Alpine-nál kotyvasztották ki a hetvenes évek eleji A110-eshez. És úristen, azok a hurkás kagylóülések!

Érezni benne a Ferrarit, de kicsit az 1500-ös Zsigulit is. Középmotoros Lancia Stratos utastere 1975-ből. Raliautó volt, és nini, már ennek is flokkolták a műszerfalát!

Mire 1975-re meglett a CX, a Citroen már mindent nagyító alá pakolt és nyakon öntött pár liter barna festékkel. De azért jó.

Oké, maradjunk még kicsit a Citroennél, letették ők a névjegyüket akkoriban. 1977-ben már megvolt a GS faceliftje, a GSA, amelynek csúcsváltozatában őrületes piktogramos műszer mutogatott mindenféle felesleges információkat a vezetőnek. De meg merték, ez a lényeg.

A legkreténebb műszerfalat viszont a Lanca Betákba tették - úgy nézett ki, mint valami hatalmas darab ementáli sajt. A lyukakban pici órák, nagy visszajelzők laknak, és egy időben annyira tetszett, hogy kis híján vettem ezek miatt egy Beta Trevit.

Nem csak a Ferrari, de az Alfa Romeo is unta a vezető elé tett műszercsoportot. Mivel utóbbiakból több jutott hús-vér fogyasztóknak és az utcára is, a bámészkodók szeme elé, ezért többen is emlékeznek talán a korai Alfetta GT-k széjjelszórt műszereire. Egy autó, amely megmaradt a prototípus-stádiumban, de az utasterének ez biztosan nem ártott.

Ezt viszont nem gondolták komolyan. Szépnek szép - a maga módján -, de az angol elektronikai ipar akkori mérhetetlen precizitását, az ilyen termékek végtelen megbízhatóságát ismerve (lol) hogyan mertek az Aston Martin mérnökei egy teljes, nixie-csövekkel mutató űr-műszerfalat tenni 1979-ben a Lagondába? Valamit elmond, hogy mind bedöglött azóta, s az is, hogy a második szériában már normál órák voltak.

Ez itt egy példa abból az időszakból, amikor a Citroen feltalálta, hogy hiába dobta ki az autóevolúció a bajuszkapcsolót, mint üdvözítő megoltást a lámpák és az ablaktörlő kezelésére, neki mégse kell olyan. A Visában minden a vezető keze ügyébe helyezett, hordószerű podokon volt kapcsolható, a műszercsoport pedig mintául szolgált a későbbi Wall-e robot arcához (és az Audi mai műszereihez). Ha nagyok voltak a bütykök a kezeden, kormányzás közben rendre beverted őket, de akkor is - az ötlet, az ötlet.

Nyolcvanas évek, home computer, elcédé, hideg fluoreszcens kijelzők, kvarcórák, bemutatják a Tron c. filmet. Az autóipar se maradhatott le, sorra jöttek a digitális műszerfalak, ez a fényzsonglőr cucc például az 1982-es Isuzu Piazzáé.

Subaruéknál is fura bogyókat osztogattak ebédhez a tervezőosztályon - a korstílus-barna színű mindentmutat-műszerfal egy 1984-es XT-é. És igen, a kormány így áll helyesen!

Itt már kicsit lecsengőben volt a digitália, s analógosodtak a formák - egy 1987-es Toyota Celica 2.0 GT-R belsejét látjuk. Szinte, majdnem, közelítőleg és egészen autószerű.

Nem hinném, hogy bármennyi használat után otthonosnak éreznék egy ilyen utasteret. Full-full digitál Wector W8-műszerfal, az autó egyébként arról is híres, hogy ez vetítette először a műszerfalra az egyes menetadatokat. Hol is tartunk? 1989.

Oké, a sok savazós digitália után jöjjön végre valami igazán szép: a legvagányabb Rolls-Royce-műszerfal egy Bentley-ben volt - úgy hívták, Continental R és a kitüremkedő középső óracsoport-doboz emelte ki a kissé egyhangúan deszkaszerű többi Rolls sorából. Így viszont eszményi. Fotó: Tim Scott 2016 Courtesy of RM

Ha a Subarunál fura pirulákat osztottak, akkor a TVR-nál meg elgurult a gyógyszer. Az 1996-os Cerberánál (és néhány más modellnél is) a kormányba tették az időórát, az üzemanyagszint-jelzőt és - kapaszkodjatok - a vezető szellőzőrostélyát is. Lényeg, hogy egyszerű legyen, ugye.

Minden idők legcsinosabb műszeregysége a drága stopperórákra hajazó Lexus IS200-asé. Kár, hogy nem lett folytatása ennek a design-elemnek, az is kár, hogy maga a műszerfal rangon aluli, Starlet-szintű, kemény műanyagokból készült körülötte. Ezért is kellett a szűk képkivágás.

Ezt muszáj volt idevennem, mert mutatja, hogy ha szabadon engedik az olasz tervezőt, az bármire képes. Ez itt a Fiat Multipla műszerfala 1999-ből, amelynél mindent a középső műszerfal-elemre helyeztek úgy, hogy a vezetőnek az összes gomb a keze ügyében legyen, a műszereket tökéletesen lássa, de közben a szellőzés a három első utas számára külön-külön irányítható legyen. Rágörbítették a teret a szándékra, sikerült, egyben előállt az autóipar Mikrobi-feje.

Nincs teljes műszerfal-körkép modern Audi nélkül, mert manapság ők gyártják a legszebb belső tereket. Mégsem valamelyik programozható, nagytérképes, LCD-s új modellt vettem be a listába, hanem a 2012-es A6-osét, amely amellett, hogy klasszikusan szép, még meg is kapta a kedvenc, bambuszberakásos díszítésemet is.

Egy zseniális megoldás - nagyrészt papírból. Ha valaki tart a jövő autóitól, azon belül pedig a villanykocsiktól, az egyszer üldögéljen kicsit egy BMW i3-asban és megnyugszik. Az egész reciklálható, mégis igényes, drágának látszik és otthonos.

Divat a retró, sok pénzért pedig nagyon jó retrót lehet ma venni. Ez itt egy léghűtéses Porsche 911, ami 2017-ben készült az angol Singer műhelyében. Ennél jobb ízléssel, ennél vagányabb autóbelsőt nehéz lett volna előállítani. A fémkarikákon át szellőző versenyülés nagyon hatvanas évekbeli Le Mans.

Egy világ állt meg csodálkozni, amikor a Mercedes bemutatta az E osztály két nagy LCD-s műszerfaltömbjét, aztán ugyanaz a világ ki is fordult a sarkaiból, amikor megjelent az új A osztály, hasonló kijelzőkkel, de további elképesztő elemekkel a műszerfalán - például ezekkel a gyönyörű és végre már nem recsegős szellőzőrostélyokkal. Szinte művészet, sok műanyagból. Fotó: Daimler AG - Global Communications Mercedes-Benz Cars

A franciák manapság nem lelépnek a térképről, hanem inkább újrarajzolják azt, főként a Peugeot-nál. Ez a kis kormányos, lapos műszeres stílus már egy ideje megjelent a kínálatban, de az a magasság, ahová az új 508-asban emelték, már annyira egyedi, hogy nem csodálkoznék, ha valaki kizárólag a belvilága miatt választana Peugeot-t másik márka helyett.

Itt pedig már a jövő, 2019-ből. Az elektromos Honda E-ben majdnem teljes szélességű a folyadékkristályos kijelző, ám minden más inkább lakószoba-szerű, hogy ne csak ámulni, hanem élni is lehessen az autóban. A villanykocsit ugye, egyre inkább a csomagolása adja el, s ezt már lassan a japánok is felismerik.

Műszerpornó

Magazin: A legszebb műszerfalak

Lapozgató

Műszerpornó

Magazin: A legszebb műszerfalak