Itt mindenki előz. MINDIG!

Sokan kérdezték, hogy miért nem a platón vannak a bringák? Egyrészt a bringák nagyok: a legnagyobbnak 29 colos kereke van, olyan hosszú tengelytávval, mint a vonattfütty. A másik probléma a plató: mindössze másfél méter hosszú, ami még elég is lenne, csak van rajta egy légterelő, meg egy roló, ezek jó harminc hasznos centit elvesznek a pakolható helyből. Anti spanom (nem, tényleg így hívják) hegesztett egy tartót amivel némi szívással befért volna minden a platóra, de végül a kényelmesebb énünk győzött: a vonóhorogra rakhatót tartót vetettük be.

Három bringa a tartón, egy platón elfektetve a cuccaink között, így már egy élhetőnek tűnt a mozgás. Telelocsoltuk a 80 literes tankot, hogy tudjuk számolni a fogyasztást, és nekiindultunk a határnak. A Renger 11,5 litert kért 130-as autópálya tempóval, ami ennyi rengeteg maga alatt forgatott vassal, az éjjeliszekrény légellenállásával, emberekkel és bringákkal megterhelve nem rossz. A közlekedési morál sokkal kevésbé para, mint mondjuk a Balkánon, itt az alapvető szabályokat tartják, csak mindenki előz. Mindenhol. Az emberben benne van egyfajta szerénység, hiszen idegen helyen van, próbálja tartani a 90-et, de amikor már a nyergesvontató villog mögötte, átértékeli a dolgot. A Raptor országúton nem fürge, sokszor inkább megadóan elengedtük a helyieket, ne miattunk kenődjenek fel egy rönkszállítóra.

A Ranger Raptorban egy kétliteres, 215 lóerős, ikerturbós dízel van, mögötte a tízsebességes automataváltóval. Nem fürge, 11 másodperc alatt futja a százat, tehát mint egy 1,6-os, benzines kompakt kisautó, úgy 15 évvel ezelőtt. Szépen tol, közben a sok fokozattal mindig az ideális tartományban van a motor, igaz, a műhangot, amit a beltérben csináltak, mind el tudnánk engedni. Ami a legmeglepőbb volt, az a kényelmes futás, hátul is tekercsrugó dolgozik, ráadásul a Fox gátlók itt is olyanok mint bringán: a legjobbak.

Hiába vannak fent rendes terepgumik, egyáltalán nem nagy a gördülési zaj, a kényelemmel sincs gond, a mai 511 kilométer nem telt túl eseménydúsan. Rendesen örültünk, amikor a Sebes-Körös alsó gátját elértük, nyilván függőlegesen mentünk fel rajta, mert ha az ember terepjáróval van, minden emelkedőt siratófalnak néz. Maga a duzzasztó döbbenetes látvány, a betonkoszorú elképesztő víztömeget tart vissza.

És bár durva a gát, közelébe sem ér annak, ami Bánffyhunyadnál vár az emberre. Ebben a remek Index cikkben foglalkoznak az itt épült cigánypalotákkal, és bár erős a galéria, élőben sokkolóbb, mint egy chippandale táncot lejtő Korda György. Ezek a házak Mekk Mester módjára készülnek, először az eszméletlenül giccsesre díszített homlokzatot fejezik be, majd foglalkoznak az alatta lévő emeletekkel. Van, ahol már fent van a Merci csillag a krómban úszó homlokzaton, de az ablakokat még nem építették be. A paloták nagy része sosem készül el, hiszen nem is nagyon lakják őket: a külföldön dolgozó tulajdonosok csak pár hónapot töltenek bennük, a paloták egyetlen célja a reprezentálás. Szerettünk volna több fotót készíteni, de megállt mellettünk egy jobbkormányos Seat, és a sofőr nagyon morcosan kezdett osztani minket, így inkább mentünk.

Valamivel négy után estünk be Tordára, ahol az érdekes dolgokat igazából holnapra tartogatjuk, de kigurultunk egy körre a városba. Nem túl szívderítő környék, a régi városrész és centrum úgy ahogy rendben van, de a szállásunktól nem messze már olyan, mint egy durván lekoszlott, egykori iparváros a rosszabb napjain. Viszont a pizza finom, a sör jó, és egy ilyen nap után nagyjából erre vágytunk. Holnap folytatjuk innen, két olyan helyre megyünk, amit az ember addig talán el sem hisz, amíg csak képen látja.

A túrát a Ford Magyarország támogatja.