Autóval csajoznál? Az evolúció veled van
A click4reg küldött a szerkesztőségnek (Csíknak) egy kutatást, miszerint a Tinderen (társkereső app) a hölgyek között legjobban a Mercedes C osztállyal (72,6% match), a Range Rover Sporttal (71%) és a 3-as BMW-vel (68%) lehet aratni, míg a lista végén a Micra (54%), az i10 (52,3%) és a Yaris (50,3%) végzett; ezzel együtt közvéleménykutattak is az autó-társkeresés témában, alant láthatók az eredmények.
Ez így erősen dívány/femina-matéria, de hogy kiderítsük a dolog miértjét, közgazdaságtani, szociológiai, filozófiai és pszichológiai posványokon úszunk keresztül. Vigyázat, mérsékelt autós tartalom.
Vitaindító kijelentés: a birtokolt tárgyak magát az ember értékét is kifejezhetik, hiszen - Marx után szabadon - a munkás a saját munkaerejét és a természetet transzformálja anyagi javakká, közvetve pedig csereértékké - vagyis pénzzé. Ám a vagyonnak nincs önálló fizikai formája, fogyasztással lehet láthatóvá tenni. Marx az árucikk és haszonértékén túli jelentése közti kapcsolatot, mint árufetisizmust írta le A tőkében, melynek értelmében nem a tárgyakat magukat, mint inkább azok jelentését vásárolja meg az ember, és - ezt már én teszem hozzá - egyben kínálja is saját magával együtt.
Normál esetben a fogyasztás definíciója rövid: a szükségletek kielégítése. A piacgazdaságot viszont nem üres, behaviorista módon - csupán objektív ingerek alapján - működő porhüvelyek működtetik, hanem érző, gondolkodó emberek, és ez magasabb szférába emeli a meghatározást: a fogyasztás interpretációs és kommunikációs folyamat, amely a fogyasztó létfenntartása mellett eszköz ahhoz, hogy az egyén elhelyezze magát szociális környezetében. Tehát a vásárlás szociális klasszifikáció és önmegkülönböztetési folyamat is, melynek során az árucikkek közti, nem feltétlenül célszerű különbségek és értékek a státuszról vallanak, de a státuszt most nyugodtan helyettesítsük be az identitással.
A fogyasztás, mint identitásképző aktus viszont többféleképpen is értelmezhető: a kritikai megközelítés szerint a kapitalizmusban maga a fogyasztás a végső cél ahelyett, hogy valós szükségleteket elégítene ki, így tulajdonképpen csak eszköz a rendszer fenntartásához. A szimbolikus interakcionizmus szerint viszont az ember tisztában van a tárgyakhoz kapcsolt jelentésekkel, tehát tudatosan operál velük, kommunikál rajtuk keresztül. Ulrich Beck, német szociológus pedig egy harmadik opciót mond: a fogyasztás tölti ki azt az űrt, amit a modernitás által felbomlasztott tradicionális identitás-struktúrák - mint például a stabil munkahely - hagytak maguk után.
Mindez azért fontos nekünk, mert a fogyasztás (~árucikk) minden jel szerint alkalmas arra, hogy üzenetet közvetítsen ember és ember között, ami egy kép-alapú társkereső app esetében nyilvánvalóan nem mellékes. Megjegyzendő, hogy nem minden fogyasztás identitás-képző, hisz az vajmi keveset mond az emberről, hogy milyen májkrémet, vagy löncsöt vesz. Az autó viszont se nem májkrém, se nem löncs, hanem a fogyasztási cikkek... Rolls-Royce-a, a legdrágább ingóság, sőt az ipar egészét átszövő szinergiák végterméke, így komplexitása és a kínálat gazdagsága miatt különösen alkalmas az egyén önkifejezésére. Az autóvásárlás viszont - a legolcsóbb működő modellen felül - hivalkodó fogyasztásnak (conspicuous consumption) tekinthető.
A hivalkodó fogyasztást először az amerikai szociológus és közgazdász, Thorsten Veblen vizsgálta “A dologtalan osztály elmélete” című tanulmányában. Röviden: az emberi társadalmakban a tisztelet a vagyonon alapszik, a hatalom bizonyítéka pedig a gazdag élet. Ezt a státuszt és presztízst biztosítja a hivalkodó fogyasztás. Ez azonban nem csak az elit sajátja, a legalsóbb osztályok között is jellemző viselkedés, melynek következtében a fogyasztás és identitás közti kapocs gyakorta válik adósságok okozójává. Ezt igazolja az a tanulmány, ami szerint a státuszt övező nyomás miatt az amerikai fiatalok akkor is vesznek autót, ha egyébként nem engedhetik meg maguknak. Mondjuk, ahogy az a click4reg kutatásából látszik, ezt a párkeresés esetében meg lehet kerülni: a megkérdezettek 69%-a pózolna más autójával/kölcsönözne autót a cél érdekében, vagyis ékeskedne más tollával.
A hivalkodó fogyasztásra a kereskedelmi manipuláció, leánykori nevén a marketing és ahogy később látni fogjuk, a biológia sarkallja az embert: a divat olyasmi lózungokat sulykol, hogyaszongya: az vagy, amit megveszel; megengedheted magadnak a pazarlást; ha több a cuccod, boldogabb vagy; a fogyasztói döntéseid indikátorai a valódi énednek (személyes identitásodnak). És ahogy fentebb láttuk, utóbbiban tulajdonképpen nem téved. Röviden: az ízlés és a stílus részben helyettesíti az osztályt, mint szociális pozíció-jelölőt (social status marker).
Mivel az ember elsősorban biológiai, és csak másodsorban szociális lény, a párválasztás rítusa a közösség szintjén játszódik, ám az egyén szintjén dől el. Itt húzunk egy merészet, és rátérünk a tyúkalakúak rendjébe, azon belül a fácánfélék családjába tartozó pávákra. A hím páva díszes farkát a ragadozók jobban észreveszik, ráadásul a menekülést is akadályozza, elsőre tehát evolúciós szempontból hátrányosnak tűnik. Azonban az evolúciónak nem az egyed, hanem a gének, a faj fennmaradása a célja, tehát az utódlás előrébb való a túlélésnél. Ennek az a következménye, hogy minél nagyobb veszély közepette él túl az állat (minél látványosabb és nagyobb a tollazata), annál életerősebbnek hatnak a génjei (~fenotipikus minősége): megengedheti magának, hogy veszélyesen éljen - ez biológiai értelemben véve szexi.
És éppen ez az elv húzódik meg a hivalkodó fogyasztás mögött is: Richárd rengeteg pénzt elkölt egy jelentősen túlárazott presztízsjárműre, ami célt ugyan nem szolgál, ellenben jelentős anyagi teherrel jár. Ám neki olyan remek génjei vannak, hogy óriási munkaerejét rengeteg csereértékre váltva - kurvára megteheti. Az emberi világban persze nem feltétlenül van közvetlen kapcsolat a siker és a gének között, de az utódlásért felelős ösztönök állati szinten mozognak.
Ez a fogyasztói társadalomra vetített evolúciós pszichológia területe, ami kísérletekkel is alá van támasztva: egy kísérlet során a nők magasabbnak tippelték a férfit, ha azt állították róla, hogy Porscheja van, mintha Kiája. A férfiaknál fordított arány látszott, az intraszexuális versengés eredményeképp minél drágább autóval mutatták a fickót, annál alacsonyabbnak tippelték. Egy másik kísérlet során nők és férfiak két-két csoportjának mutattak képeket az ellenkező nem egy-egy képviselőjéről. A fényképen ugyanaz a férfi és nő szerepelt, ugyanolyan beállításokkal (ruha, arckifejezés, fény), a különbség csak az volt, hogy az egyik képen egy Ford Fiestában ült az illető, a másikon pedig egy Bentley Continental GT-ben. (Tudat alatt most mind rákívánunk Antira, minek tagadni.)
A kísérlet során semmilyen módon nem hívták fel a válaszadók figyelmét az autóra, a férfit mégis objektíve vonzóbbnak ítélték azok a nők, akik a Bentley-s képen látták. Eközben a férfiaknak teljesen mindegy volt, hogy a hölgy miben ült, ugyanolyan dögösnek ítélték mindkét autóban. Ennek magyarázata a két nem különbségéből fakad: a férfiaknak csupán egy gyűszűnyi spermiumot kell invesztálni az utódláshoz, míg a nők 9 hónapnyi terhességet, 3-4 hónapnyi szoptatást és az egész testi mindenüket belefektetik, így ők a külsőségek mellett a szociális és vagyoni jellemzőket is erősen mérlegelik, hogy képes-e az adott hím ellátni/megvédeni a gyermeket a nevelés során.
Persze nem vagyunk állatok, a párkeresés amúgy is egy tök komplex dolog, hallgat-e barokk avant-garde-ot, odaadó-e, büdös-e a szája a másiknak, ezek képekről nem derülnek ki. A Tinder viszont az a speciális hely, ahol a fent taglalt elméletek gyengeségei (főleg a leegyszerűsítések) a képekre szorítkozó, egydimenziós működés miatt irrelevánsak. Tehát a hivalkodó költekezés, ha a való életben el is bukna, (adott kulturális közegben) ebben a környezetben eléri célját: a jobbra húzást. Mivel férfiból jelentős a túlkínálat, a nők hangyányival több bizalmat szavaznak azoknak a férfiaknak, akik a jóízlés határán belül gazdagságot közvetítenek magukról, ám - és ez nagyon fontos - ez csak a rövid-távú kapcsolatokra érvényes, a hosszútávú kapcsolatok esetén kontraproduktív lehet. Ez pedig a Tinder terepe.
Ez összecseng a Tinder India megállapításával is, miszerint a nők szívesebben kalandoznak a kreatív szektorban dolgozó férfiúkkal (színész, grafikus, autós újságír...janem), miközben a komoly kapcsolatokhoz a stabil életkörülményeket biztosító - adott esetben unalmas - munkahelyen dolgozókat részesítik előnyben. Ezt a mintázatot, kombinálva az evolúciós érvekkel és a páváskodással, nem nehéz autókra vonatkoztatni: ha dugni akarsz, tényleg pózolj Range Roverrel, ha szerető feleséget, akkor meg... nemtudom, részegen hányd le a csizmáját, és úgy mondd neki, hogy szereted. Nekem az bejött.
