Autódoki B7 Passatot vesz - I.

A történet két éve, ősszel kezdődött, amikor egy dézsából öntős, csapadékos héten keresztül nem tudtam beállni a mindennapi autómként használt, immár harminc éves BMW E30-assal fedett helyre és a csomagtartó oldalzsebei megteltek vízzel. A hibát gyorsan orvosoltam - a néhány éves alvázvédő és az összegyűlt por részben eltorlaszolta a kifolyókat - de egyben el is döntöttem, hogy nem nyüstölöm bele az öreg, rozsdamentes bajort a következő télbe, mert a végén behozza a kortársaihoz mért lemaradását korrózió terén.

Elkezdtem tehát autókat nézni, most szigorúan felnőtt fejjel, valós indokok alapján: gyerekkori álmok kizárva, olyan verda már van bőven, továbbá hagyjunk valamit nyugger koromra is.

Az öreg autóim megóvásán kívül egyrészt az is vezetett a váltás felé, hogy nem minden téli hétköznap esik jól a csúszkálás és a feszült figyelem, ami egy ABS/ESP nélküli, hátsókerekes autóban szükséges a forgalom ritmusának tartásához egy csúszós/latyakos, pláne lefagyott úton. Főleg akkor, ha a közlekedés többi részvevője nem annyira vigyáz a másikra. Az első és hátsó sárvédők utolsó példányait én vettem meg a nagykerekből az E30-hoz, de csak azért, hogy legyen a padláson alapanyag, ha majd az unokámnak szüksége lesz rá: én nem szeretném bolygatni az autón levő, gyári fényű elemeket.

Másrészt pedig azért kellett modernebb vas, mert azt vallom, hogy akkor ismersz meg egy gépet/technológiát igazán jól, ha használod. Természetesen a napi robot a műhelyben, a szakirányú tanfolyamok és a kollégák felbecsülhetetlen segítsége rengeteg tapasztalatot, típushiba-ismeretet és megoldási módszert ad, de mégis más az, ha egy-egy típust nem csupán leveit eresztve látsz, hanem akkor is, mikor éppen tök jól működik.

Először elektromos irányba szerettem volna nyitni, de be kellett látnom, hogy sem az autós szokásaim nem passzolnak egy korai villanyoshoz, sem a költségvonzat nem talál jelen esetben a tervezett keretemhez. De ami késik, talán nem múlik.

Naprakész technikájú, benzines autót akartam tehát, a belvárosi dízelellenes akciókra nem tudnék figyelni, főleg külföldön. Lovagoljuk meg a downsizingot, legyen tehát pici és turbós szíve, az összes hátrányával és nyűgjével együtt. Tetézve a bajt, legyen magától váltós, hiszen abból manapság rengeteg fut, van is velük probléma, főleg a dupla kuplungosokkal.

További feltétel a kombi karosszéria volt és természetesen a napfénytetőből sem engedtem. Kitalálták? Három darab "V" betű és az Egyenlítőtől a Térítők felé mozgó levegőtömeg neve található a hátsó ajtón.

Nem titkolt célom az is, hogy bemutassam, mit vállal be a tipikus vásárló, aki egy első életét lefutott, de garantált kilométeres, vezetett szervizkönyves autót vesz külföldről. Természetesen rengeteg egyéb típus és modell kijött volna a pénzből, de japánból és koreaiból nem élünk meg: már ugrom is a fejest a mély vízbe.

Eladó Passat B7 kombikkal Dunát lehetne rekeszteni, idővel elkezd lecsúszni abba a szegmensbe, ahol az elődje tart, a világ csak így működik. Egyelőre azonban tartja az árát, ma annyiért el tudnám adni, amennyiért vettem két éve. A kínálat zöme természetesen dízel, a DSG-váltós 1.4 TSi-ket vadásznom kellett olyan szinten, hogy az első kinézett, gyári panorámatetős példányt el is vitték, mire bólinthattam volna. A második felbukkant darabra tehát gyorsan rá kellett röppennem.

Nem tudom eléggé hangsúlyozni, milyen hatalmas felelőtlenséget követnek el azok, akik pusztán a látvány és a kereskedő által elmondottak alapján döntenek egy autó megvásárlása mellett. Ha egy ötvenezres Hyundai Pony a tét, még nem fájna annyira, de rendszeresen találkozom olyan ügyféllel, aki látatlanban beletesz 3-4 milliót egy autóba, és csak az átíratás után hozza el egy állapotfelmérésre. Oké, a jogszabályok változásával a vevő nagyobb biztonsággal "tévedhet", de attól még nagyon is nyűgös az üzlet megkötése utáni változtatás - akár még az is kiderülhet, hogy az eladó hobbista szamuráj, ugyebár.

Ekkora vételár mellett nevetségesen alacsony összeg az a kb. 10-30 ezer Forint, amennyibe egy (akár márkaszervizes) állapotfelmérés belefér. Ez utóbbi azért is javasolt egy fiatal autó esetében, mert akár a digitális szervizmúlt is lekérhető és a típusra ráállt szerelők sok turpisságot észrevesznek. Természetesen vannak kivételek - de ha meg sem próbálja az ember, akkor csak egy plusz töltényt tölt az orosz rulettbe. Ha márkaszerviz nincs a környéken, egy célműszerrel felvértezett független szerviz is segíthet az autó műszaki feltárásában.

Annak ellenére, hogy az első és második látogatásom alkalmával sem találtam kivetnivalót a kiszemelt Passat kombi (bocsánat, Variant) statikus és dinamikus állapotában sem, a harmadik - foglaló a zsebben - alkalommal már a hónom alá csaptam a jó öreg Bosch KTS-t, hogy azért legyen valami digitális vizsgálódás is a dologban. Hiába láttam már sok csodát négy keréken, egy alaposan megmókolt autó elsőre és másodikra sem mindig mutatja meg a titkait. A kihangosító hibáján kívül semmi problémát nem tartalmazott a rendszer, megnyugodhattam tehát: nagyon nagy baj nincs jelen a fedélzeten.

Hogy mit kell keresni egy autón? Honnan lehet látni, hogy például látott már lakatosműhelyt? Nyilván egy rétegvastagság-mérő hatalmas segítség, de az első rostához egy alapos megfigyelés is megfelel. A vizuális teszthez legyen száraz és tiszta az autó, a helyszín pedig legyen természetes fénnyel bőven megvilágítva. Szánjon rá sok időt az ember, minden oldalánál guggoljon le mellé és játsszon a fénnyel, nézzen bele az autó oldalába. Ha a vonalak/hézagok nem folytonosak, opálos/matt felület látható, ha itt-ott szemcsék is vannak a lakkban, vagy ha a szín eltér az elemeken, esetleg a műanyag burkolatokon festék/maszkolásnyomok vannak, kezdhet gyanakodni. Régi neppertrükk az is, hogy bontott, színazonos, hibátlan elemeket/alkatrészeket tesznek az autóra, így a vastagságmérő is jó értéket fog mutatni, valamint a motortérben sem világít az új hűtő/kompresszor/motorbak.

A megrendelésre lopott autók egy része donorként végzi egy ugyanolyan, de sérült autó gyári alkatrészekkel végzett, színazonos helyreállítása érdekében. Ezért az elemek csavarjait, az illesztéseket/hézagokat árgus szemekkel végig kell nézni, a kötőelemek környékén nehéz palástolni, hogy nem a gyári soron nyúltak hozzájuk utoljára. Az is gyanús lehet, ha a kereskedő végig szóval próbál tartani, kérjünk egy nyugis fél órát a csendes vizsgálatra. Üljünk be mindenhova, kapcsoljunk be mindent, ne hagyjunk megválaszolatlan kérdéseket: végül is nem egy zacskó cukrot készülünk megvenni.

Természetesen nem minden kereskedő lókupec, egyre fehéredik a szakma, nő a vásárlási biztonság, továbbá jelenleg sok a jó használt autó az európai piacon is, sok kereskedő nem akar kockáztatni, hosszútávon gondolkodik: vesz-behoz-elad gyors ismétlésben, nincs idő és szükség sem ravaszkodni. A valóban jó autó azonban továbbra sem olcsó - kivéve a sürgős eladási kényszert, vagy azt a helyzetet, mikor az eladó nem is tudja mit ad el, és alulértékeli az autót. Lássuk be, ezek azért fehér holló gyakoriságú esetek. Aki túlságosan jól akar járni az évezred üzletének megkötésével és a nagyon olcsó példányokra cuppan rá, pórul járhat: egy autó általában akkor lehet sokkal olcsóbb mint a többi, ha előtte is olcsón vették. Az pedig törött, vagy sokat futott/hibás példány esetében gyakori - az egyik leggonoszabb például a vízkáros jármű. Ki lehet fogni az aranyhalat, de hatalmas mázli kell hozzá.

Hatalmas előnyt jelent a manapság gombamód szaporodó digitális lehetőség, számos adatbázisban kutathatunk alvázszámra, rendszámra keresve. Magyar rendszámos autó esetében a Jármű Szolgáltatási Platform nyújt ingyenes segítséget a jármű hivatalos alapadataival, aktuális státuszával, rögzített óraállásaival, valamint a vizsgákon és az eredetvizsgálatokon készített fényképek lekérdezhetőségével.

Alvázszámra pedig akkor jó keresni, ha külföldről származik a kocsi - akkor is ha már magyar a rendszáma. Erre számos oldal kínál lehetőséget, két éve én az autodna.com oldalt használtam és nagy segítség volt az ott látott információ. Hasonló előnyökhöz juthat az ember a Carvertical.com használatával, de most már a Totalcar saját szolgáltatása, a Totálkár kártörténeti lekérdező is elérhető közelségbe hozza a releváns információt.

Esetemben az autó felszereltségét, tulajdonosainak számát, rögzített óraállásait, biztosítási kárfizetéseit, újkori árát mutató adatcsomagon kívül kilencven (!) fénykép is tartozott a portfólióhoz.

A képeken még holland rendszámot viselő autón az összes akkor fellelhető sérülése le volt fotózva, amelyeket a kereskedésben az első lökhárítón levőkön kívül megtaláltam élőben is: a kör bezárult, az autót nem mókolták. Az első lököst lefújták, ez nem vitás, egy kis színeltérés is észrevehető volt, de nagyon belekötni nem volt érdemes: más sem csinálta volna meg szebben.

Összességében nem találtam rajta kivetnivalót tehát én sem, a célműszer sem és az adatok is biztatóak voltak. Elő a foglalóval, nincs idő vacakolni. Egy hét múlva mehettem is a friss rendszámos, nevemre írt német népautóért. Életem sokadik, privát tartós tesztje elindult tehát.

Aki kézi váltóhoz van szokva, kicsit tétlenül topog az automata váltó használata során a bal lábával egy ideig, de hamar rááll az agy arra, hogy csak a jobb láb dolgozik, a balnak a lábtámaszon a helye. Ez azért is kell, hogy így legyen, mert ha eltérő lábbal kellene nyomni a féket az automata és a manuális váltós autók esetében, hatalmas balesetek származnának abból, ha valaki nem a megszokott masinába ülne bele.

Az egylábas gáz/fék alkalmazása pedig kizárja azt is, hogy valaki egyszerre adjon gázt és fékezzen - mármint a civil életben, a motorsport más tészta.

Ez utóbbi esetben az idejekorán elfáradt tengelykapcsoló/váltó, vagy szétégett fék nem hiba, hanem járulékos költség. Mondjuk az utcai DSG nem is lenne versenyálló, Röhrl pedig három pedállal varázsolt anno, ha a modern Porschékat nem számoljuk.

De Kovácsúr az ötkerből' tuti lekaparná az arcát, ha a duplakuplung letérdelne, mert mégis két lábbal pedálozgatott az anyóshoz menet - pedig esküszik rá, hogy csak néha és csak egész kicsit. A DSG-nél ez halmozottan igaz, főleg a száraz kuplungtárcsás kiviteleknél, ahol két, viszonylag kis átmérőjű tárcsa felelős az erőátvitelért. A konstrukció amúgy bravúros, rengeteget kibír a mechanika, ha nincs túlterhelve. A rendszert vezérlő mechatronika eszén nehéz túljárni, de azért van mód a rejtett kuplungsütögetésre.

Hazudnék, ha azt mondanám, nem tudtam hamar megkedvelni a kuplungpedál nélküli létet, ahogyan azt is könnyű volt megszokni, hogy a jobb kéz feladat nélkül dobolhat a középkonzolon - a Hair ide vonatkozó képkockáit mindenki idézze fel magában. Húzd a kart "D"-be, az esőszenzor úgyis aktiválja az ablaktörlőt, indexelni is bal kézzel kell: dolce vita, azaz immár süsses leben.

A kormány mögött elhelyezett váltófülek vagánynak tűnnek az első pillantásra - na jó, a másodikra is - de az amúgy tartósra sikerült festésük nem fog lekopni egyhamar, ugyanis a B7 szigetelt utasterében nem sokat hallani a kis egynégyes munkájából. Kanyargós utakon az ember az ívekre - az élvezetre - koncentrálna és inkább füllel, nem pedig vizuálisan követné a fordulatszámot. Ebben a csendes népautóban a motorhang azonban nem játszik, ezért előbb-utóbb úgyis az automatikára hagyja a delikvens a váltást, mert jojózik a szeme attól, hogy a fordulatszámmérőt és a bükkfa mögül kikocogó vaddisznókölyköt is egyszerre figyelje.

Ha mégis beavatkozna a fokozatokba, a fülek pöccintésére a váltó azonnal végrehajtja a kívánságát, de ha nem tolja el a váltókart oldalra - a manuális üzemmódba - a váltó vezérlőegysége kisvártatva visszaveszi az irányítást. A rendszer sutasága leginkább motorfék-üzemben tapasztalható: lejtőn gurulva elég egy kis fékezés, és elindul az eszetlen visszaváltás-lavina, amit szintén csak akkor hall meg az ember, ha a motor már négyezerrel pörög. Na, ekkor van szükség a tartós manuális beavatkozásra. Ha egy diszkrét sportkipufogó lenne az autó alatt - illetve ebben az esetben jól jönne egy kapcsolható műhang is - a motor hangja jól hallhatóan beszűrődne a kabinba, a kézzel való váltogatás sokkal élvezetesebb volna. De ahogy egy múzeumban sem pálya az üvöltözés, a Passatnak is a csendes kabin áll a legjobban: ha egy Polóban lenne ez a motor+váltó konfiguráció, már csekkolnám is a papírozható sportdobok lehetőségeit.

Mellesleg a kanyargós utakról csendben hazapassatozva a szükséges mértékben beteg ember hamar átül az öreg kávédarálójába és még egyszer jól végigmegy a cikkcakkon, de most rendesen, Malackának addig Tilos az á.

Apropó Polo. Húsz éve még a kisautók között volt szokványos az egyhatosnál kisebb motor. Most, hogy háromhengeres, ezres Mondeót is kapni, az ezernégyes sem okoz megrökönyödést. Akár az autópálya belső sávjában is haladhatunk a többiekkel, a kis motor szépen teljesít.

Kényelmi, rendőrségi és talán tartóssági szempontból is azonban inkább a 110-130 közötti tempót érdemes neki diktálni, ekkor teljes csend uralkodik az utastérben és az üzemanyagtartály tartalma sem csökken drasztikusan.

Érzésre egy kilencvenes évek körüli, egyszerűbb kivitelű, kétezres szívómotoros autóhoz tudnám belőni azt, amit a kis 1.4 TSi motor teljesít a nagy kaszniban.

Erőteljes gyorsításokra, versenytempóra nem nagyon alkalmas a nagy bálna, a kis motor készségesen forog, turbólyuk nem nagyon van - a maroknyi feltöltő 1,6 bart présel ki magából már kétezres fordulat körül.

Összehasonlításképpen: legutóbbi turbós benzines autóm - a8 szelepes Delta Integrale - tizenöt évvel ezelőtt 0.9 baron mosta össze az útszéli fákat egy csíkba, ha szükség volt rá, és 1.2 baros overboostot engedett cirka fél percig - vaddisznó ide vagy oda. Tehát eléggé fel van húzva a kis VW motor, meglátjuk, meddig bírja ez az újdonsült német csigaház: eddig remekül teljesít. Való igaz, a mai feltöltők egy más kasztba tartoznak, a kezdetek robosztussága mára a múlté.

Ha nem ütjük, a kisebb egynégyes TSi - a nagyobbik a kompresszorral ÉS turbóval is megfújt kivitel - bársonyosan ringatva halad előre, a DSG csendben pakolgatja a fokozatokat úgy, hogy néhány száz méteren belül akár már hetedikben lehetünk. A motor irreálisan alacsonyan, akár ezerötszáz alatt folyamatosan megkapja a következő áttételt, ha nyugisan - a normál forgalommal együtt - gyorsulunk. Persze ha többet akarunk, kicsit elmélázva, de visszakapcsol, az előzés nem gond. Egy kis goa-chill zenét berakva akár be is alhatnánk. Nem voltam még nyugdíjas, de valahogy így képzelem el a nyugis hétköznap délutánokat a nappali csendjébe burkolózva.

Az eddig lefutott, csaknem harmincezer kilométeres időszak alatt 6,7 literes átlagfogyasztás jött ki, ami azért bravúros, mert ebben napi 40 kilométeres ingázás, havonta többszöri autópályázás, valamint vidéki és külföldi utak is benne foglaltatnak. Száznegyvenes utazót tartva is 7-8 liter között marad a tank szipókázása, ami pazar.

Ha ennyire király a cucc, miért nem tart mindenki legalább kettőt otthon? Szürcsölgessük a fekete levest együtt. Amúgy ha kettőt tartasz, az egyik legalább mindig működik.

Nagyon is ismert problémahalmazok párosultak a TSi nevéhez. Ezek zömmel már megfordultak hazánk minden műhelyében, ahogy nálunk is. Az elsődleges a vezérműlánc nyűgje. Hiába aggatták rá anno az élettartam-logót, nem nagyon jött össze a dolog, ahogy sok más autógyártónak sem manapság. Nagyjából százezer kilométerenként nem árthat egy vezérlés-karbantartás, ha a nyugodt alvás a tét. Az én új szerzeményemben 175 000 kilométer volt, de már a kereskedésben indítva is közepes csörgéssel indult a motor, ami a lánc körüli teendők kiváló indikátora. Amúgy gonosz a hangja, mert az új lánc is megcsörrenhet indításkor, ha az autó néhány napig áll. Néhány hetes próbautazás után nem volt mese: nekiálltam a karbantartásnak.

A gyári alkatrészek ára ugyan magasabb az utángyártott cuccoknál, de mégis megéri inkább az eredetit megvenni: így az időközben esetleg megvalósult alkatrész-evolúció (cikkszám-változás) esélyt ad arra, hogy a gyári adatgyűjtés alapján "megmérnökölt", tartósabb megoldást építsünk a gépbe. Sajnos esetemben a vezérlés szuvas foga, a tunya láncfeszítő egysége nem változott meg az eltelt idő alatt (ellentétben a 2.0 TSI-ével), így a motorolaj nyomásán kívül csak egy csenevész rugócska tartja a láncot valamelyest feszítve. Ebből származik a jellegzetes, láncait csörgető szellem-hang indítás után, amíg a motorolaj meg nem löki a kis dugattyút, és a lánc meg nem feszül.

Az előbbi közjátékból fakad az egyik fő 1.4 TSi alaphasonlat: ahogy a macskát sem illik hátulról előre simogatni, ezt a motort sem tanácsos álló helyzetében visszafelé tekergetni (pl. generátor-szíjcsere). Az olajnyomás hiányában tehetetlen láncfeszítés könnyen bedobja a gyeplőt és máris odalett a tengelyek összehangolt működése. Hasonló a helyzet meredek lejtőn való parkoláskor is: kézi váltó esetében a sebességben hagyott motor néha ugrik még egyet, mikor az ember ráengedi a kuplungot és az autó súlyát. Ez a kis huppanás is végzetes lehet a lánc átugrása szempontjából.

Félreértés ne essék: továbbra is a sebességbe tett váltó a rögzítés egyik biztos záloga, de inkább a kéziféket érdemes használni, a motor maradjon második védvonal, ha a lánc már minden indításnál hangos zörgéssel tudatja megnyúlt, fáradt állapotát. Az automata és a DSG váltók esetében ez a probléma nem aktuális, mert a "Park" állás a váltón belül rögzíti az autót, a motor tehermentes marad. A hagyományos, padkának támasztott kerék sem az ördögtől való megoldás, érdemes élni vele. A lánc átugrása akár indítózáskor is előfordulhat, azonban nem kell hirtelen haláltól félni: a probléma általában már jó előre jelzi a karbantartási igényét a kellemetlen csörgés képében. A hang bagatellizálása a tulaj saját hatáskörébe tartozik.

Friss szerzeményem nullszervize nem csupán a motor és a váltó olajtöltetének cseréjét, valamint a vészjóslóan csörgő vezérlés karbantartását jelentette. A valóban kétszázezret futott jármű klímahűtője már elmállott, de a dupla hőcserélőt használó hűtőrendszer mindkét hűtője is aktívan szivárgott.

A lökhárító leszerelése után láthatóvá vált az egyetlen, nem gyári fényű elem egykori sérülésének mementója: a műanyag héj merevítője össze volt nyomódva. Az autó tehát kisebb koccanást szenvedett el egykor, nem csupán parkolási bénázás állt a holland képeken látható karcolások hátterében. A lökháritó-héj bizonyos sebességig rugalmasan tűr és torzulás nélkül visszanyeri alapformáját, a gyári festék is meglepően elasztikus: az első tulaj a szervizben mélyen hallgatott az elvétett féktávról. A kapott képeken pedig szépen állt minden elem, csak a karcok árulkodtak a múltról. Nem hibáztatom a rendszert, összességében meg vagyok elégedve az autóval. A kereskedés azért lehetett volna ebből a szempontból is korrekt - minden másban 100%-osan teljesítettek - akkor is megvettem volna az autót, ha elmondják az orrsérülést.

A vezérműlánc műanyag feszítőin közepes mértékű kopás látszódott, az elmúlt hat év alatt a műanyag morzsalék az olajcserék alkalmával fokozatosan a szervizekben maradt. Minimális felületi használat látszott a lánckerekeken is - betyáros magyar virtussal akár futhattak volna még tovább - de a szett részeként természetesen az újak kerültek felszerelésre, itt nem érdemes vacakolni. Bevallom azonban, hogy a hat számjegyű összeget jelentő okoskereket - a változó szívóoldali vezérlés beavatkozó elemét, lánckerekét - nem vásároltam meg, ezzel vállalva a kockázatot, ha mégis baja lesz a láncnak idővel, de nem lesz. Az okoskerék fogain alig volt felfedezhető a lánc futásának helye. Ezt a komponenst az ügyfeleknek is meg szoktuk spórolni, ide lőjenek! A rendszer fő rákfenéje maga a lánc és a feszítő.

A motorolaj cseréje tizenötezer kilométerenként javasolt, de ha a használat közben sok a kis táv, igazából tízezer után sem haragszik meg a cseréért. A DSG dupla olajtöltete a gyár szerint az autó egész élettartamát kiszolgálja, de azért hatvanezrenként nem árthat a töltet frissítése. Már ami a váltó hagyományos, mechanikus részét jelenti, a mechatronikát (váltó-robotot) alaposabb ismeretek nélkül valóban jobb nem piszkálni, de erről még lesz bővebben szó, ahogy az autó élettartamáról is. A leengedett váltóolaj hozta egy sima kézi váltó általánosan elfáradt kenőanyagának állapotát, az a nem egészen két liter kenőanyag nem dönti össze a családi kasszát, még eredeti VW termékként sem.

A nagyszerviz elvégzése után gondtalan huszonezer kilométer vette kezdetét, de az első kép alatt olvasható megjegyzésben elszóltam magam. A német anyahajó annyira nem tartozik a hálás fajták közé. Ha nem is egy lakatlan szigeten vetett minket partra, de megerősítette az eddigi szeretetteljes olasz és francia-autós tapasztalatomat: azok eddig mindig hazahoztak, még ha a saját levükben fürödve is. Stay tuned, hamarosan lerántom a leplet.