Arccal a sárban

Legend Rally 2019.

2019.12.15. 07:09

Meghívást kaptunk a Legend Rally elnevezésű, amatőr off-road verseny nyíregyházi záróakkordjára. Anti lett a tettestársam, Ötvös Csöpi és Kardos doktor formációban először indult csapat a Totalcar színeiben, az esélytelenek nyugalmával kacsintottunk össze, ebből csak jó sülhet ki.

Terepjáróverseny. Szinte mindenkinek a somogybabodi sárdagasztás, félrészeg, bundesliga-frizurás, kurjongató németek ugranak be először. Aztán szétcsapott arcú hódok, nyestek, halott zsombékok, szétkent földutak. Valljuk be, kevés olyan motorsport van, amit kötelező a természetben űzni. A nagykerekű, méregerős célszerszámokkal elmenni ott, ahol egyébként nem lehet, kiakasztja a tesztoszteronmérőt – a természettel dacolni mindig a legférfiasabb tevékenységek közé tartozott.

Korán reggel, a Kossuth téren gyülekezett az összes induló. Hirtelen a környék összes szegletében dühös, nagy gépek teremtek, a csapatok lázasan ragasztották fel a rajtszámokat, próbálták kisakkozni a legtöbb ponttal kecsegtető taktikát. A verseny lényege, hogy a csapatoknak közel kétszáz, különböző értéket képviselő GPS-pont került a térképére, de mindegyiket nem lehetett elérni az adott idő alatt. Ezt bonyolította a számos időkorlátos állomás, ahol csak néhány óráig lehetett pontot szerezni, utána bezárt a bazár.

A Legend Rally mindig egy tematika köré szerveződik, most a híres emberek témaköre volt a kapocs. Miután mindenki kiválasztott az útvonalat, elindult a majdnem száz járműből álló mezőny, mi is próbáltunk okosnak látszani, ha már ügyesek nem voltunk. A KRESZ irányadó szabályainak betartása elvárás volt, de a földutakon diadalmaskodott a versenyszellem.

A pontszerző lehetőségek jelentős része az itineren szereplő kérdések tereptárgyakra elhelyezett válaszaiból állt. Nem lehetett kiguglizni és beírni, mert a válaszokban mindig volt valami kis csavar, könnyen megdőlnének a trükkös versenyzők, ráadásul a GPS csiganyálat húz, azt is ellenőrzik a szervezők.

Éppen kezdtünk belemelegedni a feliratok vadászásába, amikor egyszer csak elfogyott alólunk az út. Először röhögtünk rajta, de tényleg be kellett eveznünk egy tóra, hogy leolvassuk a bójára rejtett üzenetet. A lassan mélyülő tóparton veszteglő csónakok egyáltalán nem voltak csábítóak a november végi időjárásban, de hirtelen átlényegültünk Antival, és a nyírségi Onedin család bezsákolta ezt a pontot is. A partraszállás egyetlen áldozata a zoknim volt, ezért cuppogó cipővel érkeztünk a következő állomásra, a vajai kastélyba.

Ha nincs ez a verseny, akkor nagyon kis esélyt látok arra, hogy valaha is eljutottunk volna arra a helyre, ahol a Rákóczi-szabadságharcot tervezték. Tátott szájjal jártuk be a kuruc időkből származó értékes tárgyakkal teletömött múzeumot, Anti sajátos narrációval adott újabb jelentést néhány műalkotásnak.

A koordináták közötti hálózatot földúton és közúton lehetett bejárni. Napokig esett az eső a verseny előtt, sárdagasztás várt a versenyzőkre az aszfalt utáni szekciókban. Ez a mennyiségű dagonya nyilván nem állította leküzdhetetlen feladat elé a terepjárókat, de azért dolgoztak a differenciálzárak rendesen. Mondhatnám, hogy ilyen környezetben van igazán elemében a Toyota, de ez nem igaz.

A nyolcvanas években épült, alulméretezett mélygarázsok kivételével mindenhol kellemes társ ez az ódivatú terepjáró. Persze az aktuális setuppal az autópálya is inkább a tányér szélére kerül, a gyári alkatrészein gurulva nem annyira fájdalmas a kitartó egyenes vonalú, egyenletes mozgás sem.

Kétszáz kiló feletti merev hídjai ellenére visszafogottan ráz csak az úthibákon, a közel háromtonnás össztömeg kivasalja a ráncokat. A J80-as modellt a kényelemre hangolták már a tervezőasztalon is; 1989-ben mutatták be a luxusterepjárók eme ékkövét. Négy liter alatti motort nem is lehetett választani hozzá, a miénkbe az a 4,2-es turbódízel került, amit igazából egy 17 személyes minibusz, a Toyota Coaster harmadik generációjába szántak.

Pontosan úgy is viselkedett a hathengeres dízelmotor, ahogy vártuk. 164 lóerő és 360 Nm mindenre elég. Ezerötig mindent megold, kétezernél azért nem lapozol, mert a kocsi közepén kibukkanó sidepipe csak kicsit később kezdi üvölteni teli torokból, hogy Geronimo – és nincs ember, aki belé szeretné fojtani a szót. A váltó mesésen klattyan, a kormány a kelleténél kicsit bizonytalanabb volt középtájon, de ennyi hibával még a hegedű is szól. A Land Cruiser előtt nem tudtak ilyen terepjárót gyártani, utána meg már nem kellett, kortársai is kemény darabok, de a J80-as kilóg felfelé.

A fogyasztásáról fogalmunk sincs, terepen nem érdemes mérni, ráadásul az ólomtalpú cipőnket vittük magunkal. A Spritmonitor szerint a hasonló Land Cruiserek 12-15 liter között fogyasztanak százon. A verseny egyik fénypontja volt Laci bácsi telke, ahol a versenyzőnek az éppen felszámolásra ítélt almafákat kellett kihúzni. Meglepően ragaszkodóak tudnak lenni az apróbb fák is a szabolcsi homokban.

Utolsó állomásként meglátogattunk egy pálinkafőzdét, ahol a feladatlap válaszaira kutatva megtaláltuk minden tinédzser gyermek ellenszerét, a deflegmátort. Bár az eszköz valójában az elpárolgott gőzökből csapatja le a vízben gazdag párlatrészeket, azért elgondolkodtunk egy olyan berendezés létjogosultságán, ami tizenéves gyermekeink viselkedését egy kapcsoló segítségével tereli vissza a társadalmi konvenciók sűrű erdejébe. Lehetne belőle hordozható változat is, hogy a pedagógusok is fellélegezhessenek.

Sok feladat teljesítése és 150 saras kilométer után gálavacsorán gyűlt össze a kétszáz résztvevő. Mire számíthat az ember egy terepjárós nap után? Húsok, köretek és sörök tűntek el nyomtalanul több körben az asztalokról, oldódott a hangulat, de a fő attrakcióra senki sem számított.

A Szovjetunió és a Magyar Népköztársaság hőse, Ukrajna Aranycsillagának a birtokosa, vadászpilóta, űrkutató, az első magyar űrhajós, a szabolcsi sármőr lépett csendben a pódiumra. Farkas Bertalan idén töltötte be hetvenedik életévét, bajusza deres lett, de még mindig olyan áhítattal tud beszélni a repülésről, az űrutazásról, hogy kétszáz embert kötött le másfél órán keresztül, egyedül. Egészen sokáig velünk maradt a nyugalmazott dandártábornok; leírhatatlan érzés a MiG-19-es repüléseiről faggatni, látni a szemében még mindig azt a tüzet, ahogy kapcsolta forszázst a 21-esen. Kicsit fel is emelkedett a székből, amikor ráncos kezével mutatta, hogy milyen szűkre húzta a fordulót, hogyan tette le rövidre a huszonegyest.

Kisebb mulatási fázis után, a másnap reggel szörnyű dementorai kérték vissza az előző este kiengedett démonokat. Anti kezdett a volán mögött, újabb kihívások vártak ránk. Csupán négy óránk volt a verseny végéig, próbáltuk a lehető legtöbb pontot begyűjteni.

A nyírturai motokrosszpályán lehetőségünk nyílt kicsit jobban kifaggatni a Land Cruisert, a második napon már tovább tudtunk a szemébe nézni és a bajszát húzni. Ez a terep nem volt sétagalopp, élvezettel tereltük az egyre meredekebb lejtők és egyre szűkebb katlanok felé a Toyotát.

Amíg Anti vágóképezett Terepjárós Imrével a pályán, én addig a nyírturai polgármesterrel beszélgetve konstatáltam boldogan, hogy van még olyan szeglete az országnak, ahol nem a meglehetősen eredménytelen labdarúgásba öntik a pénzt, hanem a háttérbe szorított autósport is kaphat esélyt a túlélésre. Sokat dolgozik azért, hogy legyen játszótere, versenyhelyszíne az aszfalton kívülieknek is, mindent megtesz azért, hogy pezsgő élet legyen azon az elkerített és összeráncolt földdarabon. Izgalommal telve beszélt a terveiről, büszkén számolt be az év eseményeiről, el sem merem képzelni, micsoda élet lenne itt, ha focitámogatás bajszáról néhanapján leesne ide egy morzsa. Megköszöntem a pálinkát, bevágódtam Anti mellé és robogtunk tovább.

Sár, erdő, logikai feladványok váltották egymást egészen a kora délutáni célig. A Toyota az elvárható lakonikus nyugalommal dobta háta mögé ezt a rendezvényt is. Csodálatos élménnyel gazdagodtunk, álmomban sem gondoltam volna, hogy van olyan terepjárós rendezvény, ami az egész család számára nyújt minőségi szórakozást. Szervező János és csapata odatette magát, Tüfös Tomi, Terepjárós Imre és még sok arc marad meg a sáros emlékekre ragadva.

A 66. helyen végeztünk, ez igazából mindegy. Átkozottul jó móka volt a hatalmas szívű, dízel öregasszonnyal bejárni a Nyírséget, tornáztatni az agyunkat és nem utolsó sorban megölelni Farkas Bercit. Ezen a hétvégén Anti volt az igazi hős, a kimerítő két nap után hazavitte a szolgálati kombit is, miközben odaadóan vigyázta az álmomat.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.